A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-28 / 4. szám
„a jó magyarok“ büdös cseh kommunistának nevezték. Pedig nem is volt párttag és magyar volt az anyanyelve. A felszabadulás után meg azért érte bántódás, mert magyar, holott jobban beszélte a cseh nyelvet, mint aikik a hivatalban ültek. Tehet ő arról, hogy Makkal Jelleme van? Nem tud köpönyegforgató lennll A magyarok alatt nem lett nyilas, hogy „büdös cseh kommunista“ bőrét mentse. De 45 után sem reszilovakizált, hogy ezzel magasabb rangot szerezzen, mint azt tették egyesek. Megmaradt annak, aminek született, dolgozó embernek. Igaz, hogy most már a szakmában nem dolgozhat, a szíve miatt nem tud nehezet emelgetni. Sokáig rokkant volt, most felügyelő lett az egyik cégnél. Ez sem használ azonban a szivének. Nem tudja nyugodtan nézni, hogyan viszonyulnak egymáshoz az emberek. A napokban is megtörtént egy kellemetlen eset, ami szívfájdalmat okozott neki. A hét elején megkérték a munkásokat, hogy jöjjenek dolgozni szombaton is és vasárnap is, mert lemaradtak a tervteljesítéssel, de mindent meg kell tenni, hogy időben elkészüljön a központi raktárépület. A prémiumom kívül száz koronát Ígértek fejenként az embereknek. A munkások szónaihajlók, jöttek mind, Komáromból, Muzsláyól, Köbölkútról. Korán reggel keltek, otthagyták családjukat akkor i3, amikor igazán velük lehetnének, csak azért, hogy a cég ne maradjon szégyenben, meg hogy többet keressenek. S amikor a fizetést osztották, nagy meglepetésükre a beígért prémiumból semmi se lett. Az emberek káromkodásától visszhangzott az épület, hogy becsapták őket, fűt-íét Ígértek, s mos meg Llyen-meg olyan fizetési katalógusra, gazdasági rendszerre beszélik ki magukat a vezetők, csak nincs, aki az igazat megmondja. Mérgében több munkás elment, s akik maradtak, szidják a vezetőket, a rendszert, meg reménykednek ... Mert Makkal István biztatta őket, hogy ez csak félreértés volt, majd az igazgatóságon szól érdekükben. Ennél többet azonban nem tehet, nem változtathat a körülményeken. Az emberek Így is bizalommal vannak iránta, mert látják,, hogy őszinte. A bizalom jól esik minden embernek. Erőt ád, reményt fakaszt. Ilyenkor Makkal István is felsóhajt, reménykedik, hogy meggyógyul a szíve. Lehet, hogy meg is gyógyulna, ha nem kellene másnap ismét az emberek közé mennie. Nem azért, mintha embergyűlölő lenne, valamikor szerette őket. ök is szeretik, nem mondanak rá rossz szót. Makkait mégis most minden felháborítja, mert sok a felesleges beszéd, látja, hogyan áskálódnak egymás ellen az emberek. És zúgolódnak, mint a méhraj, akkor is, ha nem kell. Különösen a falusiak. Az egyik szidja a rendszert, hogy Igy-úgy kibabrált vele, nem kap meszet az emeleti szobájának befestéséhez. A másik meg a hencegésével lngerli, hogy eladták a falusi házukat, kaptak érte 60 ezer koronát, s városban vettek szövetkezeti lakást, meg autót a gyereknek. Az ilyen beszédeket hallván fájdul meg a szive. Mert arra gondol, hogy ő 49-től az országot építette, mondván, ez az öntudatos munkás feladata, felépíteni a szocializmust. A parasztgyerekek meg főiskolára mentek. Vitték a szülők a demizsont, libát, kacsát, s megnyíltak az iskola kapui előttük. S ma mérnöki diploma van a kezükben. Betelepedtek a hivatalokba, s onnan dirigálják őt, a melós embert. Ezért fáj az ő szive, és azért, hogy húsz év alatt tizenháromszor költözött. Nem a saját akaratából. Kényszerből. Egyik házból a másikba rakták, mint egy jött-mentet. Tudtával a városban senkinek "ne>m ártott, hacsak nem bűn az, hogy Újvárban született, s hogy a legszegényebb és legnagyobb családnak a gyereke. Sok másnak, vidékinek, Idegennek adtak már lakást a városban, csak neki nem. Éveken át törte magát, hogyan lehetne neki is emberi módra lakni, mint benszülöttnek, szülővárosában megpihenni öregségére. Összegyűjtött egy kis pénzt, vett fel kölcsönt, s egy megértő ember segítségével ez évben mér ő is házhoz jutott. Szép háromszobás a lakás. Utcára nyíló, nagy