A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-18 / 20. szám

— És maga nem fél, hogy elmetszem? — kérdezi vissza a lány és finom fehér ujjaival simogatja a nyakát, a fülét, a bőre illatos, naponta néhány tucat férfit simogat, sosem engedném, hogy a feleségem férfifodrász le­gyen ... Maga nagyon ügyes, dicséri Morvái ... ma­ga pedig ne beszéljen annyit közben, mert csakugyan elvágom a nyakát, mosolyog a lány... Találkát kérek tőle, mereng búsan és sima arccal Morvái, de nem kér, és két korona borravalót ad a lánynak , .. Köszönöm, pane, szól utána az, és hívja a következőt. Morvái autóbuszra ül, útirány a Moser üveg­gyár.- A bemutatkozás után az igazgató helyettese megkérdezte: — Magyar újságíró? Magyarnak magyar, de nem magyarországi, hanem hazai, de mit magyarázza azt ennek a cseh embernek, aki talán azt sem tudja, hogy Dél-Szlovákia lakosainak túlnyomó többsége magyar nemzetiségű, újságok és könyvek je­lennek meg magyar nyelven, és szellemi életet élnek a magyarok. Ismeri az átlagos cseh pol­gárt, e téren a tájékozottsága jelentéktelen, vagy még annál is parányibb. — Igen, magyar újságíró vagyok — felelte. Az igazgatóhelyettes nagyon előzékeny és készséges volt, Morváit egy fiatal iparművészre bízta, hogy mutassa meg neki az üzemet. Im­pozáns csarnokokat és gépi berendezéseket várt, s helyettük aránylag öreg üzemet talált, kezdetlegesnek látszó berendezéssel. Közepes tornaterem nagyságú helyiségben két gömbö­lyű kemence áll, méternyi magas állványzaton járnak körülötte az üvegfúvók. Aprólékosan megfigyelte munkájukat és megértette, hogy a finom falú kelyhek és poharak készítésének titka nem a tökéletes gépi berendezésben és automatákban rejlik, hanem az emberi szak­tudásban és a munkafolyamatok mesteri vég­hezvitelében. A bogárhátú kemencék csillagalak­ban vágott nyílásain át fehér pokol izzott be­lülről, s az üvegfúvó fúvócsövével ökölnyi cso­mót vett ki a képlékeny anyagból és az állvány­zat szélére sietett vele. Fújni kezdte. A csomó kigömbölyödött, úgy nyúlt és terebélyesedett, ahogy a mester akarta, itt-ott lecsípett belőle egy darabkát, forgatta és alakította, arca ki­dagadt, és homloka belevörösödött az erőlkö­désbe, s a fehéren izzó massza közben piros lett, aztán lila és újra megfehéredett. Semmi­lyen gép, vagy automata szerkezet nem tudná ezt véghezvinni, erre csak az ember képes, a mester ember, aki munkája művésze egysze­­mélyben, aki szemmértékkel, jó tüdővel és ér­zékeny idegekkel gyönyörű dolgokat teremt. Sokáig csodálta az üvegfúvók munkáját, s közben az iparművész részletesen elmagya­rázta a technológiai folyamatok lényegét; leg­fontosabb a megfelelő hőfoknak az anyag szí­néből szemmel való felismerése, és a jó tüdő, meg persze a kézügyesség és a reflexek. Az üzem múzeumnak is beillő gyűjteményét Is megnézték és Morváit újra megcsapta a nagyvilág szele, megérezte a nagyvilági élet feszültségét; a gyűjteményhez sokféle pohár, serleg és készlet tartozott, melyeket valami­kor Emánuel olasz királynak, XI. Pius pápá­nak, Abdul Hamid utolsó török szultánnak, Ferenc Józsefnek,' a kirlampudi maharadzsának, XIII. Alfonz spanyol királynak, világhírű szí­nészeknek és nagy embereknek készítettek az üzemben. S a poharakon és keiyheken külön­féle monogramok és hercegi koronák voltak bevésve, volt ott egy puritán és sima decisféle pohár is, s a céduláján ennyi állt: Sztálin. Morvái beleborzongott az érzésbe, amit a Sztá­linról nyilvánosságra hozott dolgok és ez a puritán pohár látványa keltett benne, megfog­ta az a naív csodálat, amelyet a misztikus ma­gasságokba emelt személyek mindennapi és közönséges dolgai keltenek az emberben. Hol és milyen alkalommal