A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-04-07 / 14. szám

DEMOKRÄTIZÄCIO és NEMZETISÉGI KÉRDÉS

Demokratizálás, koníöderáció, haladás, humanizmus, újjászületés, új irányvonal — ezek azok a kifejezések, amelyek az utóbbi hetekben leginkább előtérbe kerültek a csehszlovákiai közvéleményben, sajtóban, rádióban, televízióban stb. A szocialista demokrácia csehszlovákiai változata, a Dubcek elvtárs vezette forradalmi változások a világ politikai érdeklődésének is középpontjába állították Csehszlovákiát. A változások, bármilyen gyorsan és váratlanul következtek be, nem lehetnek véletlenek, már előbb is megvoltak tárgyilagos feltételeik ennek az országnak társadalmában és hagyományaiban. Csehszlovákia „olyan szocialista ország, amelyben e rendszer győzelmét nem félfeudális forma, hanem polgári demokrácia előzte meg. Természetesek, ésszerűek és jogosak voltak tehát azok a tavalyi irókongresszuson elhangzott követelések, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elsősorban a demokrácia és a humanizmus területén tűnjék ki a szocialista országok között. Magam is részt vettem ezen a történelmi nevezetességű és érdekességű kongresszuson, s nem volt nehéz észrevennem, hogy összeütközésbe kerül a Novotny irányította pártvonallal, de azt sem, hogy a dogmatikus, konzervatív irányvonal előbb-utóbb vereséget szenved, mert a változások obejtkív feltételei ebben az országToan már megvoltak. Mivel a sajtó annak idején nem közölte, mint érdekességet említem meg azt a tényt, hogy a szlovákiai kommunista írók pozsonyi értekezletén, amelyen az írókongreszszussal kapcsolatos határozatot ismertették, 1967 szeptemberében, egyetlen szlovák vagy magyar író sem támogatta a pártelleneseknek minősített cseh írók ellen hozott határozatot.

Ha már személyes élményekről szóltam, meg kell mondanom azt is, mi nem tetszett nekem az irókongresszuson, és azóta is ebben a valóban progresszív és humanista megújhodási" mozgalomban? Az, hogy cseh és szlovák elvtársaink saját jogos és igazságos törekvéseiket hangoztatva néha teljesen megfeledkeznek rólunk, (tisztelet a valóban értékes kivételeknek csehszlovákiai magyarokról és a többi, nálunk sokkal kisebb nemzetiség érdekeiről. Igaz, a Csemadok Központi Bizottságának van egy határozati javaslata s a halai magyar sajtó is foglalkozik kérdéseinkkel, de miért nem ismertetik ezeket a határozatokat és közleményeket a szlovák és a cseh lapok? Zsilka László írta nemrég az Új Szóban, hogy hazai sajtónk sokkal többet foglalkozott a múltban a ciprusi törökökkel, mint a szlovákiai ^agyarokkal. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy mi itt még a hivatalos, reszlovakizációval, asszimilációs alkalmazkodással csökkentett létszámunk szerint is többen vagyunk, mint a ciprusi görögök és törökök együttvéve. A mostanában gyakran hangoztatott egyenlőségi és önrendelkezési elv alapján a mi szabad életfeltételeink biztosításához tehát nem volna elég olyan autonómiát adni, mint a ciprusi törököknek, hanem több intézményre van jogunk, mint a ciprusi görögöknek.

A Szlovák írószövetségnek a Kultúrny Zivotban közölt (1968. 12. sz.) állásfoglalásában olvassuk: „Az egyenjogúság elve megköveteli, hogy a cseh nemzet határozzon a csehek dolgairól, a szlovák a szlovákokéról - az önrendelkezési jogot nem adják, hanem ezt mint a nemzet természetes jogát, érvényesítik." Úgy véljük, ezt a jogot a csehszlovákiai magyarságtól sem akarják megtagadni, s erre utal a következő mondat: „A demokráciával egybekapcsolt föderativ megoldás nemzetiségeink számára is lehetővé teszi önmaguk megvalósítását („sebarealizáciu)." Azt szeretnénk hinni, "Tiógy a szlovák nemzet számára kért „suverenita" és a nemzetiségeknek kívánt, eddig szokatlan „sebarealizácia" rokon fogalmak, s mindkettőnek lényege az önrendelkezés joga.

