A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-23 / 25. szám
Za. Matyif- Jßajaa<, ueta£i I A verseket Zs. Nagy Lajosnak a közelmúltban megtelem Tériszony című kötetéből válogattuk. A verskötetet nagy érdeklődés veszi körül A borítólap így mutatja be a könyvet: „Ma ez a verskötet adja meg a csehszlovákiai magyar Ura rangját“. lábujjhegyen ajánlat Noé dala Kutyák fekete haragja csapdos. az orgonák lilára fürtösödtek, idegesen kutatod át a partot, lábujjhegyen, hogy fel ne verd az Istent. Most kéne menekülni, bele az éjszakába, most, hogy a szenvedélyek befordultak a falhoz. Zsebeid megrakhatnád gyöngyházszínű kaviccsal, nekivághatnál bátran a harmatos mezőknek, lábad nyomát belepnék a bóbitás virágok. Most kéne menekülni. Uraim — szóltam a papi fejedelmekhez és az írástudókhoz, ne csináljunk holmi butaságot, etessük meg a vadgalambokat, itt vannak a kertben. Kérem, várjanak, gyékényből fonok nyugágyat önöknek mielőtt megszervezik a mennybemenetelt. Hozok jófajta borokat, isteni csurbeszt rendezünk, ha elhalasztják néhány ezer évvel! ... Az írástudók mindenbe belementek, de kiröhögtek a papi fejedelmek. halkan szipog Vérző arccal a hóesésben, piros hajnali derengésben, kéklő szelekben, éjfél táján, zászlóként, tornyok bóbitáján, síkos hátú utakra vetve, vánszorogva és gűrnyedezve, vizek mélyén, néma halakban, sugaras szárnyú madarakban, lent a mélyben és fent az égen, homályban, zajban, csendben, fényben, halkan szipog a Mindenségben: az öntudatlan szerelem Maszatos égből gyémántcseppek. A tetőn verebek fecsegnek. Szennyes lé csorog az útra, fáznak a póznák és karók, a lucskos nők és kövér macskák, a madzagbélű, bús lovacskák, a lompos kutyák, kávéházak, pocakok, tokák, orrok fáznak. Fázik a pók az ablakon, a rúzs a lusta lányokon, fázik a ringyó ás a szűz, a szén, a gáz, a csók, a tűz. Esernyők, póznák és karók dideregnek az ég alatt, diplomaták és naplopók foga közé fagyott a bók, vacognak a szép, büszke érvek, a cukrozott fenyegetések. A gesztenyés bódét a sarkon emeli már az áradat. Kövér kalmárok megkötözve úsznak a rozsdás hid alatt. Viszi a víz felpántlikázott, faragott bárkám-csónakom. S én könnyes szemmel ősz szakállam a szennyes lébe lógatom. 26. — Ne legyen illetlen — tint ska' de’ varai* Pamlag, pamlag, úgy meg a pamlag he) a bútornak szükibe vannak, ágy meg a pamlag. — Hva’ sa’?** Tetszik? — Megjárja! — Olavinak tetszett a tóncda) ritmusa. Paplan, paplan, párna meg a paplan! Lágy pilie-párna meg a jó puha paplan, szép leány fekszik a párnán. Olavi akaratlanul elnevette magát. Azután megint beszélgettek, nevetgéltek, viccelődtek — a leány elemében volt. A poharak összecsendültek, a füstöt vágni lehetett volna. — Jaj, jaj, de borzasztó melegem van! Egészen megsülök! Könnyebb ruhát veszek — azonnal jövök. A leány felállt — arca tüzelt, szeme fénylett, látszott, hogy be van csípve — és eltűnt a szomszéd szobában. — Megjárja! — mosolyodon el Olavt. Hanyagul hátradőlt, a dívány hátához támaszkodott és kék füstkarikákat eregetett a leve* Szóval jinom legyenI ** Mit szól hozzá? góbé. Valahogy mégis kényelmetlenül érezte magát. A leány visszatért könnyed léptekkel, kacéran, fehér papucs a lábán, karja könyökig meztelen, összes