A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-18 / 20. szám
Moyzes Hona v e »• s e i ruhatáram ringy és rongy fakult régi kacat kicserélem a ruhatáramat szekrényemben arannyal átszőtt lesz a tüll és fényes könnyű a selyem de akkor az irányt idegen utak felé veszem olyan szemek előtt tárulkozom melyek látni fognak nemcsak nézni vakon por és hamu elárvult falak között egyetlenegy sirály kereng kereng a szárnyán piros folt a vér kereng kereng majd lehull egy holt világ felé süket világ fakult és végtelen névtelen halott s csak por és hamu és szó a szerelem valami fogva tart valami hozzám ért valami fogva tart tengerbe sodródtam nem látom hol a pari furró sárga arany homokja hallgatag melyen az ölelés és a csók ■ elmaradt végtelen tengeren kékszínű hullámok sodornak hol a part? inélyvizű ölben valami hozzám ért valami fogva tart Vacsora után magával vitt egy üveg debrői hárslevelűt, s amikor karórája pontosan kilenc órát mutatott, feltárcsázta a recepciót: — Kérem, hívják fel sürgősen Pozsonyt! — És bemondta Kőrössipé télefonszámát. A kocka el van vetve. A hívás a fény sebességével fut a cél felé, talán már ott is van, visszarendelni nem lehet. Morvái két karját összekulcsolja a mellén, és sóhajtás nélkül fekszik, mint egy halott. Mit mond tulajdonképpen? Talán egyszerűen csak megkérdezi, hogy van Zsuzsa? Nem, ezért nem hívhatta fel! Bejelenti, hogy egy üvegfúvótól kapott egy helyes sárga üvegmalacot. Mi közöm az üvegmalacához, mondja erre Zsuzsa. Nem, azt mondja: Jó estét! Fel kellett hívnom, mert régen nem láttam és nyugtalan vagyok. S ha így kezdi: Itt, ahol ragyogó nők pipáznak, szüntelen magára gondolok. Banális. Kinevetné. Valami egyszerűt és határozottat kell mondania: Ha hazamegyek, komolyan meg kell mondanom önnek, hogy önhatalmúlag belépett az életembe és ezért viselje meggondolatlan tette következményeit. Ott is ilyen ragyogó az idő? ... 13 KODÁLY-NAPOK 1969. június 21-22 Galántán „Ha minket akkor effélékre (s még egyre-másra) megtanítanak: be más életet teremtettünk volna ebben a kis országban, így azokra marad, akik n. .st kezdik tanulni, hogy nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szeb„, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: örvendjen az egész világ.“ (KODÁLY ZOLTÁN) Eddig Kodályt szavai, melyeket a galántai kis mezítlábasok csengő dalaira emlékezve írt. És most — tegyük fel a kérdést magunknak, azoknak, akikre vár a más élet megteremtése, vajon elkövettünk-e mindent, hogy necsak magunknak, nocsak ketten énekeljünk, hanem százak, ezrek daloljanak ebben az országban — hiszen a zene mindenkié. Most pedig nyugodtan válaszolhatunk. Bizony nem tettünk meg mindent, sőt nemcsak hogy mindent nem tettünk meg — hanem édes-keveset tettünk ezen a téren. ^ Mindenki tisztában van azzal, hogy országszerte énekkarokat szervezni nem kis feladat, nem könnyű munka. Azt is tudjuk, hogy énekkarokat vezetni, összetartartani, tanítani és eredményt elérni velük még sokkal nehezebb munkai Az első köztársaságban az egész itt élő magyarságot összefogó kultúrszervezet nem volt, ellenkezőleg, a magyarságot vallási, pártpolitikai és világnézeti különbségek jelszavait zászlójukra tűző csoportosulások darabolták szét — mégis képes volt ez a magyarság több mint hatvan dalárdát, énekkart, daloskört, és kórust létrehozni és fenntartani. Sőt két-három évenként országos dalosversenyekre mozgósítani és felvonultatni. (Emlékezzünk csak Érsekújvárra, Komáromra stb.) Röviden: élő előrehaladó, színvonalas kórusmozgalmunk volt. Érdemes itt megemlíteni, hogy az 1943. május 30-i Kodály-ünnepségen csak a galántai járásból 13 gyermekkórus szerepelt, s az összkari