A Rudé Právoban 1967. okt. 4-én közölt statisztika szerint Csehszlovákiában 562 000 magyat él. Néhány évvel ezelőtt az Új Ifjúságban vita folyt arról, hogy az itteni magyarságot nemzetnek vagy nemzetiségnek kell-e tekinteni. A kérdés skolasztikus jellegű, mert az elnevezésen nem sok múlik: egy 600 000-es létszámú, összefüggő nyelvterületen élő népnek bizonyára több a „természetes joga", mint egy feleannyi létszámúnak, még ha az előbbit nemzetiségnek, az utóbbit pedig nemzetnek nevezik is. A Rudé Právo idézett statisztikájából kiderült, hogy a lengyel kisebbséghez 68 000, az ukrán-oroszhoz pedig 55 000 személy tartozik. Mivel a németet nem tekintik nálunk etnikai kisebbségnek, az összes nemzeti kisebbségnek 80 százalékát a magyarság alkotja, ezért jogi formulációkban is illő volna ezt a tényt elismerni, s a magyarokat nemcsak mint a nemzetiségek egyikét (néha az ukrán után) említeni, hanem a két „államalkotó" nemzet után valahogyan kiemelve megnevezni. (Úgy vélem, nem a legjobb a manapság újból gyakran használt „államalkotó nemzet" kifejezés, mert ez a burzsoa nemzetállam eszméjét idézi, a szocialista államban nem lehet államot nem alkotó nemzet vagy nemzetiség).

A csehszlovákiai magyarság még egy igen lényeges dologban különbözik a lengyel és az ukrán nemzetiségtől, ezt o nemzetiséget 1945 után nem szláv volta miatt diszkriminálták, megrágalmazták és elítélték a köztársaság 1938-as megbuktatásának vádjával. Ma, amikor ezerszer kisebb következményekkel járó ítéleteket is felülvizsgálnak, valóban meg kellene vizsgálni, hogy az 1938-as eseményekért tényleg felelőssé tehető-e a szlovákiai magyarság egésze, vajon Hlinkáék pártja nem játszott-e ekkor nagyobb szerepet, mint Eszerházyéké? Mindez azért is szükséges, mert a mai szlovák sajtó gyakran hivatkozik a Kassai Kormányprogramra, s egyesek ennek rehabilitálását sürgetik. Ez nyilvánvalóan igazságos követelmény a később elfajult cseh-szlovák viszony rendezése szempontjából, de nem szabad elfelejteni, hogy ennek a kormányprogramnak vannak a magyarokat diszkrimináló részletei. A ma hangoztatott demokratizmus és igazságosság alapján először azokat kell rehabilitálni, akiket a Kassai Kormányprogram alapján igazságtalanul diszkriminálták, száműztek szülőföldjükről stb., mert valóban súlyos bűn az, ha egyes elvtársakat igazságtalanul elítéltek, de még súlyosabb, ha ilyen ítéleteket egész népcsoport ellen (csecsemőkkel és öregekkel együtt) hoztak. Rehabilitálható-e a Kassai Kormányprogram a csehszlovákiai magyar nemzetiségre való tekintet nélkül? Erre a kérdésre Husák elvtársnak a Kultúrny 2ivotban tavaly megjelent, Vlado Cfementis elítélésével kapcsolatos cikkeiben találhatunk analóg fejtegetést. Gustáv Husák ott meggyőzően magyarázza, hogy a személyi kultusz irányítóinak elsősorban erkölcsi felfogásában volt a hiba: úgy vélték, hogy ők maguk, szubjektiven határozhatják meg. mi igaz#

A Hét irodalmi melléklete 14.

ságos, és mi nem, ezért egyik bűn a másikat szülte. Az erkölcsi mértéket tehát egyformán kell alkalmazni minden emberrel és nemzetiséggel kapcsolatban. A KassaiKormányprogram súlyos bűnöket szült a magyarokkai 'szemben, Husák logikáját alkalmazva teljes rehabilitálásából az következne, hogy újabb bűnök születhetnek.

