A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-22 / 43. szám
Győri Dezső Négyesfogat Derűs emlék üt át a korai halála óta el nem csituló gyászomon. Híressé vált szlovákiai előadó-kőrútjának most múlt negyven esztendeje. Azon az útján történt. Mikor híre jött, hogy főiskolások meghívására a nyugatszlovákiai városok után modern Julianus barátként ellátogat Janka megyéjébe is, a Rimavölgyi sajtóban nem közönséges Ady-vita zajlott. Beszállt a gyorsan elfajuló vitába a rimaszombati református püspöki udvar, sőt maga a volt főispán Is. Tettleges fenyegetésekig, becsületsértési perekig csaptak össze a szenvedélyek. A Móricz-estet bojkott fenyegette. — Destruktív, dekadens, kommunistabarát, zsidóbérenc! — rivallták a gyepesfejűek az Ady — Móricz — Szabó Dezső triászra. — Jó magyar ember nem vesz jegyet az estre! A „Gömőr“ szerkesztősége, néhány íróújságíró és haladó egyetemista összefogtunk: — Itt a megye tiszteletbeli táblabíróvá választotta a huszonhárom éves Petőfit! Ez a város adta Ferenczy Istvánt, Tompa Mihályt, Blaha Lujzát! — dugtuk össze a fejünket. — Minden áron meg kell akadályoznunk a bojkottot. Nem tűrhetünk ilyen szégyent, ilyen kultúrbotrányt! A reakciós dzsentri urak ellenpropagandája persze nem maradt hatástalan: a gyüker-polgárság elbizonytalanodott, nem keltek a jegyek, a csőd elkerülhetetlennek látszott. — Itt csak huszárvágás segít! A saját fegyvereikkel verjük meg a megyei urakat. Olyan látványos „úri“ fogadtatást rendezünk a nagy magyar írónak, mint egy főhercegnek vagy fejedelemnek! Akkor majd észbekap a publikum! Móricznak és Simonyi Máriának persze minderről fogalma sem volt. Mi diktum-faktum nekiláttunk. És megszületett a határozat: Hármas fogadtatást! — Egy rendezőbizottsági tag eléjük megy Losoncra kísérőnek és üdvözli őket a vonatban a megye határán. (Ez lettem én.) A szárnyvonal átszálló állomásán háromtagú üdvözlő deputáció várja őket kiscsokorral.“ Rimaszombatban az állomáson lesz a nagy fogadtatás, nagy csokorral és az egyetemisták szónokával. Aztán négy fehér ló vontatta felvirágzott négyesfogaton ünnepi díszbevonulás a Főtérre, az egykori Három Rózsa szállodáig. Egy szó mint száz: akár egy kis kultúrköztársaság fogadjuk a szuverént! Igaz ám, de itt a bökkenő: honnan kerítsünk négy fehér lovat? A begerjesztett diákok ezen is segítettek. Kerítettek. Három vidéki birtokosnál felkutattak négy többé-kevésbé fehér lovat. S kölcsönkérték őket. Ezekkel ütöttük a legkövérebb legyet: a lovakat amúgyis össze kel-A Háború és béke megfilmesítése befejeződött. A Tolsztoj-mű filmváltozatának negyedik részét, a Nagy Oktőberi Szocialista Forradalom évfordulójának napján mutatják be Moszkvában. A rendező, Szergej Bondarcsuk elmondotta, hogy a harmadik és negyedik részt hamarosan bemutatják Japánban és Franciaországban. Lengyelországban, Csehszlovákiában, Svédországban, Finnországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban és Latin-Amerika országaiban most kerül sor a bemutató előadásokra. Az angol belügyminisztériumban könyvtárat rendeztek be pornográf és egyéb, erkölcsöt sértő müvekből, arra a célra, bogy a miniszter az alsóházi vitákban meg tudja