A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-08 / 41. szám
Gyurcsó István tPevcm utatóú A bohóc meghajolt. Vége a komédiának. Kiürült a cirkusz. Hazament a nép. Másnap újra kezdődött az előadás. A bohóc meghajol. Az orra uborka. A haja kóc. Az arca mészfehér. A közönség ámul a produkción: Kifent borotvák élén a hajaszála sem görbül. A narancshéjon egyszer sem csúszik el. Ülepéből füstkarika száll. Füléből tyúktojást varázsol fejenállva, miközben lábával földgömböt forgat. Kötélen sétál, oda se neki) az orrát piszkálja, gondolkodik a következő produkción. Trapéz! Eláll a szívverés, ahogy a nadrágtartóján fölakadva hintázik. A hálóba talpraesik ... Fanfárok és dobok szólnak. Tuss! A bohóc meghajol, és a cirkusz síma porondján a saját lábában orrabuki*.. Ez már majdnem embieri cselekedet. Ilyenkor elmond egy anekdotát. A közönség visít, tapsol. Mindenki a hasát fogja, röhög. Még a miniszterek is nevetnek. Aki csak egy kicsit is számít, ott van az előadáson. S vége a komédiának. Kiürül a cirkusz. Hazamegy a nép ... Másnap újra kezdődik az előadás. A bohóc meghajol. Orra uborka, haja kóc, arca mészfehér. Borotvák! Narancshéj! Füstkarikák! Tyúktojás! Földgömb! Kötéltánc! Orrpiszkálás! Gondolkodás! Trapéz! Fanfárok! Dobok! Tuss! Orraesés! Anekdota! Visítás! Taps! és a többi. .. A bohóc meghajol. Vége a komédiának — kiürül a cirkusz — hazamegy a nép ... Másnap újra kezdődik az előadás. A bohóc meghajol: uborka kóc arc mész kifent borotvák narancshéj füstkarika tyúktojás földgömb kötéltánc orrpiszkálás gondolkodás trapéz fanfárok dobok tuss orraesés anekdota . .. A bohóc meghajol. Néhányan röffentenek. Itt, ott taps. A főemberek nincsienek az előadáson. A gyerekek golyóznak a padok között. Vége a komédiának, kiürül a cirkusz, hazamegy a nép ... Másnap újra kezdődik az előadás. A bohóc meghajol: uborkakócarcmészborotvanarancshéjfüsttyúktojásföldgömbkötéltáncorrpiszkáiástrapézfanfárokdobokorraesésanekdóta ... Csend! Vége a komédiának. A nézőtéren senki. Csak a vén bohóc áll a porond közepén... És másnap újra kezdődik az előadás. ☆ ★ ☆ ★ Talán az elefánt a legjámborabb állat... A maharadzsák az elefántok hátán utaznak. Én nem hasonlítom embertársaim természetét az elefántok jámborságához. Talán a maharadzsákhoz hasonlítanám azt a néhány embert, aki körülöttem lovagol és leint a gyalogosokra, beleszól az élet rendjébe, felborítva a nehezen épülő harmóniát. Ugyan mi volna, ha az elefántok egyszer magunnák hordozni a maharadzsákat? — Az elefánt, ha megharagszik, még a fákat is kitépi gyökerestől ... Én azt gondolom, hogy az elefánt a legjámborabb állat. Az elefánt egy kisgyermek szavára felemeli a gerendát, és trombitál örömében, ha érzi, hogy szeretik ... Az elefántok egyszer majd derékon kapják a maharadzsákat és megforgatják a levegőben. Még akkor is megcselekszik ezt a tréfát, ha az elefánt a legjámborabb állat. A Göncölszekér tarifája A világűrben utazgattam az éjjel, s e kalandos álombéli élmény még ma, világos nappal is kísért. Lélekszakadva rohantam a munkahelyemről, a Füttytekercsélőből a Göncölszekér megállójához, megragadtam a veszettül