ihattak ennek a pohár­nak társaiból, talán éppen a világ sorsáról, vagy ártatlan emberek életéről döntöttek és közben kedélyesen poharaztak (Churchillnak állítólag annyira ízlett a grúz konyak Jaltá­ban, hogy rendszeresen küldetett magának belőle), talán ittasak is lettek, és mi történt közben, és azután?... Még egyszer vissza­mentek a kemencékhez jobban megfigyelni va­lamit, és akkor az egyik üvegfúvó, akivel hosz­­szasan beszélgetett a mesterség titkairól, egy apró sárga malackát ajándékozott Morvainak. Csillogó sárga üvegből volt, nem valami ará­nyos malacka, kis torzó, hengeralakú üveg­tömb, melyet izzó állapotban négyszer meg­csíptek és kissé kinyújtottak, ez lett a négy lába, aztán az ellenkező oldalon, az elején kétszer csípték meg, ez lett a két füle, maradt még az eleje és a hátulja, kissé megnyüjtva, és kész az orra meg a farka, rokonszenves szimbólikus malacka volt; jó lesz Zsuzsának, gondolta azonnal Morvái. Egy óra lett, mire újra a városba ért. A há­zak úsztak a fényben. Felment a lakosztály­ba — szállásáról lakosztály-kategóriákban gon­dolkozott —, kezet mosott és ebédelni ment. Megfontoltan és magabiztosan tanulmányoz­ta az étlapot; a pincér egy széles oszlop mögül figyelte. Néhányan ebédeltek, de aránylag ke­vés vendég volt. Három pincér állt lesben, hogy teljesítse minden kívánságukat. Az étla­pon megállította egy sző: teknősbéka leves. Aprólékosan és rendszeresen átgondolta, mi­lyen leveseket evett már: rántott bableves, sa­vanyú bableves, krumplileves, lencseleves, bor­sóleves, húsleves aprótésztával, vagdalttal és reszelttel, csipetkével, zöldségleves, pacalleves, paradicsomleves, karfiolleves, szilvaleves, hagy­maleves ... levesek légiója, nagy kondér leve­sek, szőlőkádnyi levesek egy félemberi élet alatt, de teknősbéka levest még nem evett. Tíz koronáért egy adagot. Megpróbálta elképzelni a teknősbéka levest, de nem sikerült. Milyen lehet az íze, a színe? Helyette óriás teknősöket látott, ahogy a Csendes-óceáni szigetek men­tén úszkálnak a tengerben, gömbölyűek és ke­mények, mint egy hatalmas, felfordított váj­­ling, s a parton nehezen vonszolják magukat, és tojásokat raknak a forró homokba. Morváit újra elfogta a szadista költekezési vágy, és teknősbéka levest kért. A csodalevest alacsony ezüstcsészében hoz­ták, sárga tejre hasonlított és nem volt benne semmi az égvilágon, íze kellemes és erős, azt mondják, a legtáplálóbb leves a világon, folyé­kony életérő; osztrigát is kellene ennem, gon­dolta, de azt nem talált az étlapon.-J~ Leves után — állt meg felette a pincér. Tekintetével végigfutotta az étlapot és ilyen ételt talált: Beefsteak á la Maison. Hanyagul szólt: — Beefsteak á la Maison ... A pincér szenvtelen arca nem mozdult, de amikor a széles oszlop mögött álló kollégája A derűs város felvidítolta a sértetten el­rohanó, exmaharadzsát, élvezettel járta a feny­vesek között terjeszkedő város utcáit. Lám, köztársaságunk legelőkelőbb fürdővárosa. A fürdőnegyedben, nyitott pavilonok alatt csö­veket látott, melyekből bőven zubogott a gő­zölgő gyógyvíz, a sétányon, a falba épített csa­pokból csörgött, ingujjas férfiak és könnyedén öltözött nők, szívócsővel ellátott, lapos porce­lán poharakból isszák, fel-alá sétálnak és né­ha szippantanak a gyógyvízből, s amikor a kor­sócska tartalma elfogyott, a falból előcsorgó ér alá tartják és megtöltik. Változatos tömeg sétál itt délutánonként, a legtarkább korzó, amit Morvái valaha is látott; szövetkezeti ta­gok és nyugati fürdőv^.idégek, nyugdíjasok és nadrágos fiatal lányok, rugalmastestű asszo­nyok és hajlott hátú nagyapák, s mindannyiuk­­nak sok a szabadideje, és élményekre éhes a teste, a lelke. Szórakozni