A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-08 / 35-36. szám
A Földközi-tenger párás és sós levegője ugyan felüdíti a hagyma, paprika, paradicsom, szőlő és gyümölcs díszes, de kövestalajú kerteket, pedig a nap már hetek óta szinte megállás nélkül perzsel. A szikrázó kék égen sehol egy felhő, már egy hónapja egyetlen esőcsepp sem hullik a szikkadt, forró földre. De hiába próbálnánk megmagyarázni valamelyik montenegróinak vagy macedóniainak, aki ittvert tanyát ezeken a kies sziklákon, hogy hagyja itt ezt a szépségében is zord vidéket és költözzön át Jugoszlávia valamelyik másik részébe, ahol a fele fáradsággal több eredményt érhet el. Csak nézne ránk gyermekes elfogultsággal és a tekintetéből kiolvashatnánk a választ: SOHA. Montenegró és Macedónia földjéből nőttek ki a napfényre és ezért örökre eljegyezték vele magukat. A montenegrói anyák jajszó nélkül hozzák világra a fiúgyermeket, de bizony sokszor sírnak, ha leány születik. Leány, aki kedves lesz, aki szép lesz, mint az anyja, de... A montenegróiak és macedónok egy része ugyanis — Mohamed tanítása szerint — többnejűségben él még most is. Többször láttam, amint három, négy asszony is követi libasorban, szépen a férjeurát. Nem csodálkozhatunk tehát... Nem akarjuk tudatlanságunkat elárulni és ezért nem kérdezzük meg a halászokat sem, hagy a sirályok miért szállnak az édesvizű tavakhoz, amikor egész nap a tenger fölött kiáltozták panaszaikat és Járták táncukat a sősillatú széllel, vagy asszonyos kíváncsisággal figyelték az érkező és induló hajókat. A halászok meg csak ülnek a parti köveken, a bárkákon vagy modern motorcsónakjukon és közben cseresznyefa pipájukból pöfékelnek' vagy cigarettát csavarnak valódi hercegovinál dohányból — ugyanolyan dohányból, mint megboldogult édesapám a Garam partján, még az első világháború előtt. Ezek a halászok is tele vannak most várakozással, talán valami csodára várnak, ma és mindennap, liogy a nap leszáll a ragyogókék égboltról és ügy jön közéjük, mint aki hazaérkezett ... S a csoda valóban bekövetkezik, a nap leszáll az égről és a kövek között, a hullámok hátán közeledik, egyre közeledik ... Bíborszínre festi a vizet, a fölötte csapongó sirályokat, a montenegrói halászok arcát és azután elégedett lassúsággal elpihen. Az itteni halászok zsákmányának 90 százalékát a konzervgyárakban dolgozzák fel, a fentmaradó tíz százalék pedig a halászok és a vásárlók asztalára kerül. A montenegróiak a fejükön egyensúlyozzák a nehéz kosarakat, vagy szamarak hátára rakják. Az ember el sem hinné, hogy ezek a szerény állatok ugyanannyi terhet elbírnak, mint amennyi a saját testsúlyuk. Három felejthetetlenül szép napot töltöttünk a halászok között, azután búcsút vettünk tőlük, jó halászatot kívántunk nekik és elindultunk az Adria felé, hogy megízleljük a legsósabb tengervizet, hogy megfürödjünk a legkékebb, legmelegebb és legtisztább tenger vízében. Ma már nálunk is nagyon sokan tudják, milyen szép az Adria és a jugoszláv tengerpart. Nem is akarom hosszas leírásokkal fárasztaní az olvasót és csak annyit mondok, hogy Jugoszláviában ugyanolyan kedvesek hozzánk csehszlovákiaiakhoz, mint az angolokhoz, franciákhoz vagy a németekhez. Igazán otthon érezhettük magunkat náluk. Az árak sem ejtik kétségbe a laposzsebü tűristákat, a luxusszállók ugyan drágák, de nem drágábbak, mint másutt. A személyzet viszont rendkívül udva-A pálmafa alatt. Bari. Horvátországi molnár.
