A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-28 / 4. szám

Playboy; Térjünk át a merénylet utáni ese­ményekre. Miért állítja, hogy Oswald nem lőtte le Tlppit rendőrt? Garrison: Már kifejtettem egyszer, hogy ki­vizsgálásunk szerint Tippitet két férfi gyilkol­ta meg, akik közül egyik sem volt Oswald. Azt hiszem, az egyik személyt ismerjük. A Warren­­jelentés bírálói figyelmeztetnek, hogy a tanúk közül sokan nem ismertek Oswaldban a gyil­kosra, hogy számos vélemény szerint a gyilkos alacsony, köpcös alak volt — Oswald ellen­ben karcsú és középtermetű —, egy további tanú pedig kijelentette, hogy két férfi követte el a gyilkosságot. De a Warren-bizottság idő­rendje szerint sem lett volna Oswaldnak elég ideje odaérni a raktárból Tippit rendőr meg­gyilkolásának színhelyére. Ami pedig engem illet, legfőbb bizonyíték­nak azt tartom, hogy a gyilkosság színhelyén négy töltényhüvelyt találtak. Revolverből nem hullanak ki az üres hüvelyek, vagyis, ha va­lakit revolverrel ölnek meg, nem hevernek a földön a töltényhüvelyek, legfeljebb akkor, ha a gyilkos azokat szándékosan kidobja. Az a gyanúnk, hogy az igazi gyilkosok előre meg­szerezték Oswald 38-as kaliberű revolveréből a golyókat, majd a hüvelyeket eldobták a gyil­kosság színhelyén, Oswald elleni bizonyítékul. Ám elkövettek egy hibát. A tett színhelyén talált hüvelyek közül kettő Winchester és kettő Remington típusú revolverből való volt, ám a Tippit testében talált golyók közül három volt Winchesterből és egy Remingtonból. Nem hiszem, hogy Oswald november 22-én bárkit is agyonlőtt volna — sem az elnököt, sem Tippitet. Ha nyomozásunk ebben az irány­ban eredményes lesz, remélem, hogy bíróság elé állíthatjuk Tippit két gyilkosát. P.: Hogyan magyarázza azt a tényt, hogy a Warren-bizottság szerint a Tippit testében ta­lált összes golyókat csakis abból a revolverből lőtték ki, amely Oswaldnál volt letartóztatása­kor és semmilyen más fegyverből? G.: A Warren-bizottság ezt a döntést a bi­zonyítékokkal ellentétben, nem pedig azok alap­ján hozta. Hogy a golyókat valóban Oswald revolveréből lőtték-e ki, azt ballisztikai szak­értőnek kellene megállapítania, aki ellenőrizné, vajon a golyón talált rovások megfelelnek-e a revolvercső belső menetének? A bizottság ta­núként kihallgatta Cortland Cunninghamet, az FBI szakértőjét, aki megszemlélte a Tippit holt­testéből kioperált golyókat és kijelentette, hogy nem állapítható meg, vajon azokat Oswald re­volveréből lőtték-e ki vagy sem. Csakhogy eb­ből a jelentésből a Warren-bizottság szemreb­benés nélkül azt a következtetést vonta le, hogy a golyókat valóban Oswald revolveréből lőtték ki, sőt, hogy „semmiféle más fegyvert nem használtak“. Egyszerűen nem vették tu­domásul a tényt, hogy a revolver nem dobálja ki a töltényhüvelyeket, és hogy az utcán „vé­letlenül" heverő hüvelyek egyáltalán nem hoz­hatók összefüggésbe a Tippit testében talált golyókkal. Kétségkívül létezett egy ún. „második Oswald" P.: Korábban említett egy „második Oswal­­dot“, aki az igazi Oswald nevében lépett fel, hogy így bizonyítékokkal szolgáljon ellene. Van valami alapja ennek az állításnak? G.: Habozok a „második Oswald“ kifejezést használni, mert ez még növeli az egész eset szenzációs jellegét, amelyhez képest a James Bond regények egyszerű könyvelési nyilván­tartásként hatnak. Az azonban igaz, hogy a merénylet előtt tervszerűen úgy jártak el, hogy Oswald a merénylet után bűnösnek lát­­szódjék. Egy Oswaldhoz hasonlító fiatalember, aki Oswald nevét is használta — ázt hiszem, ezt az embert ismerjük — mindent megtett, hogy Oswaldot kisiklott egyénként tüntesse fel és így mindjárt gyanús legyen amint az elnököt meggyilkolják. Így például egyszer egy férfi állított be egy autőszalónba, azt mondta, hogy ő Lee Oswald és kipróbált egy autót. 