A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-25 / 8. szám
a harcok megacélozták erejét Más ember lett belőle. Egészen más... ö Is szívesen Idézi a múltat, a februári eseményeket. Bár húsz esztendő nagy Idő, az ember nem lesz fiatalabb... az emlékezete sem a legjobb már, 'különösen, ami n dátumokat Illeti... de azért az akkori eseményeik, sőt a mozzanatok Is, kitörölhetetlenül élnek benne .. Hogyan Is felejthetné el azokat az örömteljesen Izgalmas időket, amikor a pártszervezettel együtt megalakították az üzemi milíciát? Lehet-e nem emlékezni a nemzeti szocialisták lapja: a Svöbodné Slovo munkatársainak állandó fenyegetéseire? Napjában bizony többször is üzengettek, telefonálgattak, hogy majd ők megmutatják nekik, ha... Szerették volna megkaparintani a Mladá Fronta kiadóvállalatát, a nyomdát és persze a lap lif jú olvasótáborát... Ez megfelelt volna céljaiknak s ennek az érdekében nem Is sajnálták a fáradságot... Ezért leskelődtek, kémkedtek utánuk, ezért érdeklődtek minden iránt, ami a Mladá Frontéval összefüggött... — Ml azonban csak nevettünk — Így Navrátll elvtárs. —■ Felvilágosodottak voltunk mér akkor, nem csoda, hiszen sokat tanultunk a nyomdászoktól. £s ami a fő: tudtuk, mi a kötelességünk. Lassan érlelődött abban az Időben az emberekben a meggyőződés: rövidesen történnie kell valaminek. Ezt a „valamit“ várta akkoriban minden öntudatos dolgozó, miközben a munkakedv, a kimondhatatlan lelkesedés jellemezte cselekedeteiket. — Más világ volt akkoriban, amikor önkéntesen, saját elhatározásunkból jártunk a munkaibrigádokra, — véli a milícia parancsnoka. — Senki sem noszogatott bennünket, nem úgy, mint ma. örültünk, ha segíthettünk. A Mladá Fronta forradalmi tanácséba a munkásokon kívül hét fiatal újságíró is beleolvadt. Érthető, hogy megbecsülték magukat és a munkásokkal tartottak. Hiszen a fasiszta megszállás alatt nem folytathatták Erős volt akkoriban a reakció a gyárban. A nemzeti szocialisták számszerlnt Is túlsúlyban voltak. Érthető, hogy nem igen hajlottak a szép szóra. Am a mlllcistákat most már semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy véget ne vessenek az ármánykodásnak, cselszövéseknek és gyakori szabotázsoknak. Karhatalommal biztosították üzemükben a rendet és a biztonságot. A fegyverek használat ára azonban nem került sor. Pedig a nemzeti szocialisták sem járkáltak üres kézzel. A pártjuk gondoskodott erről. Titkárságának pincéiében a belügyminisztérium karhatalmi alakulatai több teherautóra való fegyvert foglaltak le... Csak ügy hemzsegnek a húsz év előtti események felejthetetlen emlékei az egykori munkás és millcista agyában. Melyiket ragadja ki a sok közül, melyiket újítsa fel? Meséljen Beneá feladatáról a februári napokban? Vagy szóljon Inkább az áruló Zenklről, D; tlnáról és a többi hozzájuk 'hasonló politikusról? Nem, ezeknél őrömteljesebb eseményre emlékezünk vissza: a prágai üzemek népi milíciáinak első felvonulására az Óvárosi térem, a népgyülésre, amelyen Klement Gottwald bejelentette a kormányválságot, s amelyen a nép követelte az áruló miniszterek lemondásának elfogadását, a kormány kiegészítését olyan miniszterekkel, akiknek a személye biztosítékot nyújt arra nézve, hogy hűek maradnak a népi demokratikus köztársaság eszméihez. A felvonuló milicisták, noha aránylag kevesen voltak — Lad^f elvtárs szerint 16 zászlóalj, tehát altg 10 000 ember, de mi ez az olyan óriási térségen, mint az Óvárosi tér? — az ügyes rendezés folytán kürbe-körbe menetelve, állandóan összetalálkoztak. A Ibe nem avatottak ebből joggal következtethettek arra, hogy a milícia máris százezres tömegekből áll, óriási, leküzdhetetlen erőt képvisel... A látszat csal ugyan, de akkoriban megkívánta ezt a közbiztonság. Ám, ha nem is voltak sokan, a milícia tagjai így Is mindenütt segítettek, ahol csak szükség volt rájuk. Lad?f elvtárs maga is nem egyszer közreműködött a közrend fenntartásában, az államosításkor részt vett az ellenőrzést akcióban, a leltározásokban. Nevetve mesélt esetüket Beran hercegprímással, akinek a Szent Vltus templomiban a pápa rendbontásra izgató, kommunista-ellenes pásztorlevelét kellett felolvasnia. A párt persze Időben értesült a tervről és intézkedett. Embereit odairányította a katedrálisba, ahol a megadott órában kétszáznál is többen lehettek... Beran lassú, kimért léptekkel Indult a szószék felé. — Amikor szidalmazni kezdte a kommunistákat, államellenes