A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-24 / 47. szám
Dr. Jón DoruTa: Befolyásolták a törvényhozást! Mindjárt cikkem elején meg kell mondanom, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia Eudovít Stúr Nyelvtudományi Intézetének dolgozói igenis állást foglaltak a nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytörvény-javaslattal kapcsolatban. Ezt az állásfoglalásukat nyilvánosságra Is hozták a napi sajtóban és ebből kitűnik, hogy a E. Stúr Nyelvtudományi Intézet dolgozóinak az említett 3. cikkel kapcsolatban nagyon is indokolt kifogásaik vannak és egyértelműen kifejezik azt, hogy nem érthetnek vele egyet. A nyelvtudósok már régóta szeretnék megoldani azt az abnormális helyzetet, amelyben sok szlovák él — főként a vegyes szlovák—magyar lakosságú területeken. Még ez év tavaszán azzal a javaslattal álltak elő, hogy hozzunk törvényt a szlovák nyelv használatára; a Javaslatot a törvényhozás elé terjesztették és a lapokban is nyilvánorsszágra hozták. Meggyőződésünk, hogy még ennek a törvénynek az elfogadása és végrehajtása mellett is meg lehet akadályozni a szlovákok elnemzetietlenítését, meg lehet valósítani azt, hogy normalizálódjanak a viszonyok és a feltételek a vegyeslakosságú területeken, ahol szlovákok és magyarok élnek együtt, annak a biztosítását, hogy a szlovák iskolákban szlovák iskolára képesített tanerők tanítsanak, nem pedig olyanok, akiknek a szlovák nyelv problémát okoz, s akiknek idegen a szlovák történelem és kultúra. Ennek a törvénynek az elfogadása nem Jelentené azt, hogy a Szlovákiában élő nemzetiségekkel méltánytalanság történik. Csak annyit kérünk a magunk számára, ami egészen természetes déli vagy északi szocialista szomszédainknál. S olyannyira természetes, hogy nem is kellene semmiféle külön törvény vagy előírás ezzel a problémával kapcsolatban. Sajnos, nálunk szükség van erre. A valóság az, hogy a mi javaslataink egyáltalán nem leltek támogatásra, sőt még visszhangra sem az illetékes politikai fórumok részéről, hegy felajánlott együttműködésünket elutasították és hogy az ismert tartalmú alkotmánytörvény-javaslatot nyújtották be hivatalosan a nemzetiségek helyzetével kapcsolatosan; mindez azt igazolja, hogy a felelős politikai tényezők és szakemberek, akik a javaslatot kidolgozták, egészen más nézetet vallanak, mint mi. Mi a javaslatainkkal konkrét helyzetből indultunk ki és azon igyekeztünk, hogy a lehető legjobb megoldást válasszuk. Úgy látszik, hogy a nemzetiségek helyzetéről szóló alkotmánytörvény-javaslat kidolgozói másként jártak el. Olyan javaslatot dolgoztak ki, amely a nemzetiségeknek nyelvi jogokat biztosít, tekintet nélkül sok igen fontos körülményre, tekintet nélkül a szlovákok és magyarok együttéléséből eredő eddigi tapasztalatokra, tekintet nélkül azokra a súlyos következményekre, amelyeket ennek a javaslatnak az elfogadása okvetlenül maga után von a vegyeslakosságú területeken. Nem veszi tekintetbe azt a tényt sem, hogy ezek a nemzetiségek a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élnek, s hogy ebből a tényből kitűnik valami más is. Például az, hogy a Szlovákiában élő magyaroknak nem lehet biztosítani mindazokat a nyelvi jogokat, amelyekkel a Magyarországon élő magyarok rendelkeznek. Az említett javaslat szerint a vegyes szlovák—magyar lakosságú területeken élő szlovákok ugyanolyan helyzetbe kerülnének, mint a Magyarországon élő szlovákok. A nemzetiségek helyzetéről szóló törvényjavaslatot kidolgozó szakbizottság egyik tagja írta nemrégiben: „Amennyiben a vegyes nemzetiségű járásokban az anyanyelv használatának jogát úgy értelmeznék, mint a szlovák nyelv eltörlését, mint a szlovák nyelv kiszorítását a hivatalokból, a társadalmi és a közéletből, esetleg úgy értelmeznék, mint olyan állapot létrehozását a vegyes nemzetiségű járásokban, hogy mi a saját országunkban úgy érezzük magunkat, mintha idegen államban lennénk, a jog értelmét veszítené és visszaélnének vele. Elhihetjük (1), hogy erre nem kerül sor és nem is fogják úgy értelmezni, hogy joguk van a szlovák nyelvet nem megtanulni, amely mégiscsak az egyik érintkezési formája ennek az államnak.“ (Nővé slovo 20. szám, 5. old.) Nagyon érdekes ez az eljárás: Először a konkrét körülmények és tapasztalatok mellőzésével kidolgoznak egy törvényt, mely nyelvi kérdésekben és jogokban — a nemzetiségek számára — nagyon is egyértelmű, s nekünk meg el kell hinnünk, hogy ez az egyértelműség a gyakorlati életben nem ad módot a visszaélésekre, a történelmi fejlődés és a jelenlegi tapasztalatok ellenére sem. S mindez a bizalom az augusztusi tapasztalatokból táplálkozik, amikor kivétel nélkül egységesen álltunk ki a köztársaság mellett? Ügy vélem, hogy ezt a bizalmat így nem motiválhatjuk. Igaz, hogy erről egy újabb terjedelmes hozzászólást írhatnék. De az bizonyára kétségtelen mindenki előtt, hogy a nagy jelentőségű alaptörvények megszövegzésénél nem lehet mellőzni a valóságos állapotot, a kulturális és tudományos dolgozók meg a nagyközönség véleményét, mivel ezek ebből az állapotból s ennek vizsgálatából Indulnak ki; ugyanakkor törvényt nem lehet csupán bizalomra alapozni: Néhányan kifogásolják az államnyelv fogalmát, de az államnyelv tény, amely létezik függetlenül attól, hogy elfogadjuk vagy elutasítjuk. Az érveléssel sok mindent el lehet érni. Nézzük csak ezzel kapcsolata ban legalább a csehszlovák föderációs alkotmánytörvény-javaslat 6. cikkét: „A cseh és a szlovák nyelv egyenjogú a törvények és egyéb jogi előírások kihirdetésénél, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság hivatalos szerveinek ülésein és a polgárokkal való érintkezésben egyaránt. Ugyanez érvényes a cseh és a szlovák nyelvre vonatkozóan, ha a két köztársaság valamelyikében állami szervek tanácskoznak.“ A felsorolt helyzetek (és sorolhatnánk még tovább is) egyikében sem érvényesülhet Csehszlovákiában valamelyik nemzetiségi kisebbség nyelve (a magyar nyelv államnyelv Magyarországon, ahol tudomásunk szerint, kellőképpen gondoskodnak is jogainak biztosításáról). A cseh és a szlovák nyelv a reprezentáns nyelvek Csehszlovákiában, amelyekről az említett 6. cikkben szó van. És éppen ezért javasolták a Szlovák Tudományos Akadémia E. Stúr Nyelvtudományi Intézetének dolgozói, hogy az alkotmánytörvény 6. cikkét egészítsék ki azzal, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban két egyenjogú államnyelv van, a cseh és a szlovák, ami szükséges is. És bennünket mindenekelőtt ez a szükségszerűség kényszerít azt követelni, hogy kimondottan fejtsék ki, ami objektíve létezik ugyan, de más kultúr- és civilizált államokban egészen természetes, magától értetődő még akkor is, ha az alaptörvényben nem szerepel. A Szlovák Tudományos Akadémia nyelvtudósaihoz hasonló kifogásaik voltak a nemzetiségek helyzetére vonatkozó alkotmánytőrvény-javaslattal kapcsolatban más szlovák kulturális és tudományos intézményeknek is: a Matica slovenskának, a Szlovák írószövetség elnökségének, a Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Irodalmi Intézetének, a Komensk^ Egyetem jogi kara kommunistáinak és még másoknak is. Igen jelentősnek és pontosan körvonalazott valóságnak kell tekintenünk a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozói állásfoglalásának befejező részét: „A 3. cikk megfogalmazása a szlovák nemzet mint egész és a vegyes lakosságú területeken élő szlovákság számára elfogadhatatlan, mert végeredményben veszélyt rejt magéban nemcsak a szlovákok, hanem Csehszlovákia egysége szempontjából is. Amennyiben a 3. cikket nem fogalmazzák újra, a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozói kötelességüknek tartják, hogy egy ilyen javaslat ellen határozottan tiltakozzanak.“ Ügy vélem, hogy az ezzel a problémával foglalkozó szlovák tudományos és kulturális dolgozók véleménye ignorálásának nagyon komoly és kellemetlen következményei lehetnek. A felsorolt tényekből következik, hogy a Szlovák Tudományos Aka* \ démia E. Stúr Nyelvtudományi Intézetének dolgozói egyáltalán nem vettek részt a Csehszlovákiában élő nemzetiségek helyzetére vonatkozó alkotmánytörvény-javaslat megszövegezésében, sőt ellenkezőleg, még javaslataikat sem vették tekintetbe. Tehát nem áll módjukban tájékoztatni a nyilvánosságot annak a szakbizottságnak összetételéről» amely a javaslatot kidolgozta. Részemről pedig úgy vélem, .hogy a bratislavai M. S. levelére az adott keretek között elég kimerítő választ adtam. (Pravda, 1968. november 3, vasárnapi melléklet) Ha a mese valóra válna... — Gyertek csak galambocskáiml Ne félletek semmit, nálam gyöngy» életetek lesz! Mikus Sándor rajza M. S. tői Bratislavából kaptuk a következő levelet: „Bizonyára Ünök részt vettek a Csehszlovákiában élő nemzetiségek helyzetével foglalkozó törvényjavaslat kidolgozásában és ön konkrétan a 3. cikk megfog Imazásában is, amely kimondja, hogy a nemzetiségeknek joguk van a saját anyanyelvükön valő művelődésükhöz és hogy a hivatalokkal való érintkezésben is a saját anyanyelvűket használhatják.“ (Az idézett levél második szakaszából a hibás nyomás következtében néhány sor kimaradt, s fgy az érthetetlen és csak következtetni lehet arra, hogy mit is tartalmazhat valójában. Tehát ezt a részt már nem is tehetem idézőjelbe az utolsó mondat kivételével — a ford, megjegyzése.) „Követelem, hogy a napi sajtóban azonnal tájékoztassák az embereket az említett bizottság összetételéről... Valószínűnek tartom, hogy nem volt benne egyetlen rendes szlovák sem (ze medzi nimi sa nenachádzal ani jeden poriadny Slovak) ... „Milyen állam ez államnyelv nélkül?“
