A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-09 / 23. szám
Az I. Csehszlováktat Magyar Könyvhét három meghívottja közül a losonci járásban egyedül én voltam jelen. No hisz volt Is mit hallgatnom! A mindenkort haraglevezetés törvénye szerint a haragot nem az érzi elsősorban, akit Illet, hanem az, akt a haragra gerjedt közelében tartózkodik. Föl kellett állítani a könyvsátrat? Novtczky Péter önkéntes könyvárus beszólt a Csemadok járást titkárságára, s egy másik önkéntes el Is Indult, hogy segítsen neki, de közben szidta a kilencéves Iskolát, amely nem képes kirendelni a sátor fölállítására néhány gyereket, de amely a babért a magáénak ítéli majd. Koncz Béla járási Csemadok-tltkár a könyvhét szervezőit szidta, akik beharangozzák a nagy akciót a sok íróval, az írók meg sehol. A szlovák járókelők az utcán talán nem Is szidtak senkit, csak egyszerűen fölháborodtak, mivel a sátorban egy fia szlovák könyv se volt kapható. A Kármán József Irodalmi, Művészeti és Művelődési Kör tágját a tóparti öszszejövetelen méltatlankodva vették tudomásul, hogy Szőke József és Veres János nem érkeztek meg. Ugyanez a méltatlankodás fogadott Füleken, ahol Szőke személyében az Oj Ifjúságot szerették volna meginterjúvolni. A Losonci Várost Nemzeti Bizottság egyik erélyes hölgy-alkalmazottja ezzel a kérdéssel toppant be a Csemadok trodá/ába: — Kitől kaptak rá engedélyt, hogy a járdán könyveket árusítsanak? — A nagyközönséggel folytatott beszélgetésen többen Is bírálták a pozsonyi írókat, hogy nem törődnek kellő mértékben az olyan vidéki csoportosulásokkal, mint a kassal Batsányt-kör vagy a losonci Kármán József Kör, s hogy általában úgy néz ki, mintha az írók Losoncra nem szívesen Járnának. Ezeket a hangokat mind végig kellett hallgatnom, htsz én ültem a Csemadok-trodában, én ácsorogtam a könyvsátor mellett, engem mutattak be a Kármán József Kór tagjainak, velem beszélgettek a fülekl meg a losonci diákok, én álltam kt a losonci Csemadok-terem közönsége elé. Bizony, nem egyszer úgy éreztem, a losonci—fülekt elégedetlenségnek én magam vagyok az oka. De úgy kell nekem! Miért szegtem meg azt az elvet, hogy nem fogom magam propagálni?! Az író írjon, a kritikus bíráljon, a könyvkereskedő árusítsa a könyvet, a pedagógus magyarázza, ha tudja, a diákok és a nagyközönség pedig olvassák, ha akarják... Az asztalos se jár magát mutogatni a maga csinálta szekrénynyel, s megköszönném szépen, ha az ágy alól, ahonnan épp a papucsomat kotortam elő, kidugná a fejét a papucs készítője! Jó bornak nem kell cégér, s ha valaki a rosszat csak azért veszt meg, hogy a palack címkéjére autogramot kapjon a jelenlevő bortermelőtől, akkor én ezt nem a ,fior" címszó alatt tárgyalnám, hanem a „gyűjtöszenvedély“, esetleg a „sznobság‘ címszó alatt. Tudom, az ellentábornak is vannak érvel: a sznob ts elmélyülhet idővel, műértővé válhat, a külső hatásra megvásárolt könyv Is nyújthat maradandó élményt. S tovább: a közönségben él a kíváncsiság, a tömeg igényli a sztárkultuszt. Majd: a legfölületesebben, a legkülsőségesebb cécóval megrendezett író-olvasó-találkozón ts hangozhat el lényeges kérdés, világosodhat meg komoly probléma; ha ötven egybegyűlt ember közül csak kettővel sikerül megszerettetnünk az Irodalmat, az is valami. Tehát az Irodalom megszerettetése a végcél. A könyvhetek végcélja. Vigyázzunk hát, nehogy azokat ts magunkra haragítsuk, akik eddig tisztelőink voltak. A losonciak, fülektek kitettek magukért: könyvsátrat, könyvespultokat, könyveket biztosítottak, s persze közönséget, szép számmal, meleg érdeklődéssel. Hogy az I. Csehszlováktat Magyar Könyvhét Losoncon és Füleken mégsem volt olyan, amilyennek kellett volna lennie, annak nem a helybeli rendezők az okát. SIMK0 TtROR □133* Feledhetetlen Döcög a csallóközi „expressz", a kis, fapados kocsik inkább valamilyen vasúti múzeum, vagy rögi korban játszódó filmek forgatására szolgáló vállalat kelléktárába Ulenének. A dohányzókocsiból árad a füst. Éjjeli műszakról hazatérő álmos emberek Jönnek Pozsonyból. Letelepedem egy kártyázó csoport mellé. Félszemmel a lapokat figyelem s közben kl-kiplllantok az esőt szomjazó asztallap mezőkre. Szomszédom közvetlen hangon megmagyarázza, miért vesztette el a hetesét. Megértőén bólogatok. Több csoportban kártyáznak. Néhanéha átszólnak a pad támláján: — Feri, ma nagyon Jó napod van, biztosan összevesztél az asszonnyal. Nevetés. Kihúzok egy cigarettát. Villannak az öngyújtók. Megköszönöm. Itt Jórészt férfiak ülnek, fiatalok, öregek. Az asszonyok, ha benyitnak is, krákogva viszik tovább a kosarakat. A felakasztott felöltő zsebéből kilógnak a begyűrt újságok, ÚJ Szó, Hét, ÚJ Ifjúság, egy-két Práca, Smena... Egy-egy magányos utazó maga elé teríti az újságot, beleolvas, dörmög magában. A kártyázók majd otthon, kényelmesen elolvassák az újságot, nem lehet megbontani a partit. KI tudja, hány éve utaznak így együtt, ismernek minden kilométerkövet, azt Is tudják, hogy a Jegenyefáktól ez állomásig még kétszer le lehet osztani. A parti mindig ugyanaz, csak a glblcek változnak. Az újságok hangja azonban ott zsong a fülekben és folyik a vita, a magyarázat, kérdések hangzanak el, melyek megválaszolatlanul klröppennek a füsttel a vonatablakon. Kinek az érdeke, hogy koholt vádakat gyártson, a bizalmatlanság ékét verje az egymás mellett élő népek közé? Kocsmai clvakodásból álforrást fakasszon, mely furcsa mérgező kutak vizét táplálja. Dolgozni kell, nem beszélni. Jöjjenek közénk, majd elmondjuk, hogy élünk, mit csinálunk. Az Íróasztal mellett könnyű a dolgokat Eltalálni. A vonat nyikorogva megáll, a kártyákat öszszecsapják, a viharvert, zslrfoltos táskák megszokottan simulnak az emberek oldalához és az olcsó bakancsok, meg a modern félcipők viszik a kérdéseket és a gondolatokat a gabonatáblákkal szegélyezett hosszú utakon. Ha majd a kártyák helyett a könyvek lapjait forgatják az emberek ... magam is megdöbbenek e gondolaton és aztán elmosolyodom e prófétai naivságon. Megérjük-e egyszer a dohányfüst és kártya nélküli, kényelmes vonatokat. Kordába szorltjuk-e az emberi szenvedélyeket. A magyar könyv ünnepi hetére Jöttem Csal-
