A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-08-11 / 32. szám

A torzulások korszakában folytatott mondhatni diszkriminációs gazdaságpolitika mély sebeket hagyott Szlovákia egész gazdasági életében. Rendkívül érezhetővé vált és kiélesedett ez a helyzet Szlovákia déli részén, főleg a túlnyomórészt magyarlakta területeken. Az utolsó két évtizedben Dél-Szlovákia gazdasági problémái nem találtak megértésre a felsőbb szerveknél, és a lakosságot is nagyon gyéren informálták a valóságos helyzetről. A lakosság saját bőrén érezte a gazdasági diszkrimináció hatását. Nagyobb részben saját erejéből igyekezett kialakítani jobb gazdasági körülményeket, amelyek, mint az alábbiakból is látni fogjuk, nem a gazdaság fellendítéséhez, hanem az aránytalanság további elmélyítéséhez vezettek. Nem akarunk igazságtalanok lenni és egyoldalúan értékelni a múltban elért részleges eredményeket. Azt azonban külön hangsúlyozni keli, hogy részleges eredményekről számolhatnánk be, amelyekkel távolról sem lehetünk megelégedve.

Járásunk lakosságát mind a múltban, mind a jelenben az együttélés terén az internacionalizmus szelleme, a munkában pedig a hangyaszorgalom jellemezte. A Csallóközben örök időktől fogva túlnyomórészt szegényparasztok és munkások éltek, akik soha nem riadtak vissza a munkától, a nehézségektől és a megpróbáltatásoktól.

Járásunk nem nagy sem területére, sem lakosságára nézve, sőt a legkisebbek közé soroljuk magunkat az országban, ennek ellenére a lakosság széttagoltsága rendkívül nagy, aránylag kicsinyek a falvak, sok a tanya, a puszta. 1967-ben a járás lakosainak,száma 93 482, ennek több mint a fele nő — 46 274. Járásunk lakossága a kerület lakosságának 5,9 °/o-át, az ország lakosságának 0,7 %-át teszi ki. A produktív munkaerők számának fokozatos feltöltődése szempontjából kedvezőnek mondhatjuk helyzetünket. A 6—14 évesek 1966-ban az összlakosságnak 20,4 %-át tették ki, ez az arány 1970-ig előreláthatólag 17,4 %-ra esik vissza. A kerületi átlag 18,1% (1966) és

15,7 % (1970), az országos átlag még ennél is alacsonyabb Hasonló a helyzet a 6 éven aluli gyermekeknél is. Ez a kedvező korösszetétel rendkívül komoly problémákat okoz. Ilymódon előnyös helyzetről csak a szaporulat szempontjából beszélhetünk. Ha figyelembe vesszük, hogy az 1960—1980-as években az összlakossághoz viszonyítva a produktív életkorban levők szárra emelkedik, a munkádé Jelentősen befolyásolja az életszínvonal szintjét is. Járásunkban a mezőgazdasági dolgozók és a szövetkezeti tagok kelesete is lényegesen alacsonyabb, mint az iparban dolgozóké. Járásunk ipara rendkívüli szétszórt és jelentéktelen, így a keresetek itt is lényegesen elmaradnak az országos és a kerületi átlag mögött. 1967. évi statisztikai adatok szerint egy produktív munkaerő évi keresete a következőképpen alakult: a dunaszerdahelyi járásban 5339,— korona, a lévai járásban 5819,— korona, az érsekújvári járásban 6200,— korona, a trencséni Járásban 8973,— korona. A kerületi átlag 7275,— az országos átlag 12 097,— korona. A csak szórványos ipar csekély mértékű fejlettsége mellett tehát az Is sújtja járásunkat, hogy a keresetek lényegesen alacsonyabbak, mint az ország bármely más járásában. Teljes mértékben leszűkíteni az életszínvonal kérdését egy mezőgazdasági jellegű területen csupán a kifizetett bérekre nem teljesen reális, ennek ellenére meggyőződésem, hogy objektív alapul szolgál az itt élő lakosság anyagi lehetőségeinek megítéléséhez. Hadd álljon itt néhány statisztikai adat fenti állításom bizonyítására. Az egy lakosra eső évi kiskereskedelmi forgalom 1967-ben 5867,— korona volt, ami az országos átlagnál 1848,— koronával, vagy pl. a trnavaí járás átlagánál 818,— koronával alacsonyabb. A látszólag nem túl jelentős különbséget nagy mértékben befolyásolják az Állami Takarékpénztártól ífelvett kölcsönök^ ezek aránya a takarékpénztári betéteken elhelyezett összegekhez járási méretben 30,9 %, ugyanakkor az országos átlag csupán 14,3 %. Az 1966-os évben 1 lakosra 1543,75 korona esett a takarékpénztári betétekből, 1967-ben 1929,20 korona, viszont az országos átlag 3150,— korona. A szolgáltatások igénybevétele is lényegesen alacsonyabb járásunkban az országos átlagnál. Az 1967-es évben egy lakosra eső szolgáltatások értéke 118,60 korona volt, kerületünkben 186,— korona, míg az országos átlag 247,40 korona.

