A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-09 / 45. szám
Tegyünk többet az alapiskolák alsó tagozatáért! Hozzászólás Sági Tóth Bátor hangvételű cikket olvashattunk a Hét 1969. szeptember 14-1 számában, mely sok időszerű problémát és gondolatot feszeget. Nem helyeslem azonban a cikkíró tájékozatlanságából eredő — az egészséges elégedetlenség határát jóval túllépő — egyes megállapításait. Félreértés ne essékl Nem akarok a cikkben célbavett csehszlovákiai magyar „pedagógiai körhinta“ örökös utasainak, a „minden idétlenségre fejethajtó Bólogató Jánosoknak“ védelmére kelni. Annyi azonban bizonyos, hogy tudomásom szerint a felelős funkciót viselő iskolaügyi dolgozók a múltban munkájuk és energiájuk nagyobb felét éppen a deformációk megelőzésére, megszüntetésére s a helyes útkeresésre fecsérelték. Sokszor még az elfogadható kompromisszumos megoldás lehetősége sem állót fenn számukra. Egyszerűen nem volt más választásuk, mert olyan időket éltünk. A konkrét esetekről azonban már ők maguk beszámoltak, például a Szocialista Nevelésben. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a helyzetadta lehetőséget nagyon jól használták ki a magyar iskolaügy felvirágoztatására. Ezt maga a cikk írója is elismeri, amikor azt írja, hogy a csehszlovákiai magyar iskolaügyet — sokszor távolról sem kielégítő személyi és anyági feltételek hiányában — szinte a semmiből teremtettük meg és emeltük a mai szintre. A káderkérdés valóban oktatásügyünk egyik legfontosabb tényezője. Kár, hogy a cikk írója nem jelölte meg konkrét formában a „hogyan“ kérdést is. Ki legyen az a csalhatatlan, igazságos bíró, aki minden igazgatóhelyettest, igazgatót, tanügyi dolgozót tudásának, szakmai hozzáértésének, vezető- és szervezőképességének, valamint egyéb erkölcsi tulajdonságainak teljes ismeretében a neki megfelelő helyre állítson. Mert nem hinném, hogy erre a cikk szerzője vállalkozna. A hadsereg nemcsak a parancsnoki karból, hanem sorkatonaságból is áll. Tehát önmagunkat, pedagógusokat se vonjuk ki a bírálat alól. Nézzük meg, hogy ki, mit, hogyan ismeri Mennyire tájékozott, mekkora a tárgyi ismerete ahhoz, hogy objektiven ítélkezhessék. Máskülönben a csata után az egyszerű közkatona is okosabb a tábornoknál. További probléma a jelenlegi tantervek hiányossága. Véleményem szerint ugyanis hiányzik a mellé kiadott „utasítás“. A tantervek „utasítás“ nélkül olyanok, mint a leves só nélkül. E hiányosságból sok-sok további hiba ered. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez nem kimondottan és csupán a Tibor Oktatásügyünk és peda magyar iskolaügy fogyatékossága, mert mi az országos direktívák szerint dolgoztunk. Igaz azonban az is, hogy az érvényben levő tantervet összeállító bizottság pedagógusai részletes utasítást is kidolgoztak annak idején. Sajnos, ez nem került kiadásra. A következő probléma az egy könyvbe foglalt, összefűzött tanítói kézikönyvek hiánya. Köztudomású, hogy pedagógusainknak módszertani felkészültség tekintetében még sokat kell fejlődniük. Az utóbbi években erre meg is van minden lehetőségük, mert éppen kritizált felettes iskolaügyi szerveink igyekezete eredményeként már annyi a módszertani segédkönyvünk, hogy azt sem tudjuk szinte, hogy mit hol keressünk. Mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy szükségünk van egy évfolyamonként — az összes tantárgy metodikájával foglalkozó — egybekötött tanítói kézikönyvre (a szlovák alsótagozatos pedagógusoknak is erre lenne szükségük). Több