ablakokkal. Van ház, csak boldogság nincs benne — szomorkodlk Makkal, mert a szív ma is fáj, úgy sir, mint egy kisgyerek. Elhagyatottnak érzi magát, nem jönnek hozzá látogatóba a testvérei. Pedig nyolcam Újvárban laknak. Igaz, hogy nemigen szoktak egymáshoz járni. Mindnek nagy a családja, odahaza húzódnak meg, saját gyerekeik s az unokák körében. Nem marad hát más Makkal Istvánnak, mint örökifjú felesége, aki ott van mindig mellette, üde mosollyal és szép szóval vigasztalja e bánatos ember beteg szivét. S hogy Makkal István elfelejtse élete keserű emlékeit, galambjai közé vonul, hogy nyugalmat szerezzen. Leül az elárvult kutyaházra, s a galambok turbékolásában elmerülve, kedvenc dalát düdolgatja magában. „Fehér galamb szili a házam felett, viszi az én bánatos szivemet. Gondtalanul száll az Ide s tova, boldog én már úgysem leszek soha.“ Az i. e. Ill—I. századbeli Kherszonézosz várfalait pontosan illeszkedő, nagy kőlapokból építették. Fennmaradtak a kemény harcokat, ostromokat idéző ókori falak, tornyok, kapuk. A falakon belül még láthatjuk a szabályos terv szerint, négyzethálózatosan épült utcák maradványait. Az ókori várostól nem messze félig rombadölt oszlopok, a középkori bazilika maradványai emelkednek a magasba. Ezek már egy másik, a város történelmében nem kevésbé fontos korszaknak, a bizáncinak a tanúi. Ezt a korszakot a gyönyörű palota és a nagy középületek jellemzik, közöttük hatalmas medence: a város központi víztárolója, kiterjedt vízvezetékhálózattal. Bazilikák, kereszt alakú templomok álltak itt. A X. század végén Herszont (a bizánci korszak idejétől hívják igy a várost) megostromolták a kijevi Vlagyimir nagyfejedelem hadai. Vlagyimir terjesztette el Oroszországban a kereszténységet. A nagy, megerősített várost csak úgy tudta elfoglalni, hogy elvágatta a lakosságot ellátó vízvezetéket. Ezután követeket küldött Konstantinápolyba, s meggyőzte az uralkodót, hogy adja hozzá Anna leányát feleségül. A házasságkötés szintén Herszonbar történt. Amikor Vlagyimir elhagyta a várost, magával vitte a papokat, s ezek segítségével terjesztette az új hitet Oroszországban. A XIII—XV. században Herszont többször lerombolták a tatárok, majd a génuaiak. A XV. század 70-es éveiben az utolsó lakosok is elhagyták Herszont, amely akkor már nem létezett mint város. Majd négy évszázad telt el addig, míg újra lehetett hallani a régmúlt korok e nagyszerű városáról. N. PJATISEVA Ai ismert krimi város, Szevasitopol határában már majd másfél évszázada folytatnak ásatásokat a régészek. Az itt talált amulettek és vázák, szobrok és háztartási eszközök számos hires gyűjtemény díszei, de a tudósok úgy vélik, hogy az ősrégi kincseknek még a felét sem ásták ki a föld alól. A hosszá évek óta folyó ásatásokban részt vesznek az Ermitázs, a Történeti és a Herszoneszi Múzeum, a szverdlovszki egyetem kutató csoportjai. Vajon mi vonzott ide ennyi tudományos intézményt? Az ókori Görögország mitikus hősét, Oresztészt ért sok balszerencse egyikét Euripidész meséli el Iphigenia Tauriszban című drámájában. A bátor, fiatal Oresztész partraszállt Tauriszban (az ókorban igy hívták a Krim félsziget egy részét). Elkerülhetetlenül életével kellett volna fizetnie tettéért: a helybeliek minden idegent föláldoztak istennőjüknek. De a hellén ifjúnak szerencséje volt. Euripidész elmondja, hogyan szabadult ki Oresztész az egyik papnő - akiről kiderült, hogy testvére - segítségével a veszélyes helyzetből. Taurisz lakóinak életmódjáról és szokásairól nemcsak hallomásból tudtak az ókori görögök, akik az i. e. V. században partra szálltak a Krimben és néhány gyarmat-várost alapították, amelyek közül Kherszonézosz lett az egyik legnagyobb és legvirágzóbb. A város a bortermelés és a gabonakereskedelem központja volt. Kitűnő szobrászok és festőművészek éltek itt. Az ásatások agyagformázó műhelyt tártak fel. Sajátos miniatűr szobrokat, építészeti mintákat, monumentális szobormüveket készítettek, amelyeknek maradványait ma is láthatjuk.
