A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-09 / 28. szám
Nancy Holloway Gillota Cinquetti Sandle Shaw Bill Ramsey Igaz ugyan, hogy Bratislava még nem hasonlíthatjuk össze Rio de Janeirőval, San Remóval vagy Sopotyval, a nagy táncdalfesztlválok városaival, de a kialakuló hagyomány alapkövének múlt évi letétele után reméljük, hasonló jó hírnevet szerez, mint Prága a dzsessz-íesztlvál révén. A Pihenés és Kultúra Parkjában gyűltek össze a hazai és külföldi táncdalénekesek legjobbjai. Az autogramvadászok slsera-hada épp úgy ostromolta őket, mint az más híres fesztiválokon szokás. A fesztivál megszervezése az előkészítő- és rendezöblzottság feladata volt. Meg kall mondanunk, hogy titkárságuk példás munkát végzett. Az előzetesen kibocsátott anyagot szinte percnyi pontossággal kezébe kapta az újságíró, sőt négy tájékoztató jellegű sajtóértekezletet Is rendeztek. Jóval a fesztivál kezdete előtt MINDEN JEGY ELKELT. Már maga ez a tény Is azt bizonyította, hogy a bratislaval fesztivált a közönség nagy érdeklődéssel várta. A Carlton és a PKO előtt Idegen rendszámú kocsik parkoltak. Miután elhangzott a végzetes mondat — sajnos, minden jegy elkelti — nem egy érdeklődő bánatosan jegyezte meg: jövőre előrelátóbb leszek. Karsay Sándor, a presse-centrum vezetője, nem egy későn jelentkező újságírót volt kénytelen elutasítani. A város a fesztivál jegyében élt. A neonlámpák póznáin reklámképek, a kirakatokban az Interpretálok fényképei, a Carlton bejáratánál nemzeti zászlók. Minden készen áll, kezdődhet az első est, , A NEMZETI VERSENY selejtezője. A pompásan megtervezett színen helyet foglal K. Vlach nemzeti művész és K. Krautgärtner zenekara, valamint a brnól rádió vonószenekara, felcsendül az „Aranykulcs“ tavalyi győztes számának első akkordja, a mikrofón elé a mindig elegáns, bájos és mosolygó J. Koäfová lép, hogy bekonferálja az első számot... De álljunk meg egy pillanatra. Semmiképpen sem szabad kifelejtenünk a kulisszatitkokat. Délelőtt megérkezett Nancy Holloway, az amerikai származású, Franciaországban élő félnéger énekesnő, aki talpraesett fellépésével valamennyiünket bámulatba ejtett. A sajtóirodában otthonosan mozgott és kiváncsi kérdéseinkre rendkívüli lelkesedéssel és odaadással válaszolt. — Nancy, meséljen valamit magáról, — kérleltem. — 1937-ben születtem Clevelandiban, Ohló államban. — Viccel vagy tévedett? Talán negyvenhétben. — (Nem, jól hallotta. , Elárulom, titokban utána néztem, s valóban. Ez a húszévesnek látszó, kitűnő alakú nő már tizenöt éves korában búcsút mondott vendéglős szüleinek és hét bátyjának, nekivágott a világnak. Mint táncosnő kezdte, beutazta egész Amerikát, véletlenül vetődött Európába, és Franciaországban telepedett le. Csillaga egyre felfelé ível, de Nancy meg van győződve arról, hogy még sokkal nagyobb karriert fog befutni. >A fesztivál első estjének második felében szlovákul konferálja be a saját számait. De nemcsak bemond, hanem mond Is, sokat, kedélyesen, néhány nyelvbotlással, de rendkívüli hájjal. — Ogy hallom, a szlovák férfiak szeretik a temperamentumos nőket, és én nagyon temperamentumos vagyok. A tapsorkán és nevetés felvidítja és máris felcsendül első dala ... Majd GUY MARDEL lép a mikrofon elé. Alig huszonkét éves, tipikus francia, amit határozottan ki Is Jelent: — Imádom a romantikát és a szerelmet. Dalaim szövegét, zenéjét én Írom és én Is adom elő. Nem akarok modern lenni, mert a pillanatnyi modernség múlandó, hiszem, hogy maradandó hírnévre teszek szert. Mardel egyébként jogász és pszichológus, kitűnően zongorázik, örök diák akar maradni, mert, mint mondotta, csak az biztosit^ ja számára a szabadságot, a morális profilt. Jóformán az egész világot bejárta s mivel felesége újságlrónö, az érdekesebb országokba magával viszi. így kettős a haszon: együtt vannak és kölcsönösen örülnek egymás sikereinek.
