A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-09 / 28. szám

— Nem. — Akkor meg minek hozta el az imaköny­vet?- Édesanyám betette a csomagba, és elhoz­tam —. io asszony az anyukája? — Nem rossz. Kis szünet után így szólt. —■ Sakkozunk egyet? ... Vagy nincs kedve? — Ez parancs? — Ugyan! — nevette el magát. — Játsszunk? — látszhatunk... Nadrágot húztam, ingbe bújtam és odaül­tem az asztalhoz, szemben a -lánnyal a fehér indul, igaz? — tessék Mondja meg őszintén miért nem nem ki a városba? . Nincs pénze? — Mért ne volna . Ott van a fiókban . . . A lány oelekkukantott a fiókba és csodálkoz­va felkiáltott — Jé. mennyi pénz! Több mint negyven pengő1 Hói vette? Otthonról hozta? — Igen — lódítottam szemrebbenés nélkül. — Az más Sakk! Klvédtem. — Sok földjük van? — Nincs, csak öt hold. — Az szép — Igen, szép: üt hold nyomorúság, öl mázsa keserűség Nagyon szép! Kissé megnyílt a szája: nyilván érdekesnek találta, amit a földről mondtam. — Azért jött hozzánk? — Ügy is lehet mondani. Nagyot hallgattunk. Közben én adtam sak­kot és rágyújtottam. — Sokat elszív? — Mikor mennyit... Ha mérges vagyok, vagy fáj a szívem, akkor bizony elég sokat. — Miért szokott fájni a szíve? Talán valaki után,, akit a faluban hagyott? Nem válaszoltam, csak a fejemet ingattam. — Mondjon már valamit! — nógatott sokára. — Mire kíváncsi? — Mindenre: a falujára, magára... Annyi érdekeset hallottam már magáról ... — Talán bizony a kormos verebek csiripel­nek rólam? — Anyuék .. . Nem hiszi?-r- Szidnak, mint a bokrot, ugye? — Ellenkezőleg. Nem mondom, ezzel bogarat ültetett a fü­lembe a kis csacska, de jól is esett hallani. Különben- jó volt, hogy ott ült előttem és lát­hattam, jó volt hallani a hangját. — Azt mondta apu anyunak, hogy maga nagyon ügyes, hogy az isten is a pult mögé teremtette, ha nem szó) is, ugrik, még a gondolatát is kitalálja. Még azt is mondta, hogy átkozottul jóképű. Itt jelentőségteljesen össze­néztek anyuval. Mit gondol, miért? — Nem tudom... Na, még egy húzás, és mattot, kapok, jobb is. Ha jön az anyukája és itt találja nálam, baj lesz. — Azt hiszi, anyukám haragszik magára? Téved. Ugye hogy szokott énekelni a pincében, mikor a fát hasogatja? — Igen, szoktam. — Én is hallottam. Azt énekelte: „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok...“ Azt mondta anyuka, hogy ennek a fiúnak csalogány ül a torkában. Mióta nálunk van, annyi érdekes­ség történik! ... Ugye mostanában maga szok­ta elkészíteni anyunak a fürdővizet? — Én. — Azt mondta anyu, hogy szinte újjászüle­tett abban a vízben. Ehhez mit szól? Még min­dig fél anyutól? — Nem félek én az ördögtől sem! — Akkor meg miért akar engem innen min­den áron kituszkolni? Mert ki akar, látom! — Értse meg, kicsi bogárka! ... Mintha felragyogott volna a szeme. — Nézze, kisasszony, nem származhat ebből semmi jó, ha anyukája itt találja mellettem. Azzal a „jóképűséggel“ arra céloztak, hogy az veszélyt jelent. — Milyen veszély származhat abból, ha va­laki jóképű? — Hát nem érti? ... Kerekre nyílt a szeme. — Esetleg, esetleg, hogy szerelmes lehetek magába? — Mondjuk. Harsányan felkacagott. — Beképzelt majom! — mondta fogát villog­tatva. Megsértődtem. Talán csak tetettem magam. — Azonnal menjen ki a szobámból! Külön­ben... 1 — Különben? Hirtelen fékezhetetlen jókedve támadt a lánynak: kacagott, kacagott, és ördögi lángocs­kák lobogtak a szemében. Egészen odavolt a gyönyörűségtől, csak úgy ragyogott az arca — Beképzelt majom, majoml — ismételgette újra. játékos csipkelődéssel mondta mégis fájt egy kicsit. Sarkonfoidúlt és kiment a szó bából. Az apót nyitva hagvta maga után. Kis Idő múlva azonban visszatért. — Itt felejtettem a táskámat — mondta ked vesen, mintha mi sem történi volna. — Nem nézett bele? . Nincs benne semmi érdekes, zsebkendő tökör. pénztárca Befejezzük a játszmát? . Haragszik? Úgy tettem, mintha észre sem venném. Ki­mentem a fürdőszobába, megmosdottam, fel­öltöztem és útra készen álltam. — Tényleg haragszik? Ilyen puffancs fiú maga? Ha nekem azt mondaná valaki, hogy majom, hát aztán! Mondja! .. Hová készül?... A városba? Magával mehetek? — Mit kezdene a városban egy majommal, egy falusi paraszttal? — Él) azt nem mondtam, hogy paraszt! — De gondolhatta. — Nem is gondoltam. Magamhoz vettem a pénzt és indultam. A lány elibém állt. Úgy ragyogott a szeme, mint a gyémánt — Tudok a közelben egy jó kis cukrászdát. Fizet egy fagylaltot? — Akát kettőt is! Vakítóan sütött a nap, nagy volt a városban a hőség. — Legjobb ilyenkor a strandon. Volt már