A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-05-26 / 21. szám

V V •• •• AZ OROMBE UROM VEGYÜLT... NYÍLT levél DOMINiK iatarka íróhoz Tisztelt Író Űr! önnel együtt résztvevői voltunk 1968. április 29-én egy gyű­lésnek, amelyen a Matíca slovenská barátainak párkányi klubja alakult meg. Mi a szlovák kultúra őszinte tisztelőiként lőttünk erre az összejövetelre, mert a Matica slovenská haladó hagyo­mányai és humánus célkitűzései reményt ébresztettek bennünk arra, hogy Szlovákia vegyes nemzetiségű déli részén ez egy je­lentős lépés lesz a kulturáltabb jövő, az emberibb kapcsolatok megteremtésének útján. A zsúfolásig megtelt kultúrotthon kö­zönsége előtt — amelyről a városi nemzeti bizottság egyik dob gozőja kijelentette, hogy ennyi szlovákot még nem látott itt együtt — több beszéd, nyilatkozat és hozzászólás hangzott el, kitöltve a mindvégig érdekes, több mint négyórás programot. Mindjárt a bevezető hangneme vegyes érzelmeket váltott ki be­lőlünk, mert a Matica slovenská humánus, progresszív program­jával jóformán semmit nem foglalkozott, ehelyett azonban he­lyet kapott a beszédben az itt élő magyar kisebbséget közvetve és közvetlenül támadó vádaskodás, mely szerint a Csemadok nyi­latkozata tele van túlkapásokkal, helyenként irredenta követelé­sekkel és a magyar sajtó szerint a magyarok azt követelik, hogy ezen a területen a magyar nyelv legyen a hivatalos, a szlovákok kisebbségben és elnyomásban élnek több környező községben, főleg, ahol nincsenek szlovák Iskolák. Nem akarjuk ismételni a beszéd minden gondolatát, hiszen ön is végighallgatta. A beve­zető beszédnek nyilvánvaló hangulatkeltő célzata volt és hogy milyen eredménnyel járt, azt igazolta a viharos taps, és a helyes­lő közbekiáltások. Éppen most, amikor a testvériség szellemére volna a legna­gyobb szükség, kiábrándítóan hatott a szónok, (mellesleg nem egészen két éve párkányi lakos) helytelen és hiányos információi révén felbuzditott közönség ujjongása. Mert mikor ujjongott a kö­zönség a legjobban a gyűlés folyamán? Akkor, mikor a szónokok bizonygatták a magyar kisebbséggel szemben eddig alkalmazott politika helyességét, amikor a kisebbségi követelések jogtalansá­gáról beszéltek és akkor, amikor azt szorgalmazták, hogy a jövő­ben minden téren még következetesebben folytassák eddigi politi­kájukat a kisebbséggel szemben. Igaz, volt olyan hozzászóló is, aki felháborodott „fuj“ kiáltásokat és füttyöt aratott. Ez a több mint húsz év óta itt élő szlováK ember arról szólt, hogy mindig jól megértette magát a magyar, polgárokkal és ezután Is testvéri együttműködésben akar velük élni. Láttuk önt, hogy figyelemmel kíséri a többi hozzászólást' is, amelyek majdnem kivétel nélkül mind a nemzetiségi kérdéssel foglalkoztak, egyoldalúan taglalták a szlovák emberek valódi és az egész szlovákság vélt sérelmeit a magyar kisebbség részéről. Ügy véltük látni, hogy kissé nyugtalanítja önt az itt kialakult atmoszféra, melynek hangadói főleg a helyi és környező falvak lakosaiból kerültek ki. Ezek a hangadók említésre sem érdeme­sek, mert hangjuk nem a közeledés és testvériség ügyét szolgálta. Dr. Kováénak, a Matica slovenská képviselőjének és Ján Poliak kritikusnak higgadtabb, tárgyilagosabb hozzászólásai megelége­déssel töltöttek el bennünket, mert a megértést szorgalmazták és kulturális aktivitásra buzdították a megalakult szervezet tag­jait. Nem lehet azonban elmenni figyelem nélkül Dr. Okáli felszó­lalása