A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-31 / 35. szám
szaktanintézet, ennek a diákotthoniban szállásoltak el közülünk harmincait. Az lnternátus az Iskola (tőszomszédságában van, szobái akár szállodlaiknak Is bail len ének. Az iskola területi jellegű, kilenc különféle szakmára tanltja a kouvolal körzet tanulóit. Az iskola igazgatóhelyettese egy lépcsőzetes, modem előadóteremben diavetítő segítségével kisebb előadást tart az iskoláról, mielőtt megtekintenénk a műhelyeket, tantermeket. Érdekes ember a pedogógus, a kívülálló szemében talán kimondottan furcsa teremtés: nemhogy élvezné a szünidőt, ürülne a pihenésnek, nézelődne, gyönyörködne... de nein, ő, ha belép egy Iskolába, már otthon érzi magát. A katedra láttán megszállja valami ihletett elhivatottság, és már magyaráz, kérdez, érvel, előad, s percek alatt olyan vitát teremt, akárcsak odahaza a konferencián. De az Igazat megvallva, van Is miről vitatkozni, van mit ellesni. A kereskedelmi iskolának például ml vagyunk az első látogatói, szeptemberben indul az első iskolaév. A tanévnylfcásig még csaknem két hónap van hátra (15-én kezdenek), de már ma készen állnak a tanulók fogadására. Végigjárjuk a szaktantermeket, szertárakat, laboratóriumokat, mindenütt van már víz, gáz, gombnyomásra működnek az elsötétítő berendezések. S az iskola udvara és környéke Is tökéletes rendben van, nyoma sincs, hogy itt valaha Is építkeztek ... Délután Ismét alkalmi fellépésen vesz részt a kórus, ezúttal a temetőben. A finnek ilyenkor ünnepük a halottak napját, a város evangélikus temetőjében összejön a lakosság aprajanagyja, ünneplő ruhában, de nem feketéiben, főleg a lányok, asszonyok vannak tarka nyári öltözetben. A néhány órán át tartó gyászünnepségen az odakészítetf padokon ülve hallgatják végig a papot, utána énekkarunk előadja Monteverdi Lasclafe ml morlre című kórusmüvét, majd egy Kodály-müvet, aztán a helybeli kórus következik, majd Ismét a pap, végül a Jelenlevőik vallásos énekeket énekelnek, fúvószenekari kísérettel. Énekkarunk közreműködését a németül jól beszélő s a Csehszlováklóról rendkívül tájékozott tiszteletes köszöni meg a temető bejáratánál levő büfében, ahová vendéglátóink kávézni hívják meg a kórust. Aznap este van a hangverseny. Július vége Finnországban sem hangverseny Idény, de azért szépen megtelik a városháza díszterme. Kitűnő akusztikájú, ötszáz embert befogadó terem, modem és díszes, akárcsak a városháza egész épülete Megjelenik a kórus, és felcsattan az első taps, ez ugyan még csak a távoli vendégnek kijáró udvarias fogadtatás, akárcsak az első virágcsokrok is. De Lassus Visszhangja már vitathatatlan, őszinte sikert arat, az első rész zórészómát, Vass Lajos Jövendölését pedig már meg kell ismételni. A szünet után a kamairakőrus lép a színpadra, majd az est legigényesebb műsorszáma — a Mátrai képek — következik. Kevés, ha erről azt írom, hogy nagy siker volt. Ha valaki életében csak egyszer is állt már színpadon, érzi, mikor következik be az a pillanat, amikor a vers, a dal a közönségben visszhangra talál. Ügy hiszem, hogy az oly szívesen énekeit Kodály-kórus után az énekkar tagjai ezt érezhették. S amikor a Szíjjártő- és Bárdos-népdalfeldolgozások utón percekig zúg a taps, s a hála és a köszönet Jeléül még egyszer felhangzik a finn dal, a Kesáillalla, nem mozdul a közönség. A szemek sarkában megcsillan egyegy könnycsepp. Felejthetetlen ez a nyári est, megható, leírhatatlan a hangulat. A zene, a dal megoldja azt, amire az annyira külön utat megtett nyelv már nem képes. Valahol, tudat alatt, a lélek legmélyebb rejtelmeiben összefonódnak az ősi, rokoni szálak, amelyeket