vágynak. Modern martalócok számára ideális vadászterület a sé­tány, sajnos Morvái az ebédnél találatot kapott, orvvadász fegyvere sebezte meg... Francis Macombert a felesége 65-ös mannlicherének a golyója találta el, éppen akkor, amikor meg­találta férfi-önmagát, Morváit egy lúdtalpas, májbajos pincér terítette le, egy francia szó­val éppen akkor, amikor életében először tek­nősbéka levest evett, és a szállóban elsőosztá­lyú lakosztály állt a rendelkezésére. Persze azért nem kell kétségbeesni, még semmi sem veszett el, felesleges gyámoltalanul szipogni és nyögdécselni, az élet akár a kókuszdió, kemény, de fel kell törni, és elfogyasztani a belsejét. Morvái hiúzszemmel vizsgálja a gondtalanul pipáló lányokat és asszonyokat, s azon töpreng, hogy ő is pipát vásárol és megiszik belőle egy vödör vizet,, együttérzésből és kendőzés gya­nánt, azonosul a hivatásos fürdővendégekkel. Az afrikai struccvadászok is strucctollakat öl­tenek magukra, hogy megtévesszék a valódi struccokat és megszerezzék színes fraktollai­­kat. Magyar szavakra is éhesen vadászik Mor­vái, hall is, de apókák és bőszítően kifestett, élemedett hölgyek ajkáról, ezek nem érdekesek. A ringó testű és feszülő nadrágú lányok cse­hül és szlovákul beszélnek, és németül, fran­mellett' ment el, Morvái felé intett a fejével és hallhatóan azt mondta: maizon . .. S erre Morvái szájában megkeseredett a teknősbéka leves. Az isten verje meg ezt a világot, hogy jön a karikásostor és a teknős­béka leves közös nevezőre, egy személyen be­lül; azt az átkozott francia szót, azt a maisont, bizonyára mezóunak kell ejteni, és nem mai­­zonnak ... Minek neki egyáltalán a lakosztály, miért nem tűnik innen a fenébe, szép kis ma­haradzsa meg pénzes philadelphiai bigamista, annyi szent... Maizon, mondta a pincér és fe­léje intett a fejével, az arcát nem látta, de bi­zonyára undorítóan gúnyos volt, és a másik is megbámulja, mint egy elvadult polinéziai tek­nősbéka vadászt. A váratlan és kétségbeejtő helyzetet nem tudta másképp megoldani, mint­hogy mogorva ábrázattal várakozott és később elkeseredetten rágta a bifszteket és vérben­­forgó szemmel sandított a pincérre; ha még egyszer feléje int, hogy maizon, letépi a cso­kornyakkendőjét és összetapossa. S ahogy el­fogyasztotta az ebédet, azonnal fizetett és bak­lövése jóvátétele végett őt korona borravalót adott a pincérnek, a zsebébe dugta, de az csak morgott valamit, és meg sem köszönte; na meg­állj, te csirkefogó, vacsoránál még találko­zunk ... ciául, svédül és szanszkritül, és zulukaffe­­rül. .. maizon bifsteket kér, hát itt van, zabál­ja meg, pane, ha van pénze megfizetni, de vegye tudomásul, hogy magának ehhez a világ­hoz semmi köze. Maga csak menjen szépen haza, építsen családi házat, vásároljon televí­ziót és vegye fejeségül Török Ilonát. Céltalanul csatangolva megvárta, amíg a nap vérvörösen elbújt a fenyvesek mögé, s akkor felment a lakosztályába és hanyatt feküdt Zsu­zsa ágyán. Nagyvonalú tervet készített arra vo­natkozóan, hogy este pontosan kilenc órakor, amikor a telefontarifa lényegesen alacsonyabb, mint napközben, feltárcsázza a recepciót és megkéri, hogy hívják fel a számára Pozsonyt, és bemondja a számot; nem, erről még ne be­széljünk! ... Nyolckor lement vacsorázni. — Magyar gulyást kérek — mondta pima­szul a pincérnek. — Utána túrós galuskát, tej­fellel és töpörtyűvel — parancsolta kihívóan. Semmiféle francia konyha, gyomrában él a nemzet, s a pincér leterítve, agyon bokszol­va, a földbe gyömöszölve, szánalomra méltó­an csoszog lúdtalpán, bizonyára visszeres a lá­ba szára; egy vasat sem kapsz borravalóul, gazember ... 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom