A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-14 / 2. szám
hogy a Csemadokban magyarul dalol. Nem mindegy az, hogy hol dalol az ember? — gondolkodott olyankor Makkal. De csak hajtogatták, hogy ne daloljon a Csemadokban. Torkába fojtották a szót, s azóta se itt, se ott, se magyarul, se szlovákul nem dalol. Meg kedve sincs már a daloléshoz. A szép szót, jó érzéket megölte benne a sok viszontagság a munkahelyen. Nem Is annyira a zaj, a vonatfütty, az olajos, piszkos munka tette tönkre. Nem, ő ezt sosem szégyellt«.' Csöndes, kitartó ember Makkal János és munkaszerető, akárcsak az anyja. De elkeseríti őt az emberek nemtörődömsége, a gőgösség, ahogy a munkással szemben viselkednek. Az egyik ember becsületesen küzdi fel magát lépcsőfokról lépcsőfokra, hogy életcélját elérje, mások viszont egyenest a vezető kormányhoz ülnek, s olykor nem veszik észre, hogy a munkásnak Jut-e mindennapi kenyérre, 1936-ban, amikor a vasúthoz került, csákányozott. Később szénklrakó munkás lett. Közben elvégezte a polgárit, s hivatalnokká minősítették, szertáros tisztségben. Később letette a szertáros szakvizsgát és kinevezték a széntár vezetőjének. 1950-ben azonban megfúrták a „jó emberek“. Hegesztőnek ment a fűtőházba. Ebben a minőségben dolgozik ma Is. Ennyire vitte csak ez a szerény, munkaszerető ember az életben. Nem azért, mintha nem Igyekezne és a tudásából nem telne többre. Talán ez az oka, hogy nem tud hízelegni és hamis baTát lenni. Mert vannak olyan emberek, akik jobbról balról hízelegnek a vezető személyeknek, meghívják a kocsmába egy fél decire, esküvőre, vagy keresztelőbe. Esetleg nyáron kosárszámra hordják a zöldséget, gyümölcsöt, mondván, hogy kóstolónak hoztam a főnök úrnak, a saját kertemből, holott éjszaka lopta a szövetkezetéből. Nem, Makkal János nem Ilyen. Ö nem tudja a besúgó szerepét Játszani a munkaihelyen. Inkább lapátol, forraszt vagy utcaseprő lesz egész életében, de a becsületét nem adja fel. Bele Is nyugodna ő mindenbe, csak azt nem tudja megérteni, hogy igyekezetét miért nem veszik figyelembe. Éveken át törte magát, hogyan lehetne megkönnyíteni a munkát, növelni a termelést. Hat újító javaslatot adott be. Volt, amiért megdicsérték, volt, amire választ sem kapott. Pedig országos jelentőségű javaslatot dolgozott ki ebben az évben is á vonatok összekapcsolására. S mi haszna belőle, minek törte a fejét éjszakákon át — kesereg magában Makkal János. Nem fog ő már több újító javaslatot kidolgozni. Nem azért, mintha azt tartaná, ha másnak jó, nekem is mindegy. Neki nem mlndegyl öt bántja ez a nemtörődömség. De mit tehet? Magába zárkózott lett. Töri magát munkában, munkából hazamenet. Majd talán Odahaza megnyugszom — biztatja magát, amint a kavicsos járdán szedi lépteit hazafelé. A csöngetésre felesége nyit ajtót. Szokás szerint csókkal köszönti, akárcsak az apja tette. A megértés is megvan köztük, még Is szemlátomást fogy a felesége. A gyerek miatt megy tönkre. Elcsábította az a pesti dáma — siránkozik olykor a felesége. Ügy történt az eset, hogy pár éVtfél ezelőtt a szomszéd házba egy leány jött látogatóba Budapestről. összelsmerkedett az ő gyerekükkel és fél év múlva már mind a kettő Pesten volt. Hiába mondogatták a gyereknek — ne menj fiam, Pestre, jobb itthon az élet. De szót nem lehetett váltani vele, úgy fel volt lovallva. Hogy mivel csábította a gyereküket az a lány el, azt még a mai napig sem tudják. Volt egy kis összespórolt pénze a gyereknek, azt is magéval vitte. S hogy pórul járt szegény gyerekl Egy asszonyka felvett tőle 40 000 forintot, azzal az ürüggyel, hogy válófélben van a férjétől, s ő elköltözik anyjához vidékre, s a pesti lakást nekik adja. Sokáig húzódott az ügy, lakás nem volt, a pénzt sem adták vissza, beköltötzött hát a fiú a feleségével az asszonyhoz a konyhába, hogy sürgesse a lakás kiürítését. S egyszer valamin összeverekedtek. A fiút ezért 8 hónapi börtönre ítélték. — Az én drága fiamat! — sopánkodik Makkainé. — Azt a gyereket, aki a légynek sem ártott életében! S most se pénze, se becsülete. Beugratták, átejtették, s