A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-19 / 42. szám
Az egyik gimnázium épülete Algírban lőtt belép Allah házába. így írja elő a korán, és a muzulmánok szigorúan betartják parancsait. Valahányszor felhangzik a minaret erkélyén elhelyezett magnetofonból a miiezzin imája — mert ma már itt Is korszerűsítették Allah szolgájának hívó szavát —, az igazhitűek a legközelebbi mecsetbe sietnek. Naponta Ötször járulnak az Isten, illetve prófétája színe elé, aki — mint mondják — nem hagyja el híveit a bajban. A lábmosást az udvaron klteregetet gyékényen rövid ima követi. Csak éz után léphetnek a mohamedánok a puritán egyszerűségéről ismert szent helyre, ahol hiába keresnénk szentképeket vagy padokat. A mecset kizárólagos díszei a pompás csillárok és a drága szőnyegek. A legfinomabb perzsaszőnyegek takarják a kőpadlót, melynek egyetlen arasza sem maradhat fedetlenül. Ennek az előírásnak nyilván gyakorlati célja is van, mert, amint tudjuk, a mohamedánok a szent hely iránti tiszteletűket a többi között azzal juttatják kifejezésre, hogy térdre borulva, mély meghajlások közepette — fejük többször is a földet, illetve a szőnyeget éri — mezítláb végzik az ájtatosságot. Cipőjüket valamennyien teljes bizalommal hagyják a bejárat előtt és csak távozáskor veszik fel ismét. És hogy ez a bizalmuk indokolt, azt az bizonyítja a legjobban, hogy — amint mondják — még nem fordult elő, hogy egyikük vagy másikuk cipőjének lába kelt volna. Ám az imádkozás csak a férfiak dolga. A nők, még a külföldiek is (noha, tekintettel az idegenforgalomra, ltt-ott már kivételit tesznek velük) hfvatlan vendégek a mecsetben. De az asszonyok különben sem érnének rá háztartási elfoglaltságuk mellett — hiszen minden család bőséges gyermekáldással büszkélkedik — a gyakori ájtatoskodásra. Ezzel is magyarázható, hogy többnyire csak fiatal lányok járnak munkába, akik ugyanolyan szabadságnak örvendenek, mint pl. a mi lányaink. A férjes asszonyok élete azonban nem egyszerű. Helyzetűket lényegesen megnehezítik az iszlám parancsai, melyeknek szigorú betartása — legalább a külszín megőrzése érdekében — minden mohamedánra nézve kötelező. Ezért burkolózik minden asszony, akár fiatal, akár nem, halknak nevezett könnyű, selyem vagy puplln lepedőbe, mely tetőtől-talplg eltakarja a kiváncsi tekintetek elől. Az asszonyok orrára erősített, csipkével szegélyezett díszzsebkendő csak a homlokukat és a szemüket hagyja szabadon. Nem éppen kellemes ez a kánikulában, annyi bizonyos, bár egészségügyi szempontból — pl. nátha esetén, a bacillusok terjedésének megakadályozása érdekében — kétségtelenül praktikus viselet. De azért, akit érdekel, annak elárulhatom: akármennyire takar is a haik, azért meg lehet állapítani (legalábbis nekem sikerült), hogy fiatal és csinos-e valaki. A fedetlen homlok ugyanis és különösen a szemek sok mindent elárulnak. Hát még a lábaki Mert a nők itt divatos, európai cipőt, illetve szandált hordanak, persze harisnya nélkül, úgyhogy a lábak tulajdonosának kilétére következtetni nem nagy művészet. Ehhez járul, hogy aki a halkot hanyagul fogja össze, annak egy-egy óvatlan pillanatban a ruhája is láthatóvá válik. Ezért tudom, hogy a legtöbben európai divat szerint öltözködnek, de akadnak közöttük, különösen faluhelyen, olyanok is, akik nem tudnak lemondani a bő nadrágról, melynek alsó része kivlllan a halk alól. Az asszonyok alakja tehát a halk miatt semmiképpen sem érvényesülhet. De