A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-22 / 51-52. szám
Megint egy óv temetésére .készülünk, s egy Újabb köszöntésére, amely mindig új reményekkel tölti meg az emberi sziveket. Az év utolsó napjának búcsúztatására az egész világ ünnepi hangulatot Olt. Ilyenkor a kemény paragrafusok egyes pontjai is elmosódnak, az emberek lelke felszabadul; a máskor oly hangos villamosok és autók zaját átveszi a sípok, dobok és trombiták hangja. Szilveszter napja a szórakozásé1; a legkisebbektől a legidősebbekig. Ebből az alkalomból Interjúvoltam meg négy népszerű énekesünket Is, akik a kővetkezőképp válaszoltak az alábbi kérdésekre: 1. Hogyan szilveszterezik az Idén7 2. On szerint milyen egy Ideális szilveszteri program? 3. Milyen emléke volt a 88-as évben, és ml szerezte a legnagyobb Őrömet 7 4. Ml volt az On számára az év storyja? 8. Mit kíván az új esztendőtől? Harangozó Teréz 1. Szilveszteri programom már a kora esti órákban elkezdődik és újév hajnaláig tart. Remélem, a fellépések után még nem leszek olyan fáradt, hogy esetleg egy fiúval ne tudjak magam Is szórakozni. Hogy hol? Ahol nem hallani sem az utca, sem pedig a szórakozóhelyek zaját. Egy csendes kis szobában, ahol csak a két pohár összekoccanása jelzi: Itt Is ünnepelnek. 2. Részt venni egy „isteni“ házibulin, ahol sokan vannak. Tévézni, magnózni, sokat táncolni, és egy jó vacsora mellett sok-sok pezsgőt innll 3. Legnagyobb öröm számomra, hogy a „Mindenkinek van egy álma“ számmal aranylemezes lettem. Nagyon kedves emlék fűz az Istanbulban megrendezett nemzetközi fesztiválhoz, amelyben egy holland fiúnak 13 érdemei vannak. 4. Amikor először elhangzott az aranylemezes számom, utána egy üzletben voltam vásárolni, amikor egy Idős néni megkérdezte: mondja, nem maga a „Mindenkinek vah egy álma“? 5. Előszűr Is, hogy a pályámon továbbra is a szerencse kísérjen, minél több sok szép számot énekelni, és hogy az emberek szeressék a hangomat. Azonkívül eljutni külföldre, és boldog volnék „Hogyha jönne már egy fiú“ ... Dobos Attila Mary Zsuzsi Korda György 1. Magán szilveszterem aligha lesz. A koncertek már este 7 órakor elkezdődnek és hajnali négyig tartanak. Ezek után már csak a puha ágyra tudok gondolni. Az álmok világa lesz az én szilveszterem! 2. Egy Jó házibulin részt venni, ahol csak Inni, táncolni meg csókolózni kell. Kikapcsolódni mindenből, élvezni az élet örömeit, Igazi, kivételes nappá tenni, ami egy évben csak egyszer vanl 3. Nagy öröm nekem, hogy a fesztiválon előadott számom, az „Ébredés“, sláger lett. Élményt jelentett számomra fellépni a Karlovy Vary-i Aranykulcs Fesztiválon, a Szovjetunióban rendezett *koncertakan, majd Ausztriában és Nyugat-Németországban egyaránt. 4. A Szovjetunióban megnyertem az egyik versenyt, s a közönség ütemes, szűnni nem akaró taps közepette üvöltötte: „malagyec, malagyec..." Az én „tekintélyes“ orosz tudásommal azt fejtettem meg, hogy a szó jelentése „fiatal“. Már egyre jobban kezdtem örülni a fiatalságomnak, amikor a tolmács fordította: „jó volt". Ekkor döbbentem rá, hogy tévedtem, de hirtelen rávágtam: én akkor is „maladoj“! 5. Minél több olyan számot énekelni, amiből nagy sláger lesz; hogy a közönség ugyanúgy, sőt, még Jobban szeressen, mint eddig. Azonkívül szeretném, ha sikerülne az egyesült államokbeli meghívásom s részt vehetnék az Ed Sullivan show-ban. Ez lenne eddigi pályafutásom legnagyobb eredménye. Dobos Attila és Mary Zsuzsi 1. Munkával. A rádión és tévén kívül több helyen fellépünk, szórakoztatjuk a közönséget. Boldogok vagyunk, hogy az egész országgal együtt tölthetjük a szilvesztert! 2. Otthon, papucsban, pizsamában, kettesben táncolni, tv-t nézni és jókat nevetni a kollégáikon. 3. Elsősorban a táncdalfesztivál hozta mindkettőnk számára a legnagyobb örömet. Zsuzsi: „Örülök, hogy Attila szerzeménye első lettl" Attila: „Boldog vagyok, hogy a győztes számot a feleségem énekeltel“ Végtelenül örülünk annak Is, hogy a Krisztina és a Mama zenés vígjáték főszerepére minket kért fel a Debreceni Csokonai Színház. 4. Amikor Szocslban vendégszerepeltünk, azt beszélték rólunk az ottaniak, hogy most töltjük a mézesheteinket Is. Pedig akkor azok már rég elmúltak. 5. Szeretnénk, ha munkánk töretlenül Ívelne fölfelé; a népszerűség reílektortüzében maradni és soha meg nem öregednll Ez utóbbit kívánjuk mindazoknak Is, akik szeretnek minket! BIRICZ TIBOR hét HOgsfet?!, isLvei...