A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-03 / 31. szám
A répo Egyszer nőtt, tiol nem nőtt, nőtt egyszer a Kertben egy gyönyörű szép piros répa. Nagyapónak kedve szottyant répát enni. Elkezdte rángatni a répát. Nem jött ki. Odahívta Nagyanyöt. Rángatták együtt. Nem jött ki. Odahívták Bözsikét, a kisunokájukat. Rángatták, rángatták. Nem jött ki. A kisunoka odaintette a kutyát. Rángatták. Nem jött ki. Hívták a macskát is. Rángatták. Nem jött ki — Még egy egér ereje hiányzik ahhoz, hogy kihúzzuk ezt a répát! — mondta Nagyapó, mivel jártas volt a mesékben. — Kerítsetek valahonnan egy egeret! Erre a macska elballagott a ház mögé. Kisvártatva visszatért, szájában egy egérrel. — Jó napot! — cincogta az egér. — Miről lenne szó? — Csak erről a répáról? — mondta Nagyapó. — Hórukk! — nekifeküdtek. Rángatták. Rán gatták. Rángatták. De a répa nem jött ki a földből. Mit lehet tenni? Pedig mindent megtettek, mindenben követték" az előírásokat, jelen volt az összes szükséges személy, húzták is derekasan. Úgy, ahogy a mesében. A répa mégsem jött ki. » Mi lehet a hiba? 'Xatan ez az egér gyengébb, mint az a másik a mesében? Vagy talán ez egy nagyobb répa, mint az a mesebeli? Ki tudja?! A répák nem egyformák Peches mese volt egyszer egy király, s a királynak három fia. Kettő erős, termetes dalia, minden lány szíve megdobbant, ha látta őket. A harmadik, a legkisebb, nem tűnt kt se a válta szélességével, se fürtjei szépségével. Mégis őt szerette legjobban a király. (Már ahogy az lenni szokott). Ez a király nagyon szomorú király volt. Az egyik szeméből szüntelenül hullottak a könynyek. — Miért oúsulsz, király apánk? — kérdez ték tőle a testvérek. — Azért búsulok én édes fiam — válaszolt szipogva az ősz király — mert a burkus király elfoglalta a fele (pontosabban a három negyed) országomat, fogva tartja a három lányomat (a ti testvéreiteket), és ráadásul még a kincseimet is elrabolta az a gaz! — Na majd én megküzdök azzal a híres ki rállyal! — mondta a legidősebb fiú. El is in dúlt. Sütöttek neki az útra hamuba sült ham and eggset. Három napig ment, míg elért a burkus király udvarába. — Vívj meg velem, te gaz! — Rendben - biccentett a burkus, és le szúrta. Hogy egy allo esztendeig nem tért vissza a fivére, a középső fiú is nekivágott az útnak. (Na majd öl) Kapott ő is élelmet az útra. Etérkezet a burkus udvarába, vívni kezdtek, egy óra múltán a burkus leszúrta ezt a király fit is. (immár a másodikat.) Hát, hogy a fivérei meg nem jöttek, a ieg kisebb, leggyengébb fiú is útnak eredt. Ö már csak amolyan hagyományos hamuba sült pogá csat kapott a tarisznyájába. — Nem baj, ez is megteszi! — gondolta. Elérve a burkushoz, vívni kezdett vele. Vívtak egy napig, két napig, három napig. Végül a burkus (a gaz) leszúrta a legkisebb királyfit is. (Pedig őbenne volt minden reménységünk.) Van ilyen. így történt, hogy a bánatos agg királynak egyetlen szem fia se maradt. A farkasok Van egy mese, mely szerint hajdanában danában az egyszeri pásztortiú azzal szórakozott, hogy időnként kiabálni kezdett: — Segítség, jönnek a farkasok! Erre az emberek odaszaladtak, és a pásztor fiú jót nevetett, mert nem ts jöttek- a tarka-sok. A mese vége az, hogy egyszer tényleg jönnek a farkasok, de a kiáltozásra az emberek akkor már a fülük botját sem mozdítják (vagy csak aztj. Amiköir egy este Pál, a juhászbojtár elolvasta ezt a mesét, jó ötlete támadt. Kiállt a Ürfu főterére, és elkurjantotta magát: —- Emberek! Segítség! (őrinek a farkasok! Várta a hatást. De nem történt semmi' Senki nem rohant elő íurkósbottal fegyverkezve. Az emberek vacsoráztak békésen — Segítség, emberek! Ionnak a farkasuk! — Kurjantottá slbátortalanodva. Semmi válasz. Még néhányszor próbálkozott, de hiába. Senki sem törődött vele. Csak a bakter szólt oda neki, miszerint ne ordítson. A