A kereseti lehetőségek alacsony szintje még számtalan egyéb tényezőre is visszavezethető. Kiemelek egyet a sok közül — a lakásépítkezést. A járásban 1963-ban 56, 1965-ben 42 és 1967-ben 26 állami lakást építettek. Kerületi méretben a felépített állami lakások száma a következő: 2962 (1963), 1980 (1965) és 2065 (1967). Az országos adatok: 30 852 (1963), 20 080 (1965) és 14 253 (1967). A sző-GOKDOLAIÉBBESZTŰ ADATOK

lehetőségek növekedése viszont erősen stagnál, nincs okunk az optimizmusra. Engedjék meg, hogy ennek bizonyítására néhány statisztikai adattal szolgáljak. 1960-ban a produktív korban levő munkaképes lakosok száma 47 053 volt, de csak 33 997 személy állt munkaviszonyban, azaz 13 056 munkaképes személy számára nem volt biztosítva a kereseti lehetőség. 1967-ben a munkanélküliek száma 14 361 volt, s ha radikális intézkedések nem történnek, 1970-ben járásunk lakosai közül előreláthatólag 18 729 és 1980-ban 27 006 személynek nem lesz munkája. Elriasztó valóság, amikor egy járás lakosságának Vi-e, a produktív munkaerőknek 42 %-a nem dolgozhat, mivel nincs hol; olyan társadalomban, ahol a törvény értelmében mindenkinek Joga van a munkához. Ez még akkor is elriasztó, ha figyelembe veszszük azt a tényt, hogy falvainkon még a legideálisabb feltételek mellett sem lehet minden egyes nőt foglalkoztatni. Természetesen nem akarjuk egyoldalúan beállítani a dolgokat. Más tényezőket figyelembe véve bizonyos javulás észlelhető a foglalkoztatás terén, így például: 100 dolgozóra 1961-ben 148 kiskorú, továbbá munkaviszonyon kívül álló és idős személy eltartása esett, 1965-ben 142; 1970- ben 110 és 1980-ban pedig előreláthatólag körülbelül 95 fog esni. Ez a javulás is relatív, ha tekintetbe vesszük, hogy kerületi átlagban 1980-ban 80 és országos átlagban 67 eltartott személy esik majd 100 dolgozóra.

Rendkívül kedvezőtlen képet mutat járásunkban a nők foglalkoztatottsága. A múlt évben a produktív életkorban levő, munkaképes nőknek több mint 50 %-a, ugyanakkor kerületi átlagban csak

36.7 %-a, a senicai járásban 26,3 %-a és országos átlagban csupán

17.7 %-a nem dolgozott. Az országos átlag megközelíti az optimális követelményeket, figyelembe véve, hogy a cseh országrészekben ez a foglalkoztatottság mélyen a 17,7 %-os átlag miatt marad. Ez a kedvezőtlen helyzet jellemző Dél-Szlovákia egész területére, így a galántai, a lévai, a komáromi és az érsekújvári járásokra is.

Az említett tényezőkkel függ össze a szaporulat gyorsabb üteme. Általában ismert dolog, hogy olyan családokban, ahol a férj és a feleség is dolgozik, nem olyan magas a szaporulat, mint olyan családokban, ahol a^nő a háztartás mellett 3—4, esetleg több gyermek nevelését is magára vállalja. Az említettekből kitűnik, hogy főleg járásunkban aránylag magas a természetes szaporulat, s ez törvényszerűleg növeli a foglalkoztatottság iránti igényeket, aminek járásunk az elmúlt időszakban nem tudott eleget tenni. Ebben kell látnunk a jövőben a radikális intézkedések célját. A munkaalkalmak hiányának következménye a munka utáni elvándorlás járásunkból, ami erősen befolyásolja a lakosság kulturális és anyagi színvonalát. A rendelkezésünkre álló adatokból kitűnik, hogy 1975-ben ilyen feltételek mellett a járásból 14,9 % produktív munkaerő kényszerül majd elvándorolni más járásokba, de főleg a .cseh országrészekbe. Nem nehéz elképzelni, hogy a több mint 8500 férfi — nagyobb részt nősek, családfentartók — milyen szilárd családi nevelést és meghitt családi otthont tud kialakítani, és hogy mennyi szabadidejükbe kerül a sok utazás, ami határozottan kihat a járás szellemi és kulturális fejlődésének színvonafára.