mások aljasságáért most ő szenved. Idehaza tanító volt, úri ember lehelne, Pesten meg a maltert hordja szegény gyerek. — Jól van, anyukám, ne vedd annyira a szívedre — csillapítja a feleségét Makkal. Fiatalok még, majd csak megélnek. Ha szeretik egymást, minden bajt átvészelnek. Ahol meg nincs szeretet, ott bottal sem csinálsz rendet. Tudod, hogy a háborúban nekünk is mindenünk odaveszett, nem maradt más, csak agy szentkép, mégis megéltünk valahogy. Mikor Pesten voltam, láttam, hogy szeretik egymást, olyan édesek voltak, úgy tetszett nekem a két gyerek. S hogy azzal u pénzzel meg- úgy jártak, ki tudja, annak is ki az oka? No, ne sírj már anyukám, felejtsd el ezt az esetet. — Felejteni! Könnyű ezt neked mondani, de az anya nem tudja a fia baját felejteni. — No jó, csak ne gyötöcrd magad már emiatt, hiszen tizenöt kilót lefogytál, olyan leszel lassan, mint egy kiszáradt fa. Megkapom a fizetést és elmégy meglátogatni őket. — Igazán, apukám? — néz kérdőn Makkainé a férjére. — Nos, miért ne mehetnél, utóvégre a te gyerekedről van szó. Pénz meg majd csak lesz valahogy. No, adjál valamit enni, mert sietek. Nem akarom, hogy megint reám várjanak a többiek. — Még haza sem értél és már megint mégy. Mások megélnek egy fizetésből is, neked meg munka után fuserélni kell, hogy jusson a családra — néz sajnálkozva Makkalné a férjére, miközben feltálalja az ételt. — Csak bableves van krumplifőzelékkel. Ne haragudj rám, apukám, de ma nem tudtam húst szerezni. Voltam a Bátyában, vettem neked egy pár cipőt. Próbáld meg, jó lesz-e — hízeleg az asszony. A cipő bizony nyomja a lábát, fél számmal nagyobb is lehetne, d® ő azért n©m mondja, hogy kicsi. Miért rontsa el a kedves felesége örömét? Inkább nyomja a cipő, majd kitágítja, ilyen kicsiségen nem akar veszekedni. Mert nem veszekedtek ők egész életükben, csak egyszer. Ogy történt az, hogy munkából hazajövet a felesége nagytakarítást végzett, s a mosó lavórba mártogatta a söprűt, úgy törölte nedvesre a padlót. Látván ezt, rászólt a feleségére, hogy ne mártogassa a lavórba azt a piszkot, mert ő abban mosakszlk. De apukám, én kimosom a lavórt — válaszolt a felesége. S Makkal fogta a lavórt, s az ablakon át kihajította az udvarra. Erre fel a drágalátos felesége szó nélkül kiment, visszahozta a lavórt, odaállt melléje, s ő Is kidobta a lavórt az ablakon. — Anyukám, hát te mit csinálsz? — kérdi a feleségét. — Amit te, édesem. Én is akkor lettem aszszony, amikor te férj. Utóvégre egyenjogúság van — mosolygott rá a felesége. A szomszédok megütköztek ezen mondván, hogy ha úgy fognak dobálózni, rövidesen nem marad a házukban semmi sem. S ők erre egy jót nevettek, s el volt minden felejtve. Ilyen Makkal János a magánéletében. Felesége nem mondta még rá sohasem, hogy buta, hülye, hazug ember, mert nincs miért ráfogni ezt. Nem kártyázik, nem iszik, a fizetését hazaadja úgy, ahogy megkereste. Harminchét éve élnek együtt. A felesége nem dolgozott, de a három gyereket felnevelték. Nem élnek fényűzően, de van mit enniük, nem koplalnak, állami lakásban laknak. Igényeik volnának, de lehet, hogy az életben már nem teljesülnek. De azért nem veri a fejét a faiba Makkal. Ha felesége krumplilevest főz hús nélkül, nem káromkodik, hogy miért nincs hús benne. így van jól, ahogy van, gondolja Makkal. Ma már jobb, mint tegnap volt, s bízik abban, hagy a holnap még Jobb lesz. Torzsok! aranyhímzés A TORZSOKI ARANYHÍMZÉS már a múlt században is híres volt Oroszországban. Az itteni aranyhímzönők azt mondják, hogy 15(1 évvel ezelőtt Puskin arannyal átszőtt torzsoki övét vásáréit, amelytől el volt ragadtatva. Ma is messze földön híresek a torzsoki aranyhímzésűk. Külföldi kiállításokon is sokszor részesültek nagy elismerésben az érdekes aszlalteritok, diványpárnák, gyér niekruhák, tiibclejkák, s a torzsoki látnivalókat, a Szeliger-tavat, orosz népmeséi motívumokat ábrázoló emléktárgyak. A torzsoki aranyhímzés kiváló mestere, Tatjána Szcrge.eva elmondotta, hogy új, érdekes emléktárgyakat készítettek. Néhányat bemutatunk olvasóinknak.
