A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-24 / 12. szám
KOMENSKY Jan Amos Komensky minden idők egyik legnagyobb pedagógusa volt. Csaknem harmincéves vándorlása során 1650-ben eljutott Sárospatakra, ahol a kollégiumban négy éven át rendkívül termékeny, áldásos tevékenységet fejtett ki az egyetemes nevelésügy és a magyar kulturális élet fellendítése érdekében. A fehérhegyi katasztrófa után néhány évig otthon bujdosott, majd Lengyel-, Német-, Svédországban és Angliában terjesztette pedagógiai elveit és leigázott népe igazságát. Kálváriás útján megismerte a fejlett nyugati államok kultúráját, az európai műveltséget. A hatvan felé közeledő, fáradt humanista tudós Rákóczi Zsigmond meghívására sok tapasztalattal és roppant tudással érkezett Sárospatakra, hogy itt — mint kora legkiválóbb nevelője — átadja pedagógiai szemléletét, filozófiai és társadalmi nézeteit „a kedves magyar nemzetnek“. Itteni sokoldalú érdeklődésével és fáradhatatlan működésével nagyban hozzájárult a cseh— magyar szellemi kapcsolatok elmélyítéséhez. Magyarországon kifejtett világhírű, hallatlanul gazdag-pedagógiai és irodalmi tevékenysége nyomán [Opera Didactica Omnia III., Vestibulum, Janua, Orbis pictus, Schola ludus stb.) a pataki kollégium hamar felvirágzott, és rövidesen a demokratikus haladó eszmék letéteményese s a magyar szellemi élet jelentős művelődési középpontja lett. Komensky a fejedelem kívánságára tervezetet dolgozott ki a kollégium számára. Ebben a tervezetben hangsúlyozta, hogy minden embernek — tehát a nép gyermekeinek is — művelődnie kell, s gondoskodni kell arról, hogy a szűk vagyoni helyzete senkit se akadályozhasson a művelődésben. Hangsúlyozta továbbá, hogy az egész embert „emberiességre“ kell formálni, mégpedig az iskolában, mivel az iskola az emberiesség műhelye, ahol erkölcsre és a kultúra ápolására kell nevelni. A pataki iskola nagytermében tartott beköszöntő beszédében a kötelességteljesítés fontosságáról szólva azt fejtegette, hogy „a művelt nemzetben mindenki mindenkinek szolgál, s mindenki megteszi a maga helyén azt, ami neki magának ás másoknak is hasznára szolgál“. A „kedves magyar szomszédoknak“ komolyan tanácsolta, hogy törekedjenek jó és rossz tulajdonságaikat jobban megismerni s a tehetségeket alaposan kiművelni, mert tehetségben a magyar „nem áll alul a szomszéd népeknél, s ha tanulni fog: Európa egy népénél sem fog bölcsességben hátrább állni“. „Kedves magyarjaiban’ észreveszi a magasabb műveltség nagy szomjúságát. Az egyetemes művelődés „eszközeinek“ tekinti többek között a hazai nyelvű könyveket, továbbá a tunyasággal, a tétlen naplopással való szakítást és azt a körülményt, hogy a tekintetes urak „kissé nemeslelkűbben kezdenek bánni az alájuk rendelt néppel“. Lelkes szavakkal az iskola, a nemzeti műveltség felvirágoztatására buzdítja Rákóczi Zsigmondot, a tanárokat és „a haza szemefényeit“: a buzgó tanulókat. Nagy hatást keltő beszédét a következő esküvel fejezte be: „Ügy legyen kegyes hozzám Jehova, amint én nálatok ÉS A csak a ti üdvötöket keresem és fogom keresni, amíg itt vagyok, kedves magyarjaim“. Rokon gondolatot tartalmaz az Erdély fejedelméhez, Rákóczi Györgyhöz írott „A nemzet boldogsága“ című emlékiratának az a része, amelyben hangsúlyozza: „A földkerekség egyik nemzetéről sem lehet semmi oly dicsőt mondani, amit a legnagyobb mértékben nem szeretnék elmondani rólad, kedves Magyarországom!“ Ebben a társadalomrajzában Zrínyi Miklósra emlékeztető aggodalommal mutat rá, hogy a magyar nemzet addig nem lehet igazán boldog, amíg idegen királyok uralkodnak rajta, mert félő, hogy a nemzet teljesen elveszti szabadságát, és a szolgaság igájába jut. Azt szeretné, ha a magyar nemzet a Habsburgok ellen erős központi hatalmat teremtene. A nemzet boldogtalanságának másik okát abban látja, hogy az országban erőszak uralkodik, s egyik elnyomja a másikat. Fáj neki, hogy a magyar nép szörnyű jobbágysorban él. Gyógyító szándékkal bátran kimondja: az országban általában elhanyagolják a tisztességes munkát, legtöbben a tétlen, lebzselő életet kedvelik .. úgyhogy kétséges, van-e még egy nemzet, amely ennyire lusta... A lustaság okát az Ifjúság rossz nevelésében látja, mégpedig abban, hogy az ifjakat nem nevelik munkaszeretetre. Keserű szavakkal állapítja meg, hogy a nevelésre, a szellemi élet művelésére itt igen kevés gondot fordítanak, és szinte komoran idézi a biblia szavait a magyar népre vonatkoztatva: „Elpusztul az én népem, mert