A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-15 / 24. szám
IHHHii Mészáros Károly a főhős Amikor benyitottam, a szobában egy hölgyet találtam. A fotelban ült, lábait maga alá húzta, villogtak a térdei. Ismerősnek tűnt. Ezt a kerekded arcot, ezt a fitos orrt, valahol láttam. Hol is? — Nem ismer meg? — Nem tudom. Ügy tűnik ... — Ügy tűnik? — Felkacagott. — Ügy tűnik ... Jó kis apa maga? — Hogyan? —- Sarki Klára vagyok, foglalkozásomra nézve utcalány. A halak nem úsznak című könyvéből. S felállt, felém nyújtotta a kezét. Elámultam. Mit akar ez itt? Már ezek sem hagynak békén? Nincs nekem elég gondom úgy is. Még a hőseimmel is harcolnom kell?. — Miért főtt? — Osztályrészemet követelem! Jellemző. Semmit sem csinál ingyen. Még főhősnek sem áll be. — Kisasszony, erről nem volt szó. — Tudom. De jogom van hozzá. A doki felvilágosított. — Ki az a doki? — Nem emlékszik? Sötét, hideg este, ott a sarkon. Öt fogatta meg velem. Különben szerencsétlen egy alak. Jobbat is kitalálhatott volna. Mért mondja nekem például mindig azt, hogy maga kis uncili.. Ki sem állhatom, de maga lefektet vele. Mit gondol, ingyen csinálom? — Megkapta a részét! — Meg. Száz koronát. Meddig lehet abból élni? Nézze, lyukas a cipőm. — Menjen dolgozni. Éljen önálló életet. — Nem tudok. Nem olyannak alkotott. Ez igaz. Szerencsétlen teremtés. Elvált szülők gyermeke, akit én kergettem a züllésbe. — Ön a végén megjavított, tisztességessé tett, de nem adott jövőt. Otthagyott a szobában, diplom nélkül. Mit gondol, lehet ma tisztességesen élni diploma nélkül? .. Ha legalább folytathatnám, amire megtanított, de így . .. Fércmunkát csinált, lássa be. — Nem akartam a mocsokban hagyni. Különben szenvedett, nem? A tanítóval sem akart lefeküdni, meg azzal a huligánnal sem ... — Maga csinálta úgy ... Nekem mindegy. De most éhezem. Nem adna valamit? — En tartsam el? Ott a közönség. — Maga az apám. Negyven évig köteles. Aztán majd meglátjuk. Koldulhatok is. — Kisasszony, ez nem lesz Jó. Menjen vissza a regénybe ... — Nem megyek. Maga elhagyott engem, de én felkutattam. Most nem ráz le olyan hamar. Begyújtottam a gázt. Tojásrántottát csináltam. A leütésnél a fele héjastól belehullott. — Milyen ügyetlen. Adja ide. így kell ezt. Erre jól megtanított, mindig ezzel etette a vendégeimet. Látom, innen vette. Micsoda teremtés. Ez az alkat. Csakúgy feszül rajta a ruha. Nem csoda, hogy harapnak rá a halak. A halak nem úsznak, csúsznak előtte. ■ Evett. Kecsesen, csámcsogva. Mint ott. Illett neki. Ezt jól eltaláltam. A vadsága is jól áll. De ez már mégiscsak túlzás. Folyik a zsír az ajkán. Kezével eldörzsöli. — Kisasszpny, ne legyen Ízléstelen. ^ — Mi baja? Most nem szerepelek. Egyszer hadd tegyek kedvem szerint. — Kisasszony — sóhajtottam — nem ilyennek képzeltem. — Ilyennek alkotott. Hogy csámcsog. Szörnyű nő. Át fogom gyúrni az egészet. A leikéhez hozzá kell adnom még legalább tíz deka inteligenciát... — Adjon egy zsebkendőt! Azt sosem adott. Tudom, ez részletkérdés, maga erre nem tér ki... de nekem szükségem van rá. —- Kisasszony, át fogom írni! — Igen? De jó lesz! — Tapsol. — Tudja, azt a részt, amikor magával ölelkezem, írja meg szebben ... és ne erőszakoljon meg. Minek az. Ügyis engedném. Írja meg úgy, hogy elcsábított. — Nem lehet. Akkor még tisztességes és fiatal... — Miért, azokat nem lehet elcsábítani? — De lehet, csakhogy