A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-12 / 41. szám
/ nagyja a tengerpartra, ránk várakozik ez a világ minden nyelvén beszélő embertömeg. Valóban miattunk vigadnának, bennünket köszöntenének ezzel a pompás tűzijátékkal, ezekkel a dübörgő üdvlövésekkel? Korántseml Legyünk valamivel szerényebbek és ha némi csalódással is, vegyük tudomásul, hogy ez a jókedv, ez a zsibongás, a sokszínű rakéták nem nekünk szólnak. Sokkal nagyobb esemény tiszteletére eregetik őket a magasba: az afrikai nemzetek fesztiválját köszöntik: az egész kontinensről összegyűlt népi dalős táncegyütteseket, melyeknek egzotikus művészetét ottartózkodásunk során nekünk is alkalmunk nyílt megcsodálni. ■ Algéria 130 éven keresztül francia gyarmat volt. Szudán után Afrika legnagyobb állama. Túlnyomó részét a Szahara sivatag foglalja el. Ez az oka annak, hogy noha az ország csaknem tizennyolcszor akkora, mint Csehszlovákia, csupán az északi, tengerpart menti, aránylag keskeny sávnak sűrű a lakossága. A francia megszállók elleni sikeres harcok másfél millió algériai életébe kerültek ugyan, ám az 1962 júliusában megtartott népszavazás alkalmával a lakosság többsége mégis a Franciaországgal való együttműködés mellett döntött. Ennek ellenére Algéria mai államformája demokratikus és népi köztársaság. Ennyit tartottunk fontosnak előrebocsátani a száraz tényekből, hogy megértsük: túlságosan rövid idő telt el az ország felszabadulása óta ahhoz, hogy a több mint egy évszázados francia fennhatóság okozta sebek nyomtalanul eltűnjenek. Az elnyomatás, a szörnyű kizsákmányolás lealázó következményei: a szegénység és az egyszerű nép visszamaradottsága máról holnapra nem törölhető le. Ismeretes azonban, hogy minden rossz valami jót is rejt magában. Nem volnánk tárgyilagosak, ha nem látnánk a hátrányokból következő előnyöket. Mert igaz ugyan, hogy a korszerű, mutatós épületekkel, a kitűnő műutak építésével — melyek nemcsak a sűrűn előforduló, 1000 m-nél magasabb hegyeket, de még a távoli sivatagot is megközelíthetővé teszik — a franciák a saját érdekeiket szolgálták, de távoztukkal szerencsére nem vihették magukkal ezeket a beruházásokat. Itt maradtak és a viharos múltú, a történelem folyamán oly sokat szenvedett nép most végre teljes mértékben élvezheti nehezen visszaszerzett szabadságénak gyümölcsét. És tőle telhetőén élvezi is. Kihasználja az új rendszer nyújtotta lehetőségeket. Ennek köszönheti, hogy nemcsak a fővárosban, de a tengerpart mentén mindenütt sőt még a sivatagban is gombamódra szaporodnak az üdülőhelyek, a minden kényelemmel ellátott szállodák. Lassan, de biztosan megindul az idegenforgalom is. Fellendítésének üteme nincs korlátok közé zárva, a bennfentesek ügyességétől és rátermettségétől függ, mennyire használják ki a lehetőségeket. A franciák bűneit, akik alig nyújtottak alkalmat az egyszerű népnek a művelődésre, a jelenlegi kormány fokozatosan teszi jóvá. Szerte az országban tömegesen épülnek az iskolák, melyekben a tanítási nyelv már nem kizárólag a francia — mint ahogyan az 1962-ig volt —, de az arab is. Semmi akadálya tehát az Írástudatlanság gyors felszámolásának. (A háború előtt a lakosságnak több mint 80 %-a, a nőknek 95 %-a nem tudott Irni-olvasni.) A felszabadító háborúban igen sokan estek el, így a lakosság 55 boának életkora nem haladja meg a 20 esztendőt. A fiatalok megértették, hogy szaktudás és műveltség nélkül ma már nem érvényesülhetnek, ha csak nem akarnak másokra rászorulni. Ez pedig letöri az önbizalmat, meg azután akármilyen önzetlen is más államok segítsége, ez mégiscsak az idegenek