Nem szeretném, ha valaki azt látná ebben a fejtegetésben, hogy én most vádaskodni akarok a Kassai Kormányprogram szerzői és szellemének megvalósítói, végrehajtói ellen. Nem ezt akarom, hanem más szempontból alátámasztani azt az erkölcsi igazságot és alapelvet, hogy a demokráciát, igazságot, humanizmust és hasonló kritériumokat nem lehet egyoldalúan értelmezni vagy szubjektív érzés szerint magyarázni, mert saját ellentétükké: igazságtalansággá, antidemokratjzációvá stb. válhatnak. A jogot, a szabadságot a demokráciát csak egyformán lehet mérni csehnek, szlováknak, magyarnak, németnek, zsidónak, arabnak és hottentottának. Ha csak egyet is kizárok nemzetisége, származása miatt, nacionalista diszkriminációt követek el, mégha csupa Marxtól vett idézetből állítom is össze a megokolást. A fogalmak önkényes, szubjektív értelmezésével kapcsolatban idézhetünk l.udvík Vnculíknnk az irókongresszuson elhangzott nevezetes beszámolójából: „A kultúrálatlan politika, nem a rossz kultúrpolitika hozza létre a szabadságharcok tűzfészkeit, s még meg is van sértődve, hogy folytonosan beszélnek róla, nem érti, hogy szabadság valójában csak ott van, ahol nem keil róla beszélni. Meg van sértődve, mert az emberek elmondják, amit tudnak, de ahelyett, hogy megváltoztatná azt, amit az emberek látnak, folyton ki akarja cserélni a szemüket. S ezalatt elfüstölög az időbe minden, ami egyedül érdemes minden pátoszok pátoszára, ez pedig az álom egy olyan kormányról, amely azonos lesz az állampolgárral, az olyan állampolgárral, aki szinte maga kormányoz. Meg lehet valósítani egy ilyen álmot?*

Már többször leírtuk, hogy a kisebb nemzet, nemzetiség helyzeténél fogva demokratikusabb, humánusabb. Ügy látjuk, hogy ez az igazság érvényesül a legutóbbi csehszlovákiai változásokban is, amikor a kisebb nemzet képviselői vezető szerepet visznek a haladóbb, demokratikusabb szocialista társadalom megvalósításában. Helyzetüknél fogva jobban érezték a deformálódások. az igazságtalanságok hatását. Ha egy még kisebb népcsoport tagjaiként ebben az államban az egyenlőség és a demokrácia még szélesebb alkalmazását kérjük, úgy véljük, ezzel a szocialista demokrácia és humanizmus elvének általánosabb, teljesebb győzelmét is elősegítjük. Amint a Csemadok állásfoglalásából is kitűnik, semmiféle külön kívánságunk nincsen, hanem a cseh—szlovák kiegyenlítődési, demokratikus tendenciához szeretnénk csatlakozni. Ha tehát pl. arról van szó, hogy a szlovák gazdasági, kulturális és tudományos életben lemaradás mutatkozik a csehországival szemben; azt is meg kellene vizsgálni, hogy nincs-e még nagyobb lemaradás a szlovákiai átlag és a délszlovákiai magyaroké között.

Az egyenjogúságot, a kiegyenlítődést természetesen nem irreális azonosságban, hanem az itteni magyarság tényleges létszámának megfelelő arányosságban, objektív méltányosságban véljük megvalósíthatónak. Bizonyára rengeteg olyan szlovák hivotal és intézmény lesz, amelynek nem lesz itteni magyar megfelelője, de aligha túlzott követelmény, hogy a csehszlovákiai magyarságnak is legyen tudományos élete és intézménye, mégha a tudományos dolgozók arányszáma a közeljövőben is messze el fog maradni a közel 600 000-es nemzetiségnek megfelelő arányszámtól. Amint tudjuk, számos központi hivatalban, felsőbb intézetben egyáltalán nincsen a szlovákioi magyarságnak képviselete, A tízszer kisebb ukrán nemzetiségnek állítólag több tagja van a- Szlovák Tudományos Akadémiában, mipt a magyarnak. Ha azt akarjuk, hogy a szlovákiai magyar szellemi élet ne provincializálódjék, hogy az itteni magyar dolgozó ne legyen harmadrangú, egyik „államalkotó" nemzethez sem tartozó állampolgár, hanem igazi hazát találjon egy demokratikusabb szocialista társadalomban, akkor a Szlovákiát egyenjogúsító intézkedésekből arányosan juttassunk a nemzetiségeknek is, CSANDA SÁNDOR