A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-13 / 15. szám
A vezérkarok „szemei és fülei“ Annak Idején, még mielőtt az emberek kieszelték a forradalmi háborút, Sigmund Freud, a kiváló pszichoanalitikus a következőket mondotta: „Akinek szeme van a látásra és füle van a hallásra, rövidesen rájön, hogy a halandók semmit sem tudnak eltitkolni.“ És a modern haditechnika rendelkezik ilyen szemekkel és fülekkel: ezek pedig nem mások, mint a különböző detektorok, melyek érzékenysége, pontossága sokszorosan felülmúlja az emberi érzékszervek teljesítményét. Manapság a legérzékenyebb ilyen műszer a Föld mágneses mezejének legkisebb változásait is hajszálpontosan regisztráló készülék — a mágnességmérő. A mágneses mező erősségében a legkülönbözőbb okok kisebb-nagyobb változásokat idézhetnek elő: így például a víz felszíne alatt úszó tengeralattjárók, földalatti rakétakilövőhelyek, avagy, hogy mást ne mondjunk, elegendő egy közönséges villanyvezeték lefektetése is. Már ebből is láthatjuk, milyen hasznosak lehetnek a mágnességmérő készülékek. A szóban forgó készülékek pontossága oly nagy, hogy úgyszólván semmi sem kerülheti el a figyelmüket. Minden jelentős objektumot fel lehet fedezni segítségükkel, hacsak nincs több mint ezer méterre a víz színe alatt vagy kétszáz méterre a föld gyomrában. Ugyanígy megtalálja a földalatti titkos rakétakilövőhelyeket, mint az olajfúró berendezések víz alatti részeit — legyenek azok az amerikai sivatagban vagy a szovjet északi sarkvidéken. A mágnességmérő készülékek elemzései bizonyára több ezer kilométer hosszúságú regisztráló szalagot töltenek meg. Az Innen származó .adatok azután speciális lyukasztott kártyákra kerülnek; ezek végső kiértékelését az elektronikus számítógépek százai végzik. Az eredmény annál is inkább csodálatos, mivel az elméleti fizika még a mai napig sem tudja, hogy mi is voltaképpen a magnetizmus, vagyis a mágnességl Az a tény azonban, hogy elméletileg nem ismerjük a mágnesség lényegét, korántsem jelenti azt, hogy ne tudnánk lemérni. Egy dolog azonban bizonyos: Földünk ún. magnetoszférával van körülvéve, melyben a legkisebb eltérések is kimutathatók. Már a második világháború folyamán Ismerték a mágnesesség elleni védekezés módjait. A legtöbb hajónak olyan berendezése volt, amely lehetővé tette, hogy elkerülje a vízalatti aknákat. És a mágnességmérő csupán egyike azoknak a nagyszámú hasonló rendeltetésű készülékeknek, amelyek a modern kémkedés, Illetve kémelhárítás szolgálatában állnak. Harcászati célokat szolgálnak manapság az eredetileg a földrengés jelzésére használt készülékek — a szeizmográfok Is. Ennek oka nyilvánvaló: nagyszerűen megfelelnek az atomkísérletek helyének megállapítására. Az atombombák titkainak leleplezésére különben egyidejűleg több módszert alkalmaznak; beleértve a jól szervezett 'kémelhárítást is. Hogy a saját atomrobbantást az ellenség szeizmográfjai ne regisztrálhassák, ennek módja meglehetősen egyszerű: teljesen előkészítenek egy földalatti atomrobbantást és azután megvárják, míg ... be nem következik egy természetes földrengés. Az atomtöltetet csak ezután robbantják fel. Ez az eljárás, noha igen egyszerű, nem mindig alkalmazható. A levegőben végzett robbantásokat a magnetoszférában beállott zavarokból egy milliomod másodpercnyi pontossággal azonnal meg lehet állapítani. Úgyszintén erre utalnak a föld mágneses terében keletkezett zavarok is. A robbanás után repülőgépeket küldenek a kísérlet színhelyének körzetébe, s ezek számos konkrét adatot szereznek a robbantásról. Ez a módszer ma már a legapróbb részletekig szinte tökéletesen ki van dolgozva. A levegő pontos elemzéséből — mégha azt a robbantás színhelyétől meglehetősen távol is végzik — meg lehet állapítani a bomba erejét, típusát, valamint azt a magasságot, amelyben a robbanás történtl És még más dolog is lehetséges. A magrobbantást sok esetben meg lehet jósolni. Az amerikaiaknak negyvennyolc órával a robbanás bekövetkezése előtt tudomásuk volt a kínai atomrobbantási kísérletről. Azt, hogy miből következtették ki a pontos időpontot — nem tudjuk. Ezzel kapcsolatban csupán bizonyos feltevésekre szorítkozhatunk. Lehetséges, hogy a műholdak vagy az U-2 típusú repülőgépek segítségével készített légi felvételek tették lehetővé a kísérletek követését. Ám az sem kizárt dolog, hogy valami egészen új fajtájú detektorokkal dolgoztak. Az egyes lehetőségeket latolgatva szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni arra a botrányra, mely annak idején az egész francia közvéleményt fölháborította. Egy amerikai repülőgép ugyanis — megsértve az ország légiterét — berepülése közben lefényképezte a pierrelatte-i francia atomerőműtelepet. Emlékezhetünk még rá, hogy sokak számára teljesen érthetetlen volt, milyen titkokat akarhattak kifürkészni az amerikaiak, amikor az USA tudvalevőleg jóval Franciaország előtt jár az atomkutatásban. Feltételezhető, hogy az amerikaiakat az atomerőmű elsősorban nem mint francia specialitás érdekelte. A pierrelatte-i kísérleti telep ui. állítólag sokkal jobban hasonlít a kínai atomerőmű-telephez, mint az óriási amerikai kísérleti telepekhez. Ennek alapján nem kizárt dolog, hogy az amerikaiak meg akarták szerezni az egész telep légi fényképét, hogy aztán ennek alapján Kína területén ugyanilyen jellegű épület- és berendezéskomplexumot keressenek. Ám mindez nem magyarázza meg, hogyan tudták előre megjósolni az első kínai atomrobbantás pontos időpontját. Valami speciális detektor segítségével? A klasszikus kémkedés eszközeivel? E kérdés mindmáig megválaszolatlan, Semmit sem lehet eltitkolni A rakéták felderítése jóval egyszerűbb feladat, mint az atomrobbantás helyének meghatározása. Ha pl. egy rakétát Közép-Ázsiában vagy bármely csendes-óceáni kilövőhelyen a levegőbe röpítenek, azt azonnal jelentik, regisztrálják. Ezt a célt szolgálják a kisebb hatósugarú radarok, és azok az órlésradarok, melyeknek sugarai a kizárólag e célból üzemeltetett műholdakról verődnek vissza. Ez a rendszer gyakorlatilag az egész földgolyó ellenőrzését lehetővé teszi. S hogy e műholdak küldetése valóban titkos, azt mi sem bizonyltja jobban, mint az a tény, hogy egyetlen nagyhatalom sem ismeri el őket a magáénak — egyszóval nincs „állampolgárságuk“, hontalanok. Természetesen tudjuk, hogy legtöbbjük amerikai vagy szovjet, ám hadászati szerepük ismeretlen. E műholdak a legmodernebb radarokkal, mágnességmérőkkel, infravörös sugárzásmérő detektorokkal stb. vannak felszerelve. Az említett műholdak jelzéseit az Északi-sarktól a Déli-sarkig számtalan lehallgatóközpomt regisztrálja. Ezek nagy része passzívan működik — csupán veszik a szignálokat, maguk azonban nem sugároznak ki, nehogy elárulják 'étezésüket és földrajzi fekvésüket. Ilyen ellenörzőhálözat szövi be ma már az egész világot. Mindent, helyesebben csaknem mindent, azonnal meg lehet állapítani segítségével. Valószínűleg lehallgatták a francia csendőrök beszélgetését is a csendes-óceáni atomtámaszponton. Az amerikaiak egészen biztosan figyelték a szovjet űrhajósoknak a földi irányítóközpontba küldött jelentéseit. Természetesen nemcsak az élő nyelven folytatott beszélgetéseket hallgatják le. Minden tájékoztatást, még a gépek nyelvén, a matematikailag szövegezett jelentést is pontosan rögzítik. A titkos szolgálatok dolgozóinak feladata, hogy a rejtjeles közlemény kulcsát megtalálják, mivel enélkül munkájuk hiábavaló, a közlemény az avatlanok számára értelmetlen marad. Elképzelhetjük, hogy egy nagy gonddal összeállított rejtjelezett szöveg megfejtése milyen bonyolult probléma lehet még a legügyesebb szakemberek számára is. A Szputnyik 1 például tökéletesen tájékoztatta alkotóit arról a támadásról, melynek áldozata lett. Az amerikaiak úgy akarták megállítani, hogy pályájára — ellenirányból — parányi acéltűkből álló felhőt bocsátottak ki, A műhold tájékoztató készülékei ezt a hírt bizonyára meglehetősen bonyolult formában közölték a földi irányítőközponttal. Az igazat megvallva teljesen jogos a világ valamennyi katonai titkos szolgálata dolgozóinak aggodalma: ha ez így megy tovább, hamarosan elmerülnek a naponta hozzájuk érkező legfrissebb információk tengerében, habár a tudomány és technika legújabb vívmányai hathatósan segítik munkájukat. Az egyes kém- és kémelhárító eszközök . úgy szaporodnak, mint eső után a gomba. Hogy csak néhányat említsünk a sok közül: a parányi mikrofonok kétszáz méteres távolságból még a suttogást is fel tudják fogni. A különböző radiációs és ultrahangkészülékek lehetővé teszik számunkra, hogy „átlássunk“ a falon. Olyan érzékeny berendezéseket is ismerünk, amelyek különbséget tudnak tenni az emberi test hőmérséklete és — mondjuk — egy rézüst között, melynek hőmérséklete szintén 37 C fok. Vannak e a tudományos kémtevékenységnek egyáltalán határai? Vannak. Végigfut az ember hátán a hideg, ha arra gondol, hogy még a legtökéletesebb készülékeket is be lehet csapni. Igen jől lehet hamisítani például a magnószalagot, melyre olyan jeleket Is feijátszhatunk, melyek a valóságban nem voltak rajta, s Így félrevezethetjük az ellenség vevőkészülékét. Elektronikus eszközökkel bármely emberi hang utánozható. így például könnyen meg lehet csinálni, hogy az amerikai elnök beszédét: „Éljen a Vietcong!“ — felhívással fejezze be. Habár semmit sem lehet eltitkolni, a valóságot azonban ügyesen el lehet ferdíteni, más színben feltüntetni. Néha felmondja a szolgálatot a legtökéletesebb műszaki berendezés Is; csupán az emberi ész képes a csalást felismerni s levonni belőle a megfelelő következtetést. Ezért a hírszerzést sosem lehet teljesen automatizálni. S mi következik az elmondottakból? A politika már nem holmi zártkörű játék. Földünk néhány vezető államférfid úgyszólván mindent tud az ellenség hadászati erejéről — csupán azt nem tudja, hogy az az adott pillanatban mit forgat a fejében. (Folytatjuk) hét 19
