A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-07 / 27. szám
A Béke SxáUö Paraszt Párizs — Így hívta annak Idején ezt a hatalmas, hatvanezer lakost számláló várost Ady Endre. Azt a várost, amelynek zöme még ma Is földműveléssel foglalkozik, s azt a várost, amely a múltban Is a művészetek ápolója, támogatója volt, s ma is itt találta meg otthonát, müvészéletének tápláló talaját sok olyan képzőművész, aki ma már a magyar képzőművészet élvonalába tartozik, (a magyar hódmezővásárhelyi művésztelep, azt lelhet mondani, európai rangra emelkedett. Milyen Is a város? Hatalmas kiterjedésű, zegzugos utcák falusias portákkal, magas falakkal bezárva, s bent az udvar tele aprójószággal, tyúkkal, csibével, malacokkal. A sok földszintes őpületsort itt-ott szakítja meg egy újonnan épült emeletes ház, s mintegy a jövőbe világító fároszl torony emelkedik ki a földhöz ragadt házak csoportjából a még épülő, modern víztorony betoncsipkézetü bordázata. Az új városrész — a Csillag-telep szerényen húzódik meg az épülő sporttelep mellett, s még nehezen tudja felvenni a harcot a körülötte lévő utcasorokkal, hogy újszerű jelleget kölcsönözzön a városnak — ámbár a Jövő város csiráját már Így Is magában hordja. Szobrok Mintha Magyarország neves szobrászai itt akarnának versengeni egymással, s alkotásaikkal oly eleven életet varázsolni a rekkenő hőségtől lihegő városba, mintha nem is az Alföldet, hanem Itália klasszikus vidékét járnád. Feledkezz most meg a várost körülvevő, tizenöt kilométer sugarú tanyavilágról, a Sasér rezerváclójáról, és csak a parkok szépségeit, a hőforrásból táplálkozó strandfürdőben elhelyezett szobrokat nézzed: Itt láthatod Ferenczy Béni Vízbe lépő fíú-ját, Medgyesl Ferenc Debreceni Vénuszát. A Kossuth-téren Kallós Ede Kossuthját, Pásztor János Vlzhordó lány-át, az 1914-es hősi emlékművet és a modern megoldású Szántó-Kovács emlékművet, amely Somogyi József alkotása. De menj tovább, mert az időd kevés, a szobor sok, s ha mindent akarsz látni, akkor igyekezned kell. Itt van mindjárt a fürdő előtt, a volt vásártéren a szovjet emlékmű, Kamotsay István alkotása; a Kálvin tértől nem messze, a Tanácsköztársaság emlékmű, amely Kucs Béla merész elgondolású terve alapján készült. Sok a tér, sok a park, a virág, s a Jövőben élő múlt. Nem állhatom meg, hogy ne említsek még egynéhányat, legalább a nagyok közül: például Pásztor János Fahonvéd szobra, Klsfaludl Strobl Zslgmond Lány libákkal clinű alkotása, Gyenes Tamás Tornyai portréja, Szabó István Anyaság és Petőfi szobra, Oláh György Furulyázó lánya, Kriván Ferenc Juhász birkákkal című kompozíciója. A művésztelep A képzőművészek szívesen jönnek ma is e városba, ahol nem csak a várost körülvevő táj szépségét, hanem a helyi vezetőknek a művészet iránt tanúsított megértését is megtalálják. A művésztelep gazdag múltjával, a város lüktető kultúrális életével szinte eleven, éltető melegháza a mai magyar képzőművészetnek. „A képzőművészet — írja a Vásárhelyi Szó 1950 márciusi számában Artner Tivadar — anyagánál és technikai kötöttségeinél fogva minden más művészetnél erősebben megköveteli a folytonosság láncolatát; az egymást váltó nemzedékek tapasztalatain épül és terebélyesedik mind gazdagabbá“ ... S a művésztelep ma már generációs múlttal rendelkezik. Az elsők, s Immár klasszikusnak számítók között ott találjuk Tornyai János, Endre Béla, Koszta József, Rudnay Gyula, Pásztor János, és Medgyesl Ferenc nevét, akik az 1910-es évektől kezdve alkotó munkásságukhoz itt találták meg a kedvező társadalmi előfeltételeket. Erre a haladó hagyományokat őrző múltra kapcsolódik a második generáció munkássága, amelyek közül messze kiemelkedik Kohán György Kurucz D. István és a szobrász Kamotsay István. És már Itt van az új, a mai nemzedék, amely nem tagadja meg a nagy elődöket, s a modern Irányzatok közt is megtalálta az utat a vásárhelyiek szívéhez, s ami ritkaság-számba megy más városokban: az egyszerű munkás lakásában ugyanúgy megtalálod az eredeti Tornyai János-alkotásokat, mint a fiatal nemzedékhez tartozó Tóth Sándor domborításait, vagy Samu Katalin kisplasztikáit, Fejér Csaba meleg tónusú képeit, és a tavaly elhúnyt Kohán György munkált. Vékony Sándor népművésznél A képzőművészet szeretete nem mai keletű a városban. Az agyag formálása, megmunkálása messze a múltba nyúlik vissza, abba az Időbe, amikor még a városnak négyszáz fazekas mestere volt, s a korongra csapott agyagrög úgy alakult, formálódott a kezük között, hogy messze földön hírt » s nevet szereztek Vásárhelynek. Ma már kevesen élnek a régi gárdából. Nemrégen húnyt el Baán Sándor aranykoszorús népművész, s az élők közül Is csak hatan folytatják a klasszikus „göröncsér" mesterséget. A többiek vagy abbahagyták, más, Jobban kifizetődő szakma után néztek, vagy a nemrég megépült majolikagyárban folytatják immár modern eszközökkel a szakmát. — De az nem az Igazi! — mondja Vékony Sándor, népművész. Ott már a szakma szépsége, az alkotás öröme nem olyan Intenzív, mint amikor a mester saját kezével formálja, alakítja ki a neki tetsző figurát. Természetesen sok olyan fortélya van e mesterségnek, amit nem is tud a gyári termelés átvenni, nem beszélve arról, hogy ma már ez a szakma is — miután nem a használati tárgyak gyártására összpontosul a termelés, közelebb került az alkotó tevékenységhez. Aki pedig nem tudott ezen a területen olyat alkotni, ami több az átlagnál, az bizony nem maradhatott meg a szakmában, mert bármennyire is nagy a kereslet, igen kell dolgoznunk, hogy a havi kétezer forintot megkeressük. — Csak egyéni rendelésekre dolgozik, vagy kap cégektől is rendelést? — Dolgozom egyéni rendelésekre is, de . munkámnak túlnyomó többsége. a népművészeti boltok rendelése' alapján készül. Különben a Népművészeti Szövetkezet tagja vagyok, s a foglalkoztatás rajtuk keresztül történik. — Honnan kap anyagot, és mennyi időt vesz igénybe, míg a nyers agyagból népművészeti tárgy lesz? — Az alapanyagot a környékbeli földbányákból hozatom, de mindig ugyanabból, mert más bányából kikerült földnek más az agyagösszetétele, s ez igen nagy szerepet játszik az égetésnél. Különben az agyagelőkészítéstől a kész áruig igen bonyolult a folyamat. — Látom, már gépi berendezése is van. A korong meghajtására használt berendezés elősegíti a termelést? — Egyes daraboknál igen. De ha finom munkát akarok végezni, akkor csak a lábbal hajtott korongot használom. Az igaz, már az is golyóscsapágyon forog! — Mit készít a leggyakrabban? — Nagyon sokfélét. Kávés készleteket, vázákat, bütykösöket, miska kancsókat, mlhókot, gyertyatartót, betyár készletet (ennek az a fortélya, hogy míg ki nem itta, nem teheti le a poharat, mert nincsen talpa), azonkívül figurális 20 LlED kompozíciókat is készfto. gam szórakozására k a ma' ~ Milyen kemencét használ? gyobb akemfncémebÍtt6élS ff 2*' 5Ss5 'mennyi Kge“ £ — Mivel kísérletezik? — A színezéssel. Van egy zöld ívne M /!nelyet több mint tíz évig kísérleteztem ki. lyen zöldje senkinek az országban nincs. Természetesen más szint Is használok: a kobaltot, a mangánt és más keverékeket. Van egy érdekes kísérletem! Nézze meg ezt a kis vázát bent a szobában: úgy semmi különöset nem lát rajta. Egyszínű sötétbarna, matt festék. De jöjjön a fényre vele, s meglátja, mi a különbségi Valóban, a fényen mintha tele lenne apró kristályokkal, a sima felületű kis váza szinte szórta magából a szikrát, csillogott, s a fény törésének megfelelően a barna szín egész sor árnyalatát vonultatta fel. önkéntelenül vetődött fel bennem a kérdés: vajon szereti-e a szakmáját? _ Ha nem szeretném, már rég abbahagytam volna — feleli az 54. évét taposó, de még fiatalos ener- Etával dolgozó mester. A mi időnkben, mikor még tanuló voltam nem tanítottak anyagismeretet, mindenre magamnak kellett rájön ni. Ha valami sikerült, akkor meg Pásztor János „Vízhordá U»y“ <=• szobra
