A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-12 / 41. szám
bmödi László, az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke és Jansó László hegesztő Az úl mészégető építkezése a ha :odtk szintről nézve Gombaszög nevét hallva ma már igen sokan Európa-htrű cseppkőbarlangjára vagy a barlangban nyújtott gyógykezelésre gondolnak. A csehszlovákiai és a határon túli magyarok képzeletében főleg a gombaszögi országos dal- és táncünnepély képe elevenedik meg; képzeletük felidézi a festői gömöri tájat, a zöld erdővel övezett szabadtéri színpadot és az emberek tarka seregét, az itt töltött órák vagy napok felejthetetlen emlékét. S elhatározzák, hogy egy év múlva újra visszajönnek. Csak kevesen tudnak róla, hogy van egy másik Gombaszög is, odaát a túlsó oldalon. Ez a Gombaszög a „hegykoptatók“ házatája, vagy ahogyan hivatalosan nevezik: a Kelet-Szlovákiai Kő- és Kavicsbánya Vállalat iglói üzemének gombaszögi kőfejtő részlege. Míg a Pelsőc felől érkezőket jobbkéz felől szemet gyönyörködtető festői táj fogadja, addig az út bal oldalán korszerű kotró-, rakodó- és szállítógépek tompa morajlása jelzi: Itt emberek dolgoznak, emberek viaskodnak a súlyos kőtömbökkel. Nem a gombaszögi kőbánya történetét akarom megírni; elsősorban a jelene, de főleg a jövője érdekel. Erre vagyok kiváncsi, ezt akarom megtudni, tehát a legilletékesebbekhez, az üzem vezetőihez és dolgozóihoz fordultam. Pőzmán László üzemvezető-helyettes egyszerű, szerényen berendezett irodába vezetett. Tiz éve látja el ezt a tisztséget, és főleg az utóbbi időben minden gond a nyakába szakadt, mert az üzemvezető, Labdavszky Gyula már hosszabb ideje betegszabadságon van és az ő teendőit is neki kell elvégeznie. Pózmán László alacsony, középkorú férfi, megfontoltan, tagoltan beszél. Készségesen nyújt felvilágosítást. Tőle tudom meg, hogy az üzemnek jelenleg 110 alkalmazottja van. A terv szerint kétműszakos munkamenetnek kellene folynia, a gyakorlatban azonban három műszakban folyik a fejtés. Nehézményezi, hogy üzemük nem a bánya-, hanem az építőiparhoz tartozik. Pedig tekintve a termelés körülményeit joggal megilletné őket, hogy a bányaiparba sorolják az üzemüket. Ugyanez a véleménye Emődl Lászlónak, az üzemi szakszervezeti bizottság elnökének is. Míg az üzemvezető-helyettes termelési adatokról tájékoztat, addig Emődi László elvtárs arról beszél, hogy az üzemi szakszervezetnek több tagja van, mint a dolgozók összlétszáma. Ennek az a magyarázata, hogy az üzdmből a nyugdíj ba távozottak továbbra is a szervezetben kívánnak tevékenykedni. Annak a kívánságomnak, hogy a dolgozókkal szeretnék a munkahelyükön beszélni, szívesen tettek eleget. Nem ajánlottak senkit, rámblzták a kiválasztás jogát, mert az elnök szavai szerint: „Nálunk nincsenek rossz munkások — itt mindenki Jól dolgozik.“ Közben Pózmán László telefonon utasítást adott, majd közölte, hogy az iroda előtt áll egy tehergépkocsi, amely felvisz a hatodik szintre és ott nyugodtan elbeszélgethetek a munkásokkal. Egy fiatal mérnökhöz utasított, nála kell jelentkeznem, a gépkocsivezető szívesen elkalauzol, s a továbbiakban rendelkezésemre áll. A hatodik szint felé közeledve a mintegy három kilométer hoszszú nyaktörő úton érdekes kép tárult elém. Meg kellett örökítenem az alant épülő új mészgyárat, amelynek épületei innen, a magasból kis játékdobozkáknak tűnnek. Hogy a mészgyár építését megelőző viták végső fokon kinek az igazát fogják igazolni, az majd a Jövőben vélik el. Félő azonban, hogy a rengeteg porral járó mészgyártás következtében a Szlovák Karsztnak ez az egyik legszebb és legcsodálatosabb természeti szépségekben bővelkedő tája ugyanúgy jár, mint Besztercebánya és környéke. Ha ez mégis bekövetkeznék, akkor milliós károkat okozott a Sajó-völgyének ilyen formában kikényszerített iparosítása. Reméljük, hogy nem Így lesz. A hatodik szinten Krebs Ondrej mérnök várt rám. Bemutatkozáskor arra kért, hogy beszéljünk szlovákul. A fiatal mérnök már tudta, miért Jövök, Pózmán László jelezte telefonon érkezésemet. Azért nem árt egy kis előzetes tájékoztatás, mielőtt a kőfejtők közé mennénk — mondta és egy kis irodahelyiségbe vezetett. Krebs mérnök fiatal ember, alig huszonöt éves és a legnagyobb meglepetésemre, elégedett a munkahelyével, a beosztásával, és ami a legjobban meglepett — a fizetésével is. Két évvel ezelőtt fejezte be tanulmányait a kassal Műszaki Főiskola geológiai karán S szerezte meg a geológus-mérnöki oklevelet. Aztán az iglói vállalathoz került, mivel odavaló Iglóra. A vállalat rövid idő múlva ide helyezte Gombaszögre. Arra a kérdésemre, hogy vannak-e itt többen is szlovákok, azt válaszolta, tudtával még egy dolgozó van itt, aki szlovák származású, máskülönben itt mindenki magyar. Kíváncsi voltam, hogyan fogadták, hiszen tudvalevő, hogy különösen az idősebb szakik bizalmatlanok a fiatal és kellő gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező fiatal műszaki káderekkel szemben. Nem bíznak bennük és a legtöbb helyen n-em értékelik kellőképpen elméleti felkészültségüket. Bizonyára I