puccsal rágalmazva őket, pisszegni kezdtünk, majd karban skandáltuk: — Hazudik — szégyellje magát — hallgasson! Nagy hangzavar, fejetlenség következett. Sokan már majdnem összeverekedtek. \A milícia a nyugalmat az állami himnusz eléneklésével erőszakolta ki. A hívők vigyázz-állásba merevedtek, a hercegprímás pedig a himnusz elhangzását követően a templomi csendben, méltóságteljesen kivonult. Igaz, nem hagyta torkára forrasztani a szót. A pásztorlevelet ugyanis még aznap délután a bfevnovl kolostor templomában mégis csak sikerült felolvasnia ... Ám, mindez nem változtat a tényeken: azon, hogy a munkásosztály átvette az őt megillető hatalmat és hogy a szocialista Csehszlovákia hűséges szövetségese és legőszintébb barátja mégiscsak a hatalmas Szovjetunió lett. — Bizony, nagy volt a tét a februári napokban, de érdemes volt vállalni a kockázatot. Arról volt sző, hogy kinek fogunk dolgozni ezentúl: saját magunknak-e vagy a kapitalistáknak? Arról volt szó, hogy lelépltjük-e szocialista köztársaságunkat, vagy a burzsoá demokratikus államra törekvő erők győznek-e? Arról, hogy a béke, vagy a háború mezsgyéjére lépünk-e? — emlékezik Jaroslav Navrátll, a Mladá Fronta egykori segédmunkása és üzem! milíciájának első parancsnoka. Nem fiatal ember már Navrátll elvtárs, tövises utat kellett megjárnia, míg végre révbe jutott. De nem sajnálja, hiszen a megpróbáltatások és főiskolai tanulmányaikat. A felszabadulás után tehát teljes erővel igyekeztek kipótolni a mulasztottakat és boldogok voltak, hogy végre kedvük szerinti munkát végezhetnek. — A ml lapunkra az egység volt a Jellemző — folytatja Navrátll elvtárs. — Nem is tettünk különbséget munkás és értelmiségi között, erre nem volt semmi szükség. De elővigyázatosságból azért a párt a Mladá Fronta milíciáját is felfegyverezte. Az üzem biztonsága felett 35 tagú milícia őrködött. A február 24-1 egy órás országos sztrájk alatt az üzemben összehívott gyűlésen a Mladá Fronta dolgozót is egy emberként vallották, hogy Kiérném Gottwald kormányát támogatják és a reakciós miniszterek lemondásának elfogadása mellett emeltek szót. Ugyanazon a napon: délután és este a Veneel-tér viharos népgyűlések színhelye volt. A tömeg a Gottwald-;kormányt éltette. Csupán ltt-ott tűntek fel kisebb csoportok, melyek álláspontjukat reakciós Jelszavak kiáltozásával juttatták 'kifejezésre. — De ezeket — „aranytfjak“ voltak a Javából, semmirekellők, tudatlanok, és szószátyárok, aiklk szokás szerint a sültgalambot várják — rövidesen szétkergettük — Jön tűzbe Navrátll elvtárs, majd így folytatja: — A keddről szerdára virradó éjszaka nem sokat aludtunk. Visszamentünk az üzembe őrködni, hátha szükség lesz ránk. Közben pedig, hogy az Időt elüssük, beszélgettünk, vitáztunk: mit hoz február 25-e? Ez volt a fökérdés, Valaminek ugyanis már történnie kellene! Meddig várjunk még? Égett bennünk a türelmetlenség. Milyen értelme volna húzni halasztani a dolgokat? Mutassuk meg, hogy nem félünk tőlük! Ilyen harci kiáltozások hallatszottak az üzem csarnokában. És bizonyosodott, hogy igazuk volt. Hiszen, amint kitudódott, az ellenséges pártok külföldi segítségért folyamodva, mentsvárként aljas árulást követtek el a hazájuk ellen. Elérkezett tehát a cselekvés ideje ... és ml cselekedtünk Is... De azért jé, hogy nem került sor vérontásra ... nagyon jő ... lélegzik fel az idős ember. — Hogy mit Jelentett számomra február 25-1 felvonulásunk a Vencel téren és az Óvárosi téren, az ujjongó tömeg szűnni nem akaró üdvrivalgása közepette? — Navrátll elvtérs a meghatottságtól nem tudja azonnal befejezni a mondatot. Hangja elcsukllk és jő Időibe telik, míg továbbszűvi a gondolatot. — Hogy mit éreztem akkor, azt képtelen vagyok szavakba foglalni. De ez nem is fontos, hiszen a fiatalok, akiknek még mindig parancsnokuk vagyok a milíciában, aműgysem igen érdeklődnek az iránt, ami volt. No, meg el sem hiszik, hogy nálunk azelőtt milyen nehéz volt az élet. Igen, ma más világban élünk. A munkásosztály világában. — Tőlünk függ — mondja Navrátll elvtárs — milyenné varázsoljuk életünket. Magunk vagyunk felelősek hibáinkért és munkaeredményeln'kért Is önmagunkat dicsérhetjük. Megnyugtató, jó érzés ez a tudat, még akkor Is, ha néha túllövünk a célon. De hiába, ez az élet. A rossz tapasztalatokból is sokat tanulhat az, aki nyitott szemmel jár-kel és aki szivén viseli hazája és a nép sorsát. KARDOS MÁRTA Navrátil Jaroslav Bohumil Ladff