mellett, akinek magyarellenes uszítása a háború utáni évek jogfosztottságának hangulatát idézte. Dr. Okáli irredentiz­mussal és sovinizmussal vádolta a Csemadokot és különösen kikelt a galántai rezolúciő azon tétele ellen, amely szerint követelik: „revízió alá kell helyezni a Kassai Kormányprogramnak a nem­zetiségeket érintő részét, a reszlovakizáció, deportálás, átte­lepítés átértékelését, az érintettek rehabilitálását, anyagi kár­pótlását, valamint ez akciókat közvetlenül szervező személyek nevének nyilvánosságra hozatalát és felelősségre vonását“. Hát igen, nagyon sok csehszlovákiai magyar ember keserű szájízzel emlékezik a nevére, hiszen az ő saját szavai szerint is „oroszlán része volt a magyar kisebbség kitelepítésében“ és Csehországba való deportálásában, ahol marhavagonokból árul­ták a magyar munkásokat cseh nagygazdáknak. Ez a dr. Okáli most azon sajnálkozott, hogy az akkori akciókat nem lehetett befejezni az ő elképzelései szerint. Azt mondta, hogy felelősség­gel csupán a szlovák népnek tartozik, amiért nem sikerült az egész magyar kisebbséget erről a területről eltávolítani, de sem­miképpen sem tartozik felelősséggel az akciók szervezéséért a kisebbséggel, szemben, mivel ezek az akciók a második világhá­ború tényleges eredményének következményei voltak és „nem szüntethetők meg papírrezolúciókkal“. Vádolta az egész magyar kisebbséget a München előtti köztársaság szétbomlásában való részvételért. Tisztelt író úr! Bizonyára önnek is feltűnt, hogy dr. Okáli fel­szólalása semmilyen összefüggésben nem volt a Matica slovenská nemes küldetésével. A gyászos emlékű kollektív vád felélesztésé­vel igyekezett hallgatósága előtt igazolni tetteinek helyességét. Szomorú tanúi voltunk, hogy a hosszú éveken át hiányosan és helytelenül informált szlovák közönség milyen viharos tapssal jutalmazta ezt az uszítást. A bevezető beszéd mellett dr. Okáli hozzászólása kitefjesítutte a nacionalista hangulat dominálását. Ez nemcsak hogy a Csehszlovák Kommunista Párt akcióprogram­jával nem egyeztethető össze, <de a jelen helyzetben, figyelembe véve Párkány specifikus helyzetét, különösen káros lehet a szlo­vák és a magyar nemzetiségű lakosság kölcsönös bizalmára. Húsz éven keresztül nem voltak itt említésre méltó nemzetiségi súrlódá­sok. Most, amikor városunkban a legközelebbi időben üzembe akarjuk helyezni a négy évi nehéz munkával épített és annyira várt Cellulóz és Papírkombinátot, a legnagyobb szükségünk van a kölcsönös bizalomra, megértésre és összefogásra, akkor olyan emberek akarnak éket verni a két nemzetiség közé, akik váro­sunk és környékének problémáit csak mások szubjektív és ten­denciózus információi alapján ismerik. Szeretnénk megjegyezni, hogy tudomásunk van nekünk is sok visszásságról és helytelen megnyilvánulásról mindkét nemzetiség részéről. A szórványos és egyéni túlkapásokat mi elítéljük és semmiképpen sem tartjuk helyesnek ezeket nyilvános gyűléseken vagy a sajtóban a nagyközönség előtt ismertetni, mert csak táp­talajt nyújthatnak káros szenvedélyek terjedésének. Minden szer vezet egyik fő feladata kellene hogy legyen — az ilyen szenve­délyektől fűtött tagjait elmarasztalni. De ne csak a szervezetekre és intézményekre támaszkodjunk — értessük meg minden em­berrel, hogy a barátság szellemében küzdjön egyénileg is közös életünk, közös jövőnk megszilárdításáért. Az egész összejövetelnek volt azonban egy további nagyon jó­zan, értékes hozzászólása