A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-25 / 21. szám
Sikerült beterelni az állatokat a karámba. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ idején készült ezek a filmkockák jutottak az eszembe, amikor végignéztem az Ausztrália északi területein űzött állattenyésztés új módszereit bemutató felvételeket. Ezeket a módszereket a négy Thiess fivér vezette be, akik építő- és bányaipari vállalkozásokkal szerezték többmilliós vagyonukat. Az Északi Területen, a Kimberleyhegység tövében megvásároltak másfél millió acre (több mint G00Ü00 hektár) földet, az itt félvad állapotban legelésző marhacsordákkal együtt. Vezetőként felfogadták a 33 éves Peter Murrayt, aki már elég tapasztalatot szerzett más állomásokon az állattenyésztés terén, és hozzá harminc fehér és bennszülött tehenészt. Az újdonságot a helikopterek jelentették. A Thiess fivérek elhatározták, hogy ezek segítségével fogják végeztetni az állatok terelését, osztályozását és elfogását. A Thiess fivérek állattenyésztő telepétől mintegy 300 kilométerre fekszik a tengerparton Derby városka, ahol a húsfeldolgozó gyárak vannak. Egy állatért itt 90 ausztrál fontot fizetnek, pontosan annyit, amennyibe egy helikopter egyórai bére kerül. A megfelelő nyereséget tehát csak úgy lehet biztosítani, hogy átlagban óránként egynél több vágómarhát szállítanak. Ma már minden a legjobb úton halad. Rendszeresen érkeznek Mt. Hart állomásról Derbybe kamionokkal az állatszállítmányok — egyelőre három darab óránként. Peter Murray-nek ki kellett dolgoznia az állatok befogásának új módját. A tapasztalt állattenyésztő a pilótával helikopteren végigrepül — néha többször is — a terület fölött, és kiválasztja a megfelelő csordákat. Amikor ez megtörtént, a tehenészek egy csoportja kerítést állít és csalétekként odaterel néhány szelídebb tehenet. A kerítéshez azután odaállnak a lovas tehenészek, hogy befejezzék a munkát. Aztán lát munkához a helikopter. Motorjának dübörgése, a légcsavarja által keltett szélrohamok meg a félelemkeltő rárepülések a kerítéshez űzik a riadt csordát, ahol a szelíd állatok állnak. Amelyik szarvasmarha el akarna szakadni a csordától, azt a helikopter visszaűzi a többihez. Nem könnyű az élet a Kimberley-hegység lejtőin. Hatalmas pusztaság ez, ahol csak itt-ott él néhány bennszülött, a kőkorszak színvonalán. De számosán közülük már csatlakoztak a fehér telepesekhez és civilizálódnak. Csak az tud -élni ilyen állattenyésztő telepen, aki bírja a magányt és hajlandó legalább kéthárom évig elviselni. Peter Murray-nek itt a felesége és a két fia, akik mellett saját tanítónőt tart. Van itt még egy fehér szakácsnő meg egy bennszülött kony halány, aztán már csak mintegy harminc marcona férfi. Mrs. Murray kezeli a rádióállomást is, ez az egyetlen, ami összekapcsolja őket a civilizációval. Minden reggel összeköttetésbe lép a Northern Territory fővárosában, Darwinban székelő repülőorvosi szolgálattal. Aztán minden két órában bekapcsolja a készüléket, nincsenek-e a telep számára valami utasítások. További problémát jelent a szörnyű magány mellett a száraz időszak, amely itt hat hónapig tart. Kiszárad a talaj, a legelő, s egész csordák pusztulnak el. A Túlessek ezért új kísérlettel próbálkoznak: traktorokat hozattak, a telepük közelében a hegyekből csörgedező patlak mentén megmunkálták a termékeny alluviálís talajt és bevetették lucernával. Ezt betakarítás után meg akarják szárítani, hogy legyen szénájuk az állatok számára az aszályos időszakban. A Thiess fivérek új módszereiről sokat írtak az ausztráliai lapok. Már akadtak követőik. A földrész északi területein új állattenyésztő telepek létesülnek, fölöttük helikoptereken cowboyok röpködnek. Felvételek: G. Lipman (Camera Press) Ilyen találkozások is a tehenészek mindennapi életéhez tartoznak. hét 5