A foglalkoztatottság hiánya nemcsak a munka utáni elvándorlást és az ezzel járó szellemi és kulturális degradációt idézi elő,

vetkezeti lakások számának alakulása is hasonló. 1967-ben a járásban 212, a kerületekben 4079 és az egész országban 44 095 szövetkezeti lakás került átadásra. Szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy ha csak a lakosság százalékarányának figyelembevételével végezték volna a lakásépítkezéseket, ez sem lett volna igazságos, mivel járásunk gazdaságilag feltűnően elmaradott terület. Járásunkban 9546 olyan öreg ház van, amelynek életképessége erősen vitatható. A családiház építkezések elemzése is hátrányos helyzetünket bizonyítja. Járásunk lakói az alacsony keresetek ellenére kénytelenek családiházakat építeni, ami legtöbbször nagy anyagi gondokkal, sok utánjárással és lemondással jár. Az 1963—1967-es évek átlagának arányában az összlakásépítkezésből az egyéni lakásépítkezésekre országos méretekben 25,9 %, kerületi méretekben 44,8 %, nálunk járási méretekben 71,8 % jut. Kirívóan rossz ez az arány, ami közgazdász szemmel nézve határozottan helytelen és igazságtalan gazdaságpolitikára vall.

Ez volna röviden az, ami elsősorban is elgondolkoztató. A továbbiakban arról szeretnék említést tenni, ami gyors és határozott intézkedéseket igényel. A nyugat-szlovákiai kerületre jellemző volt az elmúlt 20 évben az ipar gyors fejlődése, ami országos méretekben is biztosította kerületünk gazdasági súlyát. Kerületünk bővelkedik energiahordozókban (földgáz, tőzeg, a Duna víziereje), és ez szilárd biztosítékot nyújt a további fejlődéshez. Kedvező feltételek alakultak ki a vegyiparban, a nehéziparban és a fogyasztási cikkeket előállító iparban, valamint a mezőgazdaság belteljesebbé tételében.

Sajnálatos, hogy a dunaszerdahelyi járást nem lehet hasonlóképpen jellemezni. A járás mezőgazdasági jellege vitathatatlan, de energiaforrásai, éghajlati és természeti viszonyai sokkal nagyobb lehetőségeket kínálnak, mint amennyi eddig kiaknázásra került. Járásunk mezőgazdasági eredményei ma már ismertek az egész országban. A szép sikerek titka nemcsak a termőföld minőségében rejlik, hanem elsősorban az emberek szakmai hozzáértésében, a jó szervező és irányító munkában. A csallóközi ember együtt érez a földdel és megérti a földet, amely már több száz éven át biztosítja a megélhetését. A szép jelzők szándékos alkalmazásával nem akarjuk felidézni az egyoldalú optimizmus légkörét. Figyelembe kell venni az egész járás jelenlegi gazdasági elmaradottságát, ami az elmúlt húsz évben előfordult torzulásokra is visszavezethető. Az egységes földművesszövetkezetekben és az állami gazdaságokban dolgozókra is nagymértékben kihatott a járás gazdasági elmaradottsága. Nem volt olyan ipar, amely kihúzta volna a járást a gazdasági kátyúból és felgyorsította volna a termelés ütemét, elősegítve ezzel a progresszív feltételek kialakítását. A nagyüzemi mezőgazdasági termeléstől, a mezőgazdaság ipari szintre való emelésétől várhattuk csupán a számunkra ismeretlen nagy és forradalmi fordulatot. Egyetlen fő feladata volt a járási szerveknek — munkát és megélhetőségi lehetőséget biztosítani a lakosság számára.

Járásunk égető problémája, a munkanélküliség, arra kényszeríti a földmüvesszövetkezeteket, hogy a nagy munkaerőtartalék enyhítésére ne a belterjesebb gazdálkodásra való áttérést válasszák és a modern mezőgazdasági eszközök segítségével termeljenek, hanem konzer-