A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-11 / 19. szám

Hemingwaynél Kutyául kegyetlen a sors azok­hoz, akik elérték a beteljesülést.. Morvái érezte, hogy az írásokban megmagyarázhatat­lan eredetű, fölényes erő rejlik, feszültség, mely benne is feszültséget kelt... Miért lőtte agyon az a gazdag ringyő Macombert? ... Az­tán már csak feküdt és gondolkodott.. . ő nem hogy a Kilimandzsáró csúcsára ért volna fel, még a Lomnici csúcson sem volt, saját felelős­ségére feljuthatott volna, de félt, mert a kö­télpálya hatalmasan meghajlott. De nem baj, oda még feljuthat, s a szimbolikus Lomnici csúcs felé már elindult, szorongását legyűrte és az imbolygó felvonókocsiban ül, ha lélekben maga alá néz a mélybe, borzas fenyőerdóket és éles csúcsú sziklákat lát maga alatt. S a ma­gasban úszó pirostarka tülke ímbolyog, him­bálja a szél, de a drótkötél karnyi vastag és több száz szívós acélszálból fonták, melyek szakítószilárdsága nyolcezer Kilogramm a ke­resztmetszet egy négyzetcentiméterére kifejez­ve, hahó, megyünk a csúcs felé ... Kiválóan érezte magát, újból bekapcsolta a rádiót és az esti programján gondolkodott, a hangszóró a napi programot sorolta, az egyik Vencel téri moziban a Changaseirót játsszák nyolctól, fel­ugrott és rohant, talán' még eléri az előadást és kap jegyet. Sajnos a jegyek kiárusítva, a nép tódul a bejáraton, kezdődik a híradó .. Morvái zihálva áll a bejárat előtt és csodára vár, szúrós szemmel figyeli az érkezőket és közben kényelmetlenül érzi magát; az emberek most vagy azt gondolják róla, hogy a nője fü­tyül a fejére és nem jött a találkára, vagy azt, ami igaz is, hogy nincs jegye, hogy lehet ilyen balfácán, hogy nem biztosított magának je­gyet? .:. Nem igaz, hogy a csodák korszaka a vallás feloldódásával és az ateista szemlélet­­mód térhódításával elenyészik. Elgy jó) öltözött, idősebb férfi lép hozzá, és dallamos hangon megkérdezi: Nincs szüksége egy jegyre, pa­ne?... Két kézzel kap utána, hogy valaki el ne ragadja előle, egészen jó jegy, a XVI. sorba szól, szélről a második Székre, ha az egyesen valami magányos nő ülne, megvigasztalná őt és feloldaná a magányát. Berohant a moziba, és a híradó utáni fényszünetben a helyére ült, kezdődik a film, a lovasok poroszkálnak, a kar énekel, és Morvái halkan velük dúdolja a me­lódiát, melyet annyira szeret. Az egyes szom­széd sötétben érkezik, sajnos férfi, szuszog és helyezkedik, térdét széttárja, izeg-mozog, mi van ezzel, bevizelt? Pereg a film a szomszéd a térdével az ő térdéhez ér, elhúzódik tőle, de az tovább nyújtózik, üldözi és kezét óvatosan az ő combjára teszi. Kuss, te piszok! . .. súgja a szomszéd felé magyarul és fenyegetőn, el­töröm a kezed ... Az ismeretlen középkorú alak visszahúzódik, de később még egyszer szerencsét próbál, lábszárára' helyezi a tenye­rét, Morvái ökölbe zárt ujjúinak bütykével üt ró erősen, úgyhogy amaz sürgősen visszavo nul, és beszünteti a hadműveletet. A film vé­géig nyugalom, s amikor kigyullad a fény, lát­ja, hogy a szenvedélyes szomszédtól vásárolta a jegyet. Hát még sincsenek csodák?... Vadul bámul rá, s a gazembernek még van pofája azt mondani: jöjjön velem egy konyakra, uram! Menjen a pokolba, mordul rá, s az a vállát vo­­nogatva és sajnálkozva eltűnik a tömegben. Morvái már megnyugodott, dühe — minek néz ez engem, talán leri a képemről, hogy partnere lehetnék? — lecsillapodott, ez is az élethez tartozik, nyugaton írói és költői van­nak, ki tudja mi a lényege? Fél tizenegy, $ Vencel tér lármás és forgalmas a neonfények ilyenkor mintha kéjesen remegnének és az emberek olyan mozgékonyak, akárha három fél vodka lenne mindannyiukban, a szórakozás és a kaland órái ezek. Bement egy elsőosztályú bárba — nézzük a felső tízezer életét, ha már tanulmányúton vagyunk! — huszonöt korona belépő — va­rázstartalmú huszonötösök —, félreeső kétsze­mélyes asztalhoz ült. Konyakot kérek? Martell, Napoleon, vagy örmény konyak? ... kérdezte a pincér. Martell... lélekben égnek állt a ha­ja. A lokál külsőre olyan, mint a többi; fehér terítő s asztalok, káprázatosán gazdag bárpult, homályos bokszokban estélyi ruhás, meztelen­­karú nők, a férfiak sötét ruhában és néhányan csokornyakkendővel, most jött divatba, az ele­gancia hát nem nagyvilági, arányos a szocia­lizmus demokrata középszerével, de az árak lélegzetelállítóak, az ember fuldoklik, és újabb konyakot kér, most Henessyt, mert üres pohár mellett igazán nem ülhet egy nagyvonalú fér­fiú. Tizenkettőkor kezdődik a varieté-műsor; egy cilindere«, frakkos varázsló csodákat mű­vel, ügyes, de semmi rendkívüli, máshol is lát­ta már ezeket a számokat, aztán áttört haris-Nagy József rajza nyás lányok futnak ki a parkettre, ez érdekes, szép