80 mérföldé« sebességgel száguldott, miközben az igazi Oswald egyáltalán nem tudott autót vezetni — és őrült robogásával kitörölhetetle­nül az eladó emlékezetébe véste magát. Az­után megjegyezte, hogy talán visszatér a Szov­jetunióba és hogy nagyobb összegű pénzt vár. Egyébként azt az eladót, aki így leírta a „máso­dik Oswaldot" később Ismeretlen tettesek meg­támadták és csaknem holtra verték. Ezután az eset után elmenekült Daliásból és tavaly JIM GARRISON holtan találták; halálát hivatalosan öngyilkos­ságnak könyvelték el. További eset: ez a .második Oswald“ Dallas­ban meglátogatta a lövöldét és virtuóz teljesít­ményt nyújtott: nemcsak a saját céltáblája közepébe talált, de a szomszédjáéba Is, és így mindenkiben olyan benyomást keltett, hogy zseniális lövész. Az Igazi Oswald azonban ügyetlen lövész volt. El kellett valahogyan álcázni, hogy még egy csűr kapuját sem ta­lálná el és erre szolgáltak a lövöldében végzett bravúros gyakorlatok. Számos hasonló példát sorolhatnék fel, de elég annyi, hogy a „második Oswald" valóban létezett. A Warren-bizottság ugyan elismerte, hogy az az ember, aki mindezt végrehajtotta, nem lehetett Oswald, de soha nem tette meg a következő logikus lépést, hogy megállapítsa, miért történtek ezek a különös esetek olyan rendszeresen a merénylet előtt. Kiderült ugyan hogy az összeesküvés szervezőinek nem is kel­lett volna ezzel a dologgal annyit fáradozniuk. Megelégedhettek volna azzal, hogy ha Oswald saját magát marxistának nyílvánítja, akkor a sajtó, a rádió és a televízió minden további bi­zonyíték nélkül is őt tartja merénylőnek. Ez olyan meggyőző vallomás volt, hogy egyéb bizo­nyítékok fölöslegessé váltak. P.: Felsorolta az okokat, amelyeknél fogva úgy véli, hogy Oswald, aki baloldalinak adta ki magát, a valóságban kapcsolatban állt az összeesküvőkkel és a ClA-val. Van valami bi­zonyítéka arról, hogy az FBI-nek is dolgozott, amint azt a Warren-jelentés egyes bírálói állít­ják? G.: Szeretném előrebocsátani, hogy úgy vé­lem, az FBI-nek nem adtak betekintést minden anyagba Oswaldnak a CIA-val való kapcsola­táról. Az FBI-t teljes mértékben becsülöm és azt hiszem, ha a Warren-bizottság okmá­nyai között nem lennének FBI jelentések, örök­re lezárulna az ajtó a további vizsgálatok előtt... Az FBI sok szakaszon nagyon lelkesen dolgozott és értékes adatokat derített fel, leg­alábbis azok számára, akik az igazságot ke­resik a merénylet ügyében. Az FBI nem tehet arról, hogy rengeteg jelentését szigorúan tit­kosnak minősítették és az Igazságügyminísz­térlum egyes hivatalnokainak parancsára lerak­ták őket a szövetségi levéltárba. Ma azzal a helyzettel kell szembenéznem, hogy ezek az okmányok még mindig hozzáférhetetlenek és a nyomok több esetben már elmosódtak. Ruby halott, Ferrie halott. Sok értékes információk­kal jelentkező tanút meggyilkoltak, mások el­menekültek az Egyesült Államokból. P.: Még mindig nem felelt a kérdésre, vajon Oswald kapcsolatban állt-e az FBI-vel? G.: Tudja, úgy akartam megfogalmazni a vá­laszt, hogy azt senki ne vehesse az egész FBI elleni támadásnak. Lehet, hogy Oswald mint apró hírszerző szolgálta az FBl-t és kis össze­gekért tájékoztatta a baloldal tevékenységéről Dallas és New Orleans körzetében. De hang­súlyoznom kell, hogy semmi sem bizonyltja Oswald és az FBI kapcsolatát a merénylettel összefüggésben, és hogy viszonya az FBI-hez