A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-09 / 28. szám
Könyvterjesztés és irodalom Szeretem a könyveket ——----—---------------*---------------------------------Érdeklődéssel olvasok minden hazai írást, már amihez hozzájutok, de mindig keresek benne valamit, ami sajátosan a mienk, ami a mi örömünket, bánatunkat, szenvedéseinket tükrözi őszintén és igazán. Többnyire csalódottan teszem le a könyvet, ezt sem nekünk írták, ezt sem rólunk írták, idegen a szívünktől. Olykor ügy tetszik, mintha egyikmásik novella fordítás lenne. Áhítozunk egy kis humusz után, hogy jobban megkapaszkodhassunk s áttekinthessük a múltat és jövőt. Néha íel-felcsillan ilyesmi Gyurcsó István, Duba Gyula és Mács József írásaiban, de többet szeretnénk, mélyebbet, igazabbat, magyarabbat. Szeretném, ha olyan írások születnének, mint amilyenek Tamási Áronéi a székelyekről. Mert a csallóközi meg a gömöri magyarnak Is van sajátos arca, lelkisége. íróink többnyire elszintelenedett, nemzetköziséggel telíGondosabb könyvellátást Ha a könyvterjesztés és a könyvkiadás gondjairól van szó, nekem Rajkin kedvenc mondása jut eszembe: „Valami van, de nem az igazi“! Ez a legjellemzőbb viszonyainkra. Míg városon könyvtárak és könyvüzletek elégítik ki az olvasó igényeit, addig falun legfeljebb egy-egy rosszul működő könyvtár áll rendelkezésre kevés könyvvel. S ezeket is többnyire bezárják, azzal az indokolással, hogy nincs, aki elvállalja a könyvtár vezetését. Falun elég mostoha körülmények között folyik a könyvterjesztés. S ennek az az oka, hogy kevés a könyveket népszerűsítő, bemutató, tájékoztató előadás, sokszor a Csemadok által szervezett író olvasó találkozóknak sincs komolyabb sikere. És mért van ez így? Hanyagság, nemtörődömség, a tömegszervezetek érdektelensége miatt? Kétlem, hogy a falusi ember megértené, miért kell egy könyv beszerzéséért annyit fáradoznia. Vajon a hivatásos könyvterjesztők értik? Városon már jobb valamivel a helyzet. De valójában a városi könyvüzletek sem ismerik jól a közönség igényeit. Sokszor látok könyvüzleteink kirakataiban olyan könyvet, amely hónapokig porosodik, nem fogy el, ugyanakkor más kiadványok szinte megdöbbentően csekély péltett önmagukat adják, ezért könyveik felett elsiklik az olvasó tekintete. Inkább vesz egy Móriczot, Mikszáthot vagy Jókait, ha magyar levegőre vágyik. Aztán az erkölcsi felfogása egyik-másik novellának szinte megdöbbent. Nem azért, mert ilyen a korunk, mert ha ilyen is, íróink kötelessége rámutatni a helyes útra, vagy legalábbis vágyat kelteni alakjaiban az erkölcsi tisztaság, a családi élet melege, harmóniája után. így nem lenne írásuk rideg, s nem hagyna fanyar, rossz ízt a szánkban. Nagyon szeretem íróinkat s szeretném, ha minél többet és jobbat kaphatnánk tőlük. S a jó bornak valóban nem kell cégér. Nagy J. Komárom dányszámban jelennek meg. Városi és falusi lakosok szívesen vennék egy KÖNYVTÁJÉKOZTATŰ megjelentetését, amely minden egyes megjelent könyvről tájékoztatná az olvasókat. A versek kedvelői örömmel fogadták a VERSBARÁTOK KORÉ megindulásának hírét. Persze érthetetlen, miért van baj a VBK kiadványaival. A könyvek mindig megkésve kerülnek a tagakhoz. Helyesnek tartanám, ha pedagógusok és nevelők előadásokat tartanának a Versbarátok Köre jelentőségéről. Jó lenne, ha a verskötetekben ott találná az olvasó a szerző arcképét is. Oo menjünk tovább. Miért nem rendezünk üzemeinkben könyvkiállításokat? Sokszor elhangzik, hogy középiskolásainkra várna a kultúra terjesztésének nemes feladata. Sajnos, diákjaink nagy része bejáró, rengeteg időt fordítanak az utazásra. Inkább a tömegszervezeteknek kellene a könyvek terjesztésében és propagálásában szerepet vállalniuk. Szívesen vennék falun, ha a Jednota üzleteiben érdekes, színvonala« könyveket árulnának. És ha a könyvtárakat is feltöltenék új könyvekkel. Varga Imre KéménJ Könyvet oda is, ahol csak