vannak más ősi szokások is, például egyes nők, aszerint, hogy melyik törzshöz tartoznak, különböző tetoválást viselnek a homlokukon. A néphit persze a gyermekeket sem kíméli. Egy alkalommal 3—4 éves kislányokkal beszélgettem. Illedelmesen köszöntek, kezet is adtak. Először azt hittem, maszatosak a játéktól. Csak később vettem észre, hogy tenyerüket és aprócska körmeiket sárga festékkel mázolták be. Az is feltűnt, hogy minden gyerek haja vörös. Véletlen müve volna talán? Vezetőnk elnevette magát tájékozatlanságomon: — Ez is szándékos, hennával festették be a hajukat — mondotta —, azért csillog úgy a tűző napon. Furcsa szokások ezek, melyeknek persze magyarázata is van. Céljuk az erre felé gyakori bőrbetegségek megakadályozása és a higiénia szabályainak egyszerűbb betartása. Hogy mennyiben jár si-5 kerrel ez a törekvés, azt nem sikerült megállapítanom. De minthogy a fejlettebb országokban hasonló szokások ismeretlenek és a kozmetika egészen más célokra szolgál, feltételezem, hogy az egész csak babona, a gyermekek meglgézését akarják ezzel megakadályozni. Mondanom sem kell azonban, hogy nem mindenütt ennyire maradiak az algériaiak, még ha az előírt formákat — rendszerint az idős szülők kívánságára — be is tartják. Sokan csak a külszínt akarják megőrizni. Erről magam is meggyőződhettem Morettiban, ahová vasárnaponként gépkocsijaikkal, feleségestől és gyermekes-, tői tömegesen rándulnak ki a városiak. Hihetetlen, mennyien elférnek egy ilyen autóban. Két-három lefátyolozott nő és egy rakás gyerek is ül a kocsiban, persze a családfőn kívül, aki egyben a sofőr is. Kényelmesen elhelyezkednek az óriás napernyő alatt, a nők ellátják az apróságokat, majd egy-kettőre megszabadulnak terhes halkjuktól, sőt, uram bocsá, pillanatokon belül elegáns bikiniben jelennek meg a strandon, olyanban, amit bármelyik európai nő bátran megirigyelhetne tőlük. Kifogástalan az alakjuk, bűn az ilyet eltakarni — gondolom. Nem csoda, hogy remekül úsznak, hiszen a tenger mellett születtek, ott nőttek fel... Minthogy az itteni gyermekek, nyilván az éghajlati viszonyok jóMinaret és mecset a város szívében voltából, nemileg hamarabb érnek, mint a mieink, jóval korábban kötnek házasságot. A törvény ma sem tiltja a többnejüséget s ezért a tehetősek között akadnak, akik nem érik be egy feleséggel. Ám ez fényűzésszámba megy, mert az asszonyért a férj az esküvő után a lány szüleinek kártérítést köteles fizetni gyermekük „elvesztéséért", vagy ha úgy tetszik: a nevelési költségekhez való hozzájárulás címén. A szegényebb családok kisebb, a jómódúak nagyobb öszszegre tartanak igényt. A pénz egy részét az öregek életszínvonaluk emelésére fordítják, a többit pedig hasznos ajándékok formájában visszaadják az ifjú párnak. De még ilyen feltételek mellett sincs könnyű dolga a férjnek, hiszen ha • több feleségre vágyik, többször kell kártérítést fizetnie. Honnan? Miből? — kérdezhetné valaki. Hiszen egy asszony sem olcsó mulatság! Azután meig azt se feledjük el, hogy 6—8 gyereken alul (ez minden nő becsületbeli kötelessége) egyik sem adja! Az ilyen óriás családok eltartása — kéthárom feleség és ha jól megy, 20— 25 csemete esetén — nem gyerekjáték, mégha a feleségek aránylag jól megférnek is egymással, mert szerencsére nem ismerik a féltékenységet. Ez azonban nyilván nem ok arra, hogy bárki is megirigyelje a többnejű férjek életét, akik ma már nagyonls indokoltan „kiveszőben" vannak. KARDOS MÁRTA hét