jóindulatától függ. Ezért fordítják minden idejüket a tanulásra, a tapasztalatgyűjtésre, hogy mielőbb megálljának a saját lábukon. Ám addig sincs okuk az algériaiaknak a csüggedésre. Mire valók volnának a szocialista államok, ha jó barátként nem karolnák fel, ha nem segítenék az arra rászorulókat? Természetesen mi sem vonjuk ki magunkat ebből a támogatásból. Főiskoláinkon, egyetemeinken a sok külföldi között számos algériai diák folytatja tanulmányait. Nem eggyel találkoztunk is ottani barangolásaink során. Büszkén mesélték, hogy nálunk szerzett Ismereteik érvényesítésére odahaza bőséges alkalmuk nyílik. Csakhogy az országnak még több szakemberre volna szüksége, idősebbekre, tapasztaltabbakra, mint ezek a fiatalok. Ezért folyamodtak a szocialista országok, közöttük Csehszlovákia is a segítségnyújtás további formájához. Az Algériának nyújtott kölcsön keretében egészségügyi dolgozókkal is támogatjuk az országot. A több mint 160 csehszlovákiai orvoson kívül nagyszámú műszaki dolgozót bocsátottunk rendelkezésükre. Néhányan közülük a főváros mellett épülő tévőtorony építési munkáit irányítják. Szombat délutánonként és vasárnaponként pedig ott vannak velünk Morettiben, ezen a bűbájos fürdőhelyen s a Földközi-tenger hűsítő habjaiban lubickolnak. Mégpedig nemcsak magányosan, hanem családjaikkal együtt, akik az egész nyarat velük töltik. — Jól keresünk, megengedhetjük magunknak ezt a fényűzést — mondja Král elvtárs, az egyik „kölcsönadott“ technikusunk, miközben leveszi fejéről a búvárszemüveget, mellyel egész délután a tengerfenék gazdag növényzetét és állatvilágát tanulmányozza. Két csemetéje tengeri sünökre vadászik. A homokban szárítják őket a tengeri csillagokkal együtt. Alagutat is építenek, vizet hordanak a köréje vájt árokba, és oly komolyan munkálkodnak, mintha igazán dolgoznának. De legfőbb szórakozásuk mégiscsak a közeli rezerváclóban fogott maki-majom. Alaposan téved, aki Algir—kUátás a tengerre azt hiszi, hogy Kiki — erre a névre keresztelték a kis állatot — rabnak érzi magát a gyerekvílágban. Hiszen jobban az erdőben sem menne sora. Napestig a gyerekekkel ugrándozik, és ha rossz fát tesz a tűzre, a büntetés elöl ügyes szökésekkel menekül — egyenesen a gyerekek édesanyjának védő karjaiba. Csak ott érzi magát biztonságban, csak ott lakhatlk Jól kedvenc ételeivel, melyekért hálás öleléssel fizet. Kiki családtagnak számit már s ezért valamennyien tanácstalanok, mi lesz vele a szünidő végén, amikor a család visszatér Prágába. Megválni nem akarnak tőle, nálunk viszont aligha bírná az éghajlatot... A majom sorsa tehát egyelőre még bizonytalan. Nem úgy azonban a technikusoké Algírban. Tudják, hogy a már ledolgozott 6 hónapon kívül még egy teljes esztendőt lesznek távol családjuktól, ami őszintén szólva nem éppen kellemes. De minthogy az újságokon kívül mindenük megvan (az újságok hiányoznak a legjobban), és azzal is tisztában vannak, hogy nélkülük aligha épülne fel a tévé-torony, már régen beleélték magukat a megváltoztathatatlanba. — Gyorsan telik az idő, a hátralevő 12 hónap elszalad, akár a vízfolyás — így vigasztalják egymást és a búcsúzás gondolatára elszontyolodó aszszonyaikat. Ám a szomorúságnak errefelé nincs helye, mert mint ahogyan az afrikai égbolt nem tűri a felhőket, honfitársaink hóm lokáról is csakhamar eloszlanak a borús gondolatok okozta ráncok. Vidáman kergetőzve, egymást megelőzve szaladnak a vízbe, hogy megmentsék az elszökött gumimatracot, mely kis híján a rakoncátlan hullámok áldozata lett. KARDOS MÁRTA A szerző felvételei Vendégekre vár a fodrász és trafiko's 5