ruhája egy finoman hímzett fehér köntös — olyan volt mint egy jelenés. — Ó! — kiáltott fel Olavl. — Oltó — nevetett kihívón a leány. És kigyullad! arccal Olavihoz ment, egyik lábával a díványra térdelt és hozzá hajolt — arcán mosoly, égő szemében kérdő kifejezés. Olavinak megállt az esze. Ott volt előtte egy ember, állat és angyal, rabszolga és királynő.. Az őrjítő, Izzó kábulat feltüzelte a vérét. De ez csak néhány pillanatig tartott. Azután dühbe hozta Izgalmának tudata, és undorral töltötte el a lány vágytól égő szeme és a szájából áradó sherrv-szag. — Öljön te, igyunk! — Olavi vadul megragadta a madeírás üveget és megtöltötte a poharakat. — Öl — kiáltott fel a leány nagy szemeket meresztve: — Hát inni akar?! — Inni! A leány levette a lábát a díványról és ideges arcán gúnyos kifejezés jelent meg. — Jaj, jaj, micsoda férfi maga! Bárcsak mind ilyenek volnának; innának, fizetnének és nem ... Maga az első! Egészségére! És a leány ivott és a szája sarkában gúny remegett. Azután az asztalra könyökölt és úgy nézett hosszú szémpillál alól a díványon üiö férfira. Nézte, nézte — és a díványon ülő .férfi olyan erősen szívta a cigarettáját, hogy az majdnem egész hosszában Izzásba jött. A leány félmámorában a dívány másik sarkába ült, és elérzékenyült hangon beszélni kezdett: — Miért ilyen? Hogy lehet egy férfi ilyen? Nem a pénze kell. Értse meg, hogy én szerelem magát! Vagy azt hiszi, hogy egy ilyen „leány“ nem Is tud szeretni? Bizony tud szeretni, még forróbban, mint azok a többiek. Nekem férfira van szükségem, állatot láttam már éppen eleget. Maradjon itt egész éjszakára ... Olavit a hideg rázta az undortól. — igyék! — kiáltott rá a leányra. — És ne beszéljen bolondokat! De az undort levertség és szánalom váltotta fel. — Nem érzem itt jól magam, mennem kell — mindjárt. Igyunk! — Igyunk hát! — kiáltotta a leány. Felállt és kiitta a poharat. — És inni kell itt — mondta és levetette magát egy székre. — Inni reggel. és este, éjjel és nappal . .. másként nem lehetne itt meglenni. Bolondokháza ez a világ,. . jaj, jaj, mire jutottam! Sírva fakadt; fejét tenyerébe hajtva az asztalra borult és olyan hevesen zokogott, hogy egész felső teste remegett. Olavi egyre kényelmetlenebbül érezte magát. A feje zúgott, a torkát sírás fojtogatta. — Megmondjam, mi ez? — szólalt meg a leány vadul. — A pokol ez, és a pokolban folyton nedvesíteni kell a nyelvünket — mintha olvastam volna valahol... Jaj, jaj, jaj.... 1 — És egyre keservesebben zokogott. Olavi úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Szeretett volna mondani valamit, hogy megvigasztalja a leányt, de a nyelve az ínyéhez tapadt. A leány egyszer csak talpra ugrott és az öklével az asztalra vágott — a palackok és a poharak megcsörrentek a tálcán. — De mi az ördögöt nyafogok, úgysem segít ez rajtam! Fogta a söröspalackot, teletöltötte a poharát, egy hajtásra kiitta... az üres pohár csörömpölve tört a kályha sarkán. — Az ördögbe is, hogy rám jött megint a szomorúság — mondotta. — Ilyenkor nem tudok egyedül lenni. Várjon, benívom a barátnőmet, mindjárt jobb lesz. ö még nálam Is fiatalabb, — egészen kezdő. Hanem szép ám, szép, mint egy angyal. Bele ne szeressen, mert akkor féltékeny leszek. / Folytatjuk j
