A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-03 / 9. szám
A kalitkába zárt madár örül az emberi szív, kitágul, mélyebben magéba zárja a világot, ha zivatar után kiderül az ég, a tornyosodé felhőket mosolygó nap űzi el s langyos meleg árasztja el a természetet. Mari néni Is fallélegzett, hogy elcsitult az első világháború zaja. Azt remélte, hogy nyugalmat, őrömet és biztonságot nyújtanak a békés évek. Ml tagadás, örömből telilett bőven. 1928-ban Ismét fiúgyermeke született, Károly. S hogy kettős lengyen az öröm, egy évre rá Ferenc is megszülett. Aranyos két gyerek. Erősek és szívósok, akárcsak az apjuk volt. És •munkaszeretőek. A családi hagyományhoz hűen, ők Is a vasúthoz szegődtek. Velük volt a mamának legkevesebb gondja és a legtöbb öröme. Pedig velük együtt már tizenhárom gyereket számlált az asztal körül. Károllyal és Ferenccel hangosabb lett a ház, vidámabb. Olyan volt ez a két gyerek a családi fán, mint az érett gyümölcs. Föltalálta magát mindenütt és mindenben. Föltalálja ma is. Mindkettő verandás nagy házat épített magának Újvár külső negyedében. JA családi háztól kissé távol laknak, Így a mama ritkán látja őket. De annál többet gondol rájuk. Az öröm táplálja öregedő szivét, amikor a két fiú szép hajléka lebeg szeme előtt. Olyankor arra gondol, hogy gyermekei élete kiegyensúlyozott, nincs tövissel koronázva, a béke és nyugalom honol a két Ifjú Makkal házában. Ám sok minden történt addig, míg Károly és Ferenc felnevelkedatt. Mert olyan az élet Is, mint az Időjárás, szeszélyes. Szép Időt zivatar, örömet gond követ. S gondból adatott bőven Makkal néninek. Alig szállt el néhány csendes év fölöttük, elérkezett 1931. Szárazság, éhínség köszöntött a világra. A kiszáradt föld nem termett, nem volt mit ennie. (Egyre nagyobb teher nehezedett az emberek vállára. Sokszorozott súllyal a Makkal családra. Az egyik gyerek Inasnak megy, a másik cselédnek, a harmadik Csehországba vándorol, gondolván, hogy könnyebb ott a kenyérkereset. A leányok férjhez mennek. Bővül a család, unokák születnek. S ekkor jön a világra Tériké, a tizennegyedik Makkal gyerek. Csintalan apró kis teremtmény, nem volt Ideje, hogy az anya méhében túlságosan kifejlődjön. Mert helyet kívánt ott két Ikertestvére, aki egy év után szintén megszületett. Így látott napvilágot a tizenhat Makkal gyerek. Kettő közben meghalt, az utolsó kettő halva született. így tizenkettő maradt életben. A legfiatalabb élő gyermek Tériké. Olyan, mint a mezei pacsirta, Ide ugrik, amott csicsereg. Mindig mozog, percnyi megállása nincsen. Azt mondja, hogy Ilyen volt már az anyja méhében is. Csintalanul rugdalódzó természet. Nem szégyelll, de nem Is nagyon örül, hogy ilyen lett. Azt sem tagadja, hogy szeret szót váltani az emberekkel. Akár munkahelyén a kolleganőkkel, akár odahaza férjével, vagy a gyerekekkel beszélget, mindig jó szót váltani az élet bajairól, örömeiről. Néha úgy érzi, hogy nehéz súlytól szabadul meg, máskor meg elég, ha csak a gyerekeket .megkérdezni, kész van-e a lecke, ímegsimltihatja férje kezét, vagy ha a mamát látja s csak annyit kérdez tőle: hogy van, anyuka, nem fáj a feje? — mindjárt örömtelibb, biztonságosabb így az élet. Jó neked Tériké, dicsérik olykor az emberek. Te vagy a legfiatalabb, s a legboldogabb Makkal gyerek. Boldognak boldog, de talán boldogabb lenne, ha neki Ígéri édesapja az aranyhlntőt, melyet két Ikertestvérének szánt, mondván: Aranyhlntót veretek az Ikreknek, ha életben maradnak. — Annyira örült a fiúgyermekeknek az apa. Nem maradt azonban életben sem az apa, sem az Ikertestvérek. Odadett az aranyhintó, nem maradt más