oly messzire szakítottak egymástól a századok, a történelem. A hangverseny után vacsorára hívják a vendéglátók az énekkar tagjait, azokat Is, akik Internátusbán laknak. Most azonban nem közös étkezésre, de egyenként családokhoz. A középeurópai ember képzeletvilágában a Skandlnóv-féiszlget lakói hűvös, kimért, rideg emuerek. Aki megismerhette a finneket, azt hiszem, hamarosan helyreigazítja majd ezt a véleményét. Ml magyarok büszkén s talán Jogosan hangoztatjuk a magyaros vendégszeretetet. Nos, ha valaki fogalmat akar alkotni a vendégszeretetről, menjen el a finnekhez. Az az előzékenység, kedvesség, udvariasság és tapintat, amellyel ott körülveszik az elidegenedett közép-íéurópatt, annyira váratlan és jóleső, hogy szinte kényelmetlen, könnyen zavarba jön tőle az ember. (Azt hiszem, mór most szőhetjük a terveinket, hogy az ő látogatásuk alkalmával mindezt majd hogyan viszonozzuk.) Az én vendéglátóm, Hanes Rönkönnen autószerelő mester, aki már tegnap is meghívott a kóvéhózba, most a lakására vezet. Szépen berendezett, tévével, hűtőszekrénnyel ellátott kertes háza van, pedig nincs a legmagasabb fizetése, a prémiummal együtt sem tesz ki havonként 900 márkát. (Egy pedagógus Itt kétszer annyit is keres. Hogy ez a gyakorlatban mennyit ér, összehasonlításképp: egy jóminőségű férfiöltöny óra kb. 200 márka.) Különben a felesége is dolgozik, varrónő. Beszélgetni csak nagynahezen tudunk, az én német tudósom nagyon csekély, ő viszont egyszerűen egy szót sem tud, Így aztán mutogatunk, rajzolunk. Az autó a leghálásabb témánk, ez a szakmája. Neki különben két autója van. Kislánya, Tuja, most megy első osztályba: Hétesztendős, hamtsithatatlanul eredeti szőkeség, mosolygó, búzavtrógszínű kék szemekkel, amilyeneket csak finneknél lehel látni. Megjegyzem, a nagyobbak, tizenhét évesek is mind ilyenek. Lehet, hogy kissé elfogult vagyok, de csúnyát közöttük .nem találtam. Hétfőn egésznapos kirándulásra visznek finn barátaink autóbusszal, majd a tízezer tó egyikén motorcsónakkal tekintjük meg mindazt, amit a messziről jött idegennek sosem látott látványként kínál a táj. A nap nagy érdeklődéssel várt eseménye a szauna. Nem midennapl élménye az embernek a saját bőrén tapasztalni a nyírfavessző-vírgácsos híres finn fürdőt, a száz fokig is felszökő forró gőzt, amelynek üdítő hatásáról már eddig Is annyit hallott, olvasott. Másnap reggel kilenckor zsongó méhkashoz hasonlít a kouvolai állomás. A vonat indulása előtt néhány perccel befut írja Vanaja asszony, a Kouvola Laulu lelkes titkárnője egy nyaláb újsággal. Ott látjuk énekkarunk fényképét és a hangversenyt dicsérő, lelkes kritikát. Befut a gyors, hosszú búcsúzkodás, a forgalmista már másodszor akarja megadni a jelt az indulásra, de még mindig hátra van egy utolsö ölelés, egy kézfogás. Mint amikor közeli hozzátartozók, rokonok búcsúznak egymástól. És azután megiramodik a gyors Helsinki felé. Újra megtesszük a már ismert utat — ezúttal visszafelé: egynapos megálló Stockholmban, Malmö, Trelleborg, Berlin, Prága, finn, svéd, német és hazai tájak, városok, tenger és szárazföld, a forró Júliusi napok, amelyeket most, néhány hét távlatából színes filmként varázsol vissza az emlékezet. Sok gazdag élményt és tapasztalatot nyújtó, új dalra ösztönző emlék marad ez a felejthetetlen finnországi utazás, am’ely közelebb hozta egymáshoz két távoli ország rokonnépeit. KULCSÁR TIBOR A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának tagjai a kon volai városháza bejáratánál a hangverseny előtt Csehszlovákiai magyar dalosok Helsinki főutcáján, Mannerhelm lovasszobra előtt Kouvola főutcája Foto: Sebők Károly és arch.
