A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-18 / 7. szám
Molnár Gábor: Holdárnyékban az őserdő Molnár Gábor útirajzai, kalandos történetei, nyomán nem először járja be az olvasó Észak-Brazilia ősrengetegeit. Lassanként meghitt ismerősei a vadon évszázados faőriásai s az indás sűrű mélyének tékozlóan gazdag élővilága. A Cupari folyó mentén zsákokba gyűjtik az orchideát, s vályogfaiú viskóikban, mint únt kísérőzenét, közömbösen hallgatják az utazók a kajmánok torokhangú nyögdécseléseit. A Holdárnyékban az őserdő az író 1964-ben megjelent Ahol az ösvény véget ér című könyvének folytatása. Az új kötetnek sem fejedelmi ragadozók a főszereplői. A szinpompás táj inkább csak keret. Az író a mesélő kedvű Abelardo Ibirabára bízza a kötet tulajdonképpeni fő alakjának, a híres Lampiao kapitánynak bemutatását. Lampiao haramiavezér, több száz főnyi bandájával öt brazíliai állam lakosságát tartja állandó rettegésben. Néhol humoros, de legtöbbször gyászos kimenetelű kalandjai szájról szájra járnak a vadon lakói közt. A gyűjtöutak amúgy is mozgalmas eseményeit, az érdekfeszítő vadászkalandokat Lampiao tetteinek rikító színfoltjai élénkítik. A kötetet a kiadó gazdag képanyaggal ellátva nyújtja át az olvasónak. Kcs 32,— Bárány Tamás: Sziget Bárány Tamás új regénye egy korán hervadó, magányos asszony tragédiájának története. Zsuzsika, a kisvárosi varrónő, egyedül él, s már nem is reménykedik benne, hogy magányát megoszthatja valakivel, amikor váratlanul egy mérnök költözik hozzá, albérletbe. A mérnök kedves, vonzó férfi: Zsuzsi hirtelen kivirul; azt hiszi, hogy a férfi udvariassága személyének szél. kedves szavai szerelmi szenvedélyt palástolnak. Hamarosan csalódnia kell: a mérnök megnősül, egy pesti lányt hoz a házba. Itt kezdődik Zsuzsi tragédiája: hogyan vállalhatja ezt a sorsot? Hogyan igyekszik megszerezni a férfit, akit szenvedélyesen megszeretett? A Sziget fordulatos cselekménye során nemcsak ennek a különös hármasnak — Zsuzsinak, a mérnöknek és fiatal feleségének — fojtott küzdelme bontakozik ki, hanem egy mai magyar kisváros élete is. Kős 15,— Josef Skvorecky: Gyávák A könyv közkedveltségének három titka van: a tehetség, az őszinteség és az emberismeret. Nyolc nap történetét olvassuk el benne napló formában. A háború utolsó nyolc napjának történetét egy határmenti cseh városkában. De ezt a keretet nemcsak a sajátos nézőpontból leírt események töltik ki, hanem a naplóíró hős, Danny Smlfick? szerelme, dzsessz-szenvedéiye, múltja, útkeresése, egész lelkivilága, és a városka előkelőinek éles vonalakkal megrajzolt képmása is. A Gyávákat huszonnégy éves korában írta Skvorecky, s máig is ez a leghosszabb lélegzetű munkája. Utána elbeszélések, kisregények (többek között a magyarul is kiadott Emőke), versek, detektívtörténetek és szellemes esszék következtek (az utóbbiak, közül az Egy detektívregény-olvasó ötletei magyarul is megjelent) meg egy sikeres dzsesszrevü. Skvorecky ugyanis, amint a Gyávák olvasói is látni fogják, kitűnő dzessz-szakértö és — hogy munkássága egyetlen területéről se feledkezzünk meg — kiváló műfordító is. Alkotási kényszerszünetét Sinclair Lewis, Henry james, és kedvenc írói, Faulkner és Hemingway tolmácsolásával töltötte, jelenleg kisregényeket ír és monográfiát készít elő Hemingwayről. A Gyávákban a magyar olvasó Skvorecky főművét ismeri meg, és bizonyára ugyanúgy megszereti majd, mint a cseh és a szlovák olvasók. Kős 19,— Berkesi András: Magány Berkesi András, a népszerű író ebben a regényében egy rendkívül bonyolult pszichológiai folyamatot mutat be Balthazár Ágnes tragikus életútjának ábrázolásával. A fordulatos, mindvégig drámai feszültségű cselekményben Berkesi biztos kézzel vezeti szereplőit — s egyúttal az olvasót is — egyedül a mi társadalmi rendünkre érvényes, nagy erkölcsi igazságok felismeréséig. A művészi eszközökkel, magas esztétikai igényességgel megalkotott mű egyéni és társadalmi konfliktusokon keresztül tárja fel egy be nem vallott bűn, be nem vallott árulás összes erkölcsi és politikai következményeit. Kcs 18,— 9. — De nem szabad ám megharagudnod. — Hangja suttogássá halkul: — Nézd csak meg — ezt! Ö eljön — és még ma éjjeli — Ki? — kérdi nyugtalanul a leány. — Az, akinek jönnie kell — az, aki megszorktja a kezedet. — Nem igazi — kiáltja a leány. — Nem jön senki! — Csendesen — nem mondhatok mást, mint amit a tenyeredből kiolvasok — mondja az ifjú. — igen, ő eljön ma. Eljön éjfél idején. Nem kér, nem könyörög úgy, mint mások, csak megkopogtatja háromszor