A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-14 / 28. szám
Sávoly távolabb esik Fülektől, kisebb község, de több Csemadok-tag lakik benne, mint Fülekpüspökin. A sávolyi Csemadokban valami mintha mégsem lenne rendjén. A község lakói mintha áskálódnának egymás ellen, mintha valamivel — vagy valakivel — nem lennének megelégedve. A riporter, aki csak néhány órát tölt egy faluban, nem alkothat magának a falu lakóiról tiszta képet. A néhány órás ismeretségre óhatatlanul rányomja a bélyegét egy-egy kedves vagy zavaró momentum, egyegy dicsérő vagy elmarasztaló hang, egy mosoly vagy egy ingerült megjegyzés. Jobb lesz hát, ha mellőzöm a filozofálást, s csak a puszta tényéknél maradok. Hallottam, hogy Sávolyban valamikor pezsgőbb volt a kulturális élet, mint manapság. Nem tudom, igaz-e. Azt is hallottam, hogy a sávolyi fiatalságot nem foglalkoztatják kellőképpen. A fülekpüspöki szüreti fölvonulásra tavaly állítólag a sávolyiakat is meghívták, de ezek nem mentek el. Vannak azonban a sávolyi kultúrának világosabb oldalai is: Kisfaludy Károly „Csalódások“ című vígjátékát a helybeli színjátszók a tavasszal többször is előadták; a Csemadok helyi szervezetének hét párból álló tánccsoportja van, ruhákkal, amelyeket a helyi szervezet maga varratott; a télen egy tucatnyi asszony kamarakórust alakított; a faluban népművelő előadásokat szerveznek, meghívott előadókkal. S mindez csak a Csemadok tevékenysége. Mert Sávolyban a Csemadokon kívül más tömegszervezetek is terjesztik a kultúrát. Igaz, van a sávolyi kultúrának valamiféle familiáris mellékíze: a rendezvények szálai igen gyakran egyetlen családba vezetnek — idősebb Varga Gyulának, a Csemadok helyi szervezete titkárának a családjába. Idősebb Varga Gyula ötlete volt a kamarakórus, idősebb Varga Gyuláné a kamarakőrus lelke és szólistája, ifjabb Varga Gyula vezeti a színjátszócsoportot, rendezi a színdarabokat, ifjabb Varga Gyuláné foglalkozik a táncosokkal, s mint a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöknője és járási vezetőségének tagja, ő -tanítja be és konferálja a Vöröskereszt kabaréműsorait. A Korlátról ideszármazott fiatalaszszony egyébként néhány évvel ezelőtt maga is táncolt, munkahelyén, a fülek! bútorgyár tánccsoportjában, s a hatvanas évek elején a sávolyi „Tanítónő“-ben ő játszotta a címszerepet. Csakhogy azóta egy kislánya és egy kisfia született, így hát most inkább a szervező munkában vesz részt. De a kamarakórussal ő is föllépett. Családi kultúra? Meglehet. Dé hisz hány olyan faluról, sőt, városról tudok, ahol a kulturális pezsgés hátterében nem is egy család, hanem- csupán egyetlen ember áll... MIKŰT.S I. KÖBÉRT A japán nők élete sok mindenben különbözik az európaiakétól. Papíron ma már egyenrangúak a férfiakkal, nemcsak szavazati joguk van, Hanem örökösödési kérdésekben is egyenjogúak. Sőt, vétkes férjük ellen válópert is indíthatnak. Valójában azonban - í ezt egy osakai lány mesélte - a japán nők többsége még ma Is mindenben férjének engedelmes szplgája. A férjek elvárják, hogy hazatérve a munkából feleségük lesegítse róluk ruhájukat, s a vacsora a kis asztalon gőzölögve várja őket. A japán nők közül sokan ma is szerencsétlenségnek tartják, ha lányuk születik. Egy főiskola végzős leányaitól nemrég megkérdezték: hány gyermekre vágynak? Legtöbben két-három fiút és legfeljebb egyetlen leánygyermeket akartak. Mert papíron egyeniőek, valójában a társadalomban, de legfőképpen a családban alantas hely illeti őket. Az építkezéseken a legnehezebb fizikai munkát többnyire ma is nők végzik. Bérük viszont sokkal kevesebb, mint a férfiaké. Az osakai lány, aki szerelmi házasságra vágyott, és ezért megszökött a fiú szülei által jó előre „megszervezett" házasság elől, azt mondta: „A férfiak, még az iskolázottak is, egyszerűen beszélő söprűnyélnek tartják a feleségüket." Sok-sok száz japán nőt látunk selyemkimonóban, színes ernyőkkel, amint könnyű járással sietnek a forgalmas utcán és közben kedvesen mosolyognak. Látunk fiatal autóbuszkalauz lányokat, ragyogó tiszta