is, amelyből a humánum áradt. Ez a felszólalás az öné volt, tisztelt író Űr! ön a kultúráról beszélt, a kultúra értelméről és feladatáról. A kultúráról, amelyet nem­csak az irodalom és a szépművészet képvisel, hanem sokkal ál­talánosabban és sokkal emberibben: „az emberek egymás közti kapcsolata, az emberek társas és közösségi viszonya". Kár, hogy a hozzászólók többsége nem értette meg az Ön által kifejtett gondolat mélységét. Ha megértették volna, akkor megértették volna azt is, hogy az igazi kultúra a nemzetek fölött áll, mert általánosan emberi. Az igazi kultúra tiszteletben tartja minden nemzet sajátos jellegét. A kölcsönösen tiszteit, sajátos kultúra által a különböző nemzetiségű emberek közelebb kerülnek egy­máshoz, megismerik egymást és ami a lényeg: megértik egymást. Ez a gondolat lehetett volna a gyűlés egyik vezérgondolata, kü­lönösen a Matica slovenská és a Csemadok kapcsolatának ápolása terén, mely nagyon hasznos lett volna, ha helyet kap a rezolúció­­ban is. Sajnos, hogy nem így történt és tudjuk, hogy ez nem Önön múlott. A jelen megújhodási folyamat következménye, hogy társadal­munk minden rétege aktívan részt kér a közügyek megoldásában, valódi és vélt sérelmek orvoslását keresi. A Szlovákia déli ré­szén élő szlovákság felfedezi, hogy van egy Csemadok, egy ma­gyar kisebbségi szervezet, amely működik, amely tömöríti a ma­gyar kisebbség embereit és amelynek nincs megfelelője szlovák vonalon. A szlovákok sérelmesnek érzik, hogy kulturális téren hátrányosabb helyzetben vannak a kisebbségi vidéken, mint ma­ga a kisebbség. Ez az egyik fő motívuma a Matica slovenská fe­­élesztésére irányuló lelkes igyekezetnek. Az igazság megértéséhez szükségesnek tartunk kifejteni néhány gondolatot, amit éppen az ön beszéde inspirált bennünk, ön sze­rint a kultúra legfőbb, legáltalánosabb megnyilvánulása az embe­ri érintkezés, a gondolatközlés. Az emberi érintkezés, főleg a beszéd a közös nyelv folytán nyer humánus értelmet, a közös nyelv folytán, mely minden nép elidegeníthetetlen, legszentebb öröksége. Tehát minden nép kultúrájának legfőbb hordozója a nyelv. Ezek szerint egy nép kultúrája ott lüktet mindenütt, ahol emberek, dolgoznak, ahol emberek beszélnek. Szlovákiában a szlovák nemzetiségű emberek feloldódnak a munkahelyek, gyá­rak, hivatalok és számtalan intézmény közösségében, mint a sa­játos nemzeti kultúra, a közös nyelv egy-egy templomában. Nem lehet csodálkozni tehát azon, ha az itt élő magyar kisebb­ség érdeklődésével a Csemadok felé fordul, mint „egyetlen“ olyan szervezet felé, amely a magyar érintkezési kultúra egyetlen intéz­ménye, olyan, amilyenből a szlovákságnak számtalan sok van. Reméljük, író Or, helyesen értelmeztük az Ön gondolatait. Mi minden igyekezetünkkel azon fogunk fáradozni, hogy elősegítsük a szlovák nép és a magyar nemzetiség testvéri együttélésének további szilárdulását és hogy a két kultúra mindig tiszteletben tartsa egymást és megtalálja az igazi humánum közös nyelvét. Éppen azért, mert ön volt ezen gondolatok kifejezője. Elvártuk volna Öntől még a gyűlés alatt, hogy újra szót kérjejn és az ingerült tónusú felszólalókat helyesebb irányba terelje a nemes cél érdekében. Ezt ön nem tette meg, azért kétségeink vannak afíelől, vajon egyetértett-e az egész gyűlés légkörével Válaszát várva, maradunk őszinte tisztelettel BARTUSZ GYULA és ORDÖDY ANDRÁS párkányi lakosok 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom