A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-38 / 30. szám
fekete a szeme és a hója, de tiszte az inge, a ruháj, és saját háromszobás háza van. Kötöző a ‘keletszlovákiai Kohászati Műveknél, havonta ezerkétszáz-ezernégyszáz koronát keres, ezenkívül szedi a családi pótlékot az öt gyerekre. Az üzemben kopott kölcsönt a házvételre. A lakásban új bútor, televízió, két gramafonos rádió, és aránylag rend von, pedig egyelőre még együtt lökik vele az öccse is, aki a pérá szélén épít magának emeletes házat. Hellyel kínál bennünket, a felesége üveget és poharakat tesz az asztalra. — Mondja csak, meg tudná mondani, miért élnek azok ott az út másik oldalán putrikban és miért lakik maga ilyen szép házbon? Koromfekete szemében gyerekes büszkeség villan: — Aki nem jár rendesen munkába, az nem kaphat kölcsönt az üzemtől. Én spórolok, de ha ók megkapják a fizetést meg a családi pótlékát, akkor két napig tart a dínom-dánom. öt-tíz kiló húst vesznék egyszere, meg soksok Malagellót, omit ők aimabarnak neveznek. Nem elég a pénzt megkeresni, vigyázni is kell rá, hogy el ne guruljon. Éppen jön haza az öccse, Putnoki Ferenc, a munkából. Keze kemény, munkában edzett férfikéz, tékiintete nyílt, a szava öntudatos. Harminckét éves, ő épít az út másik oldalán szép egyemeletes házat. — Először darusnak tanultaim ki, maijd villanyszerelőnek. Az üzem szívesen adott kölcsönt, mert rendesen járok munkába, és a mesterem elégedett velem. A kislányom iskolába jár, a bizonyítványa csupa egyes-kettes. Nem iszom, nem cigarettázom, ‘munka után a házamon dolgozom, most is megyek segíteni az embereknek, akik épipen kutat ásnak a házam mellett, ne haragudjanak ,. . — Dehogy haragszunk, csak menjen. Nemsokára megyünk mi is, megnézzüka házát! Érdemes is megnézni és akaratlanul is felsorolom az ismerőseimet, barátaimat . . . Nem, egyik sem lakik ilyen szép házban. Közben megjön az öreg Púknak bácsi is és boldog örömmel nézi, hogyan készül a ház és a kút, hogy tiszta és egészséges ivóvize legyen a családnak. ELBESZÉLGETÜNK VELE: — Cseléd voltom a bárónál, aztán a Huko építésénél dolgoztam. Most már nyugdíjban vagyok. Nagyon örülök, hogy a fiaim így megemberelték magukat. Ha arra gondolok, (hogy szegény feleségem — szégyen ide, szégyen oda — néha bizony még koldult, akkor nagyan-nagyan büszke vagyok — a hangja elcsukliik, őszintén beszél. Fia, Putnoki Ferenc, akinek szeretném csupa-csupa nagybetűvel írni a nevét, hogy lássa 'és tanulja meg ország-világ, mondja el egyszerű szóval a maga krédóját: — FIATALOK VAGYUNK... ÉLNI KELL!... ÉS ÚGY AKARUNK ÉLNI, MINT MASOKI Ordító ez a különbség, rikító ez a kontraszt. Sajnos, a Putnóki családon kívül nagyon kevés cigány gondolkodik így Nagyidán. MIT MOND A BABA — 1945 májusától dolgozom ebben a faluban. Nagyon sok a szülés és nincs telefon ... Legalább egy nyilvános telefonfülke lenne, de ih.iáiba kérem mór évek óta. Itt és a két szomszédos faluban, bár számbelileg sakkal kevesebben vannak a cigányak, mint a ,/fehérek", mégis ugyanannyi cigánygyerek születik, mint fehér. — Aztán szeretik-e mogát? — Ha szükség van rám, az utolsó percben hívnak. Akkor hízelegnek, de máskor még csak észre sem vesznek. Nagyon öntudatosak lettek. Egyszer két nap és két éjjel uiriasztottam egy asszony mellett és mivel már majd megfagytam, haza akartam jönni, kissé megmelegedni, meg aludni pár érát. A cigányasszony námfönmedt: „Magának kutyakötelessége akár három napig is .itt virrasztón! mellettem I“ MIT MOND A TANÁCSELNÖK — A hivatalos papírok szerint 462 cigány él a faluban — .mondja Kupec János, a HNB elnöke. — 1945-től 1964-ig voltak itt -legtöbben, szám szerint 750-en. Azután felvásároltunk több putrit, a tulajdonosaik pedig Csehországba mentok „dolgozni", ahol szintén szép összegeket vettek fel. Ennek ellenére csakhamar újra visszaszivárogtak. Csakhogy az összevásárolt viskókat mi nyomban leromboltuk, és a visszatérő cigányok így hajlék nélkül maradtok. De egykettőre újra összetákoltak maguknak néhány vityillát pl éhből, deszkából .. . Eddig a hetvennégy vity,illából huszonegyet sikerült likvidálnunk. — Hogyan akarják megoldani 'itt a cigánykérdést? Amíg a péróban élnek és egy tömegben, aligha várható javulás. — A valamirevaló cigányok már a városban kaptak lakást, vagy itt építkeznek Nagyidón. Ebben az évben tizenkét cigánycsalád kap lakást a sportpálya mellett. — Hogyan lehet az, hogy 0 péróban nincs kút és kénytelenek az iszapos patakból inni? — Téves tájékoztatást kaptak. A péróban igenis több kutat szereltünk fel, de a cigányak egykettőre tönkreteszik. Nem győzzük a ‘kutakat olyan gyakran tisztítani. Csináltattunk a péróban WC-t, de ezt is pár nap alatt teljesen tönkretették. Kivezényeltem a tűzoltókat és ezek fecskendőkkel lemosták, újra rendbehozták, de hasztalan ... S most megint mindenki oda jár a dolgát végezni a pérá szélére. Hiába beszélek velük szépen vagy csúnyán, nem tehetünk velük csodákot! — Gyakori a lopás és a verekedés?... — Nem mondhatnám, Lopni nem lopnak, legföljebb a dögöt ássák ki,. Ha pedig összeverekednek, beszélek a fejükkel .. . A cigányoktól tudjuk meg, hogy félnek is a tanácselnöktől, mint o tűztőí, mert ha nem használ a szép szó, akkor egy-kát pofon is csattan . . . S hagy kell ez a kemény kéz, azt elhisszük! * * * Félezer ember él itt piszokban, bűzben, nyomorúságban, bűnben és tudatlanságban . . . Amit leírtam az nem egy neoreolista film kulisszája, nem egy buja fantáziájú újságíró lidérces álma ... Az itt mozgó mocskos, félmeztelen alakok nem költött figurák, nem statiszták, hanem az állaim egyenjogú polgárai! Csakhogy nem tudnak élni a jogaikkal és azt még kevésbé tudják, hogy a jogokkal kötelességek is járnak. N. LÁSZLÓ ENDRE TÓTH PÁL GYULA, felvételei . Íl'í