Terikének, mint gondterhelt anyja a szegénységgel. ^Testvérei szerették, bár keveset gondoltak rá, mert nekik Is akkora .gyerekeik voltak, mint a kis Tériké. Édesanyja örömmel próbálta leplezni a szegénységet, (szép szóval vigasztalni e kedves gyereket. Ám, ^hogyan nőtt Tériké, úgy nőttek a gondok is vele. Az egyik napon lefekvés előtt odaült kislánya ágyához, ráncos kezével megslmogatta Tériké kócos fejét s 'lágy hangon, mintha csak mesélne, Így szólt: Tudod, édes lányom, messzi tőlünk van egy szép város, ennek van egy szép virágos kertje, a kert közepében egy nagy épület, teli szobákkal, világos, nagy ablakokkal, melyekből messzire látni a vidéket. A házban sok gyerek lakik, olyanok, mint te, akiknek nincs édesapjuk. Szép ruhát kaipnak, a tanltónénlk Imádságra és okos szóra tanítják őket. Ezek a lányok, ha majd nagyra nőnek, szép ruhába öltözve hazamennek, övéikhez, s mindenki megbámulja őket Látod, ml Is szegények vagyunk, nincs apukánk s nem akarom, hogy rosszabbul élj, mint a többi gyerek. Elviszünk téged is abba a szép kastélyba, a kispajtások közé. Kapsz ott új ruhát, lesznek barátnőid, akikkel majd eljátszadozol. Vasárnaponként elmegyünk meglátogatni téged, búcsú napján meg hazahozunk, hogy együtt fogyaszthasd velünk az ünnepi ebédet. Ugye, jő lesz? Szót fogadsz? Tériké nem válaszolt. Csak nézte anyját fürkésző szemmel, hol meg a szoba sarkába bámult szótlanul. Nagy ház, sok gyerekkel, oda kell mennie? Itthagyni az utcát, a pajtásokat? Miért csak neki, miért neon mennek a többiek is? — szorult össze bánatában a szive. Bebújt a dunyha alá, úgy virrasztóit a sötétben. Egyre csak arra gondolt, talán jobb lenne, ha nem is élne, csak ne vigyék az Intézetbe. Hajnali négy érakor az anyja felikeltette. Gyorsan ráadta ruháit, melyek a karos lócán voltak előkészítve. Az asztalon kézikosár állt, fehér terítővei letakarva. Elérkezett az indulás ideje, állapította meg Tériké. Anyja tejeskávét tett eléje, kinálgatta, hogy egyen, de egy falat sem ment le, torkába szorult a szive Terikének. Úgy érezte, egész életsorsa nehezedett most rája. Erezte és nem gondolta. Fiatal volt még ahhoz, hogy gondolkodni tudjon sorsa felett. Félt és reménykedett. Félt a jövőtől, de remélte, hagy anyja nem hagyja el. Hisz oly melegen fogta kézen, mintha szive minden jóságát lányába akarná önteni, hogy ne féljen. Így lépték át a (küszöböt. Sűrű, párás ködfétyol ült a város felett. Félig adva, félig nyitott szemmel ballagott anyja mellett Tériké. Csak akkor ocsúdott fel, ha megmegbotlott a Járdán egy kőiben. Olykor anyja erősebben megszorította a kezét, de nem szólt, csöndesen ballagott mellette. Kakaskukorékolás hangzott hol az egyik, hol a másik házból, egyszer halkabban, máskor mélyebben. A szomszéd utcából fiákeres ügetett az állomás e'őttl térre. A lovak patáinak egyenletes csörtetése belekeveredett a befutó gyorsvonat jajveszékelésébe. Az édesanyja még erősebben szorította leánykája pici kezét ráncos tenyerébe, úgy törtettek a várakozó emberek közt a vonat felé. Mekkalné felsegítette lányát a vonatra, mellé helyezte kézi szatyorját, megcsókolta arcát, homlokát és szomorúan csak ennyit mondott: Vigyázz magadra, Terikéin, és jó légy — majd megállt a vonatablak előtt, onnan Intett búcsút gyermekének, s aggódó tekintettel nézett a tovarohanó vonat után. Terik© könnyes szemmel viszonozta anyja búcsúintését. A vonat már valahol a Dunán túl robogott, ö még mindig ott állt az ablaknál. Álmos volt, de nem mert elaludni, nehogy a vonat továbbvigye. Folyton csak arra gondolt, milyen lesz az új otthon, ahová a sors űzte őt. Ilyen gondolatuk közt érkezett