A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-22 / 51-52. szám
Nosza, uosza ju gazda, jü gazda. Bocsáss minket utuakra. Házadra, nyájadra Szálljon Isten áldása! A csallóközi betlehemes játékok lényegében nem sokban különböztek a fent közölt hagyományos formáktól. Itt is megtaláltuk a beajánlkozást, a születés hfrüladását, a pásztorok hírhalló-* sát, valamint az elbúcsúzást. Talán csak a szereplők és szerepük eltérő az általános magyar betlehemezéstől. Rendszerint négyen jártak, két angyal, a pásztor és az ún. öreg, vagy egy másik változatban, az angyal, a bojtár, a pásztor és az öreg. Ez utóbbi erősen hasonlít a dunántúli pásztorjátékokhoz, amelyekben már csak nagyon kevés az egyházi jelleg, inkább vidám pásztortréfákat tartalmaz. A bebocsájtást itt is versben kérték és mindig az angyal mondta el: Jó estét kívánok, Betlehemmel járunk. Kis Jézust imádunk, Szabad-é beszállnunk. A gazda engedélyére az angyal bement a kis templomalakfl betlehemmel. A vékony papírfalű templomocskában volt a betlehemi barlang mása, ennek zöld mohával kirakott földjét bearanyozta a gyertyák fénye. A család kisebb tagjai megtekintették a betlehemet, majd az angyal hivő szavára megjelent a bojtár, aki elmondta, milyen nehéz körülmények között került Ide, da örül, hogy a Kisded születését ő adhatja hírül. A bojtár után a' A karácsonyi ünnepkör Igazi hangulatát a hagyományos népi szokások, ünnepi Játékok adják. Ma már ugyan ezekből nagyon kevésre emlékezünk, mégis úgy hiszem, érdemes megemlíteni őket és eredetükről beszélni. A karácsonyi kántálások a betlehemezés és a misztériumjátékok népköltési elemekkel átszőve honosodtak meg nálunk. A középkorban Európa-szerte divatoztak egyházi jelle|ű misztériumjátékok. Ezeken az általában valamely bibliai eseményt felelevenítő játékokon csak a beavatottak vettek részt. Egyes ünnepekkel kapcsolatban a pogány népek vallásában is találunk bizonyos drámai ábrázolásokat. Ezek legtöbbször mulatozással végződtek. A kereszténnyé lett pogányság nem egykönnyen vált meg hagyományaitól és még sokáig emlékezett ezekre az ünnepekre. Az egyház viszont, hogy e népi óhajnak eleget tegyen — de a saját liturgiáját is emelje —, befogadta szertartásaiba a főbb vallásos cselekmények színjátékszerű ábrázolását. Krisztus születését, a Háromkirályok legendáját és más hasonló tárgyú bibliai jeleneteket adtak elő dramatizálva. A szerepeket természetesen a papok és az erre alkalmas személyek kapták. Az eseményt énekelve és szimbolikus ábrázolásban játszották a templomokban A kezdetben latin nyelven folyt vallási játékok a ferencesek közvetítésével kerültek a nép közé, amely annyira megkedvelte ezeket, hogy később a templomokon kívül is gyakorolni kezdte. A tréfát kedvelő nép itt már nevettető jelenetek vitt az előadásokba. Szójátékot csinált a liturgia egyes latin szavaira is. A misztériumok ezáltal elvesztették komoly vallási jellegüket, később az egyház ezeket be is tiltotta. A népnek azonban ekkor már anynyira megtetszett, hogy tovább gyakorolta, s szabadon választotta, alkalmazta a szöveget is. !gy a templomokból kitiltott vallásos m 0 előadásokból fejlődött ki később a világi dráma s a nép ajkán még sokáig élő tréfás misztérium. E misztériumok egyik ismert maradványa a ma már mind ritkábban látható betlehemezés karácsony körül. A templomi eredetre a fehér öltözett mindmáig hűen emlékeztet, de a játékok tartalma már bizonyos mértékben megváltozott. Mária, József, Jézus és Herődes alakjaival egyre ritkábban találkozunk, helyükbe a népibb pásztorok és az angyalok kerülnek. A szerepeket továbbra is férfiak alakítják, mivel az egyház felfogása tiltja a nők liturgikus ténykedését. Az angyalok öltözete hosszú, térdig érő fehér ing, fejükön infulaszerű süveg. A pásztorokon kifordított bunda volt, arcukat hoszszú szakáll takarta, kezükben pedig csörgősbotot tartottak. Táncuk a láncos bottal ősi pogány szokásra utal, őseink a láncos bottal a rossz szellemeket űzték el. Erre vall a kifordított suba is, amely a régi állatalakoskodás (bussó) értelmét vesztett maradványa. A betlehemezés a magyarság egyik legnépszerűbb ünnepi játéka volt. Az általános magyar betlehemes játék a következő jellemző részekből állt: 1. a beajánlkozás, 2. a születés hírüladása (rendszerint énekelve), 3. a pásztorok Jelentkezése, hírhallása és hódolása, 4. az elbúcsúzás és áldáskívánás. A beajánlkozást rendszerint versben adták elő, amely így hangzott: Jó estét kívánok minden apróságnak, LIgkiválóbbképpen a házi gazdának. Isten dicsőségére szép betlehemet készítettünk, Szabad véle ide gyónnunk... Ezt mindig egy személy, leggyakrabban az angyal, míg az elbúcsúzást és áldásklvánást mindnyájan énekelték: í .1 ■ -pásztor jelenik meg az ajtóban, aki hírhallásra jött Betlehembe. Az öreg szerepe már inkább vidám, mulattató. Így szól a pásztorokhoz, akik otthagyták őrizetlen nyájaikat: „Majd adok én néktek pipát, csutorát, kivágok a hátatokból háromujjnyi szalonnát __“ Az elbúcsúzás szavai hagyományosak; a ház népére és a jószágra kérték isten áldását. Ma már a betlehemezés egyre ritkább szokás a Csallóközben is. A karácsonyesti szokásokat egyedül csak a mendikálók, vagy, ahogy a palócok mondják, az ablak alá járók őrzik. Ezek csoportosan járják a házakat, s minden ablak alatt elénekelnek valamilyen karácsonyi éneket. Az öregebbek még sok helyen emlékeznek a régi karácsonyi misztériumjátékok énekeire, mint pli a Midőn a Szűz bepólyálta gyermekét kezdetű dalra. A karácsonyi ünnepkörben a többi napkörül is kiemelkedik meghitt bennsőséges, békés hangulatával, a karácsonyest. Ekkorra állítják fel a karácsonyfát, amit úgy várnak a gyermekek. A protestáns világ a XVI. században vette elő újra ezt a pogány ereedtű szokást. Hozzánk csak a múlt század második harmadában került. A szokás hamarosan elterjedt a társadalom minden rétegében, s nagy népszerűségnek örvend a mai napig. A fára rakott díszek közül a dió, alma, cukorka a néphit szerint a jó és gonosz tudásának almáját, az angyalhaj és a papírlánc a kígyót Jelentette. Egy másik változata a karácsonyfa-díszítés eredetének a legérdekesebb művelődéstörténeti emlék. A jogtudomány kialakulásának kezdetén — amikor minden birtokot a birtokos a testén hordott — az ajándékozás is csak olyan formában történhetett, hSgy az ajándékot a megajándékozott testéhez kötötték. A ajándékozás a legősibb formája nyilvánul meg a tárgyaknak a karácsonyfára történő aggatásában. 18