nem volt hasonló a CIA-hoz való viszonyához. Az FBI az Egyesült Államok egész területén fizeti az ilyen besúgók százait, ezreit, és tevé­kenységükért általában épp olyan kevéssé felelős, mint az adóhivatal azokért, akik be­súgják az adócsalásokat. A Warren-jelentés nem emlékezik meg sem­miféle kapcsolatról Oswald és az FBI között, de a bizottság egyik tagja, Ferald Ford kongresz­­szusi képviselő „Egy merénylő arcképe“ címen kiadott, egyébként nem valami kiváló köny­vében azt írja, hogy Waggoner Carr texasi igazságügyminiszter, valamint Henry Wad dal­lasi államügyész közlése szerint az FBI 1962 szeptemberétől informátorként alkalmazta Os­waldot; azt mondták, hogy 200 dollárt kapott havonta és az FBI-nél a 179-es szám alatt vezették. A texasi felelős vezetőktől közölt nyi­latkozatra a Warren-bizottság villámgyorsan reagált. Fő tanácsadója, Rankin, ezt mondta a bizottság tagjainak: „Itt van egy csúnya ál­lítás, amely a bizottságnak sokat árt... és na­gyon árt azoknak az intézményeknek is, ame­lyekről szó van, ezért el kell távolítani, ameny­­nyiben a bizottság képes rá.“ A bizottság erre megindította tipikus alapos vizsgálatainak egyi­két: megkérdezte J. Edgar Hoovert, az FBI főnökét, vajon alkalmazottja volt-e az USA el­nökének állítólagos gyilkosa; Mr. Hoover azt felelte, hogy nem; és a bizottság az.esetet lezár­ta. Ha Ford képviselőt nem szállta volna meg az írói ihlet, soha nem szerzünk tudomást er­ről a dologról. Mint más esetekben, a bizottság itt is előnyt adott a hallgatásnak az igazság­gal szemben. Más jelek is mutatnak Oswaldnak az FBI-vel való kapcsolatára, bár nem a merénylettel ösz­­szefüggésben. Egy 1964. február 14-éről kelte­zett rendőri jelentés leírja bizonyos Mellemé nevű emigráns asszony kihallgatását, aki Dal­lasban barátkozott Oswalddal és MarinávaL A jelentés szerint Mrs. Meller kijelentette, hogy egy Oswaldéknál tett látogatása alkalmával látta Marx Tőke című könyvét, és ez nagyon nyugtalanította őt. Ezért utánajárt a dolognak az FBI-nél, ahol megnyugtatták, hogy Oswald rendes ember. Lám az az ember, aki „marxis­tának“ vallotta magát, elszökött a Szovjetunió­ba, lemondott amerikai állampolgárságáról, majd állítólag Castro számára dolgozott, egy­szerre teljesen hibátlan véleményezést kap az FBI-től. Nagyon is lehetséges, hogy ezt a véleményezést eredetileg a State Department állította ki. Amikor ugyanis a Külügyminisz­tériumtól tájékoztatást kért Oswald oroszorszá­gi tevékenységéről — nem sokkal a szökése után — a State Department megnyugtatta az FBI-t, hogy Oswald tisztességes állampolgár. Én ebben nem is látok semmiféle sötét ma­chinációt, legalábbis az FBI-t illetően. Az FBI-nek kötelessége tájékoztatást szerezni a felforgató cselekedetekről és ezt nem kapja meg sem tudósoktól, sem teológia-hallgatóktól, ellenben látszólag jelentéktelen személyektől, amilyen Lee Oswald is volt, akik beférkőzhet­nek a politikai alvilágba. P.: Ha nem lát Oswaldnak az FBI-vel való kapcsolatában semmiféle sötét machanicíót, miért idéztette meg Regis Kennedy és Warren De Bruys FBI ügynököket, hogy tanúskodjanak a New Orleans-i esküdtszék előtt? G.: Regis Kennedy egyike azoknak az FBI ügynököknek, akik 1963 novemberében kihall­gatták David Ferríe-t, és meg akartam tőle tudni, milyen információkat nyert az FBI Fer­­rie-ről. Azonban régi ismerősünk, Ramsey Clark igazságügyminiszter rendelkezésére Re­gis Kennedy megtagadta a választ az esküdtek kérdéseire, a hivatalos titoktartásra hivatkoz­va. Warren De Bruys az FBI New Orleans-i 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom