A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-11 / 32. szám
vatívan, s így szükségszerűen adjanak az embereknek munkát. Még e mellett a gazdaságpolitika mellett is csökkenteni kell a munkaerők számát. Évi átlagban 370 munkaerő szabadul fel a mezőgazdaságban. A valóságos munkaerőfelesleg még sokkal nagyobb lenne, ha nem lassítanák a fent említett tényezők. Az 1966—1967-es években ugyan 1115 munkaerőt sikerült a mezőgazdaságban alkalmazni, ez azonban átmeneti jellegű Intézkedés volt. Ezek 59,8 %-a nő volt, akiket a gyermeknevelés szempontjából lakóhelyükhöz tartósabb kötelékek fűznek, mint a férfiakat. Problémát okoznak továbbá az Idős és nyugdíjas mezőgazdasági dolgozók, akik alacsony nyugdíjuk miatt továbbra is ragaszkodnak a munkaviszonyhoz. A fiatalsággal kapcsolatban figyelembe kell venni a múltban érvényesült gyakorlatot, amikor az elismerést és jogos értékelést nélkülöző mezőgazdaság nem nyújtott számukra vonzó foglalkozást, és ha ki is tanulták mesterségüket, a népgazdaság más területén igyekeztek elhelyezkedni, még akkor Is, ha nem vették figyelembe a szakmájukat. Az idővel stabilizálódó földművesszövetkezetek mind a gazdasági, mind a kereseti lehetőségek tekintetében megerősödtek. 1967-ben az ■ 1962-es munkaegységekhez viszonyítva ugrásszerű fejlődés állt be: a munkaegységek értéke átlagosan 19,10 koronáról 29,83 koronára emelkedett, és így a gyakori munkahelyváltoztatás Is megszűnt, ami viszont további nehézségeket okozott a fiatal szakképzett munkaerők foglalkoztatásában. A felsorolt tényezők, a modern technika alkalmazásán kívül, elmélyítik az ellentéteket a mezőgazdaságban dolgozó termelőerők összetételében. Ezt az egyre bonyolult és kedvezőtlen helyzetet csakis a járás gyors és intenzív iparosításával lehet megoldani. Tehát a járás gazdasági életében a legnagyobb szerepet játszó mezőgazdaság csakis akkor tud igazán modern eszközökkel és kitűnő eredményekkel dolgozni, ha lehetősége nyílik a mezőgazdaságban dolgozók összetételének megjavítására, ha a munkaerőkínálattól, mint lidércnyomástól megszabadul. Tehát ez lenne az egyik alapvető megoldása a mezőgazdaság fellendítésének, a járás iparosításának. Ezzel függ össze a mezőgazdasági iskolák hálózatának további bővítése is. További alapfontosságú Igény, hogy a mezőgazdasági termékek árát fel kell emelni az Ipari termékek árszintjére. A mezőgazdasági termékek értékesítésében feltétlenül szaeső“ sokszor bizonytalanná teszi a mezőgazdasági dolgozók határtalan igyekezetének eredményeit. A Duna-kavics és homok kitermeléseinek nemcsak járási méretekben lenne jelentősége, hanem rendkívül jó minőségű építőanyagot is nyernénk. Becslések szerint évente 500 000 m3-t lehetne kitermelni. Az eddig megnyitott kavicsgödrök nemcsak hogy feleslegessé válnának, de ezzel több hektár szántót menthetnénk meg amire még a jövőben nagyon nagy szükségünk lesz. A termőföld megjavítása, humuszositása olyan gondolat, amellyel már régen kísérletezni kellett volna, mivel ez az egyik leggazdaságosabb beruházást jelentené országunknak. Érthetetlen a csallóközi vasúthálózat eddigi rendezetlensége. A nemzetközi személyforgalom és teherszállítás szempontjából jelentős útmegtakarítást, vonalröviditést lehetne elérni okos vasútépítéssel, ennek gazdaságossága révén rövid időn belül visszatérülnének a befektetett költségek, egyben meg lehetne alapozni a járás iparosításának előfeltételeit. ♦ Ideális feltételek kínálkoznak a Csallóközben az élelmiszeripar számára, de a gondolat eddig nem talált pártfogásra a felsőbb szerveknél. A gyorsan visszatérülő befektetés az ország további gyors fejlődését eredményezné. Ma már minden közgazdász számára világos az a tény, hogy a gazdasági megújhódás alapfeltételeit