indokolni egyegy mü betiltását. A könyvtárat az alsóház tagjai nem vehetik igénybe. lett szoktatni. Négyes kocsis sem akadt. Nosza, gyakorolni! Az egyik ló különösen makrancos volt. Felvonulás hát naponta az állomásról a szállodáig. Ki-be, ki-be! A négyesfogat próbái megmozgatták a lokálpatriotizmust: a város Ideadta régi hintóját, s végül magyar nemzetiségű polgármester is vállalta, hogy a város nevében üdvözli a művész vendégeket. A felhajtás, az „úri“ látványosság és hűhó megtette a magáét. Estére minden jegy elkelt. Sokan már nem is kaptak. A többit megtette Móricz és Simonyi Mária. Móricz az írók műhelytitkairól és az európai irodalomról beszélt, majd egy derűs paraszt-novelláját olvasta fel, frenetikus sikerrel. Meghódította a várost. — Az estet meg kell ismételni! Másnap szabadnapos volt. — Hogyan lehetne megköszönni Móricznak, hogy a második estére azt is vállalta, hogy kiáll, és beleszól a fortyogó Ady-vitába egy drámai, mélyenszántő, személyes vallomással nagy íróbarátjáról? Hogyan lehetne még emlékezetesebbé tenni neki s magának a városnak is ezt a látogatást? Megint összedugtuk a fejünket. — Ez a város csak Petőfinek és a város szülöttének, Blaha Lujzának adott fáklyászenét! Móricz lesz a harmadik! De megint volt egy bökkenő. A városban nem volt egyetlen fáklya sem. Gyorsan! Ki ért itt a fáklyacsináláshoz? Ki vállalja estig száz fáklya elkészítését? De olyant, hogy égjen is, kézben tartani is lehessen? Uccu! Lótás-futás, recept-keresés, tanácskérés, kapkodás. Végül is egy újságíró, egy festőművész és egy ezermester-fotográfus segítségével elvállalta egy öreg szappanfőző majszter. A diákság tülekedett a hevenyészett fák lyákért, amelyek csöpögtek, prüszköltek, füstöltek, de azért mégis szép vörös lánggal égtek. A vitadöntő, megrázó Ady-előadás tomboló sikere, majd a bankett utón az Olvasókör öreg orvosokból, ügyvédekből és nyugdíjasokból álló házizenekara húzta a Rákó czi-induiót, amikor Móriczék a diákok fáklyás sorfala közt elindultak. Móricz csodálkozva, meghatva lépegetett a fáklyák sorfalában. Éljenezve, kíváncsian vártuk, mit fele! a fiatalság szónokának beszédére. Könnyekkel a szemében fordult a diákság felé: — Legyetek fiúk, kultúrmagyarok! És egy évre rá „A Mi Lapunk“ diáklapnak eredeti írást küldött, hírt kapván a későbbi sarlósok, falukutató vándorútjairól: a nevezetes „Gyalogolni jó“ című kis remekét, amely azóta egyik gyűjteményes kötetének is címe lett. Mickey Rooney amerikai filmszínészt nemrég kórházba szállították, Mint sajtótitkára kii zölte, Rooney „idegeit megviselte a kimerítő munka“. Guy Mardel francia szerző A boldogság dala című sanzonja nyerte el az első díjat a IX. föld közi-tengeri dalfesztiválon. A dalt Nancy Hol loway amerikai néger énekesnő adta elő. Lumumba sorsát ábrázoló drámát mutattak be a velencei Teatro la Feniceben. Az Egy évad Kongóban írója a néger Aímé Cesaire. A nagy sikerű darabban Hammarskjöldöt, Mobutut és Csoinbét is megelevenítik. á«ré? Asszonyom, megesik néha, hogy társaságba hívnak. Többízben Ön mellé ültettek az asztalnál, ön fiatal, csinos, a toalettjei csodáiatraméltőak, az ékszerei pedig becsületére válnak az urának. Rendkívül finom keze hasonlíthatatlan ragyogást ad az ezüstnek és a kristálynak. El voltam bűvölve. Első találkozásunkkor — még csak a lazacnál tartottunk — Ön kertelés nélkül kijelentette: — Még semmit sem olvastam magától. Kitűnő! Van érzékem a plátói kapcsolatok iránt. Azt mondtam magamban: — „íme, egy szép barátság van születőben.