A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-15 / 24. szám
Lesz-e tájmúzeum Kéménden? Ma már a legkisebb faluban is találkozhatunk a technika legújabb vívmányaival. Ez a gyors iramú fejlődés magával hozza a hagyományos' paraszti élet, a paraszti gazdálkodási mődok feledésbe merülését. így Kéménd és környékén is kihalásra, pusztulásra vannak ítélve a népi hagyományok, fokozatosan eltűnnek a legtipikusabb népviseleti tárgyak. Pár évvel ezelőtt a Csemadok helyi szervezetének évzáró gyűlésén vetődött fel a gondolat, hogy Kéménd és környéke gazdag néprajzi értékeit meg kell menteni az utókor számára. Ennek a gondolatnak a megvalósítása, ha nehezen indult is, 1969. május 12-én valóra vált. A Kéméndi Általános Iskolában megnyílt a néprajzi és népművészeti kiállítás a Csemadok helyi szervezetének rendezésében; a gyűjtemény felöleli a garamvölgyi magyar népi élet legjellegzetesebb népviseleti anyagát és használati tárgyait. Kéménd és környéke gazdag lehetőségeket nyújt a néprajzi anyag megalapozásához. Bart, Bény, Kőhídgyarmat, Kisgyarmat — hogy csak néhány községet említsünk — még ma is bővelkedik rejtett és fel nem tárt néprajzi értékekben. E nemes cél érdekében a kéméndiek hozzáfogtak a vidék néprajzának feldolgozásához a népművészet tárgyi értékeinek felgyűjtéséhez. A dicséretes, nagy erkölcsi haszonnal járó munka tiszteletet és megbecsülést érdemel. Méltó elismerést és köszönetét mondhatunk a kiállítás rendezőinek: Csepregi Ernőné, Spátay Ernőné és Kelecsényi Pál pedagógusoknak, valamint Tóth Vincének, aki a kiállítás technikai megoldásán fáradozott. Köszönet illeti az iskola igazgatóságát, hogy lehetővé tette a kiállítás megrendezését az iskolában, továbbá a Csemadoknak a gyűjtésben részt vett vezetőségi tagjait és a tantestületnek azokat a tagjait, akik segítettek az összegyűjtött anyag rendezésében. Szép kezdeményezés ez, annál is inkább, mert eddig valahogy elhanyagoltuk a néprajzot. Néprajz nélkül nem ismerhetjük meg saját népünket. S ez a megismerés egyszerre szolgálhatja a teljesebb nemzeti önismeretet, s ugyanakkor megtanít bennünket a parasztság tiszteletére, szeretetére is. Ez a parasztság mentette meg számunkra a magyar népdalt, mesét, szőtteseket, a magyar múlt gazdag világát. A Csemadok helyi szervezete ezzel a kezdeményező kiállítással a magyar népi kultúra terén szeretne továbbfejlesztő és népszerűsítő feladatot betölteni, amely talán megbízható kiinduló pontja lehetne e mozgalom szélesebb körű kifejlesztésének. Ebből a célból Kéménd és környékének aktív kultúrmunkásai a kiállítás megnyitása után a társadalmi és kulturális élet vezető személyiségeinek jelenlétében vitadélutánt tartottak a Fehér Akác csárdában. A vitadélutánon megjelent Kosa László, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának, valamint Takács András a Csemadok KB titkára, Ág Tibor, a Csemadok KB dolgozója, továbbá Bartha István az érsekújvári járási pártbizottság ideológiai titkára és Hagara József érsekújvári jnb-titkár, Sáfí Árpád, az érsekújvári jnb oktatási és művelődésügyi szakbizottságának elnöke és Borka Gyula a jnb nemzetiségi művelődésügyi felügyelője aktív részvételükkel járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. A vitában résztvevők megállapították: gazdag hagyományaink vannak s ez arra int minket, hogy ezeket az értékeket nem hagyhatjuk veszendőbe menni. Kósa László azt mondotta, hogy legyünk büszkék arra a kezdeményezésre, mert az egész magyarság ügye a népi hagyományoknak az utókor qzámára való megmentése, megőrzése. Legyen ez a nagyon szép és gonddal összeállított kiállítás mindannyiunk büszkesége. Teleki Tibor, a nyitrai Pedagógiai Intézet magyar tanszékének tanára a néprajzi tájmúzeum megalakításának' gondolatával foglalkozott. Jó volna, ha állandó jellegűvé válna ez a néprajzi gyűjtés, mert még mindig csak kezdeményezésnek érezzük, a folytatás legtöbbször elmarad. Szerinte Kéménden megoldható egy állandó jelegű néprajzi tájmúzeum létesítése, Kéménd és környékének néprajzi feldolgozása. Csak anyagi támogatásra van szükség az illetékes szervek részéről. Takács András szerint társadalmi igényeinket senki más nem. fogja rajtunk kívül kielégíteni. Egyedüli járható út, megkezdeni helyben, — az öt 'szomszédos község összefogásával — a tájmúzeumuk számára egy megfelelő épület építését, vagy pedig erre a célra egy megfelelő házat kell vásárolni. Mivel a már összegyűjtött anyag nagy része a Csemadok tulajdona, az anyagi támogatás kimondottan az épület megszerzésére szorítkozna. Ezt a járási nemzeti bizottság biztosíthatná úgy, hogy a járási szervek az anyagi támogatásra irányuló kérelmükkel a minisztériumhoz fordulnának. Varjú Károly, barti hnb-elnök szorgalmazni fogja, hogy Barton is meginduljon a gyűjtés, és a barti hnb lehetőségeihez mérten anyagi támogatást is nyújt a tájmúzeum