egyenruhában, fehér kesztyűben, örökké mosolyogva, és matrózruhás diáklányokat a parkokban, fiatal mamákat - hátukon pici gyermekükkel. Látunk bűbájos, csinos eladókat az áruházakban, és munkaruhás fiatal lányokat a gyárak futószalagjainál. Valamennyien szépek, tiszták, egészségesek és mosolygósak. Az 1946-ban elfogadott új alkotmány kimondja a nők választójogát és azt is, hogy a házasságban férfinak és nőnek egyenlő jogai vannak. „De az alkotmány önmagában csak papír". Ahhoz, hogy valósággá váljék, évezredes ostoba szokásokat, kegyetlen hagyományokat kell széttépni. Hiszen Japánban alig száz éve még a születésszabályozásnak legtermészetesebb és törvényes módja az volt, hogy ha az újszülött kislány volt, az anyós döntötte el, hogy életben hagyják-e vagy sem. Ha úgy döntött, hogy már elég a lányokból, a picit egyszerűen megfojtották. „A mai húszévesek és a mai ötvenévesek gondolkodásában nagyobb szakadék tátong, mint a Fudzsijama .krátere" - mondja egy tokiói tanítónő, a nőszövetség egyik vezetője. A japán történelem és irodalom telis-tele van a kettős öngyilkosságok elbeszélésével. A fiút és a lányt a szülői parancs elszakítja egymástól, mire cseresznyevirágzáskor együtt ölik magukat a tengerbe ... Ilyesmi persze ma is van, és a színházokban egy-egy ilyen érzelmes történeten sok fiatal néző ma is sírvafakad. A második világháború előtt elképzelhetetlen volt, hogy este elmenjenek hazulról. Ismerétlen volt a csók. Mesélik, hogy amikor a megszállás alatt egy-egy amerikai katona meg akart csókolni egy szép japán kislányt, az rémülten menekült tőle, nem tudta elképzelni, mit akar. De a nyugati filmek „jótékony" hatása nem maradt el, ma már alkonyattájt a tengerparton és az Ueno parkban egész tehetségesen csókolóznak a japán fiatalok. A japán trösztök azonban nem ismerik el az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. A nő fizetése kisebb, elbocsátják, ha férjhez megy. Egy tanító és egy tanítónő például egyforma fizetéssel indult. A férfinak később javították a fizetését, a nőnek nem. Így aztán komoly különbség van a keresetük között. A nagy üzemek, nagy vállalatok viszonylag jó fizetést, sok helyen szép tiszta szállást, továbbképző tanfolyamot, munkaruhát, olcsó étkezést nyújtanak a munkáslányoknak. Ha férjhez megy, ki kell lépnie a gyárból. Nagyon gyakran a kilépő munkáslánynak jelentős megtakarított pénze van. Ha a gyár egyik munkásához megy feleségül, sokszor még külön hozományt, a gyár lakótelepén lakást is kap. A gyárba bekerülni tehát vonzó dolog a 15-16 éves kislányok előtt. Ha viszont férjhezmentek és a férj fizetése nem elég a család eltartására, megkezdődik a bedolgozás. Nagyon alacsony bérért napi 12-14 órát görnyednek, a háztartási gyárak részére pici alkatrészek százezreit csiszolják, tekercselik, selymet himeznek. A dolgozó nőknek sem betegbiztosításuk, sem nyugdijuk nincs. A szakszervezetek szervezik és támogatják őket. A japán férfiak nagy része is beismeri, hogy a modern társadalomban szégyen a nők elnyomása. Felháborítónak tartják az asszonyok elbocsátását. A tokiói állami egyetem 14 ezer diákja közül mindössze ötszáz lány... Pedig az általános iskolákban, alsó középiskolákban a kislányok legalább olyan iái tanulnak, mint a fiúk. Szépek, gyönyörűek, üdék, bájosak a japán nők. Meghajolnak és mosolyognak. Engedelmesek és szolgálatkészek. Fáradhatatlanojc. Hátukon cipelik gyermeküket, kezükben csomagokat. És mosolyognak. Őrzik az ősi művészeteket, ők tanulják és tanítják az' ikebaná-t, a virágrendezést, ők rendezik a teaszertartásokat. Boldogok is? Csak ezt akarják? A japán nők maguk is ezt kérdezik önmaguktól. Szalui La jus tiBtvonuvBs h;itt,iKus,uusIú. kél liszliMHliíiul uzBli.lt iilszaz koronái ............... nyuzotl a V ilm- «.• i*y•»!!».s„,,^ ,, ,fi . a CskiiiíkIhK hi'iyi szrrvu/.»:t ,• p.i|<• < ;u. ... csaluruájal javította imij; ingy,Mj 111. V.iik.j i.is i/.lii f*!if i-Fulvétíílnk <i liilrkpüspökiek tavalyi szüreti iín f nepelycrúi IFj. Varija Cíyn***nií. a sávfHyj táui.irsiipurf . »• z i .j |.
