A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-11-05 / 45. szám
„A hadosztályparancsnok meg a hadosztálytörzs ott feküdt három oersztánytra Zamosztyétöl a letarolt mezön. A sereg éfszakal támadásra készült a város ellen. A hadseregparancsnok megkövetelte, hogy az éjszakát már Zamosztyéban töltsük, és a hadosztályparancsnok várta a győzelmi jelentést. Esett az eső. Az elöntött földön szél és sötétség szálldogált. A csillagokat kioltotta a felduzzadt fellegek tintája. Az elcsigázott lovak sóhajtozva váltogatták a lábuk a sötétben. Nem volt mivel éltetni őket. A lovamat a bokámhoz kötöttem, betekertem magam az esőköpenyembe, és lefeküdtem egy vízzel telt gödörbe. A szétázott föld a strhantok megnyugtató ölelését tárta felém. A ló megfeszítette a kötőféket, és lábamnál fogva tovavonszolt. Valahol egy maroknyi füvet talált, azt kezdte csipegetni. Ekkor elaludtam, s álmomban szénával teli fészert láttam. A fészer felett, aranyos porban búgott a cséplés. Búzakévék repdestek az ég felé, a júliusi nap estébe hajolt, az alkonyat serpenyője a falu fölé borult. Beolvadtam néma nyoszolyámba, s a tarkóm alatt levő széna slmogatása szinte eszem vette ..." író Irta a fenti részletet, Iszaak Babel, a kiváló szovjet novellista Lovashadsereg című sorozata egyik elbeszéléséből való. Azért került Írásom elejére, mert ezekkel a sorokkal régi harcok és szenvedések árnyalt idézem a Jelen valósága érdekében, és mert Hubert Lajos volt vöröskatona, akiről szó lesz a továbbiakban, is hasonló történeteket mesél a rég volt fiatal életéből. Bár igaz, 'hogy az ö elbeszélése kevésbé gördülékeny — küzdenie kell a felejtés és emlékezés tűnő — viliózó fényeivel —, a stílusa is egyszerű tényközlő paraszti beszéd, híjén a költői képeknek és hasonlatoknak, de nem kevősj bé drámai. — 1915 májusában az orosz harctéren fogságbe estem. Egy báróhoz kerültem kocsisnak, aki versenylovakat tartott, de innen berukikoltattak a forradalom kezdetén és egy fehér ezredes vett magához ugyancsak kocsisnak. Az ezredes Krasznojarszkban lakott a feleségével, s amikor a vörösök megközelítették a várost, befogatott, bundájába burkolózott, hintóba ült s elbúcsúzva a feleségétől megszökött a Vörös Hadsereg elől. Hogy majd ha visszahúzódnak a vörösök, vagy erősítés érkezik, ő is visszatér. Csakihát későn lépett meg az ezredesem, mert nemsokára lovasok eredtek a nyomunkba és a fejünk felett golyók fütyültek. Behúztam a nyakam, úgy űztem a lovakat, veszett vágta volt, de a lovasok beértek és elénk kanyarodtak. S hogy ráclgálják le az ezredest az ülésről, az csak kibukik a bundából, halott volt az Istenadta, egy szó nélkül halt meg, eltalálta valamelyik utánunk küldött golyó. Az üldözők meg nekem 63tek, még baj lesz a végén, gondolom és mondom nekik: elvtársak, hadifogoly vagyok, azt kell tennem, amit parancsolnak, nem kocslkáz tattam én jószántomból az ezredes urat... I Erre fegyvert adtak, Így lettem vöröskatona. A forradalom katonája. A Forradalomról, melyről szó van, sokat beszélünk ez éven, de kegyetlen és egyben új embert szülő valóságát minliha legendává színezte volna az elmúlt fél évszázad. Mi volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom? Peszeki Ilonka, a Hubert Lajos 10 éves dédunokája azt felelte a kérdésre: Igen, akkor harcoltak a szabadságért! És tudod, hol és hogyan harcolt öregapa a szabadságért? Azt nem tudom. Nem szokott mesélni róla? Ezt már úgy mondja, kissé mosolyogva, komolykodva, mintha a maga számára is feleletet keresne a kérdésre: Gyakran látogatok öregapához, de neki már nincs kedve mesélni, mert beteg ... Hubert Lajos 1889-ben született és családos ember már, amikor huszonöt éves korában az első világháború orosz frontjára kerül. Az oroszkai cukorgyár parádés kocsisa volt, s a hadseregben őrmester. Ma 78 éves, markáns arcélű, szikár öregember, orcája bal felén, a szója mellett, az ezüstös borosta alatt alig észrevehető sebhely búvik meg. Fiatal korában kemény emben lóhátét', parádés kocsisnak lenni szolgálatot, s egyben rangot jelentett abban az Időben. Bizonyára ismerte az engedelmesség, de egy kicsit a parancsolás és az emberi önérzet biztonságát Is, hiszen őrmester volt. Tudott alkalmazkodni, de