tudatlan“. Szerinte a tudatlanság az oka, hogy ezen az oly termékeny földön annyi az éhező, a rongyos és mindenben szűkölködő, — itt mindenki csak a maga hasznát áhítozza. Ezekből a sorokból is nyilvánvaló, hogy Komensky tisztán látta kora társadalmi fogyatékosságainak okait. Az élet megjavítását Magyarországon a nevelés és a gazdasági helyzet megjavításában látta, akárcsak nagy kortársa: Apáczai Csere János. Szinte a magyar nemzet fiának érzi magát, amikor a nemzet számára és a szomszédos népek üdvére nagyobb boldogságot kíván. Nem a forradalmár, de a filozófus hitével reméli, hogy a felvilágosult, művelt emberek összefognak az országban tapasztalható bajok orvoslására. Szavaival félreérthetetlenül a feudalizmust bírálta, s ezzel a polgári átalakulást kívánta elősegíteni. Eszményképe volt a tevékeny ember, aki bátran harcol az igazságért és a szabadságért. Kora társadalmi feszültségében optimista világnézettel, nevelési demokratizmussal követelte minden ember kiművelését. Bíráló hangon elítélte az urak kegyetlen módszereit jobbágyaikkal szemben. Figyelemre méltó a „Nátán bizalmas beszéde Dávidhoz“ című értekezése, amely Komensky politikai terveire vet világot. Ennek első részéből kitűnik, hogy Komensky a Habsburgok elleni harc megindítását a Rákóczi-családtól várta. Ez a harc lett volna hivatva a magyar nemzetet megszabadítani „az Antikrisztus (a Habsburgok) igájától“ és a török elnyomástól. Komensky rengeteg munkája közepette is mindig fáradhatatlanul tevékenykedett hazája érdekében. Politikai tisztánlátását — a sorsközösség felismerését — bizonyítja az a meggyőződése, hogy e harc sikeres kimenete után a szomszédos népek: „ ... morvák, csehek, sziléziaiak, lengyelek, rutének stb.“ leráznák a szolgaság és az antikrisztianizmus igáját. Ez a felszabadulás elősegítené a sok viszálykodástól szenvedő Európa népeinek szilárd egyesülését a „boldogító békében“. Mintha csak a XX. század strázsán álló költőinek: Adynak és József Attilának a szavait hallanók, amikor arra figyelmeztet: eskünk arra kötelez, hogy azt óhajtsuk: „Közös hazánk minden lakójának jól menjen sora, — mivel az egész földkerekség egy ház ... egy, vérből sarjadt“. Csak megbecsüléssel lehet szólni arról a nemes szándékú törekvéséről, amellyel mór évszázadokkal ezelőtt, a nevelés igénybevételével, a népek barátságának megszilárdításán, a nemzetek békés együttélésén fáradozott. Ezt tükrözi egyik művének (Panegersia—Egyetemes ébresztő) következő mondata: „Valamennyi nemzet értelmiségi munkásai, államférfiéi és egyházi emberei, egyesüljetek, hogy dolgozzatok a békéért és az emberi nem üdvéért“. Komensky életével követésre méltó példát mutatott a béke akarása és a népek közötti megbékélés előmozdítása terén. Béketörekvései a mai ember óhaját fejezik ki. Komensky fontosnak tartotta a latin nyelv tanítását, és minden alkalmat megragadott, hogy dicsérje a latin nyelv tanulását, de a magyarországi társadalmi és kulturális bajok okait vizsgálva — hangsúlyozva az anyanyelv alapos ismeretének' szükségességét — a tudós nevelő páratlan együttérzésével buzdítja a tanítókat, hogy a magyar népet nemzeti nyelven oktassák. Az Opera Didactica Omnia III. része (13) mű arról tanúskodik, hogy Komenskyt a magyar nép műveltségi állapota, gazdasági és politikai élete nemcsak foglalkoztatta, hanem szinte vonzotta. Magyarországi munkásságát méltatva nem lehet eléggé kidomborítani szellemi örökségének gondolatébresztő erejét. Már a magyar felvilágosodás előfutára, Bőd Péter is hangsúlyozza, hogy Komensky jelentősége páratlan a magyar művelődés történetében. Sárospataki működése a magyar nép iránti őszinte testvéri együttérzéséről tanúskodik. A tudós bölcsességével nyilatkozataiban példát mutatott más nemzetek megbecsülésére. Lenyűgöző erővel, fáradhatatlanul sugározta tanítványaiba azokat az eszméket, amelyek erkölcsi és pedagógiai hagyatékaként ma is irányítják' az iskolák életét és az ifjúság nevelését. — Sárospatakon kifejtett működésével az akkori művelt világ figyelmét Magyarország felé fordította. Búcsúbeszédében a fejedelemasszony, a tanárok és a tanulóifjúság előtt komoly, számvetést csinál négyéves működéséről, majd meghatódva köszöni meg a vendéglátók jóindulatát, és szomorú szívvel így, búcsúzik: Isten hozzád, pataki iskola! Isten hozzád, Magyarország! Éljetek boldogul, minden barátaim! Comeniustoknak' barátságos emlékét őrizzétek meg magatok között! Éljetek boldogul! Virágozzatok örökké! OZORAI FERENC M AGYA R O K