“ — S folytattam a lazacot és a reménykedést. Alig jelent meg az asztalon a homár, Ön ígér retes mosollyal odavetette: — Most azonban meg fogom venni a könyveit. Forró köszönetét rebegtem. Boldoggá tett, hogy néhány villadöfés alatt sikerült felkeltenem érdeklődését. De Ön így folytatta: — És mondja, hogy támadnak az ötletei? A homár remek volt. Egészen friss: a ház úrnője egy miniszter felesége. Nos, mihelyt Ön ezt a kérdést Intézte hozzám, asszonyom, a homár egyszerre romlani kezdett a tányéromon. Szemlátomást! Nem, ezt nem lett volna szabad megtennie egy miniszter feleségével. Mégis nagyobb baj nélkül elevickéltem az ebéd végére. Azt azonban sehogysem tudtam Önnek megmondani, hogyan tárnádnak az ötleteim: ezt magam sem tudom. Másnap közös barátnőnktől, Didi hercegnőtől értesültem, hogy ön „igen kiábrándítónak“ talált engem. Egy hét múlva véletlenül megint Önbe botlottam. Mivel a protokoll a szokásos protokoll, s az Ön férje megszokott tisztét látta el — valahogy úgy fordult a dolog, hogy én megint Ön mellé kerültem az asztalnál. Hát jó, állok elébe. Bátorság! ön rögtön támadásba kezdett: — Mondja, maga mindig ilyen rosszkedvű? Olyan levertnek látszik! Gondjai vannak? Mindig: két találkozás után ezt a kifejezést kissé túlzottnak véltem. Nézetem szerint az effajta mindigek nem olyan természetűek, hogy bárkit is bizalmas vallomásokra késztessenek báránysült előtt. Meglehetősen homályos, bizonytalan választ mormogtam. Szükségesnek tartom tehát, hogy az alábbiakban klmagyarázzam magam, mert más nagyvilági hölgyek is szememre vetették már, hogy buta arcokat vágok. Hát igen, ilyen a képem, nem tehetek róla. Az arc semmit sem mond —■ arc csupán. Velemszületett. A puszta külső sohasem tükrözi vissza az ember igazi lényegét. Elvégre senki sem láthatja Franciaországot De Gaulle tábornok arcán sem De Gaulle tábornokot Georges Pompidou űrén. Az embernek soha sincs olyan arca, amilyet megérdemel. Asszonyom, ha olyannak látna engem, amilyen vagyok, elámulna: tisztára Rudolf Valentino vagyok, csak az én külsőmben több a szellem, furcsább — mintha Michelangelo újraformálta volna Valentinót. Asszonyom, Önnek fogalma sincs róla, milyen az én arcom a valóságban: ha tudná, térdre borulna, asszonyom, térdre! Olyan szép ez az arc, asszonyom, olyan szép! Bocsássa meg, ha most egy könnyet ejtek. Ám az is igaz, hogy — mint ön megjegyezte — néha olyan képet vágok, mintha a fogam fájna. Hát igen, kísértetek látogatnak. Ez érthető: egy-egy regényemben tíz, húsz, ötven alak szerepel. Mind tőlem függ. Gyötörnek a problémáikkal, a nehézségeikkel, a követeléseikkel. Bele kell bújnom egy fiatal lány bőrébe, aki épp most erőszakoltatta meg magát, méghozzá általam! Ezer bonyolult helyzettel vívódom, mindből kiutat kell találnom ezer konfliktus zaklat, megoldásra váró ellentmon-Rőviden
