A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-08-27 / 35. szám
9 Theodor Storm Fiatal szerelem A szeme kék, a haja gesztenye, ajkán gúny, mint senkién sohase, szeszélyes lány; de bármennyire lázad, szíve csupa szerelem és alázat. Már rég előttem ül, álmodozik, az asztalról himbálja lábait; most felugrik; duzzog, hogy nem beszélek, de keze székem támlájára téved. „Szeretlek!“ „Ah, érdekes! csakugyan?** „Szeretlek!“ — „Az öreg dolog, fiam, s nincs varázsa csak új s igaz szavaknak... Ha nem mesélsz, rögtön faképnél hagylak!** „Hát jó! Kérlek, álmodtam...“ — „Nem igaz!“ „De igaz! S azt álmodtam, hogy te az utcán sétáltál, édes, fiatal lány, gyönyörű ruhában, egy férfi karján, s az a férfi...“ „Ki volt?“ — „Ki? Hát: nem én!“ „Hazudsz!“ — bíz’ isten, te jöttél felém, de egészen az ó szemébe vesztél, én ott álltam, rám se hederítettél.“ „Anyuka“ — rohan kifelé a lány, de elkapom, még idejekorán, s ajkaim a bűnért, amit elkövettek, irgalmatlan csókokkal vezekelnek. SZABÚ LŐRINC fordítása Gérard de Nerval Ábrándozás Egy dal zsong bennem, s nékem többet ér, akár egész Mozart, Rossini, Weber, vágyódó, vén ütem, borongva lépdel, s titkos varázsa már csak bennem él. Ha hallom, lelkem ifjúi kétszáz évet, a trónon Tizenharmadik Lajos, Lankás vidék ... az alkony épp megérett, a domb alján, az ég aranyliabos, s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok, lábát folyócska mossa álmatag, körül hatalmas park, hunyó virágok, s a színes ablakok piroslanak. S egy ablakon fönn épp egy dáma lebben, sötét szem, szőke haj lobog felém — talán egy másik, régvolt életemben már láttam egyszer — s most emlékszem én! RADNÓTI MIKLÓS fordítása a Hét irodalmi melléklete • 35. Cao Cse A szép lány Szerény, kecses, milyen szép ez a lány. Szed az úton eperfalevelét. Telik a véka. Most itt, most amott rezeg egy kis ág a feje felett. Felnyúlt karján a ruha visszahull. Fején aranyos hajtűk és csatok. Fehér csuklóján arany karperec. Övén sirály-kék drágakő ragyog. Fényes gyöngyök jade-színű nyakán s egy zöld kő a koraitok között. Selyemruháját lengeti a szél, lebegteti a könnyű kis kötőt. A pillantása perzsel. Ajkain — ha dudol — orchidea lehe száll. „Megállj“-t int a kocsisnak az utas, s elfeled enni, aki itt megáll. Megkérdezem a szép lányt, hol lakik. „A Déli Falnál“ — szól a felelet. Leány-szobája az utcára néz, A bejárat két kapun át vezet. Arca sugárzik, mint reggel a nap „Beh szép!“ — nem győzik dicsérni: — „Beh szép“ Hogy nem kommendálták még senkihez! Hogy senki meg nem kérte még kezét! A tisztesség a fő dolog neki. Férfinál az meg ritka adomány. Nyelvén sok ember hordja, de csak ott. —. Találgatják, mire vár ez a lány? Ül szobájában. Évre év múlik. Hallja csak az éj nagy sóhajait. ILLYÉS GYULA fordítása Juan de Timoneda Mert az idő száll fölöttem: aztán anyám, asszonyom, nem, nem alszom egymagám! Most virágzóm ékesen! Magam ellen való vétek, hogyha hervadozva élek, úgy pazallom életem. Aztán nem fecsérelem! Nem beszélek oktalan: nem, nem alszom egymagám! Már tudom, ki jár utánam, már tudom, ki áhítoz rám. Szép a termetem és az orcám, Ő hogy virulnék az ágyban! Van-e híjjam? Mi hibám van? Mondd meg, anyám, hogyha van! Nem, nem alszom egymagám! Nem vagyok se mulatt, se néger, szép vagyok, s legényt kívánok. Lány vagyok, mint a virágok, ékes, mint egy ezüst ékszer. Templomjáró aszott némber háljon csak magányosan! Nem, nem alszom egymagám! Szép vagyok ám levetkezve! Minden porcikám hibátlan. Karom, lábam, nyakam, vállam ugyan ékesre teremtve! Éji rémítő neszekre forgalódom nyugtalan. Nem, nem alszom egymagám! Van-e, aki nem fél éjjel, hosszú éjjel egymagában? Bezzeg vígan van az ágyban minden lány a kedvesével. Megfér vele békességgel, nem riad fel úntalan. Nem, nem alszom egymagám!
