A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-14 / 15. szám
A természet periodikus váltakozása és örök körforgása, a tavaszi újjászületés, a nyári gazdagság, az őszi pusztulás és a komor téli álmos dermedtség mindig nagy hatással volt az emberiségre. Hamarosan felismerte, hogy szorosan a természethez van kötve, és ennek kényétől-kedvétől függ egész élete. Primitív gondolkozásával nem tudta magmagyarázni a villámlás, a mennydörgés és más természeti jelenségek okét. Félni kezdett tőlük, és egy magasabb rendű irányítót vélt okozójukban, amely hol Jót, hol pedig rosszat küldött a föld lakóira. E rossz szellemek kiengesztelésére és a Jó szellemek kegyelnek megnyerésére mágikus varázslatokat kezdtek végezni. Ezekkel a varázslatokkal legtöbbször a természet rendjét akarták befolyásolni. Ha a gondolati alaJpot vizsgáljuk, amelyen a mágia felépül, arra a következtetésre jutunk, hogy a mágikus varázslatok kőt részre oszthatók. Az első a hasonlóság törvénye, amiben a varázsló a hatást csupán a cselekmény utánzásával kívánta elérni. Példa erre, hogy több nép az ellenséget azzal akarta megsemmisíteni, hogy képmását pusztította el abban a hitben, hogy ezzel öt magát Is megölte. Az észak-amerikai indiánok még ma Is hiszik, ha egy emberi alakot rajzolnak a homokba, és ezt valami hegyes tárggyal keresztülszúrják, az ábrázolt személyen is sérülést idéznek elő. A mágikus varázslat másik fajtájánál a varázsló azt a hatást, amelyet cselekedeteivel egy tárgyon előidéz, előidézheti azon a személyen Is, akivel ez a tárgy egyszer kapcsolatban állt. A mágia az emberiség történetében fontos szerepet Játszott. A va'llás elterjedése egyik előfutárának tekinthetjük. Ipolyi Arnold szerint „A varázs az emberi öntudatban fogamzó vallásnak legalsóbb foka, hol még ezen tudat sem foglal helyet, ott csak ki nem fejlődött emberi tehetségről, vagy állati érzéki ösztönről s nem emberi életről lehet szó“. Az emberi gondolkodásnak a tudatlan vadságból, a műveltebb civilizációba való fokozatos fejlődése hozta magával egy fejlettebb vallási forma kialakulását. Így született a keresztény, majd a középkorban a mohamedán vallás . A kezdeti nehézségek és üldözések után Constantin császár a 4. század első felében államvallássá emelte, s most már semmi akadálya nem volt rohamos terjedésének. Az ú] vallás a pogány szokásokból sokat eltörölt, egy részét viszont átvette, és saját tanainak megfelelően alakította. így helyezte a téli napforduló pogány ünnepének helyébe a karácsonyt, az ősi tavaszi ünnepek helyébe pedig a pünkösdöt. Szükséges volt ez azért Is, mert a népnél ezek az ünnepek már annyira beldegződtek, hogy szinte lehetetlen lett volna nem megengedni. Az egyház nem Is lépett fel a hagyományok külső, megszokott formái ellen, csak belső tartalmukat változtatta meg. Más szóval a régi mágikus pogány szokásokat misztikus értelmezéssel cserélte fel. Az egyház kialakulása így egyben új népszokások kifejlődésének vált elindítójává. Ma Is találunk olyan népszokásokat, amelyek tisztán egyházi eredetűek, de vallásos ízüket már nem érezni. Ezekből az ősi pogány és az újabb keresztény képzetekből táplálkozott paraszti népünk hosszú évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül. A hosszú esztendők átéléséből kitűnt, hogy a jeles napokhoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal és hiedelmekkel paraszti népünk az élet nagy érdekét, a gyarapodást, jó termést, kedvező Időjárást és a szebb Jövőt kívánta elérni. A tél és tavasz szimbolikus küzdelme is tele van hasonló pogány eredetű szokásokkal, őseink a gonosz szellemek kiengesztelésére embereket áldoztak. Az emberáldozatok csökevényes maradványát vélik látni néprajzkutatóink a telet jelképező bábú megölésében Is. Ezt az Európa-szerte Ismert népszokást a magyarság körében is megtaláljuk, vidékenként más-más változatban. Ilyen a palóc klszejárás és nálunk, a Csallóközben a farsangi dőrejérás. Mind a kettőben egyaránt fellelhetők pogányi eredetű mozzanatok. A tavasz várása s az ezzel kapcsolatos egyházi jellegű népszokások a nagyhét Idejére esnek. Jézus feltámadását a népélet a természet újjászületésével, megújulásával állította párhuzamba. Ilyenkor kezdődik a tavaszi munka Is, amely a többi parasztmunkához hasonlóan tele volt mágikus szertartásokkal és szigorú előírásokkal. Külön megvoltak a földművelésre, állattenyésztésre, halászatra és vadászatra szóló babonás szokások. A magyar s így egyben a csallóközi parasztgazda nagy büszkesége a háztáji állatgazdaság volt. Szívesen eldicsekedett Ismerőseinek, szomszédainak egy-egy szép állattal. A gazdasszony is nagy üggyel-bajjal forgolódott a baromfiak között, hisz az általuk hozott jövedelem őt illette meg. A flaskukoríca fiát (ugyanazon a csövön nőtt kisebb csövet) Is ezzért már Luca napján egy tálba morzsolták, hogy a tyúkok az elkövetkező évben egy helyre tojjanak. A jércék első tojását sem volt szabad felhasználni, mert ez bajt hozhatott volna a családra. A korai kotlósoknak örültek leginkább a gazdasszonyok. Ellenkező esetben a ház asszonyára vonatkozó tiltott cselekvésekkel akarták ezt elérni. Három követelmény volt; korán, kitartóan és Jól üljenek. A Csallóközben erősen hitte a nép, ha férfikalapban viszi a tojást a kotlós alá, az mind flas lesz. A természet újjászületése az embert is analógiás jellegű cselekedetre ösztönzi. Ezek az ősi tavaszi népszokások magára az emberi jólét biztosítására, a betegség távoltartására, a Jószág és baromfi megvédésére irányultak. E mágikus cselekedetek nálunk leginkább a nagyheti időkben történtek. Mint minden nevezetesebb ünnepnek, így a húsvéti ünnepkörnek Is megvolt a maga sajátos és különös jellege népünk körében, ami a gazdagon dús szokásokban tükröződött vissza. Sajnos, a húsvéti népszokások napjainkban már szinte teljesen elveszítették formai Jelentésüket, s ma már csak nagyon kevés — bizonyos határig érintetlen — szokás őrzi a múlt emlékét. A húsvét megünneplésének mai formáját és időpontját a 325. évi nlceal zsinaton határozták el, amely szerint a tavaszi napéjegyenlőségre következő holdtölte után! vasárnapon tartják. A húsvéti ünnepkörhöz tartozik a húsvétot megelőző vlrágvasárnap Is. A keresztény világ Jézus Jeruzsálembe való bevonulását ünnepli
