A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-17 / 46. szám
PETRŐCZI BÁLINT Üss meg helyesebb hangot (Szereplők: A férfi, a barátja és a feleség. Játszódik egy eszpresszóban) Férj: Nagyon kiváncsi vagyok rá. Mondd csak meg bátran, amit akarsz! Barát: Tudom, hogy nem hálás dolog más ember magánügyeibe beleszólni, mégha a legjobb barátom Is az illető... De nem jó hangot ütsz meg a feleségeddel szemben. Észre sem veszed már, olyan ridegen, olyan fölényesen beszélsz vele, nem vagy elég figyelmes hozzá. És különösen társaságban . . Férj: Tudod jól, hogy szeretem Irmát! Barát: De ha egyszer ez a hang rosszul esik neki! Én mégiscsak azt tanácsolhatom neked: üss meg helyesebb hangot vele szemben! Férj: Kérlek, meg fogom próbálni, ha akarod máris, mert Itt jön ő. Feleség: Jó estét. Férj: Kezedet csókolom. Feleség (élesen): Ű, kinek köszönsz? Férj: Kinek köszöntem volna? Neked. Feleség (élesen): Nem szoktam hozzá. Féri: Mit parancsolsz? Egy kis konyakot? Feleség (élesen): Ne fél), nem kérek konyakot! Nem szoktam konyakot inni! Férj (gyengéden): Jól van, szívem, ha nem akarsz... (Ideges csend) Mit csináltál ma? Feleség (élesen): Mit gondolsz, mit csináltam? Férj: De kérlek, éppen azt kérdeztem. Feleség (élesen): Érdekel is téged, hogy én mit csinálok! Foglalkozz a barátoddal inkább! Virágáruslány (jő): Szép virágot tessék a hölgynek! Férf (virágot vesz): Tessék. Feleség (élesen): Mondd, miért komédlázol, kérlek? Két perce vagyok itt veled, és azóta csak kellemetlenkedni tudsz! Akár el is mehetek. (Indul.) Barát (kenetteljesen): Irma, kérem, ez egyszer nincs igaza... Feleség (vérfagyasztó gúnnyal): Azt tudom! Hát mikor lehet nekem igazam, ha magukkal vagyok?! Férj (idegesen): Hagyd kérlek, Jenő, látod milyen ideges... Feleség: Azt elhiszem! Egész nap nem voltam ideges, csak mióta ide ültem közétek! Férf (mint hét angyal): Jól van, szívem... Anyád nem telefonált? Feleség (élesen): Ne félj, nem telefonált! És miért zavarna téged, ha az anyám telefonált volna?l Barát (ő is ideges már): Irma, kérem, igazán nincs igaza! Tudja, hogy én.. Feleség (gyűlölködve): Tudok én mindent! Maguk mindig egy nótát fújnak! Barát (emelt hangon): Éppen hogy nem fújunk egy nótátl Feleség (lihegve): Már maga is kiabál velem! Már maga isc a férjemnek képzeli magát? Barát (kiabál): Nem képzelem! Éppen erről beszéltem a férjével, mielőtt maga jött! Feleség: Szóval még lovat ad a férjem alá! Még ingerli is! Férf (türelmetlenül): Ide figyelj, Irma! Feleség (hadonászik): Te ne védd a barátodat! Az sosem jut eszedbe, hogy engem megvédj! Barát (ordítva): Engem nem is kell. hogy megvédjen! És én nem piszkálom a férjét maga ellen, vegye tudomásul! Feleség (hisztérikus): Kikérem magamnak ezt a hangot! Megértette?! Barát (ő ts belejött): Nem értettem meg! Maga nem ért meg semmit! Férj (dühöngve): Te nem értesz meg semmit! És talán helyesebb hangot üthetnél meg a feleségemmel szentben! Barát: Még hogy én! Üss meg te! Férf: Te üss meg! Barát: Én! Én majd mindjárt ütök! Feleség (sikít): Megüt! Hallod, megüti Férfi Megütsz?! Én ütlek meg! Nesze! Barát: Nesze! (összeverekszenek.) SOMOGYI PÁL a szélkakas Régen történt, de ahol megtörtént, ma is emlékeznek Merről fú ja szél Jánosra. A köz/ös/ség ura volt. Egy napon a viharos szélvész beverte ablakát, őt is majd kipenderítette a szobából. Ekkor döbbent a nagy igazságra: A szél nagy úr! Elmélkedni kezdett: Én vagyok a nagyúr? Olyan vagyok, mint a szél! Senki sem állhat az utamba! A szolgáinak megparancsolta, hogy palotája magasba szökő csúcsára azonnal állítsanak szélkakast. Este, amikor a dolgos nép hazatért a mezőről, háza elé rendelte őket. — Halljátok szavam! A nagyúr szól hozzátok! Ha még nem tudnátok, hát most tudjátok meg: a szél igen nagy úri Ha nem akarjátok, hogy kipenderítsen benneteket, sose forduljatok a szél ellen! A mai naptól elrendelem: minden nap hajnalban a házam előtt gyűljetek össze, hogy megtudjátok, honnan fúj a szél! — kiáltotta s a torony csúcsára mutatott. A rézlemezből vágott szélkakas azt jelezte, hogy a mező felől fúj a szél. A nagyúr háttal állt a mezőnek, a hátába fújt a szél, nyugodtan szólásra nyithatta a száját. — Amikor a mező felől fúj a szél, csak kerülővel, az erdőn keresztül futhattok a munkába! A fáradt földmunkások leszegett fejjel, hallgatagon álltak a nagyúr előtt. Egyszerre morajlás, mozgolódás támadt. Egy kicsire nőtt férfi, kapával a kezében a nagyúr elé lépett. Amikor Merrőlfújaszél János felismerte, megrökönyödésében tátva felejtette a száját. A kis ember a szomszédságában, palotája árnyékában lakott. Még a fiai is Törpe janinak hívták. Mit akarhat a tökmagember? — Nem hallottad, mit mondtam? — kérdezte a nagyúr. — Hallottam ... A nagyúr gyanakodva szemlélte a fáklyák fényében álló kis embert. — Szeretsz az erdőn keresztül járni? — Szeretem a madarak énekét hallgatni... — Arra ügyelni fogunk, hogy az erdőben se lopjátok a napot, s ne szedhessétek össze a sok úrigombát! Törpe János a szélkakasra pillantott, és gyorsan hátat fordított a nagyúrnak. — Amikor én szólok hozzád, nézz a szemembel — kiáltotta mérgesen Merrőlfújaszél János. — A szSÍ a szemembe fúj! — válaszolta Törpe János. — Még port hintene a szemembe! Megvakulhatnék! A nagyúr a szélkakasra nézett. Valóban a tökmagember szemébe fújhatott a szél. — Nem haragudhat rá, hogy a hátát mutogatja, aztán .. . a háttal álló ember egy ujjal sem bántalmazhatja. Mégis szükségesnek tartotta, hogy figyelmeztesse alattavalóját. — Ha a szél ellen kiabálnál, a hangodat is elveszítenéd! — Igazad van! — zengte Törpe János. Merrőlfújaszél János elégedetten engedte haza a kapásokat. Ilyen nyíltan még sosem adtak neki igazat. Eddig úgy vélte, csak a hallgatás jelenti a helyeslést. Most megszólaltak a némák. Jó jel! Törpe Jánost a kegyébe fogadta, és a fiainak megengedte, hogy a kert alján Törpe János fiaival együtt nyessék a fűzfavesszőt és sípot faragjanak .. Teltek-múltak a napok. Gyönyörködött a Játszó gyerekekben, élvezettél hallgatta sípjaik hangját. Annyira lefoglalta a sípok hallgatása, hogy nem is figyelhetett fel arra, mi történik allatvalóival. Elégedetlenkedtek. A szél csaknem mindennap a mező felől fújt, csak nagy kerülővel, az erdőn keresztül mehettek a munkába, nehogy szembe kerüljenek a széllel, mert akkor a nagyúrral gyűlne meg a bajuk .. A szélkakas már két hete fárasztotta őket. A harmadik hét első napján, amikor kora hajnalban a nagyúr palotája előtt gyülekeztek, hogy megtudják, honnan fúj a szél, meglepetésükben kiabálni kezdtek. Felébresztették a nagyúrat, aki ijedten ugrott ki az ágyból, azt hívén, házában tűz ütött ki. Magára kapta aranyfonállal hímzett palástját, és kifutott az utcára. Elszürkült az arca, amikor a szomszéd. Törpe János nádfedeles házikója előtt megpillantotta a sok népet. Tombolni kezdett a harag benne. Miért nem csődülnek a palotája elé?! Közelebb ment hozzájuk. A kapák a magasba lendültek. Álmélkodva vette észre Törpe János házának tetején a kakast. De micsoda kakas! Fából faragott, otromba szélkakas! Csak egy irányba mutatott. Mintha az erdő felől fújna a szél A magasba szökő torony csúcsára röppent a tekintete A kecses szélkakas azt jelezte, hogy a mező felől fúj a szél. Törpe János otromba szélkakasára mutatott és haragosan felkiáltott: — Hazudik az a kakas! Törpe János mintha nem hallotta volna a haragos kiáltást, kapáját a vállára kapta, és bátran kilépett a szél ellen. Elindult a határba vezető legrövidebb úton. Amikor megtett vagy ötven lépést, visszafordult, s így kiáltott: — Aki nem fél a széltől, tartson velem! — majd folytatta útját. Merrőlfújaszél János toporzékolt, felemelte ökölbe szorított kezét. — Kicsi a lábad, azért nem tudsz velünk lépést tartani! — kiáltotta Törpe János után, majd a némán álló alattvalóihoz fordult. — Meglátjátok, estére milyen nagy beteg lesz! Elveszti a hangját! A szél kipenderíti a köz/ös/'ségből! A többiek leszegett fővel, az erdőn keresztül közelítették meg a mezőt. A nagyúr palástját lobogtatva robogott vissza a palotájába. Fiait maga elé sorakoztatta és kiadta a parancsot: — A törpe-gyerekekkel többé nem nyeshetitek a fűzfavesszőt! Törpe János másnap, harmadnap Is a rövidebb utat választotta. Merrőlfújaszél János magához hívatta messze környéken híres kuruzslóját, és elrendelte, a lázadót irányítsa a helyes útra. A kuruzsló érthetetlen szavakat mormolt. Míg egy szélkakas mutatta az irányt, tudta, hol a helye. De mitévő legyen most? Az ide-odapendülő, vagy az egy irányba mutató szélkakasra hallgasson?