száguldó űrjármű rúdját, s egy salto mortalénak is beillő lendülettel jeltornáztam magam a bakra, az űrkocsis mellé. Göncöl, a tulajdonos is ott szorongott a szekéren a feleségével együtt, s mint később kiderült, szakmai értekezletet tartott az utasokkal, vagyis a Fiastyúkkal és pereputtyával a modern közlekedés fejlesztéséről. — Mindent az utazóközönségért! — szónokolta szilárd meggyőződéssel, s a kényelmet, új megállók létesítését, meg a sebesség fokozását emlegette. Göncölné azonban hevesen tiltakozott a várható újabb beruházások ellen. Panaszkodott, hogy milyen sokba kerül a Nagy- és a Kisgöncöl rakétahajtányának üzemeltetése s a Tejút gyakori befejezése — a csekélyke maradék hasznot pedig állítólag takarításra kell költeniük a rusnya csirkék miatt. — Még jó, hogy presszógépet és biliárdasztalt nem szereltetsz be nekik a szekerekbe — sziszegte oésztjóslóan, s a vita hevében egy óvatlan pillanatban vesén boxolta férjét. Göncöl feljajdult s hetvenkedve kijelentette: — Az is meglesz, csak azért is meglesz! Még bárasztalt is szerzek, sőt: a legutóbbi táncdalfesz tiválok néhány énekesét is szerződtetem s felhozatom a Földről utasaim szórakoztatására. A neveletlen kiskokasok hangosan vihogtak az ígérkező szenzáció örömére. — Emeld meg inkább a viteldíjat, drágám, hogy a konyhára is jusson a bevételből... A Fiastyúk siránkozva kárált, hogy eddig is nehezükre esett a garasokat összekapirgálni, egész talléraikról pedig szó sem lehet, mert ők inkább gyalog járnak a jövőben, vagy megtanulnak a saját szárnyukon repülni. Hivatkozott arra is, hogy néhány esztendővel ezelőtt olcsóbb lett az üzemanyag, a Göncölszekér viszont már öreg, rozoga, döcög, himbálódzik, fel kavarja az utasok begyét, kirázza a leltüket: emeljék meg tehát a tojás árát! Hosszas vita után egyöntetűen leszavazták a góré feleségét, csak Nagymedve, a morcos kalauz nem mert ellenkezni vele. Féltette a kenyerét, s csak annyit dörmögött, hogy gyártasson a főnök lyukas menetjegyeket, mert ő már na gyón elaggott, s képtelen a toronymagas lyukasztást norma teljesítésére. Göncölnél tehát leszavazták, egyöntetűen. Göncöl azonban ennek ellenére — 'vagy talán éppen ezért — mégis megemelte szekerein a viteldíjakat. S hogy a tarifaemelés ne keltsen pánikot, a valamiért valamit elve alapján ruhatisztítógépet, gjízvasalót, gombvarrógépet és Házasságközvetítő automatát is szereltetett a szekereibe. Úgy gondolta, hogy a nyájas utazóközönségnek jól jön majd mindez, ha nagy lesz a tolongás. Hiszen abban vakon bízott, hogy az áremelés után fellendül a személyfuvarozás. A felesége révén a Földről kapta a tippet egy toll forgató, vilamostarifaszakértő pszichológustól, hogy ami drágább, az iránt nagyobb az érdeklődés. Telt-múlt az idő, a szekerek azonban csaknem üresen furikáztak. Már csak a kaszás, a notorikus lógós szállott fel rájuk hébehóba, de sohasem akart fizetni. Göncöl, hogy megelőzze a csődöt, beszüntette a forgalmat. A nem közekedő közlekedési eszközeit a legnépesebb utcasarkokra állította, s most ruhatisztításból, vasalásból, gombvarrásból és házasságközvetítésből tengődik - feleségével együtt. Csakhogy