az ablakodat, halkan, de biztosan, és erről ismered meg éppen, hogy az igazi jött el, nem valaki más... De most már mennem kell. Jó éjszakát, Barnaleány! Az ifjú megemelte kalapját és lesietett a lépcsőn. És ő — a szemlélő — látja, hogy a leány nagy zavarában ott áll a helyén egy darabig, azután halkan a tornác ajtajához megy és az ajtófélfához támaszkodva hosszan az ifjú után néz. A mese véget ért — a leány kinyitja a szemét. De ekkor véget ér a gyönyörű mesehangulat Is, amely mint meleg tej keringett az ereiben — és nehéz kérdések vetődnek fel. — Mit tegyek, ha eljön? Mit tegyek? Már hallani vélte a lépéseket, és a szíve olyan hevesen dobogott, hogy kezét a keblére kellett szorítania. Boldog volt, hogy mégsem jött senki, és reménykedett, hogy az ifjú nem «3 is fog eljönni, és így nem foszlik szét a szép 1 mese. — De ha nem jön el? — villant meg agyában. — Ha csak tréfált? — És ez még borzasztóbb volna. — Bárcsak eljönne mégisl Csak az ablak alá — és nézné meg virágaimat, ne is kopogtatna. És visszatért a mese kezdetéhez — a tornácon tejet szűrő leányhoz. Három rövid, halk kopogtatás csörrentette meg az ablakot. A leány hirtelen felült az ágyában. Ügy érezte, hogy a vér megfagy az ereiben és hogy a levegő kifogy a tüdejéből. A leány fölemelte fejét és félénken nézett az ablak felé. A szívvirág és a balzamina nagy szemmel, kérdőn nézett rá: — Mit csinálsz most, Barnaleány? És mögöttük a függönyön át barna árnyék sötétlett. És érezte, hogy az árnyék egyenesen ránéz a függöny Nyílásából. — Eljöttem, Barnaleány!! Mintha az a tekintet régi ígéret beváltását követelné. A leány arcát a párnába fúrta, a takarót fejére húzta. Szíve erősen vert, úgy érezte, hogy remeg az egész ágy ... — Nem kér, nem könyörög úgy, mint mások... — A leány lassan fölemelkedett, ülve marad az ágy szélén — keze ölében, lába lecsüngött. — Bárcsak kopogtatna még egyszer! Időt nyernék még gondolkozni.:. A sötét árnyék meg se moccant — a szívvirágnak és balzaminának a szeme sem rebbent meg. A leány halkan a padlóra lépett, és néhány tétovázó lépést tett előre. Az árnyék megmoccant, a leány reszketett és elszorult szívvel kapaszkodott bele az ágyfába. Ugyanekkor az árnyék is megmerevült. És állt számadást követelve. A leány a földre szegezte tekintetét, és megindult az ajtó felé — lassan, tapogatózva, mintha a szíve húzná, de a lába nem engedelmeskednék. Érezte, hogy az árnyék megkerülte a sarkot, és hallotta, hogy most már az ajtóhoz közeledik. Szíve ügy dobogott, hogy majd megszakadt — keze görcsösen kapaszkodott bele a kilincsbe. Végre a zár halkan, nesztelenül eltolódott, a leány pedig futva menekült a kályha melletti sarokba és eltakarta kezével a szemét. Az ajtó kinyílt, bezárult megint, a zár is helyére pattant. — Hol vagy, én Barnalányom... a sarokban? Az ifjú hozzá ment és megfogta mind a két kezét: — Kezed a szemeden... és reszketsz? Az ifjú hosszan, némán nézett reá. — Elmegyek azonnal — szólt bocsánatkérő hangon. — Nem sejtettem, hogy ilyen erősen hat rád. — Ne, ne — szólt elfogódva a leány — azt nem akarom. — Menj hát az ágyadba és takarózz be jól, hisz egészen átfázol. Nálad töltök egy rövid órát, amíg legmélyebb a sötétség és azután megyek megint. A leány mély zavarban futott az ágyába és magára húzta a takarót. Az ifjú nézte. Majd egy széket vett el a fal mellől, az ágy mellé helyezte, leült és a párnára könyökölt. — Miért rejted el a szemedet, miért vagy olyan zavarban. Barnalányom? Azért, hogy nálad vagyok? Add ide a kezedet, — add annak, aki megfogja . . . — Hát nem tudtad, hogy nekem jönnöm kellett? Nem ezt fecsegte még tavasszal a kakukk? Nem súgta meg neked a pásztortáska és a margaréta, hogy ezen a nyáron eljövök? És most, amikor itt vagyok, úgy nézel rám, mint idegenre. Mondd, azért, hogy ilyen hirtelen minden valóra vált? A leány megszorította az ifjú kezét: — Milyen más vagy, mint a többiek! — És nem jó, hogy más vagyok? Te nem voltál még senkié — kire vártál? Olyanra, mint a többiek? Felel], én Barnalányom! A leány megragadta mindkét kezével az ifjú karját és közelebb húzódott. — És kit vártam én? — szólt gyöngéden az ifjú. — Valaki olyat? Olyat láttam százat is, rájuk se hederítettem, de mikor téged megláttalak, tudtam abban a percben, hogy kire vágytam és kit kerestem ... A leány nyugtalan mozdulatot tett. Kívül lépések zaja hallatszott, és néhány sötét árnyék tűnt föl a függöny mögött. — 0, Isteneml — szepegett a leány. — Ök azok... a többiek? — kérdezte nyugodtan az ifjú. Folytattuk 4L