meg Kőszegre, a Magya/r Királyi Államvasutak 1 aá n y nevelő in té zeté be. Egy teljes hétig tartott, amíg felépült a lelki megrázkódtatásból. Kíváncsi nagy szemei a nyitott ablakra meredtek, ott magaslott előtte a hatalmas kőkerítés, mely körülvette az épületet és szemébe tűnt a kanyargós kocsiút, melyen egy héttel ezelőtt bátortalan léptekkel ballagott az épületbe. Ez volt egyetlen szórakozása. Figyelte az utat és a kaput, nem Jönnek-e érte. Az ablakban imádkozott és várta, hogy testvérei eljönnek meglátogatni. A napok teltek, egyik a másik után, .látogató nem érkezett. Lassan már megszokta a kastély egyhangú légkörét, a reggeli ájtatosságot, az esti Imát, az apácaéletet. Csupán azt nem bírta elviselni, hogy olyan ételt erőszakoltak bele, amit odahaza soha meg nem evett. Babfőzeléket. Később ezt Is megszokta. Ájtatosen Jártak a reggeli misékre, akkor is, ha esett az eső, fújt a szál, vagy havazott. Ezt kívánta tőlük az egyházi rend. Hosszú órákat térdepeltek a templom hideg kövén ős próbálták megérteni, hogy a lelki üdvösség megszerzése csak Így lehetséges. Lassaft már kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy egy apácának sok mindenhez hozzá kell szoknia, és sokat ki kell bírnia. A lelke legmélyén azonban még nem aludt ki az a kis szikra, amely fel-felvlllantotta előtte az intézet kerítésén túli életet, a rég óhajtott szabadságot. S erre a szabadságra hét évig kellett várnia. Nem a mennyek országa teljesítette kívánságát. A háború zivataros Időszaka nyitotta meg számára az utat az új élethez. Megérkezett Kőszegre az orosz hadsereg s feloszlatták az intézetet. Tériké ekkor tizennégy éves volt. Amint megnyíltak a kastély kapui, azonnal útnak indult, hogy édesanyját felkeresse. Puskagolyók tüzé.ben, az első arcvonalon át tört magának utat szülővárosába, Újvárba, övéi alig vették észre, hogy megérkezett, a légvédelmi pincében húzódtak meg. S alig figyeltek fel rá, hogy az egykori vézna gyerekből karcsú, szép bátor leány lett. A vészijeidé szirénák hangjára nem futott a többiek után a búvóhelyre. Gyerekes pajkossággal ment tejért a város szélére, ügyet sem vetve az utcákon dúló tűzharcra. Úgyis meghalni vágyott egykor, mitől féltse az életét. Most ott járt a halál torkában, de úgy látszik a halálnak nem kellett. De kellett az egyik német katonának, aki kézenfogva bevezette a parancsnokságra, s ott azzal vádolták, hogy kémkedik az oroszoknak. Mi tagadás, az oroszokhoz húzott a szive. Nekik köszönheti, hogy kiszabadult az intézetből és Idehaza van testvérei között. Kémkedni azért nem kémkedett, azt sem tudta ő, hogy ml az, Így hát nyomban elengedték a németek. Az oroszoknak mégis segített, amit tudott, hol élelmet, hol Italfélét szerzett nekik. S mindazért jutalmul egy lovat kapott tőlük ajándékba. Mégsem lett gazda vagy lóversenyző belőle, mert sem földjük nem volt, sem takarmány a lónak, pár napot lovagolt rajta, majd szabadjára engedte az ártatlan állatot, őrá meg új út várt, életének komolyabb fele. Ennyit mondott csupán Teréz és kérőn hozzátette, hogy mindezt ne Írjam meg. Tudja, milyenek az emberek, mások kárán örülnek — Jegyezte meg. Megszólnak érte. S ml haszna, ha megismerik, gyerekkorom történetét. A sorsomon ez ügy sem változtat. És nincs Is mit változtatni rajta. Mert kárpótlást Is adott az élet. |A front után Ismét iskolába mentem. Mivel a magyar Iskolák kapui zárva voltak, szlovák ősz tályba kerültem. Tetszett nekem nővéreim, bátyáim pályafutása, mind szakmát tanultak. Én sem akartam szégyenben maradni. Elvégeztem a kirakatrendezői szakiskolát. Rajzolgafok, tervezgetek, elhelyezem az 20hét