létrehozásához. Varjú Károly egyúttal javasolja, hogy a környező öt község hozzon létre egy szervező bizottságot a garamvölgyi tájmúzeum megalakítására. Sajnos a többi környező község meghívott hnb elnökei nem jelentek meg ezen a rendezvényen, sőt Ján Hubáé kéméndi hnb-elnök is érthetetlenül távol tartotta magát, pedig éppen a kéméndi hnb-től várjuk a legnagyobb támogatást. l Több felszólaló kérdezte, hogy mi legyen az összegyűjtött anyaggal, Csepregi Ernőné és Kelecsényi Pál pedagógusok véleménye szerint ragaszkodni kell ahhoz, hogy maradjon együtt Kéménden az összegyűjtött anyag, s ennek felhasználásával a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a tájmúzeum megalakítását. Kelecsényi Rudolf az egyesített garamvölgyi földművesszövetkezet elnöke, akinek köszönettel és hálával tartozunk az eddigi támogatásáért felajánlotta, hogy további aktív hozzájárulással biztosítja az akció sikerét, s egyúttal hangsúlyozta, hogy csakis konkrét, kidolgozott terv alapján valósíthatjuk meg célkitűzéseinket. Bartha István és Sáfi Árpád elvtársak a járási szervek részéről mindent megtesznek annak érdekében, hogy valóra váljon a múzeum létesítésének gondolata. Ha a helyi szervek beszerzik a szükséges építkezési engedélyt, akkor a járási szervek gondolkodnak a megfelelő anyagi juttatás biztosításáról. Az elhangzott felszólalások után Tungli László, a Csemadok helyi szervezetének elnöke zérószavában hangsúlyozta, hogy ez a láng nem aludhat ki, mindent meg kell tenni a magyar népi kultúra és hagyomány fejlesztésének érdekében. Biztosra vehetjük, hogy ezzel a lelkesedéssel megvalósul Kéménden a tájmúzeum. Kívánatos volna, ha a helyi iskola igazgatósága lehetővé tenné a kiálífás nyitvatartási idejének meghosszabítását, hogy minél többen megnézhessék a kiálítást, főleg a fiatalok közül. S ha majd megtekintik nagyanyáink, nagyapáink munkáját, büszke érzéssel gondoljanak arra hogy elődeink munkaszerető, gazdag szépérzékkel rendelkező emberek voltak, akikre a fiatalok csakis büszkék lehetnek. A kiállítás meghosszabbítása elengedhetetlenül szükséges márcsak azért is, mert a kéméndi Garamszigeten lesz Júliusban az országos nyári ifjúsági találkozó, s ez alkalomból a fiatalok nagyobb méretű néprajzi gyűjtést végezhetnének Kéménden és környékén. Tudjuk, hogy ezen az összejövetelen egy nagy és nemes, mindenképpen szükséges dolgot indítottunk el, s reméljük hogy az álándó tájmúzeum — esetleg kibővítve garamvölgyi múzeum — megvalósítása gyors és zökkenőmentes lesz. BANKHÁZY KÁROLY Arany László: A délibábok hőse Tiszta szavú búcsúzó ez az 1872-ben született verses regény egy többre hivatott nemzedéktől; azok generációjától, akik előtt az induláskor éppúgy „egy nemzetnek sorsa állt“, mint apáik és nagyapáik előtt; akikben még parázsló elevenen éltek a jobbra törekvés lelkesítő példái, a reformkor s a 48-as forradalom nagyszerű tettel; de akiknek már új körülmények között kellett volna folytatni a harcot, s akiknek e változás követelményeihez erejük-programjuk már nem volt elegendő. Kötetünk Arany László születésének 125. évfordulójára jelent meg, Juhász Ferenc költői bevezetőjével. Sarkadi Imre: A gyáva Sarkadi Imre életműve hű tükre a kornak, amelyben élt, amelyet kivételes művészi erővel fejezett ki: átmeneti, feszültséggel teljes és merész ívű. Kötetünk két kisregénye: A gyáva és a Gál János útja a vég és a kezdet csúcsteljesítménye, a pályaív két tartópillére. A Gál János útja (1949) a móriczi hagyomány tudatos vállalása és folytatása változott körülmények között. A kisregény főhőse, a jó eszű, de csaknem írástudatlan cseléd-siheder Joó Györgynek, A boldog ember főhősének egyenes ági utóda: útja is ugyanoda torkollna, a muszáj belenyugvásba, ha nem szólna közbe a történelem, mérhetetlenül megtágítva Gál János körül a világot. A gyáva a pálya végpontján, 1941-ben született kis remeklés, témában, hangban, ábrázolásmódban élesen elüt a Gál János útjá-tól, lényegét tekintve mégis mélyen rokon vele. Ugyanazt a gondolatot hirdeti, de mintegy az általánosítás magasabb szintjére emelve, a kínban, szenvedésben kiküzdött igazság hevével, szigorával. Molnár Ferenc: A pál utcai fiúk A századforduló pesti gyerekeinek élete elevenedik meg a regény lapjain. Izgalmas és meghatóan szép történetet beszél el az író iskolás gyerekekről, akik csapatba tömörülve okos és hősies harccal megvédik szűkebb hazájukat, a „grundot“ a nagyobb és erősebb füvészkertiek ellen. A harc halálos áldozatot is követel: a kis Nemecsek, aki „hadi“ megbízatása teljesítése közben tüdőgyulladást kapott, magas lázzal elszökik hazulról, hogy részt vegyen a sorsdöntő csatában. Hőstettével győzelemhez is juttatja a Pál utcai fiúkat, de legyengült szervezete most már nem tud megbirkózni a halálos bajjal. E klasszikusszámba menő ifjúsági regény gyermekhősei feledhetetlen alakjai irodalmunknak.