síró kirólykisasszony (Mese a meséről) A királykisaszony szüntelenül sírt. Kidobolták városszerte, hogy aki msgnevetteti, azé a fele királyság, plusz a lány keze. A birodalom határában egy pásztorflű sírdogál. Odalépünk, megkérdezzük, miért bőg. — Hát már hogyne bőgnék — trombitál egy nagyot a lucskos zsebkendőbe. — Azt gondolja, én nem szeretnék egy fele királyságot? Minden pásztorfiú király szeretne lenni! De a rengeteg pásztorfiú között alig akad egy-kettő, (az is többnyire csak a mesékben) aki meg tud nevettetni egy ilyen fránya királykisasszonyt! Mi lesz a többi pásztoriulval? Akinek nincs humorérzéke? A pásztorfiú keservesen zokogott. És nem tudta őt se Andersen, se Grimm, se Benedek Elek megvigasztalni. Mi se. Előszó híres író önvallomása elé Első riport — Mikor született és hol? — 1921-ben, Szentmártonkátán. — Mikor nem kezdett el írni? — Amikor fiatal voltain, hosszú évekig — Körülbelül meddig? — Körülbelül húsz évig. — És miért nem kezdett ei írni? — Nem volt időm. kérem. — Soha? — Falun nőttem tel, négy elemi után dolgoznom keltett az uradalomban. Negyvenkettőben behívtak, a fronton nem igen értem rá, a fogságban pedig csak az életben maradásra jutott energia. — A háború után mi történt? — Semmi. Hazajöttem, kaptam földet, azon gürcöltem, aztán a szövetkezetben — És most? — Most is. — Az írástól végleg elment a kedve? — Öreg vagyok. Dolgozni kell, enni, inni, aludni. — Ha írt volna, miről írt volna? — Erről. Második riport — Mikor született és hol? — 1928-ban, Tatabányán. — Mikor nem kezdett el Írni? — Egészen pontosan 1947-ben. — Hogyhogy? — Bányász voltam, és a negyvenötös nagy csajáról, a széncsatáról akartam írni. Kellett akkor nagyon a szén, hogy a közlekedés beinduljon, napi 12 órákat dolgoztunk. Az a láz, az a szédült tempó megihletett. — Milyen műfajban akart alkotni? — Soc(ró lendületes regényt, regényt akartam írni. — És miért nem írta meg? — Nézze, nappal dolgoztam, csak este írhattam volna. Viszont elküldték esti iskoláira — maradt az éjszaka. Éjjel, ha írni akartam, a feleségem rámszólt, hagyd abba, rontod a szemed, pocsékolod a villanyt. Mire jó ez az egész. — Erre abbahagyta? — Abbahagytam, de neon ezért. Hanem azért, mert már nem vonzott annyira a papír. A mun ka, a. tanulás, a gyerekek és az asszony telje sén kielégítettek, lefoglalták gondolataimat. Nem gondol néha nosztalgiával arra a nagy, sodto regényre? — Ritkán. Harmadik riport — Mikor született? — 1889-ben. — Mikor nem kezdett el írni? — Nem értem kérem. — Az érdekelne, voltak-e valaha is írót tervei? Akart-e író lenni? — Kérem szépen, én a nevemet is estik 1945 óta tudom leírni, amióta megtanítottak írni, mert analfabéta voltam. Nemhogy író, de bakter se lehettem. Negyedik riport — Mikor született és hol? — Ezerkilencszázharmincban, Havannában. — Mikor nem kezdett el írni? — Az én esetem különös. El is kezdtem írni, meg nem ts. Amikor elkezdődött a kubai forradalom, én is a hegyekben voltam a többiekkel. Esténként a tűznél verseket mondtam nekik. Ezeket a verseket napközben írtam, de fejben. — Fejben? — Igen, nem tudtam őket leírni, nem volt se toll se papír nálam, meg idő se volt rá. Gondolatban csiszolgattam a verseket. Már öt* vennégy kész költeményem volt. A forradalomról, a szerelemről, Kubáró szóltam. — És? Később miért nem írta le?. — Később megöltek. A tiegói csatában. Ötödik riport — Mikor született? — 1941-ben. — Mikor nem kezdett el írni? — Hogyhogy mikor? — Hát, akart-e valaha író lesüti? — Nem én, soha. — Kamaszkorában sem? — Akkor sem. — És mit gondol, miért? — Uram, én szép szál fiú voltam, erős, izmos, az iskola legjobb sportolója. Bolondultak utánam a lányok, tiszteltek a társaim. Kitűntem közülük minden irka-firka nélkül is. Minek törtem volna magam? — Ezek szerint az alkotás: feltűnési vágy? — Mi más lenne?