a cselekmény ebből indul ki. Hogyan züllik el egy tisztességes lány. Higygye el, nekem muszáj megerőszakolnom. — A, maga nem olyan rossz, ezt nem tudná megcsinálni. — Megtettem. — Nem reális. Ahogy maga leírta, úgy nem ölelkeznek. — Most megírom jobban. — Inni nincs? — Hogyan? Ja ... Mindjárt hozok vizet. — Kikérem magamnak ... Tisztességes utcalány vagyok. Konyak nincs? Persze, én szoktattam rá. Hogy iszik ... Hány kocsmát járhatott meg szegény! Különben tudom, száznegyvenhetet. Amikor jóllakott, ivott kedve szerint, leült velem szemben s oly kacéran, csúfondárosan nézett rám, hogy majd megvesztem. De idejében észhez tértem, mielőtt a bűvkörébe értem volna ... Csábítani akar. Ezt a nézést akkor használja, ha le akar kapni valakit. Csak nem? Szerencsétlen alak.. Elfelejtette tán, hogy én ruháztam fel, én építgettem fel a jellemét, ismerem kívülről-belülről? — Mit bámul? — mondtam. — Szedelődzködjön, mennie kell...-— Nem megyek! — Kisasszony, az isten szerelmére ... evett-ivott, mit akar még? Mindjárt jön a feleségem és ... — Mutasson be neki. — S könyörög. — Fölösleges. Ismeri magát. Megvan a véleménye. Ha itt találja kettesben velem .... — Őmiatta hagyott el? — Nem őmiatta. Ő már akkor is az enyém volt, amikor magán mégcsak dolgoztam. — Jó kis munkát végzett. — Jót vagy nem jót, mindegy, lezártam. S nem idomos regényekből kísérteni. — Azt mondta, átír. — Átírom, meggyúrom, eltűntetem .;. — Eltüntet? Hát fölösleges lettem? — Sír. — Van más? Máson dolgozik? — Igenis, máson dolgozom. — Azt is megerőszakolja? — Azt nem erőszakolom meg. Annak más a témája. — Azt mondta, átír. Dolgozzon még rajtam! . .. hiányzik. — Dolgozni fogok, folytatni fogom ... csak menjen már. Diplomát is kap, és megházasítom ... — Jaj, azt ne! — Minden tisztességes lány férjhez megy. — Én nem megyek. Nem mehetek. Elriasztom a közönséget. A sok aranyos fiút, akik vágynak utánam ... — Elég! — Akkor magát sem láthatom. — Nem szükséges. — A férjem féltékeny lenne .. — Nem lesz az! — Legyen. Hadd legyen . . . Imádom a féltékeny férfiakat. — Az lesz. Csak szedje magát, mindjárt négy óra . .. Szent isteni Csengettek. — A feleségem! —- Nyisson ajtót! — Itt akar maradni? — Velem ne törődjön. Hosszú csengetés. — Tűnjön el. — Eltűnök. Dolgozik még rajtam? — Dolgozom. — Az jó. Most nyisson ajtót. Bizonytalan léptekkel mentem az ajtó felé, amikor valami puhába ütköztem. A feleségem ott ébredezett mellettem, reggel hat óra volt. — Lajos, tudod micsoda álmaim voltak! Majd elmesélem ... Te nem álmodtál semmit? — Nem, kicsikém. Nem álmodtam semmit. — De mintha láttam volna egyszer mozogni a szádat.. . — Biztosan eldugult az orrom. — Lajos, csak nem vagy náthás? El kell menned orvoshoz. — Igen, kiósikém. arra nem így mosolyogna. Mit tegyen, hogy megszerezze őt? Hát először Is kegyetlennek lenni és keménynek — s amikor az asszony félőrült a vágyakozástól, engedékenység! Csakhogy ezen már gondolkodott, magabiztosság, határozottság, akarat! De hogyan, amikor az asszony nem vesz róla tudomást? ... Gyerünk a Grandba, az asztalnál Kevi, az asztalon sör, a sarokban a Nagyasszony bólint feléje két sovány kezű, kalapos öregaszszonnyal ül, indiántoll van a kalapjukon, azok is nagyasszonyok, a régi Pozsony öreg bútordarabjai. Öt nézik, és Széplakyné halkan suttogva bemutatja, látja, hogy róla beszélnek, és egyre feléje tekingetnek. Kevi