A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-17 / 33. szám

Né v es sü ikí / Szöveg nélkül A Semmi Tudum, hogy mindenki nagyon sokat vár ettől a címtől: „A Semmi". Még­hozzá nagy S-sell Pedig nem az a célom, hogy sokat mondjak. Sőt, semmit sem akarok mondani. Remélem, sikerül. Ggy érzem, hivatott vagyok a Semmiről beszélni, hiszen temérdek olyan Irodaimat tanulmányoztam át, amely ezt tárgyalja. D8 az életből is jől is­merem. Már gyermekkoromban tudtam, mi az. Annak idején fgy határoztuk meg: nyeletlen bicska penge nélkül. Hát igen, ez a Semmi. De nemcsak ez! Semmi az is, amit X. elvtárs (élúrás vitatelszölalása tartalmaz. Sőt, az is, amit j. eivtárs hozzáfűzött. Szávai, a Semmit igazán nem nehéz meghatározni. Még beszerezni sem. Annál nehezebb tűladni rajta! Különösen annak, aki azt vallja, bogy „édes a semittevés“. Mije van az ilyen embernek? Semmije persze, annak se jobb, akinek Semmije sincs. Nekem például valamikor nem volt Semmim. Es most mim van? Semmim. Ugyanis az teljesen mindegy, hogy a Semmi van, vagy nincs. Ennélfogva nem is semmisíthető meg. Mert a Semmiből csak Semmi lehet. A kevés Semmi éppen úgy Semmi, mint a sok Semmi. Még a nagy és a kis Semmi közt sincs különbség. Ne tévesszük azonban össze a Semmit a nullával! Köztudomású, hogy minden szám nulladik hatványa egyenlő eggyell Es az már valami. Azt hiszem, az elmondottakból világosan kiderül, hogy milyen a Semmi: semmilyen. Valamint az, hogy mire való a Semmi: semmire ... Ha tehát c so rok elolvasása után megkérdeznék valakitől, hogy mivel lett bölcsebb, bábo­zás nélkül válaszolhatná: Semmivel. Méghozzá nagy S sell K E fieSzrRBtrW fy REGI NÉPDAL VÍZSZINTES: 1. Népdal részlet, folytatva a függőleges 13. és 26. számú sorban. 13. Szikvíz. 14. Nemesgáz. 15. Ütés szlovákul. 16. Z.T.R.E. 17. Helyeslés. 18. Német stílus. 19. Olga Erna. 20. ÉkI 21. Mese betűt 22. A szenvedés. 23. Francia művészet. 24. Vallás rövidítés. 25. Berlin része. 26. Elefánt szlovákul. 27. Állam Közel-Keleten. 28. Német ária. 29. Kevert hízó. 30. Kedvelt ifjúsági regényíró. 31. Szelvény. 33. Béla betűi. 34. Nagyobb kirándulás. 35. Nedves németül. 36. A cipő része. 37. Tó olaszul. 38. Tantál vegyjele. 39. Peron közepe 40...........Miklós, neves magyar politikus. 42. Ex-világsakkbajnok. 43. Kicsinyítő képző. 44. Zo­kogott. 45. Nagy tó Ethiőpiában. 46. Végnélkül bírál. 47. Kevert évei. 48. Bank betűi felcserélve. 49. Déligyümölcs. 50 Neves cseh költő. 52. Növény üdítő főzetét. 53. Becézett Lajos, 54. Kevert rege. 55. Város Németországban. 56. Lengyel idegen szóval [k-betűvel a végén). 57. Paripa. 58. Kinyit. 59. Görögországi kikötőváros. 61. Temérdek. 62. Mécs László biogramja. 63. Német állat. 64. Bokornagyságú fünemfi növény. 65. Jókai személyneve. 66. Lóhere németül. 68. Lám. 69. Híres zeneszerző. 71. Nem vesztett. 73. Mozi. 75. Azonos a vízszintes 44-el. 76. Velence államfője. 77. Súlyegység. 78. Édes..., regény. 79. Fegy­verét használja. 80. Kötőszó. FÜGGŐLEGES: 1. Mexico őslakói. 2. Cigány. 3. Szigligeti... 4. Egyip­tomi napisten. 5. Német angyal. 6. Ékl 7. Idegen tagadás. 8. J. N. 9. Gya­korlat. 10. Az északi germánok főistene. 11. Káposztaféleség. 12. Sán­dor Róbert. 13. A vízszintes 1. folytatása. 17. Férfinév. 18. Okos betűi. 19. Város Algériában. 21. Övé németül. 22. Hiányos alibi. 23. Nem erre. 25. Melltfi. 26. Jelmondatunk utolsó, befejező része. 27. IERO. 28. Nem felső. 29. Nyak németül. 30.........bugi, tánc. 32. Folyó Svájc­ban. 33. Német teher. 34. Kisebb település. 36. Gazdaságunk pillára 37. Folyó a Szovjetunióban. 38. Göngyölegsúly. 40. Bécs német neva 41. Hangszer. 42. Növendék állat. 44. Német győzelem. 46. Dunamenti város Magyarországon. 47. Figyelmes. 48 Szükséges. 49. Indonéziai sziget. 51..,. Madrid, neves labdarúgó-csapat. 52. A tőr betűi fel­cserélve. 53. Helyben. 55. Összevissza ezek. 56. Becézett női név. 57. Angol főnemes. 59. Nem ér rá. 60. Indulatszók. 61. Könnyű, rövid nyári nadrág. 63. Kevert liter. 65. Üdülőhely Tirolban. 66. Irgalom. 67.... Eulenspiegel. 69. Szlovák bor. 70. Nem fiatal. 72. Yoga része. 73. Éke­zettel: kérdőszó. 74. Lásd a függőleges 7. sort. 75. SNY. 77. Kék szélei. 78. Nem egészen agg. 79. Folyadék. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 13, és 26. számú sorok meg­fejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül szerkesztősé­günk címére, Bratislava, Obchodná 7. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „Az embert emberré csak á becsületesség, mások szeretete és megbecsülése teszi.“ Könyvet nyert: Herceg Sándor, Fiilek. 15 FULOP IMRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom