A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-16 / 11. szám
I 4 Csemadok ró föskäböl is |ó Csemadok-tag less. nyékén mindenütt. Azt várják, hogy büszkesége, kitüntetése legyen minden ú] Csemadok-tagnak a megszerzett tagsági könyv, nem értéktelen papírdarab. S azt hiszem, sokan gondolkodnak így szerte az országban. Sáriki Tir.1 ka - Pólika Ttptkus Kassa-környékt község Csécs. Itt beszélgettem el két fiatal lánnyal, Dienes Sárival és Vanyő Apollóniával. Mindkettő 17 esztendős múlt, s mindketten alig három hete léptek be a Csemadok helyi szervezetébe. Igen, mint már mondottam, Csécs színmagyar település. És mégis ... — Mi a foglalkozástok? — kérdeztem meg tőlük. — A szepsi szlovák gimnázium harmadik osztályos tanulót vagyunk. —- Es ugyan miért jártok szlovák gimnáziumba, talán Szepsin nincs magyar középiskola? — De van, csakhát mi megbuk nánk ottani — Hogy-hogy megbuknátok? — csodálkoztam. — Hát csak azért, mert ml sem írni, sem olvasni nem tudunk jól magyarul — felelte a két lány a legtermészetesebb arckifejezéssel. Itt Csécsen nincs csak szlovák oktatásnyelvü általános iskola, hogyan mehettünk volna innen magyar középiskolából Volt Is nekünk éppen elég nehézségünk emiatt, hiszen tulajdonképpen még most is probléma szlovákul tanulni! — Hát akkor miért léptetek be a Csemadok-csoportba? — Mert magyarok vagyunk, és itt színdarabot is játszunk — válaszolta mosolyogva a két fiatal. — Aztán meg úgy hírlik, hogy ifjúsági klubot is alakít majd a Csemadok, s azt hisszük, ennél nagyobb ajándékot nem is adhatna nekünkI jaj, de jó lenne táncolni, szórakozni, s a saját gondjainkról elbeszélgetni ottan! Aztán meg azt is tessék megírni, hogy egy kis magyarul váló művelődés sem ártana nekünk. Feljegyezte: N. J. Fényképezte: Kolár Péter Dienes Sárika ás Vanyá Apollónia. háta Most egy éve A történelem még soha nem vette annyira igénybe az ember ügyeimét, mint napjainkban. Ma mindenki figyel valamire. A politikus a társadalmi mozgásra (s ha érzékeny a dobhártyája, rezonái a nép hangjára), az irú az élet minden rezdülésére, tanítvány a tanítójára, szomszéd *a szomszédjára (néha árgus szemekkel), s a sort (gy folytathatnánk egészen a végtelenségig. Én a nemzetiségi élet fejlődését követem feszült figyelemmel. Éppen most egy éve, hogy életünknek ez a területe az érdeklődés középpontjába került. A Csemadok tavaly március 12-i határozatára gondolok, amely egy esztendővel ezelőtt lázba hozta az embereket. Azóta minden idegszálammal arra a mozgásra figyelek, amit ez az emlékezetes állásfoglalás kiváltott. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy módom van nemcsak kívülről, a lapokból, a rádióból vagy a tévéből — közvetve — követni az eseményeket, hanem gyakran belülről is — közvetlenül — tehát mintegy csirájában, s esetenként talán még befolyásolni is a dolgok alakulását. Érthető a nagy odafigyelés, a fokozott érdeklődés. Mit hozott nekünk, magyaroknak ez az egy esztendő? Sokat, de nem eleget. Csak a leglényegesebb eredményekre utalok. Elértük, hogy „törvényesítettek“ bennünket, azaz alkotmánytörvénybe iktatták jogainkat. A történelmi okmányt azonban csalódás és kiábrándulás fogadta, mert a lehetőségekhez képest szűkmarkúén mértek szerzői és szentesitől. Változások álltak be a Szlovák Nemzeti Tanácsban. Nemzetiségünk — immár az alkotmánytörvény értelmében — lélekszámúhoz mért mennyiségi képviseletet kapott benne. De minőségi képviseletről még csak részben beszélhetünk, mert itt is és az országos képviseleti szervekben is mindmáig többen vannak olyanok, akik nem a nép akaratából kerültek oda. Van azonban minőségi változás is. Az SZNT alelnöke és egyik elnökségi tagja magyar. Ilyen ugyan már volt az ötvenes években is. Akkor azonban még nem egy nemzetiség, hanem csak egy választókerület képviseletében. Hogyan és meddig képviselnek majd bennünket, azt meghozza az idő. Itteni történelmünk folyamán először van magyar miniszterünk. Eddig nem is lehetett, mert Szlovákiában ilyen tisztség ötven éven át egyszerűen nem létezett. De megbízottunk (poverenikünk) igen. A különbség itt is az, hogy a hajdani megbízott nem nemzetiségi ügyeket intézett. Mai miniszterünk viszont a nemzetiségek ügyéért felelős. Igaz, csaknem két hónapot kellett várnia, míg ezzel a hatáskörrel megbízták; addig nem volt tárcája. Pozsonyban ma is ez a vicc járja: „Mért nincs Dobosnak tárcája? Mert Tolvaj a munkatársa.“ Működik, vagy alakulófélben van néhány nemzetiségi szerv. Az SZNT egykori nemzetiségi titkársága ma. mint a kormányhivatal szerves része tevékenykedik. Véglegesítéséhez, jogköre tisztázásához azonban több mint két hónap sem volt elég — a kormánynál sem. A nemzetiségi életre gyakorolt hatása csak azután érezhető majd. A kormány nomzetiségl tanácsa, mint koordináló ős opponáló szerv most van alakulóban. Létezik, bár keveset hallat magáról az SZNT nemzetiségi bizottsága. Aktivizálódása a szlovákiai nemzetiségi törvények közeli előkészítése kapcsán várható. Hivatalba léptek egyes magyar miniszterhelyettesek. Az oktatásügyi miniszter magyar helyettesének kinevezése körül azonban még mindig huza-vona van. Számunkra pedig ez a funkció kulcskérdés. Iskoláink sorsa szempontjából meg egyenesen létkérdés. Mert valaki bábája, valaki azonban sírásója lehet a magyar iskolaügynek. Márpedig nem mindegy, hogy bölcsőnél vagy koporsónál állunk. Elsuhant tehát egy év. Kesergésre nincs okunk. De elbizakodottságra és megelégedettségre sem. Még nem ülhetünk a babérjainkon, számunkra ez még korai volna, s azt hiszem, nekünk kevesebb is terem majd belőle. A feketeleves még hátra van. Mert nem elég, hogy létrehoztuk nemzetiségi létünk intézményes feltételeit, a megteremtett lehetőségekkel élni is kell tudni, mégpedig a „hozzáértő, dolgozó nén okos gyülekezetével“ egyetemben, úgy, hogy a kővetkező egy év során minden vezető személyiség szemrebbenés nélkül állja a nép tekintetét. Higgyük, hogy Így lesz? — talán — I