a gyorsan visszatérülő könnyűipari befektetésekben kell keresni, és nem a nagy beruházási összegeket felemésztő és hosszú évek- után is csak lassú visszatérülést biztosító nehéziparban. Kívánatos, hogy végre következetesen alkalmazzuk azt az alapelvet, amelyet bár évek hosszú során át hangsúlyoztunk, de a gyakorlatban mellőztünk: a termelőüzemet kell a nyersanyagforráshoz telepíteni és nem megfordítva. A járás hústermelésben az elsők között van az országban, sőt sertéshizladája is van, de vágóhídja, vagy húsfeldolgozó üzeme nincs. Jelentéktelen gyümölcs- és húsfeldolgozó üzeme a szükségletnek V3-át sem elégíti ki. Kedvező feltételek vannak itt a sás kitermelésére, de ezt a nyersanyagot is a járáson kívülre vagyunk kénytelenek szállítani. A járási szervek tíz éve foglalkoznak egy vegyipari kombinát felépítésének gondolatával, amit a mai napig sem sikerült megvalósítani. Számtalan előkészület és egyéb intézkedés történt már, de a végső döntésnek nagyon csekély a dunoszerdaSielyi járásból bad kezet kell adni a termelőnek, aki konkurrenciával biztosítaná életképességét. A mezőgazdasági termékek jelenlegi szabad árképzése a monopol helyzetben levő felvásárló vállalat malmára hajtja a vizet, és sok esetben érthetetlen módon megbénítja a termelőt (lásd az utóbbi években a marhahús, zöldség stb. értékesítését.) A probléma ilyen megoldása után nem lenne szükség szubvenciókra az állami költségvetés terhére, ami gyakorlatilag az ipar számára biztosítja a nyereséget és nem eredményezi a mezőgazdasági nehézségek felszámolását. Ezzel kapcsolatban idézem Illa képviselőnek a Nemzetgyűlésben elmondott szavait: „A mezőgazdaság az állam tói 5,5 milliárd korona támogatást kapott, de ez nem a mezőgazdaság fellendítését szolgálja, hanem az iparét, ahol a nagykereskedelmi árak nem a tervezett 19 %-kal hanem 30 %-kal emelkedtek.“ A mezőgazdasági termékek árának rendezésével már a múltban Is megoldhattunk volna néhány problémát járásunkban. Sajnos a jelenlegi állapot legjobban a mezőgazdasági jellegű területeket sújtja, amelyek már a múltban sem tudtak lépést tartani az ipar fejlődésével. Ez a tapasztalatunk, ezt éreztük és érezzük most is. Járásunk 1 ha termőföldről gabonában 1960-ban 49 kg-mal és 1967-ban 140 kgmal többet ajánlott fel állami felvásárlásra, mint az országos átlag. 1980-ban ez a többlet előreláthatólag eléri gabonából a 150 kg-ot, az 1 hektárra eső hústermeés pedig 94 kg-nál is magasabb lesz. A járás ipari fejlettsége a minimálisnál is alacsonyabb, mivel nagyon nehéz átlagos méretben ipari fejlettségről beszélni. A 100 lakosra eső ipari intenzitás 2 fő, és a távlati tervek figyelembevételével a jövőben sem fogja meghaladni a 3 főt. Az országos átlag 1961- ben 17,5 és 1966-ban 18,4 volt, a nagy tapolcsányi járásban 14, illetve 18. Hihetetlen ez egy aránylag iparilag fejlett országban) Egy ipari dolgozóra járásunkban 50 lakos esik, nem beszélve arról, hogy az adott esetben ipari dolgozókon kisüzemek, apró üzemegységek alkalmazottait értjük. Jelenleg a dunaszerdahelyi járásban 2071, a komáromiban 6821, a lévaiban 7601. a nagyszombatiban 27 611 és a nagytapolcsániban 24 302 az ipari dolgozók száma. További összehasonlítás, úgy gondolom, nem szükséges, mert járásunk helyzetének megértését csak tovább nehezítené. Érdekes talán még az egészben az a tény, hogy milyen eszközökkel akarjuk ezt a lényeges lemaradást behozni. Talán a legmegfelelőbb mutatószám a beruházások egy lakosra eső összege. Például míg 1968-ban a kerületi átlag 6849,— korona volt, a dunaszerdahelyi járási átlag 4276,— korona. Tehát mind ez ideig nem a lemaradás megoldására irányuló igyekezetei tapasztaltuk, hanem a további lemaradás elmélyítésének lehetünk tanúi. Szükséges még