pedagógus jó eredménnyel használja a magyarországi kézikönyveket. Sajnos' a tananyagban az óraszámban fennálló különbségek miatt nálunk nem lehet őket teljes mértékben felhasználni. Kérésünk indokolt, mert az alapiskola alsó tagozatán van a legnagyobb szükség a legeredményesebb módszeres eljárások közreadására. A pedagógiai propaganda fontosságát a cikkíró helyesen fejtegeti. A szerzőnek azonban ama meggyőződését, mely szerint „a legcsekélyebb igazi erőfeszítés sem történt a magyar szülők számára kiadandó folyóirat ügyében“ tévesnek kell minősítenem, mert igenis történt nagyon is komoly kezdeményezés ez ügyben az iskolaügy vonalán. Már az indulás anyagi és személyi feltételei is biztosítva voltak, azonban a felettes hatóságok nem engedélyezték a lapot. A hazai magyar pedagógiai sajtó problémájának felvetése is időszerű. A Szocialista Nevelés szerkesztőbizottsága a csak nagyon körülményesen biztosítható anyagi feltételek (papiros, nyomdaipari kapacitás, szerkesztés stb.) megteremtése érdekében átmeneti megolciást javasolt a szlovák nyelvű Ucitelské noviny szerkesztőségének egy magyar melléklet kiadására. Talán a tavalyi forrongó tavasz eredményezte, hogy az ígéret csak ígéret maradt. S most térjünk át az egyedüli magyar pedagógiai folyóirat, a Szocialista Nevelés körüli problémákra. Mint a szerkesztőbizottság legrégibb tagjainak egyike elmondhatom, hogy sokat fáradoztunk a lap színvonalának emelése érdekében, fáradozásunk azonógiánk néhány ..örökzöld“ ban még mindig nem hozta meg a kívánt eredményt, mint ahogyan többi laptársunk sem dicsekedhet sokkal jelentősebb eredményekkel. A jelenlegi anyagi feltételek mellett nehézségeink napról-napra fokozódnak. Lapunknak csak egy fizetett szerkesztője van. Az alacsony példányszám (a pedagógusoknak csak kb. 60 %-a fizeti elő a lapot) csak ezt teszi lehetővé. Szükség lenne még egy munkatársra, aki állandóan járná a vidéket, iskolákat. Részt vehetne a különböző megbeszéléseken, értekezleteken, megismerkedne a pedagógusokkal és a problémákkal. Keresné a kapcsolatokat, felkutatná az alkalmas munkatársakat, szervezési és agitációs tevékenységet fejthetne ki. Az egészet alkalmas módon feldolgozná, feltérképezné. Sajnos mindezektől el kell tekintenünk. Ennek hiányában lapunk szerkesztőbizottsága csak a beérkezett írások között válogathat. Mondjuk meg őszintén, elég kevés a szakmai hozzáértéssel és a módszertani felkészültséggel megírt cikk. Lapunk színvonala tehát iskolaügyünk színvonalának a függvénye. Tegyünk többet lapunk színvonalának emelése érdekében, s legalább azt, amit közlünk, ismerjük alaposabban, pl. a szlovák nyelv tanításának „smelíki koncepcióját“ ... Ami pedig a „vegyes felvágottat“ illeti, tudjuk, hogy ez szükségmegoldás, de mindez az olvasók kívánságára történik. Mindaddig, amíg a Sági Tóth Tibor kartársam által is említett lapok megjelenése nincs biztosítva, a Szocialista Nevelésnek — a pedagógiai problémákon túl — az együvé tartozás érzését is táplálnia kell a pedagógusokban. A cikk egy további problémával, a szlovák nyelv tanításával is foglalkozik. Helyesen állapítja meg az első pontban s a második pont első bekezdésében a teendőket. Idézem a cikk idevonatkozó részét: 1. Koncentráljunk az iskolák valamennyi fokozatán a maximálisan praktikus jellegű nyelvoktatásra (tegyük át a szlovák irodalom oktatását az anyanyelvi órákon folyó világirodalmi oktatásba). 