A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-11 / 19. szám
Kulcsár Tibor új versei Kezdösorok a folytatáshoz Van az ugy, hogy a forrás elapad, s rejtve buzog csak lenn a föld alatt, s míg regi medrét szenny lepi be és hináros. zöld sás: csendes feledés — titokban már új cél felé kutat reménnyel, hittel törve az utat szikla, kavics közt, szikkadt földön át, sodró erűvel mind mélyebbre ás, önnönmagát is alakítja, míg levetve kínzó, fojtó gátjait napfényre tör, új, más mederbe vág s folytatja most egykori önmagát. Az, ami volt, de mégis: dala más, már nemcsak az a régi csobogást hozza a mélyből időn, téren át néma források ősi ritmusát, ami táplálta, kikkel eddig élt: a kavics, kő. fű. fa üzenetét, a dalt is, mellyel ringatta a táj, az anyaföld — vize zubogja már, s benne buzog már az is, mit ma még előtte rejtve zár a messzeség: amivé válhat: benne sejlenek zajló folyók, mélyvizű tengerek. Szontjan ha megállsz friss habja előtt: kristályos vize tisztább, éltetőbb. * mert az útielőleg ijesztően megfogyatkozott, és most van a legtávolabb Pozsonytól, hazai méretekben szinte a világ végén ... A szomszéd asztalnál egy csapzott hajú, harminc év körüli tökrészeg nő motyogott, ugyan, anyámasszony, mondta neki magyarul, miért vedelsz annyit, ha nem birod?... Vedel az apád, te rohadék!... felelte a nő. Morvát megdöbbenve nézte, és a nő átült hozzá az asztalhoz, és elmesélte a történetét. Dolgozni jött ide egy férfival, aztán a férfi elhagyta, és ő inni kezdett, később már nem is dolgozott, csak ivott, mert nem bírta a magányt, de valahogy elmenni sean tudott, és most már inni sem bír... hol nem találni magyart ebben az országban? ... töprengett Morvái, és hozatott az asszonynak egy sört, de az rumot is kért hozzá ... eljöhetsz hozzám, ígérte és nagyokat csuklóit... jő, talán ... kiment, útközben fizetett, és megszökött, rohadt élet, ügetett az állomásra, micsoda pocsék, büdös élet így gyökértelentíl csatangolni.. . Karlovy Varyba reggel érkezett, és a tapasztalatain okulva azonnal szálloda után nézett. Kész röhej, mondta neki az első helyen egy portás, hogy maga előzetes rendelés nélkül szállást akar... Hát így áll a helyzet, végül Is a legdrágábban, a Puckban hosszú panaszos litániát mondott a recepciós embernek, hogy szerkesztői kiküldetés, társadalmi horderő, dögfáradtság és presztízs, így nem lehet dolgozni felelősen__aztán egy huszonötös a lágyuló ember tenyerébe, óvatosan és cinkosan mosolyogva, és az elegáns középkorú úriember azt mondja: nézze szerkesztő elvtárs, egyetlen háromágyas lakosztályunk szabad, százötven koronáért egy éjszakára... S akkor Morváit valami csendes és elszánt pazarlásvágy szállta meg, valami szadista dőz'sölési szenvedély ... nagyszerű, mondta lelkesen, lakosztályban még nem laktam... a Siratóének férfihangra V. B. emlékének Te ki elmentéi búcsú nélkül most érted szól ez a bánatos ének ó te örökre lezárt ajakú te szikjánál kőnél keményebb jaj hiába szólítlak immár régi barátja nótának dalnak szavam pusztába kiáltott szó te konokul makacsul csak egyre hallgatsz Tudom én tudom én a mi korunkban nem születik senki se hősnek s te mégis az voltál ember voltál végig te voltál az erősebb amikor sípolt rossz tüdőd már akkor is te voltál a bátor dolgoztál tenni akartál elperelted utolsó napjaidat a haláltól Pedig tudom