számokat nem kevesebb mint 1000 gyermek énekelte__ 1949-től van az egész itteni magyarságot éppen kulturális szempontból összefogó egyesületünk, a Csemadok, de sajnos azt mégsem mondhatjuk el, hogy: élő és előrehaladó kórusmozgalmunk lenne. Itt-ott, néhány lelkes, időt és fáradságot nem sajnáló szakemberünk ugyan mindent elkövet, hogy együtt tartson néhány énekkart, dalárdát vagy daloskört, de ezek száma még a tizet sem haladja meg. Sok Csemadok járási konferencián kellett ezt az áldatlan állapotot ostoroznunk s a felelősöket kritizálnunk, míg elérkeztünk 1968/69-hez. Reméljük, hogy 1969 fordulópontot jelent a szlovákiai magyar kórusmozgalomban. A pozsonyi Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának és a Csemadok Központi Bizottságának határozata értelmében 1969. június 21—22-én Galántán megrendezésre kerülnek az első országos Kudály-napok. A szlovákiai magyar énekkaroknak ezen a találkozóján, fesztiválján a jelenleg működő magyar énekkarok legjobbjai vesznek részt. A rendező bizottság elképzelése szerint a Kodály-napokon a Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, az Ifjú Szívek együttesének énekkara, a galántai Kodály Daloskor, a nagykaposi, szepsi, rozsnyói, komáromi, nagymegyeri, rimaszombati és pozsonyi gimnáziumok énekkarai vesznek részt. Kodály Zoltán, a nagy zenepedagógus mindenkor elsőszámú feladatának tartotta a gyermekek zenei nevelését, amiről rengeteg gyermekkari műve tanúskodik. Mert a Kodály-napok műsorából nem hagyhatjuk ki a gyermekkórusok seregszemléjét sem. Talán legjobb lesz, ha röviden vázolom a két nap tervezett műsorát: 1969. június 21, szombat. Délelőtt a szép magyar szó szemléje a galántai járás iskoláinak részvételével. Délután a gyermekkórusok seregszemléje, este pedig magyar népi hangszerek (citera, furulya, duda) bemutatója és a galántai általános iskola irodalmi színpadának műsora. Ugyanezen a napon a felnőtt kórusok a galántai járás néhány községében önálló műsorral szerepelnek, hogy a magyar dalt elvigyék a magyar falvak lakói közé, hogy a falu tanulhasson. Mert mint Kodály írja: „Népem, amit tudsz, nagy érték, az ősök hagyománya a magad lelke, igaz kifejezése. Olyan érték, hogy mi a műveltek is tőled tanuljuk el, mert mi már elfeledtük, idegen szellemi javak utáni kalandozásainkban. Becsüld meg, erősödj meg benne, mert ha többre akarsz menni — csak erre építhetsz!“ 1969. június 22, vasárnap. Délelőtt a galántai és a többi magyar lakta járás karvezetői és szakemberei számára előadás a magyar népzenéről és Kodály munkásságáról (Adám Jenő vagy Vass Lajos). Délután a felnőtt énekkarok fesztiválja a már előbb felsorolt énekkarok részvételével. Az egyes énekkarok, saját műsorukon kívül, összkarban (kb. 400 énekes) a következő számokkal szerepelnek: Régi magyar diákköszöntő, 1777 (Kodály Zoltán köszöntésére), továbbá „A magyarokhoz“ (1807). Kodály 1905-ben Galántáról indult el első népdalgyűjtő kőrútjára. Ennek eredménye az az első 150 népdal lett, amelyet a „Bicinia Hungarica“ c. munkájában adott közre, s amelynek előszavában ezeket írta: „Galántai népiskola, mezítlábas pajtásaim, rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém ötven év ködén át, hajigáló, verekedő, fészekszedő, semmitől meg nem ijedő, talpig derék fiúk, dalos, táncos, illedelmes, jó dolgú lányok — hová lettetek?“ Szeretnénk, ha Kodály Zoltánnak erre a kérdésére az első országos Kodály napok adnának méltó választ: Mester, itt vagyunk Galántán . . . Dalolunk, de nem magunknak. Ketten és százan összedalolunk, hogy megszólaljon a nagy Harmónia, amiben egyek leszünk, s elmondjuk, elénekeljük — örvendjen az egész világ. ZÄRECZKY LÄSZLÖ IFolytatjuk)