ez sem üzlet már manapság: ha a polgárok nem utaznak rakétásszekéren, akkor nem gyúródik, nem foltosodik a ruhájuk, nem szakad le a gombjuk, nincs tehát szükségük ilyen különleges szolgáltatásokra. A szekerek tulajdonosa koldusbotra jutott. A Fiastyúk és a csirkéi gyalog, vagy, rakétastoppát utazgattak mindaddig, amíg a megtakarított viteldíjakból össze nem kuporgottak egy-egy saját űrrakétára. KOVÁCS GÁSPÁR mint a lótuszvirág, üde, mint a hajnal pírja. Otthon aztán megtartották a menyegzőt. Hét nap, hét éjjel tartott a nagy vigalom. Szén és Lin azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Tivadar bocsánatkérő mosollyal az ajkán elhallgatott. A csend mázsányi súllyal nehezedett a fülledt levegőjű kis szobára. Az álmosság, a fáradtság és a részegség torzzá, kifejezéstelenné tette az arcokat. Percekig nem mozdult senki. Aztán Tivadar felállt, kezét nyújtotta Elemérnek, majd kezelt a többiekkel is. — Most már igazán mennem kell — mondta halkan. Elnézést kérek, ha unalmas voltam. A mesét különben csak Elemérnek szántam, de talán nem baj, ha a többiek is hallották. Hiszen kedves kis mese, nem? Egy-két néma bőlintás volt a válasz. Amikor aztán becsukódott az ajtó Tivadar mögött, kezdetét vette egy pokoli színjáték. Először csak harsányan, hörögve, jajgatva röhögött mindenki. Aztán Istefánka üvöltött fel mennydörgésszerű hangon: — Szép Szerelem ösvénye! Hogy ez mekkora állat, gyerekek! — Valami szüzikét szeretne elvenni, a Kéktőllú madárkát! Hülye! — rikoltotta idétlen hangon Maja. — Akkor az óvódéból kellene nősülnie — mondta csúfondárossá torzuló hangon a kis Somfai. — Szép Szerelem Ösvénye! Szívdöglesztő! — harsogott ismét Istefánka hangja, mintha valahol sziklák dübörögnének alá a hegyoldalon. Csiri bekapcsolta a lemezjátszót, de a felcsendülő muzsika fortisszlmóba csapó hangjait is túlharsogta az ismét kirobbanó fékeveszett hahota. A fülsiketítő zajban nem is értették tisztán Maja szavait, aki dülöngélve állt ki a szoba közepére és miközben legombolta magáról a melltartóját, Istefánkára vigyorogva üvöltötte: — Én vagyok a Kéktollu madárl Tiéd vagyok, derék Istefánka! Vigyél magaddall Istefánka felnyalábolta a részeg lányt, becipelte őt a hálószobába. Laci Beát fogta kézen és vonszolta maga után a nagyszobába, valaki Csiribe kapaszkodott és húzta a konyha felé, mire a Somfai savanyúan mondta Merinek: — Nekünk már csak a fürdőszoba jutott. A lemezjátszó szünet nélkül ontotta magából a muzsikát. Elemér egyedül maradt a kisszobában. Már nem volt részeg. Lassú léptekkel az ablakhoz ment, félrehúzta a függönyt. Bámult ki az éjszakába. Hízott csillagokként villogtak a város fényei. — Szegény Tivadar. Szegény hülye — motyogta maga elé. Megnősül, ha majd megtalálja a Szép Szerelem ösvényét... Hangosan felnevetett. — Azt ugyan, keresheted. Talán már a mesében sincs... A látóhatár peremén félénk, ezüstös csík jelent meg. Kopogtatott a hajnal. A lemezjátszó azonban egyre csak bömbölt. A lenti lakó sem alhatott. Hisztérikusan zörgetett ismét a portvissal: — Hé! Szánjanak már magukba végre! Ne kaszinózzanak egész éjszaka, a* kutyaúristenét!