hosszú combok, s a fekete rácsos áttört harisnya valahogy fokozza a lábak varázsát, kiemeli és plasztikussá teszi szép formáikat; a lányok cilinderben és trikóban táncolnak, mellük hegyes, csípőjük hajlékony, erotikus ritmusra hajladoznak és hullámzik a csípő­jük ... így van, gondolja Morvái, az esztétika alapjai valahol a nemiségben és a női test szép­ségénél kezdődnek ... ezt olvasta valahol, de nem baj. A bokszokban ülő nők érdeklődést mutatnak és legszívesebben levetkőznének, hogy kiegyenlítsék a leopárdtestű lányok ru­­hátlanságukból származó helyzeti előnyét, a férfiak nem színlelik az érdeklődési az övéké valódi és őszinte, szemük kidomborodik, de fegyelmezetten igyekeznek a szemizmokkal visszanyomni a helyére, hogy el ne guruljon. Morvái magánya kitágult, már a harmadik konyakot itta, és cigarettázott, bár nem do­hányzik egyébként; úgy érzi, itt rá keli gyúj­tania, a környezet megköveteli, az összes férfi füstöl, még néhány pipás alak Is akad. Magá­nyos nő nem ül a mulatóban, s amikor a bok­szokban ülő, meztelenkarú hölgyekre néz, mint­ha az egyiptomi sivatag kőszfinxének a szemé­be nézne, visszanéznek, de csak azért, hogy tudomásul vegyék a feléjük sugárzó érdeklő­dést, és melengesse az önérzetüket, különben a szemük sem rebben; milyen más volt tegnap Török Ilonával... Teli a mulató, de ő, Morvái szerkesztő és elegáns külföldi író, újra egyedül van a gondolataival. Az élet most titkokkal teli, szélesen hompoiygo lolyo, jnetyneK gond­ból és örömből keveredő vize itt tódul előtte a tenger felé, hullámai mámoros és kábító pá­rákat gőzölögnek, de ő a folyó partján áll, és csak nézi a meleg és csodás vizet, nem tud­ja, hogyan lépjen bele, az egész valahogy raiía kívül folyik, jó lenne belemerülni, de no­­gyan?... A nők szeme hideg álfát merev leg­­szeme, a pipás férfiak és a csokornyakkendő­sök meg a többiek mind a folyóban vannak, ott játszanak a hullámok taraján, az életfo­lyó részei, csak ő nem tud|a egy merész szaf­téval belevetni magát, nem képes a sodrásá­ban elmerülni. Tudja, mit kellene tennie, hogy leküzdje az akadályt, mely nem engedi belépni a folyóba; tíz perc alatt meg kellene innia három konyakot, aztán még kettőt rá, és már nem látna maga előtt akadályokat, egyszer ilyen előkészületek után felmászott az énekes­nőhöz a zenekar mellé, és táncolni hívta, és csak azért nem dobták ki a mulatóból, mert jó vendég volt, ismerték... Talán az is segtt tene, ha fütyülne a meztelen karú nők szfinx­­szemére, felállna, nagyon határozottan oda­menne az egyikhez és felkérné, és közben szemtelenül a partnerére mosolyogna, igen ta­lán sikerülne, de mégsem teszi meg, mert azért egyáltalán nem biztos benne, hogy sikerül__ A negyedik konyakot itta, ezúttal Napóleont ivott és közben addig törte a fejét, míg rádöb­bent: lényegében két élet létezik a földön, és ennek megfelelően két világ, az egyik ott fo­lyik és nyüzsög körülötte a lába előtt, melyet csak szemlél, és vagy részt vesz benne, vagy nem, a másik pedig a bensőjében feszül, mely­nek már alkotó része, amely őbenne teljesedik ki, sajnos, ez nem olyan érdekes, mint az előb­bi, a külső világ, mert sokkal zártabb és sző­kébb és ismertebb, az unalomig ismert már .. Kettő után ment haza. Kétszáz korona elszá­­molhatatlan kiadások formájában oda az úti előlegből, holnap feltétlenül továbbutazik. 4. Egy hét alatt keresztül-kasul beutazta Nyu­­gat-Csehországot, kisvárosi szállodákban la­kott és takarékosan élt; járt egy mechanizált sertéstenyésztőtelepen, hosszú sorokban, ala­csony fehér barakkokként húzódtak a sertés­ólak a határ közepén, az anyakocák és a sül­dők óljai, ezekkel szemben egy tucatnyi, he­gyes tetejű házikó, a kanok lakosztályai, ijesz­tő ábrázatú, fajtiszta legények, a kondások olyan fonott szíjostorokkal hajtották őket az anyaállatokhoz, mint amilyen neki volt gye­rekkorában. Tudna vele pattintani? ... kérdez­te a kondás és ingerkedve mosolygott... Miért ne?... a kondás hihetetlenkedve csavargatta a fejét, és ő elvette tőle az ostort, megforgat­ta a feje körül, és szakszerűen csördített vele, nahát... ámult a kondás, ezt sem hittem volna, és meghívta az ostorpattogtató szerkesz­tőt a lakására, megvendégelte valami pancsolt pálinkával. Aztán járt a plzeni Skoda Művek­ben, ahol három éve, az érettségi után terve­zőként brigádoskodott, a hatalmas hidraulikus prések most is olyan könnyedén nyomták ösz­­sze az emberdeiréknyi, izzó ingotokat és a meg­munkáló-csarnokban tizenöt méter hosszú ha­jómotor-főtengelyeket esztergáltak, Chebbe is eljutott, a köztársaság nyugati határállomására, szürke kisváros, beült egy vendéglőbe, és ol- .. csó rumot ivott, sörrel, takarékoskodnia kell, •*

Next

/
Oldalképek
Tartalom