A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-23 / 30. szám
Én mindenkiben csalódtam Copynqht iQh 7 by Zeneműkiadó Vdllalal, Budapest Maria Kubišova J. Vlach felvétele Kubai lányok m DBA 4 to í „Semmiféle szociális forradalom nem vezet el a szocializmushoz és semmiféle társadalom sem Jut el a kommunizmusba műszaki forradalom nélküli“ — jelentette ki Fidel Castro 1966. december 18-án a Mezőgazdasági Technikum első 425 növendéke előtt tartott beszédében. Kuba különleges körülményeinél fogva — a szigetország rendelkezik egyrészt a világ egyik legtermékenyebb termőföldjével, másrészt az Egyesült Államok részéről tervezett intervenció állandó veszélyének árnyékában kénytelen biztosítani a lakosság élelmét — az első szocialista ország, amely a mezőgazdaság fejlesztését tűzte ki elsőrendű építő feladatául. „Ez nem Jelenti az ipar alábecsülését“ — hangsúlyozta Cast; ro említett beszédében. — De ezekben az években az Iparosításnak is a mezőgazdaságot kell szolgálnia.“ És két héttel később, a forradalom 8. évfordulójának ünnepségein nyilvánosságra hozta azokat a sikereket, amelyeket Latín-Amerika szabad országa e téren a többi szocialista ország segítségével elért. A múlt áldatlan öröksége Monokulturális jellegű mezőgazdaság, csaknem kizárólag a cukornádtermelésre beállítva, csak levágásra alkalmas, degenerált marhaállomány, föld nélküli mezőgazdasági munkások félmilliós hadserege, amely az év néhány hónapjában tartományról tartományra Járt a „zafra“ (cukornádaratásl munka) után, nyomorúságos bérért, némi tejen tengődve (húshoz csak nagy ünnepek alkalmából vagy akkor Jutott, ha a nagybirtokosnak elhullottak az állatai) — ez volt a kubai paraszt sorsa az 1959-es forradalom előtt. Ezért hajtottak végre mindjárt a forradalmi hatalom megszilárdulása után földbirtokreformot: a nagybirtokokat felosztották vagy a föld nélküli mezőgazdasági munkások és a kisparasztok között, vagy állami gazdaságokká szervezték. Fidel Castróval a Sierra Maestrában „Hány gyereked van?“ „Tíz." „Hány gyereked van?“ „Tizenkettő.“ „Hány gyereked van?“ „Három.“ ,,Hát téged ez már kevésbé érint." — Fidel Castro farakáson áll egy hatalmas tábortűz mellett a Sierra Maestrában levő Minas del Buvecito falucskában és a hegyilakókkal beszélget. Sokakat közülük személyesen ismer, mert itt, Oriente tartomány szívében kezdődött a „szakállas“ partizánok forradalmi mozgalma, innen indultak el nyugat felé. A Sierra hegyifalvaiban nem voltak iskolák, nem voltak orvosok, de még templomok sem. — És akkor — 1961 márciusában — hatalmas népgyűlést tartottak itt. FIdel — ahogy a miniszterelnököt mindenki hívja — ujjával mutogat a tömegre és a gyerekek száma iránt édeklődik. Kiderül, hogy a hegyílakók többsége igen népes családdal rendelkezik, ami a forradalom utáni első népszámlálás alkalmával is megmutatkozott, amikor a Sierra Maestrában' kétszer annyi embert számláltak össze, mint a Batista-rendszer idején. A kérdezősködés közepette Castro könyökével megböki a mellette álló cowboy-kalapos, köpcös emberkét. Ez pár pillanatig keresgél a kézitáskájában, aztán átnyújt valami lajstromot a főnökének. A rövidlátó FIdel felteszi a szemüvegét, belepillant a jegyzékbe és mindjárt vissza is adja. Közben rámordul a kísérőjére: „Ez nem az.“ A nagykalapú megint kotorászni kezd a papirosok között, aztán odanyújt egy újságkivágást. Castro csak néhány adatot idéz belőle. Ebből kiderül, hogy a hegyvidéki feltételek között áz ottani lakosság ás a forradalmi hatóságok számára is előnyösebbek az állami gazdaságok, mint a kisebb szövetkezetek, ahol a családok létszámában beálló változások problémákat okoznak. Nem beszélve arról, hogy az állami gazdaságot Jobban lehet irányítani, anyaggal ellátni és bekapcsolni a nemzetgazdaságba, mint a kis, felaprózott ko-4
