A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-09 / 45. szám
Nem személyét — eszméit ünnepeljük! Köztudomású, hogy Lenin nem szerette, ha fényes ünnepségeket rendeztek tiszteletére. Ezért születésének 100. évfordulója alkalmából mi sem annyira Lenin nevének, személyének szeretnénk tiszteletet adni, hanem inkább a győzedelmes és továbbra is győzedelmeskedő lenini eszméknek. Ezt a megállapítást az elmúlt napokban a nagyszabású moszkvai Lenin-ünnepségek egyikén, az újságírók Szmolnijban megrendezett nemzetközi találkozóján tette Alekszej Rumjancev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, majd így folytatta: „Valamenynyien jól tudjuk, milyen állást foglalt el Lenin a jelentős személyiségek ünneplésével kapcsolatban. A születésének 50. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségeket is arra használta fel, hogy további konkrét tettekre, de főleg és elsősorban szigorú önkritika gyakorlására szólította fel a pártot. Kautsky — még 1902-ben mondott — szavait idézve, melyek a nemzetközi proletariátusnak az orosz forradalomba vetett reménységét méltatták, Lenin a következőket mondotta: „E szavak azt juttatják eszembe, hogy pártunk most... igen veszélyes helyzetbe kerülhet, abba a helyzetbe, melybe a túlságosan elbizakodott ember szokott kerülni. Őszintén szólva ez meglehetősen osto“ ba, szégyenteljes és nevetséges helyzet. Közismert tény, hogy a politikai pártok sikertelenségét és hanyatlását igen gyakran egy olyan állapot előzte meg, melyben ezek a pártok önteltekké válhattak.“ „Ha nem akarunk önteltekké válni, nem szabad a realitások és a lehetséges iránti érzékünket elveszíteni; azaz nem szabad elveszítenünk azon érzékünket, melyet a társadalmi helyzet és a tömegek öntudata szab meg.“ E megállapításnál nem csupán azért állottam meg, mert olyan különös körülmények között hangzott el: az emberek ünnepelni jöttek össze, és az ünnepelt tettekre serkenti, inti, mobilizálja őket. Azért sem, mivel ma is e megállapítások szellemének kéne áthatnia a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban megtartandó Lenin-ünnepségeket. A csehszlovák újságírót, aki a Szmolnijpalota nagytermében kilencven ország újságírói között ül, e szavak hallatára furcsa érzések fogják el. Abban a teremben, amelyben egy fél évszázaddal ezelőtt John Reed szavai szerint egy ember, alacsony, zömök termetű, nagy vállai közé húzott kopasz fejű, széles, nemesen ívelt szájú, erős, akkor éppen kiborotvált állú — melyen a múltból és jövőből egyaránt ismert szakáll nyomai láthatók —, kopott öltönyű (melynek nadrágja túlságosan hosszú volt számára), egy ember, aki nem keltett olyan benyomást, mint akit a tömegek istenítenek, ám ennek ellenére szerették és dicsőítették, mégpedig úgy, mint előtte kevés vezért, politikust, aki egyesítette magában az okosságot a legnagyobb szellemi bátorsággal, leraktai az emberiség történelme legbátrabb és legnagyobb szabású létesítményének — I a munkások és parasztok államának alapjait. Lenin első pillantásra úgy tű! nik számunkra, mint Kolumbusz tojása, j Ki mindenki, hányszor és hány helyen a világon hivatkozott vagy fog még hivatkozni rá — nálunk is. Ám a politikában is sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak. Jó ötlet volt beszélni és gondolkozni Leninről az általa oly gyakran látogatott helyeken, habár az időpont nem volt a legkedvezőbb: október Oroszországban, főképp Leningrádban a legkellemetlenebb hónap — jeges eső, köd, a Finn-öböl felől fújó metsző szél a délebbről jövő újságírókat didergésre késztette. Ennek ellenére mindenki becsülettel részt vett a túlzsúfolt programon. A találkozón részt vett a demokratikus újságírók színe-java: az amerikai North, az angol Aldridge, a lengyel Warnenská, a finn Larni, a francia Hermann, a világ valamennyi kommunista újságának főszerkesztője, a haladó szellemű újságok legjobb szerkesztői — körülbelül 250 ember, akiknek gondos vendéglátó gazdája a Szovjet Újságírók Szövetsége volt. Tagadhatatlan, hogy ennyi ember összehívásának megvannak az előnyei: ismeretségkötés, véleménycsere, nézetek konfrontálása; ám a hátrányokról sem szabad megfeledkeznünk: a túlságosan zsúfolt program és az időhiány lehetetlenné teszi a problémák alapos megvitatását, az elméleti kérdések részletes elemzését. Az összejövetel azonban mégis teljesítette küldetését, amit az egyhangúlag elfogadott záróközlemény szövege bizonyít legjobban. — Ez szerintem a lenini eszmék legméltóbb megünneplése. MS A Hél társadalompolitikai melléklete 45 Felelős szerkesztő: Máct József