felvetni a járás területi adottságával, természeti és nyersanyagforrásaival, nagy munkaerőkinálatával és nem utolsó sorban a kitermelt mezőgazdasági féltermékek feldolgozásával öszszefüggő néhány gondolatot. A dunai vízierőmű-rendszer megépítése egész nemzetgazdaságunk számára kedvezőbb gazdasági helyzetet teremtene. A Duna természeti energiájának kihasználásával kb. 5 millió tonna szenet lehetne megtakarítani évente, s a vízduzzasztókkal meg lehetne oldani a Csallóköz öntözését, ami számunkra életkérdés, mivel az ismert „szélaz esélye. Mezőgazdaságunk számára a műtrágya beszerzése viszont évről évre nehezebb. Ügy gondoljuk, az Illetékes szervek az elmúlt időszakban mind gazdasájgi, mind politikai szempontból eléggé megfontolhatták a vegyipari kombinát felépítésének rendkívüli fontosságát. A Duna eenrgiájának kihasználásával kapcsolatban hasonló felületességről és felelőtlenségről beszélhetünk. Mai gazdasági helyzetünkben szinte hihetetlen, hogy figyelmen kívül hagyunk egy ilyen óriási energiahordozót, amivel nemcsak a Csallóköz lakosságának ártunk, hanem az egész nemzetgazdaságnak. A jelenlegi állapotért sem a járási, sem a kerületi szervek nem felelősek, mert ezt az egész ország erőforrásait érintő beruházást saját erejükből természetes, hogy nem tudják megvalósítani. Járásunkban az ipartelepítés ütemére jellemző példa a cukorgyár. 1960-tól folynak Dunaszerdahelyen a cukorgyár felépítésével kapcsolatos előkészületek. 1964-ben megkezdték magát a gyár építését. 1967 végére a beépített érték a gyár tervezett összértékének még 50 %-át sem haladta meg. A beruházás befejezésének eredeti határideje 1968. október 1 volt, később ezt a határidőt 10 hónappal kitolták. A tervek egy modern középnagyságú gyáregység felépítésével számoltak, az 1963—1964-es években ismert technikai és technológiai feltételekből kiindulva. A gyár átadására kb. 1969-ben kerül sor. A technika fejlődése 5—6 év alatt nagy változáson ment keresztül — tökéletesedett. Az új gyár azonban már nem tükrözi ezt a fejlődést. Ügy is mondhatnánk, idő előtt elavult, megöregedett. Ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy a megvásárolt gépi berendezéseket már több mint két éve a szabad ég alatt tárolják, kitéve az Időjárás viszontagságainak, minden túlzás nélkül beszélhetünk bizonyos fokú fizikai elhasználódásról is. A beruházások Ilyen üteme természetesen nem biztosíthatja nemzetgazdaságunk modernizálását. Igen nagy a női munkaerőfelesleg, a kínálat. Ez az egyik legfontosabb kérdés, amit már a cikk más helyén is hangsúlyoztunk. A problémát elsősorban fogyasztási cikkeket termelő üzemek létesítésével lehetne orvosolni. Mint nyersanyag rendkívül kedvező a len és egyéb ipari növények, de a textil vagy a bőripar számára is képes a Csallóköz kellő mennyiségű nyersanyagot biztosítani. Nem szabad figyelmen kívül hagyni olyan foglalkoztatási ágakat sem, amelyek kevesebb nyersanyagot és több női munkaerőt igényelnek (különböző háziiparok, kézimunka stb.). Az ipar fejletlensége rendkívül kedvezőtlen következményekkel jár a képzett munkaerők lekötésére nézve. Egyetemet és szakiskolát végzett fiatalok számára járásunk képtelen megfelelő munkaalkalmakat biztosítani. Végezetül csak annyit, hogy a dunaszerdahelyi járás lakosságának a jövőben ugyanolyan jogokat és feltételeket kell biztosítani gazdasági, kulturális és egyéb téren, mint az ország bármely más részében lakó polgároknak. Járásunk lakosságának helyzetét a következő, egyébként közismert példával lehet a legjobban jellemezni: Ahhoz, hogy valaki a gyorsan haladó autóbusz utasa lehessen, el kell érnie ezt az autóbuszt és felszállnia rá. A gyors száguldás ugyan hasznos, de az utazást önmagában nem biztosítja. PAPYS JÓZSEF mérnök
