A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-31 / 35. szám
Bíró Antal kapitány A Duna menti lakosok egyszerűen „bójásoknak“ hívják őket; pedig bátran nevezhetnénk Neptunus unokáinak is. Nemcsak azért, mert életük nagy részét a folyamon töltik. Hanem mert tőlük függ az itt közlekedők biztonsága. Azoké a hajósoké, akik milliókat érő rakományaikkal éjjel és nappal vándorolnak a Dunán. Ezeknek a víziembereknek, a szlovákiai Dunaszakasz bójásainak hétköznapjairól szeretnék most olvasóinknak egyet-mást elmondani. Eddig magam sem tudtam, hogy bójások is vannak a Dunán. Véletlenül akadtam össze velük. Egyik utamon a bősi kikötő kantinjában erdész ismerősömmel beszélgettem. Egyszerre csak egy kaménykötésű hajóskapitány telepedett 1© közénk. — Ez a mi „főbójásunk“ — mutatták be az erdészek Bíró Antalt. — .Sok érdekeset írhatna munkájáról. Legényeivel hetente végighajózza a Dévény és Szob közötti Duna-szakaszt, s különböző vízijelek lerakásával kilenc nemzet hajósat részére biztosítja a veszélytelen hajózást. Kérje meg, hátha egyszer magával viszi ez a hajós folyami farkas! Nos, Bíró Antal nem is volt olyan harapós. Annyit kötött csak ki, hogy a pozsonyi igazgatóságon is jelentsem be részvételemet. Szerencsére Itt sem akadékoskodtak. Egy fiatal mérnök csodálkozott csak azon, hogy magyarul akarok a hajósokról írni. Mindenáron arra akart rábeszélni, hogy legalább valamelyik szlovák lap riporterét is vigyem magammal! Indul a „GabCíkovo“ Hajnali hat óra volt, amikor Bíróék állomáshelyéről, a bősí kikötőből útjára indult a „Gaböíkovo“ névvel büszkélkedő ügyes kis vontató hajó. Indulásunkkor jó néhány ember intett búcsút a partról. A bősi kikötő ugyanis nemcsak a bójások székhelye. Innen irányítják a partjavító és a búvár-részleg munkáját is. Persze, a szép nem képviselői sem hiányoznak a partról. Maradjunk azonban a mi kis hajónknál. Alig néhány, perc, s máris a nyílt Dunán szántottuk a fodros hullámokat. Irány Pozsony és Dévény — ©zen a szakaszon kezdték ugyanis munkájukat Bíró és társai. A Duna is országút őszintén megvallom, néhány nappal ezelőtt még elképzelni sem tudtam, hogy mi szükség lehet a bójások munkájára? Hiszen — így gondoltam — ilyen nagy folyamon elég arra vigyázni, hogy össze ne ütközzön két szembe jövő hajó. Pedig mennyire más a valóság! Először is áradás, apadás után más-más a vízállás. Hol magasan ellepi a víz az orvul, megbújó zátonyt, hol pedig ott is feneket érhet a hajó, ahol tegnap még tengeri hajók is úszkálhattak volna, Nem is beszélve arról, hogy hajóroncsok, vízalattí kőgátak, kábelek is veszélyeztetik a hajók épségét. Láttam például olyan szelíden folydogáló folyamrészt, ahol egy hatszáz hadifogollyal megrakott német hajó pihen a mélyben. De más okok miatt is szükség van a víziót kijelölésére. A zátonyok és egyéb veszélyek miatt ugyanis többnyire cikk-cakkban halad a Dunán a hajó. Így aztán nagyon fontos előre látni, hogy hol következik váratlan kanyar és mikor kell a Duna közepére vagy másik partjára átkormányozni a hajót. Külön veszélyt jelentenek a hirtelen leszálló hírhedt dunai ködök, amikor is csupán radarjelre bízhatja rá magát a hajó kormányosa. És végül már csak azért is fontosak a Duna forgalmi jelei, mert hiszen nemcsak a vizet jó! ismerő hazai hajós utazik át a Duna csehszlovák szakaszán. Naponta láthatunk itt magyar, nyugatnémet, osztrák, jugoszláv, román és bolgár uszályokat is; sőt osztrák lobogó alatt a francia és holland fehérhajók sem ritkák. Mi hát a feladata Bíró kapitánynak és öt legényének? Mint a tenyerüket, úgy kell ismerniük a Duna szlovákiai szakaszát. A Jelentések és saját mérésük alapján tudniuk kell a pontos vízállást. És ha változást észlelnek, azonnal ki kell jelölniük az új víziutat. Közben pedig pótolniuk kell azokat a bójákat, amelyek elúsztak, vagy amelyeket megrongáltak a felelőtlen vadevezősök. Fagy és forróság, vihar és hózápor gátolhatja őket a nehéz munkában. „Bója-szobacinák“ Szob és Dévény között 176 kilométer hosszúságú a Duna. A bős—dévényi szakasz még fele sincs talán ennek. És mégis másfél napig tartott ez a hajókázás. Nemcsak azért, mert hegymenet hajóztunk, hanem mert ezen az útszakaszon legtöbb a „szobacica-munka“. Ami azt jelenti, hogy ritkán kell új bóját lerakni, inkább csak a jelekre ráakaszkodott hínárokat, gallyakat távolltják el a legények. Persze, ez is fontos, mert ha túl sok a hordalék, víz alá süllyedhetnek a fontos vízijelek. De nemcsak felelős munka ez, hanem érteni Is kell hozzá! Amint ugyanis feltűnik egy hínárral befont vízjel, először is ügyesen közelébe kormányozzák a hajót. Aztán három legény egy-egy hosszú póznát ragad a kezébe. Az egyik a hajó oldalához szorítja a bóját, a másik kettő pedig letisztítja a bójára akaszkodó több kiiónyi gazt. Mindez persze így elmondva gyerekjátéknak tűnik. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a hajósok a takarítást a hajó keskeny párkányán állva végzik, s a póznák nem nádpálca könnyűek, beláthatjuk, hogy izom, ügyesség, meg nagy gyakorlat is kell ehhez a munkához. Elég annyi, hogy egy kissé elszámítsa a kormányos a távolságot, máris fürödhe* a három hajós! Háromféle bóját ismertem meg egyébként ezen az úton. A piros színű a vízfolyás irányában mindig az út jobb oldali határát jelzi, a fekete meg a baloldalit. Végül a dupla bóján elhelyezett radarkészülék figuráját kell megemlítenem, mely a radarral dolgozó hajók irányítását végzi. Szép élet a bójás élet A bójások, hogy munkájuk közben minél lassabban ússzon a hajó, mindig hegymenet dolgoznak. Ezért aztán a bős—dévényi szakasz után szinte dologtalanul ereszkedtünk le a Szobnál kezdődő új munkaszakaszhoz. Mondhatom, feledhetetlen élményben volt részem. E marcona hajósok, akik különben egytölegyig komoly családos emberek, nagyon szere-Így tisztogatják a radarjeleket Pihenő Körtvélyesen. Balról jobbra: Bíró Antal kapitány, Varga József kormányos, Méry József gépész, Pataki Sándor matróz, Fodor András vitorlás és Cslcsai Lajos matróz ééééíé____ Üj i i i 6