vendég a magyarolvaso Ma már rengeteget utaznak az emberek. A szomszédos országok népei egyre gyakrabban keresik fel egymást. Most azonban csak a hazai turistákról szeretnék szólni. Szinte minden évben felkeresik hazánk legszebb városait, elzarándokolnak kulturális emlékeinkhez, szabadságukat közel vagy távol töltik otthonuktól. Magyar könyveket azonban csak elvétve találnak. És nem csak kirándulásról és szabadságtöltésröl van szó, hanem a magyar gyógyfürdőkben eltöltött időről is. S mit lehet tapasztalni? Két-három nap elteltével a beteg a könyvtárat keresi,-és az az első kérdése: „Nincs véletlenül valami jó magyar könyvük?" Elő fordulhat ez híres fürdővárosainkban, Karlovy Varyban, Mariánské I.áznéban vagy Pöstyénben, amely helyeken a cseh vagy a szlovák olvasók válogathatnak és olyan könyvet kölcsönözhetnek ki, amely a legjobban tetszik. Magyar polgártársaink nem tehetik ugyanezt, fürdővárosainkban nincs gondosan összeválogatott magyar könyvtár, így aztán azt gondolhatják rólunk, milyen emberek is lehetnek ezek, ha nem olvasnak. Pedig szívesen olvasnának, hiszen bőségesen lenne rá idejük. És még valami. A csehszlovákiai magyar katonák is hasonló gondokkal küzdenek. Katonaságom dején sok helyen, Jó néhány alakulatnál megfordultam, s a fiúknál csak szórványosan találtam magyar könyveket, azokat is a bőröndjük fenekén, mert már talán nyolcszor is elolvasták. Nem tehetne katonai alakulatainknak magyar könyvtára? Ogy gondolom, hogy a kiadó megoldhatná a felvetett gondokat és problémákat, jelentősen (lövelhetné az egyes kiadványok példányszámát. Boliácsek László, Nagy födémé« A csehszlovákiai magyar irodalomról van szó! Mint ipolysági olvasójuk, különös érdeklődéssel ügyelem a künyvterjosztéssel kapcsolatban kialakult sajtővitát, hiszen az a városunkban élő Sági Tóth Tibor írása alapján indult meg. Minden hozzászólást és észrevételt kíváncsian olvastam el és tulajdonképpen nem is szándékoztam hozzászólni. Most azonban feltűnt neken) valami és erre szeretném felhívni a vitázók figyelmét. Lehetőleg ne térjenek el a vita tárgyától. A cikkírónak igaza van, hogy olvasókat kell nevelni. Ez az iskolák egyik elengedhetetlen kötelessége. De a csehszovákiai magyar irodalom, az itt élő magyar írók és müveik iránti érdeklődést nemcsak az iskolások, a jövő nemzedék körében kell felkelteni. Hanem elsősorban a felnőttek, a dolgozók között, mégpedig a Sági Tóth Tibor és mások által javasolt módon. A mi újságjaink, lapjaink nagyon sokszor a klaszszikus magyar irodalom képviselőitől közölnek írásokat, akiknek műveivel köuyvalakban is megismerkedhetünk. Máskor pedig különféle, egészen idegen, távoli országokban élő, alig hallott nevű írók elbeszé léseit olvashatjuk lapjainkban. A hazai íróink elbeszélései szinte fehér holló-számba mennek. Ezért tehát a lapok útján is meg kellene ismertetni íróinkat az olvasóközönséggel és ha ezek a nevek az újságokból ismertekké válnak, a könyvesboltokban is keresni fogják könyveiket. Most nem olvasók neveléséről van sző, hanem elsősorban a csehszlovákiai magyar irodalom nagyobb propagálásáról, mert csak akkor fogynak el majd az itt élő írók művei, könyvei, ha az olvasók megismerik őket. Csontos Vilmos költő javaslata is nagyon tetszett nekem a könyvhét bevezetéséről, mert az is ezt a célt szolgálná. S Csehszlovákiai magyar íróink nekünk alkotnak, szeretnénk tehát, ha minél több itt élő magyar olvashatná könyveiket. Talán nem tévedek. mikor kijelentem, hogy Sági Tóth Tibor és írótársai műveit szeretettel várja az olvasók tábora, mert mondanivalójuk a mai problémákat öleli fel és a mi íróink a mai szellemben tanítják társadalmunkat. Mert a jó könyvet nem csak megvesszük és elolvassuk, hanem vele egybeforrva magunkévá tesszük tanításait is. Vitázók, ne felejtsük el tehát: a csehszlovákiai magyar irodalomról van szó! Sárfí Éva, Ipolyság A Hét irodalmi melléklete • 28.