nem volt szolgalélek. Szabadságra született erős férfi volt, s a nagy vihar, melyről John Reed angol író azt irta, hogy „megrengette a világot“, őt is úgy sodorta idestova Nagy Oroszországon, mint egy falevelet. A dédunokája, Peszeki Ilonka úgy tudja, hogy a Forradalomban a szabadságért harcoltak az emberek. Hát a hontfűzesgyarmati születésű Hubert Lajos, az oroszkai cukorgyár parádéskocsisa hogyan harcolt a szabadságért? Visszakerült 5 — már mint vötöskatona — Krasznojarszkba, még az ezredesné asszonyhoz is elkerült. Hívta Is őt az immár megözvegyült ezredesné, hogy maradjon ott, jó dolga lesz nála, de hát hogyan maradhatott volna, amikor Itthon, a Garam mentén család várta, feleség és gyerekek, és talán a cséplőgép zúgását is hallotta, meg repülő kévéket látott álmában, mint a Babel novella vöröskatonája. Aztán veszélyes Is lett volna a maradás, mert a város újra fehérek kezére került és elég volt ujjal mutatni valakire: ez már a vörösökkel is voltl, s az illető könnyen golyót kapott, vagy valami fán lógva lengette meg merev, kihűlt lábát a metsző szibériai szél. Kegyetlen világ volt, mintha vajúdott volna a föld, hogy iszonyú kínok és görcsök között szülje meg egy új élet lehetőségét, egy másfajta emberség erkölcsét; Hubert Lajoi K. Bachen felvételei az emberiség jövője vajúdott akkor a halódó cári Oroszországban. S Így lett a Hutjert Lajos szabadságvágya része az orosz munkás és muzsik szabadságvágyának; a garammentl táj viszontlátásának vágya, a büszke léptű parádéslovak, a palóc nyár verőfénye Így lett cél és eszmény, melyért harcolni kell a Vörös Hadsereg oldalán. Nem volt választás, a férfiembernek szint kellett vallania, s az érkező hatalmasságot vagy úgy fogadta: goszpogyln, vagy így köszöntötte: elvtárs... Hubert Lajos, a falu és a föld embere, a szabadság embere az elvtárs megszólítást választotta: egy vörös nyomozó lovasoszíag tagja lett. Acserszk, Krasznojarszk környékén fésülték át az erdőket, s akkor történt, hogy fáradt golyó akadt meg az arcában, kiütötte néhány fogát é3 Így felcser és segítő kéz hiányában hosszú ideig tejen élt. Vagy amikor néhány társával együtt ezer fogoly tisztet kisért egy szerelvényen Szibériából Moszkvába, aztán a cseh légionáristákkal való csetepaték, a volgal monitorok ágyútüze; szélűzte falevél volt Hubert Lajos éveikig, de nem magatehetetlen és akarattalan falevél, hanem olyan, amelyben belső erők feszülnek; egyike volt annak a sokezer magyar vöröskatonának, akik az élethalálharcot vivő szovjethatalom erős támaszai voltak. Ű, régen volt mindez, fél évszázada már, s a fáradó emlékezet tűnő epizódokat vet felszínre csupán a Forradalom érc-kemény valóságéból, apró történeteket, erőtlen szavakat, melyeket a kis Peszeki Ilonka elhallgatna talán, de nem 30kat mondanának neki. Hogy Charkovban Rákosi agitálta őket, maradjanak még, segítsenek egészen rendet teremteni, de ők már Moszkva felé indultak, nyugat felé, hazafelé, mert vár a család, a munka, a palóc nyár és a szabadság terén otthon is' lesz tennivaló. Kun Bélával is Moszkvában találkozott, eligazította őket, hogyan Juthatnak haza. Ki az a Kun Béla, kérdezné talán Peszeki Ilonka, aki gyerek még és bár tudja, hogy a Forradalomban a szabadságért harcoltak, de a saját bevallása szerint meséket szeret olvasni a legjobban, meg nagyon szereti a táncdalokat, talán maga is táncdalénekes lesz egyszer, ha sikerül. Igen, a táncdalok, azok a mindene, elég egyszer meghallani a rádióban, aztán megszerzi hozzá valahol a szöveget és már énekeli. Aztán ha egy ilyen beszélgetésre sor kerülne a Forradalomról öregapa és a dédunokája között, Ilonka sóik mindent tudna még kérdezni, amivel csak zavarba ejtené öregapát, mert az nem tudná neki megmagyarázni, hogy milyen olcsó portéka az emberi élet, azt meg talán nem is akarná elbeszélni neki, hogy milyen furcsán bugyborékoló hangok törnek elő egy átvágott torokból, melyet éles kozák saablyával metszettek ót. Nem, erről bizonyára nem beszélne öregapa Ilonkának, még annak tudatában sem, hogy soha nem tudja meg a maga meztelen valóságában, ml volt a Forradalom; hadd tudjon már ő csak annyit róla, hogy ott a szabadságukért harcoltak az emberek. DUBA GYULA 'S hét 20
