A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-22 / 51-52. szám
/ Ami pedig a karácsonyi ajándékozást illeti, itt is tonb variánst találunk: Egyesek szerint a keleti mágusok emlékét példázza, akik elmentek az újszülött Jézushoz ajándékaikkal, mások viszont a szokást arra az időre vezetik vissza, amikor az új esztendő még karácsonykor kezdődött. Ilyenkor a család tagjai azzal a babonás célzattal ajándékozták meg egymást, hogy az új év többi napján is annyi szerencse érje őket, mint az elsőn. Itt érdemes megemlíteni, hogy az ajándékozás Ismeretes volt már a római szaturnaliákon is. Karácsony estéjén vidékenként helyi szokásokkal is találkozunk. Ezekben a hagyományoban nagy szerepe van a piros almának és diónak. E két gyümölcs a természet visszatérő erejét jelképezi. Úgyis mondhatnék, a néphitben erotikus jelkép. Már a görög-római mitológiában Vénusz almát ajándékoz kegyeltjeinek, és szokás volt a görögöknél az újházasoknak is az egybekelésüket megelőző estén almát ajándékozni, melyet megosztva kellett elfogyasztaniuk. A karácsonyi piros almával a Csallóközben is sok helyen találkozunk. Az egyik ilyen szokás, hogy a lányok piros almát vittek az éjféli misére, ezt másnap délben az utcán ették meg, abban a hitben, hogy amilyen nevű férfival találkoznak az alma evése közben, olyan nevű férfi lesz majd a férjük. Az alma ebben az esetben a szerelmi megismerés előkészítését jelenti. A piros almának azonban óvó és védő szerepe is volt a Csallóköz és a Palócföld egyszerű népének életében. Piros almáról ittak vizet mind az emberek, mind az állatok, hogy^egészségesek legyenek. A karácsonyesti vacsora is egyike volt azoknak a mágikus, varázslatos szertartásoknak, melyek a jövő termékenységének előkészítésére irányultak. Az egész vacsora lefolyása szertartásszerű szigorú rendben ment végbe, ezt fokozta a böjtös étel is, ami ma már évszázados hagyomány népünk körében. Ezzel az engesztelő szolid hangulattal szemben pogány őseink nagy lakomával és dőzsöléssel igyekeztek isteneiket megnyerni. Még ma is több helyen emlékeznek arra, hogy karácsony este a pásztorok erősen hangos ostorcsattogtatással mentek végig a falun. Nagymegyeren beszélte el egy idős bácsi, hogy még ifjú korában ők is szívesen durrogattak lyukas kulaccsal, hogy elűzzék a rossz szellemet. Ez viszont az ősi pogány hiedelemvilág maradványa népünk ünneplő szokásaiban. Ha tehát párhuzamot akarunk vonni a két szokás között, hamarosan rájövünk arra, hogy a karácsonyi vacsora jelentése nem változott meg, csak módosult. A csallóközi parasztcsaládok karácsonyesti vacsorája lencseleves és „mákos csikmák“ volt. Lencsét azért ettek, mondta az egyik néni, „mert ahogy forog a levesben a lencse, úgy fog forogni jövőre a szerencse“. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a karácsonyi vacsora ételhulladékának is, ezeket nagy gonddal takarítottak össze és tették el. Tudniillik, ha a családban valakinek, vagy a jószágnak valami baja lett, ezzel orvosolták, gyógyították. Látjuk tehát, hogy a karácsonyi vacsora az egészség és a termékenység érdekeit szolgálta paraszti népünk nehéz, küzdelmes mindennapi életében. A vacsora után éjfélig virrasztónak, majd elmentek az éjféli misére, amelyhez szintén sok hiedelem és varázslatos szokás fűződik. Ilyen csallóközi néphit, hogy karácsony este az állatok is megszólalnak. Ezért, hogy rosszat ne mondhassanak a gazdájukról, mindenütt telerakják a jászolt takarmánnyal. A sok történet közül Manga János kiváló magyar néprajzkutató feljegyez egy ilyen esetet a Csallóközből: Egy gazda olyan kíváncsi volt, hogy az éjféli mise helyett inkább az istálló ajtajában félig összefagyva, kíváncsian hallgatózott, mit beszélnek felőle az állatok. Amint így figyelt, egyszerre csak hallja ám, hogy a tehén így szól a lóhoz: A mi szegény gazdánk is meg fog halni még ebben az évben. A tehénnek igaza lett. A gazdát ijedtében guta ütötte, s még az istálló ajtajában szörnyethalt. Az éjféli miséhez fűződő babonás hiedelmeket a mise szokatlan Időpontjával is magyarázhatjuk. A néphit szerint éjfél a szellemjárás ideje. A boszorkányok is ilyenkor a legfélelmetesebbek. Ismeretlenségüket azonban ezen az éjjelen nem tudják megőrizni, mert a lucaszékéről fel lehet őket ismerni. A szerelmes sziveknek is Jó alkalom volt a karácsony arra, hogy felfedjék a Jövő rejtélyeit. Szinte megszámlálhatatlan ezeknek a mágikus célzatú cselekedeteknek a száma. A Csallóközben azt hitték, hogy az éjféli miséről hazamenet, ha a lányok megkerülik a gémeskutat s beletekintenek a vízbe, meglátják jövendőbelijüket. Sokfelé pedig mézet vittek a lányok az éjféli misére. Ezt — kezüket összekulcsolva — egy edényben tartották, amelyet észrevétlenül megáldattak a pappal. Hitték, ha ezzel a kiválasztott férfi ruháját bekenik, szerelmes lesz. A módosabb házak lányai a gombóckészítésben látták a szerelmi megismerés varázsát. Minden gombócba egy féfinévvel ellátott papírszeletet tettek, majd a gombócot kifőzték. A víz színére kerülő első gombócban volt hitük szerint a jövendőbelijük neve. A karácsonyt váró csallóközi falvak és a széjjelszórt tanyák végtelen csendjében a „mendikáló“ gyerekek ajkán és az éjféli misék templomközönségének áhítatában felcsendül majd a „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek“ kezdetű karácsonyi ének. S valóban talán sohasem volt nagyobb a vágyakozás a szeretetet s megértést sugárzó, békességet hozó karácsony után, mint napjainkban. Dénes György . fürdesd meg arcunk Fürdesd meg arcunk, régi tűz, te áldott, ki ott ragyogsz ma minden zöld fenyőn, hogy hinni tudjunk emberi szívekben, melyek felzsongják téren és időn által fohászunk: egymásra találni, és régi hittel új embert csodálni, ki nem fegyver szavával szól a mához, nem kívánja, hogy vérben, könnyben ázva taposson ösvényt képzelt igazához. Fenyők törvénye: zengő, tiszta dallam, lélek lélekhez hogyha szól szelíd vigasszal, miként ha pásztor nyája után ballag s szívekre hajlón szól a gyenge síp, s megsejtjük bízón, nem börtön a föld, ha jóakarattal kelünk vándorútra, csöndes vigasszal, telve hű reménnyel: hogy béke lesz a földön s boldog Éden. Fenyők, fenyők, illatos drága ágak, kik ott nőttetek fönt, a rengetegben, könnyes szemmel néz föl most reátok s feldíszít vágyával minden ember, most megnyílik a szív, a titkos barlang, amit betakart vad bozót haragja és elrejtette, mint fukar a kincsét, nem láthatott szikrázó csillagokra. Ragyogj, ragyogj ma minden kis szobában, emberhez méltó üzenet derűje, most többet ér bősz, harsonás szavaknál a karácsonyfák szelíd csengettyűje. S midőn lobognak gyertyák, csillagszórók, szent óhajjal lesz gazdagabb a föld: békességet, békét már őrökre, mely minden igaz, jó lelket betölt. SIDÚ FERENC Szabó Gyula: Deresk (ecse traft/
