A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-08-27 / 35. szám
mňíJSÄá Aratás a hegyek alatt Valamikor ebben a völgyben, a Turöc-patak völgyében csak zab, krumpli, káposzta és némi hüvelyes növény termett. Aki régebben Járt erre, most meglepődik, a domboldalakon, a meglehetősen meredek lejtőkön aranylő gabona hullámzik. S íme, az aratás sem a hagyományos kaszával, sarlóval folyik, ha nem is kombájnnal, mint a Csallóközben, hét legalbbis kévekötő aratógéppel. S ammi még ennél is örvendetesebb, itt a földeken fiatalokkal is találkozhatunk, lányokkal és fiúkkal, szövetkezeti traktorosokkal, aratókkal. A termőföld Jelentős része már ezen a vidéken is közös, szövetkezeti. A munka nehezét gépek végzik, s habár sokszor nagy a pótalkatrész hiány — mégiscsak más a helyzet, mint akkor volt, amikor egy cséplőgép jutott két-három falura. Régebben, az első köztársaság idején például, Turóc népe Igyekezett menekülni erről a vidékről, ha tehette, délebbre költözött, vagy kivándorolt. Hiszen, a faiparon kívül, hol talált volna errefelé munkalehetőséget. Kérdezzék csak meg e vidék mai lakóit, nem szeretnének-e elköltözni innen. Van földünk, vannak gyáraink, van tehát kenyerünk — miért mennénk el innen? — hangzana a válasz. Hiszen a valamikor csupán kultúrális központként számontartott Martin ma már nagyipari központ is, tehát munka és kenyéradó város. Turóc itthonmaradt ifjúsága — mert azért a falvakból itt is sokan menekültek a városokba — tele van kezdeményező kedvvel, lendülettel, virágzik itt a műkedvelő színjátszás, a kulturális tevékenység. Egyszóval: Turóc népe sokkal jobban él ma, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, jelenleg a munka mellett éppen a Szlovák Nemzeti Felkelés közeledő évfordulójának méltó megünneplésére készülnek e vidék dolgozói, összekapcsolva azt az aratási ünnepségekkel. Felvételeinken a kaszákat csak mint érdekességet, kuriózumot mutatjuk — amelyeket a gép már jóideje kiszorított, akárcsak a kapát és a tehénfogatot. Kép és szöveg: PAVEL HAŠKO Ez az ember, akivel együtt ülök a csendes kávéház fehér abrosszal takart asztala mellett, valamikor kötél általi halálra volt ítélve. Magas, jóvágású, szőke férfi. Fiatalos mozgású, határozott léptü. Csak a bal karfa fekszik bénán az asztalon, vagy lóg tehetetlenül a teste mellett. De ezt csak később veszem észre. Cigarettára gyújt és beszélni kezd. * — Azt mondja, kíváncsi az életemre? No jó, de hol kezdjem? A legelején? Félek, sokáig kellene itt üldögélnie, ha mindent el akarnék mondani, ami az életben velem történt. Meg hát... nem is valami derűs dolgok ezek, nem afféle vidám történetkék unatkozó leánykák szórakoztatására. Negyvennyolc éves vagyok és hadirokkant. Néni olyan sors e>z, amit a mai fiataloknak kívánnék. A kelet-szlovákiai Vinnén születtem. Apám igazgató-tanító volt. Sárospatakon tanult, ö is, anyám is kitűnően beszélnek magyarul s természetesen gyermekeiket is megtanították erre a nyelvre. Jól tették, többször hasznát vettem már magyar nyelvtudásomnak. Az ottani iskola elvégzése után a mélníki gyümölcs- és szőlészeti iskolába kerültem. 1938-ban érettségiztem. És állás nélkül voltam egészen 1939 márciusáig, mivel a katonai szolgálat letöltése előtt sehová sem vettek fel. Ezért hát önként jelentkeztem katonának. Előbb Beneáovban szolgáltam, majd az első Csehszlovák Köztársaság megszűnése és az úgynevezett szlovák állam létrejötte után Banská Bystricán. Itt végeztem el a tartalékos tiszti Iskolát, később pedig a tiszti akadémiát. Eddig csaknem szabályos katonai életút. De csak eddig. Mert utána már nem voltak szabályos utak. Hadosztályunkt 1941. augusztus harmincegyedikén kivezényelték a keleti frontra. A Prípjaty folyó völgybe, a híres-hírhedt Pinszkí-mocsarak vidékére kerültünk. Hadosztályunk (a 2. szlovák divízió) feladata a vasúti és közúti forgalom, valamint a távösszeköttetés biztosítása, a partlzánakciók alhárítása volt. Itt aztán valamennyien láthattuk, micsoda ocsmány háborúba sodródtunk. Nincs szó, amivel érzékeltetni lehetne azt a gyalázatos szadizmust, amivel a németek egy-egy „partlzánvadászat" után a szovjet polgári lakosságot irtották. Falvakat töröltek el a föld színéről, szalmakazlakat gyújtottak fel élő emberek felett, legszörnyűbb álmaiban sem lát az ember hasonlót. Elsősorban ezeknek a rettenetes élményeknek a hatása gyfilöltette meg velünk a fasizmust. Ezredünkben csakhamar egy antifasiszta csoport alakult Nálepka kapitány