a strandon? — Nem. — Majd egyszer elmegyünk, jó? — Elmehetünk. — Van fürdőnadrágja? — Nincs. — Nincs? — Úszni sem tud? — Tudok. — Folyó mellett nevelkedtem. — Miben szokott fürdeni? — Meztelen. Zavarba jötl a kicsi. — A lányok is? — kérdezte sokára. — Ki hogyan. Este leginkább úgy fürdik mindenki. — Este szoktak fürdeni? — Nappal dolgozunk, este meg fürdünk. Ak­kor a víz Is langyosabb, mint nappal. — Érdekes — mondta csodálkozva. — Majd én választok magának fürdőnadrágot. Holnap vagy holnapután, jó az ízlésem... Beültünk a cukrászdába, fagylaltot rendel­tem. — Anyunak nem tetszik, hogy a Gizi nagy­sága mindig zárás után viteti haza magával az árul, s csak egy óra múlva tér vissza, holott tíz perc alatt is megjárhatná az utat... ? — A Gizi nagysága? — Igen, az az idős, szőke dajna... Anyu hívja dajnának. Biztosan valami csúnyát je­lent. Mit csinál nála olyan sokáig? — Semmit. — Egy óráig? — Akkor is kihallgattam anyu­éket, amikor erről beszéltek. Azt beszélték, hogy biztosan rászedi magát valamire, talán meg is fizet érte... jé, nem tőle kapta azt a sok pénzt? — Fontos ezt tudnia? — Szervusz, Ágika! — Tudod milyen nagyszerű dolog ez? —- Valóbao nagyszerű, de a pertut puszival szokták megpecsételni. — Akarod? — Majd máskor, majd ha nem lát senki... — Gyere, menjünk, állt fel hirtelen. — Ké­zenfogva akarok veled sétálni az utcán! Most már lehet, tgaz? Hiszen tegezzük egymást. Sokat mászkáltunk a pesti utcákon. Elmen­tünk a Duna partra is. Alkonyodott már. Ki­­gyúltak a fények. Néztük a vizet, a kivilágított hajókat. — A pecsétről már megfeledkeztél? — kér­dezte váratlanul, de nem nézett rám. Tovább már nem bírtam magas>on uralkod­ni. Éreztem, hogy ezt a pillanatot nem enged­hetem ki a kezemből, mert úgy elszállhat, hogy soha többé vissza nem tér. Átfogtam, magam­hoz vontam és szájon csókoltam. Tán ezerszer is.... Mind erősebben szorította karja a nya­kamat. Annyira vert már a szíve, hogy majd szétrúgta a blúz elejét. Megremegett, mintha áramütés érte volna. Én meg, fi» hiszitek, ha nem, — úgy éreztem, hogy megmozdult alat­tam a föld, is mintha lángolt volna körülöt­tünk a levegő... ' Aztán hazamentünk. Külön, Külön, hogy ott­hon ne tudják meg, még csak ne is sejtsék, hogy együtt töltöttük a délutánt. Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Újra meg újra átéltem a kisányal töltött délután minden apró részletét. Addig nagyon egyedül éreztem magam Pésten, de azon az éjszakán az a kis ablaktalan szoba megtelt színekkel. Illat­tal, muzsikával . .. Egyszer csak halkan nyílt az ajtó. Hallottam a selymes ruhasuhogást. Alvást színleltem, ma­gam sem tudom, miért. — Alszol? — kérdezte súgva, fölémhajolva a lány Nem válaszoltam. Ereztem az illatát, hal­lottam a szíve dobogását, de nem nyitottam fel a szemem. ePdig ezer karral kaptam volna utána, ezer csókkal borítottam volna be. Az­tán puha, nedves száj érintette meg az arco­mat. Csupán leheletszerűen, mégis égett a he­lye Végül csendesen elment . A nagyságos asszony egyre kedvesebb volt hozzám. Többször magával vitt egyegy na­gyobb bevásárlásra. Sokai oeszéltetett. Csak úgy rengett rajta a hús. Budára is elvitt egy­szer a nénikéjéhez. Akkor ültünk be egy kis­kocsmába. Bori fizetett. Olyat aem ittam azóta sem. Cigarettát is vett, zsebpénzt is adott. Egy­szer aztán elvitt egy nagy áruházba és tetőtől talpig felöltöztetett. Még nyakkendőt is vásá­rolt. Úgy néztem ki, mint egy új huszas. Nem tudtam mire vélni a jószívűségét. Közben ész­revettem, hogy a főnököm nagyon elhidegült. Mint a jégcsap. Szúrt a szeme . .. úgy éreztem, meggyűlölt. Egyik éjjel isméi bejött hozzám a lány Vala­hogy mindig vártam, egyben féltem is. Akkor bejött, de csak akkor, többször nem. Hozta a fürdónadrágot. Sötétkéket, fehér övvel — örül­tem az ajándéknak, mert azt mondta, ajándék­ba hozta. Megbeszéltük, hogy szombaton zárás után el­megyünk a strandra. Közös kabint váltottunk és felváltva vetkőztünk. Gyönyörű idő volt. Ragyog, gott a napsugár, szlvárványozott a fröccsenő víz. Csupa vibrálás, sikongás, kacagás és csobo­gás töltötte be az egész strandot. A kislány hófehér fürdőruhajáhan olyan volt, mint egy nagyon szabályos, remekbeszabott márványszobor. Nem győztem betelni a nézésé­vel. A világ legszebb lányát láttam benne. Belevetettük magunkat a vízbe. Csakhamar belevegyültünk a fürdőzük tömegébe. Csupa lubickoló lábtól és kartól hemzsegett a meden­ce vízea. Addig-addig fürödtünk, míg beleva­cogott a fogunk. L-olytatJuk Kosík József rajza

Next

/
Oldalképek
Tartalom