2. Korszerűsítsünk, de ésszerűen, a világszerte bevált módszerek alapján. A továbbiakban azonban önmagával kerül ellentmondásba, mert helytelenül bírálja a jugoszláv, magyar és csehszlovák kiadásban megjelent „Képes nyelvkönyvet" s ezzel párhuzamosan a strukturális-globális, audio-vizuális módszer jelenlegi használatát az alapiskolák 1—2. és részben a 3. osztályában is. Állításom igazolására felhaszná" lom a „Képes nyelvkönyv“ egyik problémája c. cikkéhez szerzőjének, Brunet Elemérnek a Komensky c. folyóirat ez év áprilisi számában ismertetett tanulmányát és a múlt iskolaévben szerzett személyes tapasztalatomat. Az említett cikk címe: A szerbhorvát nyelv kísérleti tanítása a magyar tanításnyelvű alapiskola 1—2. osztályában. A szerb—horvát nyelvet önálló tantárgyként a 3. osztálytól kezdődően klasszikus formában tanították a jugoszláviai magyar iskolákban. Az eredmény,telenség arra indította a Vajdasági Autonom Terület lap- és szakműveltséget fejlesztő intézetét, hogy a szerb—horvát nyelv tanítását kísérleti jelleggel már az 1. osztálytól kezdődően bevezesse. A kísérletet az 1960—61. tanévben kezdték meg az 1. és 2. osztályban Kishegyesen, Zentán és Szabadkán. A kísérlet célja — tudományos módszerek segítségével — annak megállapítása volt, hogy a magyar iskolák 1. és 2. osztályában milyen módszer alkalmazásával, mekkora beszédanyag felhasználásával, hogyan kell a tanítást megtervezni és megszervezni, hogy a legjobb eredményeket érjék el. A foglalkozások-beszélgetések játékos, szórakoztató formában történtek. Fontos volt, hogy a tanulók elsajátítsák a helyes kiejtést, természetesen minden nyelvtani szabály nélkül. Hogy beszédkészségük tartós legyen, állandóan ismételték a tanultakat, havi 20— 22 új szó bevonásával Ezzel egyidőben ellenőrző csoportokban is folyt a tanítás a hagyományos módszer szerint. A tanító feltette a kérdést, s a tanulók válaszoltak rá. Az átveendő szóanyag a kísérleti osztályok 180 szavával szemben 360 volt. A gyermekek nyelvtudását mindkét csoportban évenként háromszor mérték fel. Nézzük először a kísérleti csoportok eredményeit. A tanulók nyelvtudása az év elején a nullával volt egyenlő. Az első félév végén is gyengének mondható. Az átvett beszédanyagnak csak a negyedrészét sajátították el. Ez a felmérés is azt bizonyítja, hogy mekkora munkát kell a tanítónak kifejtenie annak érdekében, hogy, a megismert sző a tanulók aktív szókincsévé váljék. A kísérleti csoportok tanítói azt állítják, hogy a megismert szót legalább 40-szer kell ismételni különböző kapcsolatokban, mondatmodellekben, hogy az egyes szavak a tanulók aktív szókincsévé váljanak. Az év végén végzett felmérések már meglepetésszerű eredményt mutattak. A tanulók az átvett beszédanyag 90 %-át sajátították el aktív módon. Tehát úgy, hogy a tanulók az új szavak felhasználásával beszélgetni tudtak. Fábry Zoltán: Korparancs A harcos antimilitarista Fábry — az időszaki sajtóban közölt Írásain túl — a Korparancs című kötetével lépett először porondra a feltörő fasizmns ellen. Ha van a szlovákiai magyar irodalomnak klasszikus alkotása, Fábry könyve kétségkívül ezek közé tartozik. Írni, de még inkább politikai fejlődése nyomon követhető a Korparancsban összegyűjtött írásai sorrendjén. Aki meg akar ismerkedni Fábry életművével, irodalmunk e fontos fejezetével, annak el kell olvasnia a Korparancsot. Ezt a célt szolgáljuk, amikor most újra kiadjuk az 1934-ben megjelent kötetet, ezt az antifasiszta, antiimperialisla, antimilitarista művet, amely mindmáig nem veszítette el aktualitását. 10