vizsgára készül és panaszkodik, hogy se éjjele se nappala. Ezt a problémámat megoldtám és elégedett vagyok, mondja Morvái... Nyolctól moziba megy egyedül, Kevi hazamegy a politikai gazdaságtanhoz, fél tizenegykor még egy sör, és tizenegykor elindul gyalogosan a Duna-hídon át. A híd fényei a vízbe nyúlnak a mélyét tapogatják, mint légitámadáskor a fényszórók sugárujjai az eget. Éjfélre ér haza, a télikertben mocorogva szunyókálnak a kövér galambok. Felgyújtja szobájában a villanyt és kővémered; a széken kabát és piros tornanadrág, az asztal alatt zokni és cipő, s a másik ágy elbontva, a paplan alól borzas fekete hajcsomók meredeznek, és szippantások, horkantások bújnak elő. Megérkezett az anyagbeszerző. Itt van szeme láttára, kuporog a takaró alatt. A csapágyakat felhajtotta, a cementet és a gyantát beszerezte, s most pihen. Talán prémiumot kap fizetéskor. Arcát nem látja, alakja rejtve marad, de a jobb lába kilóg a takaró alól; a talpa sárga, és a bokája piszkos, szürke foltok övezik, mintha árnyék esne rá. Hazajött hullafáradtan és lábat nem mosott. Dermedtségében villámgyors gondolata támadt: leoltja a villanyt és elmenekül. Az anyagbeszerző kaffantott álmában, mintha ijesztgetné, majd fenyegetőn felhorkant, mint egy nagy trombita. Morvái töprengve állt a szobája közepén, melyet most egyszerűen elvett tőle egy retkes lábú anyagbeszerző. A szoba ablakán kiszűrődő fényben álmosan hunyorogtak a galambok, Körner Erika átment a télikertben — ez még fenn van? — fejen ütött egy galambot, mely csapkodva felrepült, és más helyet keresett magának, Erika eltűnt a hátsó udvar sötétjében, ruhája az agglegény körtefa közelében villogott. Amikor jött vissza, Morvái látta, hogy benéz a szobába, talán az anyagbeszerző érdekli; most nem bántotta a galambokat. Morvái óvatosan levetkőzött, lábujjhegyen járt a szobában, s amikor a padló megreccsent a talpa alatt, megállt, hogy fel ne ébressze az anyagbeszerzőt; elképzelhetetlennek találta, hogy felébred, és kibújik a paplan alól, hogy megismerkedjen vele, kezet nyújt és a retkes lábát összedörzsöli... Nem, ez valószínűtlen és kísérteties jelenet lenne éjfélkor, két pizsamás alak egymás kezét szorongatja a lámpafényben. Ágyba bújt és hallgatta a másik ágyból feltörő süvítéseket; holnap hajnalban kell ébrednie, hogy mielőtt az anyagbeszerző felkel, megléphessen a megismerkedés elől. Morvái fél hétkor ébredt, nyújtózott és a vaskályha feletti füstfoltokat bámulta a menynyezeten. S akkor eszébe jutott a szobatársa. Megrettent, és a másik ágy felé lesett. Nem látott a párnál semmit, óvatosan felemelkedett, és megállapította, hogy a fekete hajcsomók nem meredeznek elő a takaró alól, az ágy üres. Nincs megvetve, a paplan összegyűrve az ágylábhoz túrva, a vánkoson emberfejnyi lyuk ráncai, s a sima lepedőn ott hever a piros tornanadrág, mint egy ijesztős vérfolt szörnyű gyilkosság után. Ahol az éjszaka a sárga talpú láb meredt elő a takaró alól, most egy csíkos zokni lógott, mintegy a tegnapi láb jelképeként, lyukasan. Ruha nincs a széken, a lakótársa elment. Kipihenve, újult erővel a gyantáért való küzdelembe vetette magát. Morvái megkönnyebbült. Odakünn ragyogónan süt a nap, bár az ablakot nem érik el a sugarai, az udvar fényben úszik, a galambok turbékolnak és a kerti asztalon két hím nehézkesen totyog egy magát kellető nőstény után. J Folytatjuk!