hogy itt vagy must is naponta újra s újra látlak csöndes szavú mosolygós szemű hunyó csillagnál haloványabb hallom ahogy jössz fel a lépcsőn nehezen csosszan fáradt lépted gyermekszemek tiszta tüzében látlak egyre lobogni téged Az életed legyen a példa előttünk mindig itt lobogjon amit tehetek tegyem még ma végezzem becsülettel a dolgom ólljam a harcot mindhalálig mert mindnyájunknak egy a sorsunk mert felettünk is elrebegik majd Látjátuk feleim mik vogymuk Érted szálljon most ez az ének ki mintha most is velünk volnál ha korsók ürülnek pohár csörren itt dalolsz te is asztalunknál most is amikor a halál már lezárta örökre az ajkad maradj e fájó verssorokban mindig élőnek fiatalnak. szerkesztőség fizeti, államunk hallgatólagos beleegyezésével, gondolta még, igazán nem tehetek róla, hogy nem kaptam olcsóbb szállást; elkérte a kulcsot, és felment a lakosztályba ... A szálló öreg, de előkelő, vastag, bordó szőnyegek, fehér folyosók, a szobájában egymás mellett két ágy, a harmadik az ablak mellett, az éjjeliszekrényen telefon; dohányzóasztalka és két bőrfotel, fürdőszoba, hideg-meleg vízzel, vezetékes rádió ... Itt alszom én, tette kézitáskáját a családi ágyra, és Itt alszik Körössiné, mutatott a családi ágy másik felére, ott az ablak mellett pedig Török Ilona. £s én leszek a maharadzsa Inkognitóban, vagy valami sah, vagy sejk, vagy egy pénzes mormon bigámista Philadelphiából. Hideg-meleg vízzel tusolt, aztán jéghideggel, s amikor felöltözött, lehűlt bőre kellemesen melegedni kezdett, remek érzés érezni a hideget, melyet fokozatosan gyűr le a langymeleg, mintha mindkettőt egyszerre érezné, s a hideg és a meleg szintézise, minden logika ellenére nem a kettő középarányosa, hanem valami pattogó és elektromosan zsibongó új érzés. Gyorsan felöltözött és leadta kulcsát a portán. Megfelel? — kérdezte a recepciós ember ... Remek, felelte. — Az utcán ragyogó napsütés, a téren át patak folyik, Morvái ráérősen sétált, philadelphiai bigámista az elegáns fürdőhelyen, eszébe jut, hogy három napja nem borotválkozott... Betér egy fodrászszalonba, nem is kell sokat várakoznia, fehér köpenyes, szép szőke lány borotválja, erőteljesen szappanozza az állát, és csattogtatva feni a borotváját. — Nem fél, hogy elmetszi a nyakam? — kérdezi mosolyogva Morvái. ^folytatjuk) Újra kezdem hát a tavasszal Újra kezdem hát a tavasszal regi csatámat a szavakat mii abbahagytam gyáván resten ott folytatom csak ahol kezdtem mint ahogy a barackfa ága újult hittel borul virágba nem gondol tavaly-lehullt lombra új gyümölcsöt hozni a gondja úgy jövök most új dallal én is nemcsak magainért értük szólok kikbe száz gyökérrel fogódzók akik meghallják akik értik kiknek a szó nem puszta játék akik tudják ránk itt mi vár még akik hiszik hogy kell a szó még a mélybe szállók én a szóért míg tudom lesz aki meghallgat mint a holt szénből fényt világot gyújtó bányász mint a gyöngyhalászok rügyek szerelmek forradamak szép évszaka te segíts engem hogy kimondjam hogy megkeressem azt ami fáj azt ami éget amitől féltek minden népet legjobban mégiscsak a fajtám kimondjam ügy ahogy akarnám kimondjam azt is ami biztat reményeinket álmainkat hogy aki megért mellém álljon aki szeret az rámtaláljon s akit szeretek legyen társam e zord ember-magányú világban * Nagy József: Nyolc nap Mexikóban, jtullraj»}
